Somogyi Hírlap, 1999. augusztus (10. évfolyam, 178-202. szám)
1999-08-19 / 193. szám
SOMOGYI HÍRLAP 1999. augusztus 19., csütörtök Belpolitika 7 Még nincs sztrájkmenetraid Augusztus 20: együtt is, külön is A Kossuth téri zászlófelvonáson, a várbéli központi ünnepségen, a Szent Jobb-körmeneten és az esti Göncz-Orbán fogadáson hivatalból találkoznak egymással a parlamenti frakciók meghatározó politikusai.- A Fidesz-MPP igyekszik emlékezetessé tenni a központi rendezvényeket - mondta Farkas Attila szóvivő de saját fővárosi programokat nem szervez. Számos fideszes politikussal találkozhatnak azonban az emberek vidéken: Áder János 19-én Csornán, 20-án Székesfehérváron mond beszédet, míg Surján László 19- én Szegeden tart megemlékezést. Szájer József a páneurópai pikniken vesz részt, több honatya saját választókörzete meghívásának tesz eleget. A kisgazdákat a központi ünnepségen Csúcs László, a körmeneten és a miniszterelnöki fogadáson Torgyán József és Bánk Attila képviseli - tudtuk meg a párt frakcióvezetőjétől, aki szerint kissé szorosra sikeredett a program. Saját fogadásuk például este 8-kor kezdődik, de fél kilenckor már a Várban kell kezet nyújtaniuk a kormányfőnek. Vidéki fellépéseik is egymást érik.- Az MDF főként a helyi ön- kormányzatok ünnepi seregszemléire koncentrál - mondta érdeklődésünkre Dávid Ibolya pártelnök-igazságügy-mi- niszter, aki Kecskeméten méltatja majd a jeles napot. A fó- rumosoknak nem lesz saját fővárosi programjuk, ám a vidéki városok közötti ingázást alig győzik majd. Horváth Balázst három, Lezsák Sándort négy településre is várják. Az MSZP a Margit-szigeten és az ópusztaszeri emlékparkban felállított sátrakba hívja a párt szimpatizánsait, de politikusaik minden megyében és fővárosi kerületben ott lesznek majd - közölte Kiss Péter ügyvezető alelnök. Hozzátette: természetesen az elnökség tagjai eleget tesznek a központi rendezvényekre szóló meghívásnak is. Az SZDSZ önállóan csak az Országos Széchényi Könyvtárban megnyíló Stasi-kiállításon képviselteti magát, itt Demszky Gábor mond köszöntőt. Fodor Gábor ügyvivő közölte: a frakció több politikusa saját választókörzetében emlékezik meg augusztus 20-áról. Kitüntették az árvízi mentőket Göncz Árpád, a Magyar Köztársaság elnöke tegnap a június-július hónapokban bekövetkezett ár- és belvizek kárelhárításában szerzett érdemeik elismeréseként Köztársasági Elnöki Arany Emlékéremmel tüntette ki a mentésben részt vevőket. Közöttük Nagy Sándor ezredest, a Heves Megyei Polgári Védelem parancsnokát. fotó: feb/körmendi imre Kinevezték a közoktatás új hatóságának vezetőit Indul a minőségfejlesztési program Új, országos hatáskörű szervezet kezdi meg működését a közoktatásban szeptember elsején. Az Országos Közoktatási, Értékelési és Vizsgaközpont (OKÉV) feladata az iskolákban folyó nevelő-oktató munka minőségének fejlesztése - hangzott el az Oktatási Minisztériumban szerdán megtartott sajtótájékoztatón. Immár érdemben tárgyalhat a MÁV és a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete a kilátásba helyezett sztrájk alatti elégséges szolgáltatást illető javaslatairól. Az álláspontokat ma egyeztetik. Emlékeztetőül a keddi történet: a VDSZSZ átadta a munkáltatónak saját programját, a MÁV írásos tervezetét akkor még nem kapta meg. Amíg az államvasutak előterjesztése készült, sajtóközleménye ismételten tudatta: az rt. csak olyan minimális szolgáltatást támogat, amely biztosítja a már lekötött csoportos utazások, a tanévkezdő diákok utazási igényeinek, a stratégiai partnerek teherfuvarozási megrendeléseinek teljesítését, a melegüzemek, cukorgyárak ellátását. A VDSZSZ álláspontja szerint a javaslatában foglaltak nem bénítanák meg a forgalmat. Az érdekképviselet vezető tisztségviselői ismét megerősítették: ha megkapják a MÁV-dossziét, a mielőbbi A kormány programjának megfelelően a tegnapelőtti kormányülésen meghatározta a lakáspolitika főbb irányait és döntött a lakás- támogatás és -finanszírozás korszerűsítéséről. A legjelentősebb változás, hogy ezentúl nem lakásépítési támogatásról, hanem otthonteremtő támogatásról beszélünk - tudtuk meg a Gazdasági Minisztériumtól. Az új rendszer az eddiginél jobb lehetőséget teremt az egyes családoknak, háztartásoknak, hogy életpályájuk különböző szakaszán igényüknek és jövedelmüknek megfelelően, szabadon dönthessenek a számukra előnyös lakásmegoldásról. A program például jelentős újdonságokat vezet be a hitelek és jelzáloglevelek, valamint az otthonteremtési támogatási rendszer terén, ameny- nyiben ösztönözni kívánja a lakáscélú jelzálog-hitelezés bővítését és a kereskedelmi bankok lakáshitelezését. Ezért a kormány a lakáscélú hitelek finanszírozását szolgáló jelzáloglevelekhez mintegy 3 százalékpont költségvetési támogatást biztosít. Ahhoz, hogy a lakosságot terhelő kamatszint mielőbb 6-8 százalékra csökkenhessen, a törlesztés első öt évében átlagosan a hitelkamat 40 százalékát - fiatal házaspár megegyezés érdekében készek kompromisszumokra. A tegnapi találkozón a MÁV végül átadta írásos javaslatát a szak- szervezetnek. Ma tehát terítékre kerülhet a két tervezet, azaz kialakulhat az augusztus 26-ra kilátásba helyezett sztrájk időtartamára szánt menetrend. Az rt delegációját valószínűleg ma is, mint tegnap, Sárdi Gyula elnökhelyettes, a szak- szervezeti delegációt Han- gonyi Zoltán alelnök vezeti. A vezérigazgatóság az árufuvarozás zavartalanságának biztosítása mellett naponta 2500 személyvonat közlekedését javasolja, a szakszervezet ennek töredékét. Tegnapi esemény még: a VDSZSZ elnöke a MÁV vezér- igazgatójához címzett levelében szakszervezeti tiltakozással élt a sztrájk esetén követendő jogszerű munkáltatói magatartásról szóló belső szakmai tájékoztatással kapcsolatban. Az abban foglaltakat „emberi és munkáltatói jogokat egyaránt súlyosan sértő magatartást elváró kötelezésnek” minősítette. első közös lakása esetén 50 százalékát -, majd a következő öt évben átlagosan a hitelkamat 25 százalékát kitevő támogatást kapnak. Az otthonteremtési támogatás a ma érvényben lévő rendszer radikális átalakítását jelenti. A támogatások köre nagy mértékben bővül, lakásépítéshez, új és használt lakások vásárlásához, lakásbővítéshez és korszerűsítéshez, többlakásos épületek közös tulajdont képező hányadának felújításához, valamint mozgáskorlátozottak lakásépítéséhez vehető igénybe. Ezek pénzügyi forrását részben a központi költségvetés, részben a helyi önkormányzatok fedezik. A javasolt átalakítás során megjelent otthontámogatási rendszerbe beolvad a jelenlegi lakásépítési kedvezmény, mert abból sem kíván kivonulni az állam. A bérlakásállomány növelésére a kormány létrehozta a Nemzeti Lakás Célelőirányzatot, amely az önkormányzatok közreműködésével a lakás- helyzet javítását, a lakásszektoron belüli helyi feszültségek oldását, és elsősorban a szociális lakásgazdálkodás fejlődését segíti majd elő. A jövő évi költségvetésben lakáscélú kiadásokra 108 milliárd forintot irányoznak elő. Koós Tamás- Az oktatási kormányzat célja, hogy biztosítsa a közoktatás minőségének fejlődését és garantálja színvonalát. Eddig nem volt gazdája ennek a feladatnak. Hosszú távon ugyanis csak akkor biztosíthatók többletforrások az oktatási szféra számára, ha azok hasznosulása mérhető, értékelhető - fogalmazott az OKÉV élére kinevezett Hoffman Rózsa. Kiemelt fontosságot tulajdonítanak a program bevezetése során az oktatási intézményekkel és a különböző szalúnai szervezetekkel folytatott párbeszédnek. A siker érdekében nem hatalmi szóval akarják elérni a változásokat - az intézmények számára önkéntessé teszik a programban való részvételt. Pokomi Zoltán oktatási miniszter szerint a minőségfejlesztés a közoktatás valameny- nyi szereplőjének érdeke. Ezt tükrözi, hogy mind a fenntartók, mind az intézmények pozitívan fogadták az Oktatási Minisztérium által kezdeményezett programot. Az új intézmény az eddig több helyen elszórtan ellátott hatósági feladatokat összefogja. Ez tehát nem új funkció, éppen ezért az ezzel kapcsolatos ellenzéki aggályok indokolatlanok. Új feladat viszont a minőségfejlesztési program koordinálása, amely azonban nem hatósági feladat, hanem szolgáltató, segítő tevékenység. A miniszter elmondta, hogy Európa-szerte kérdés, miként lehet egy decentralizált oktatási rendszerben a minőséget biztosítani, fejleszteni. Nincsenek kialakult receptek, a módszereket folyamatosan kell kidolgozni. Hírek Gyökeres átalakítás A tárca és a kormány felismerte, hogy a védelmi szférában határozott döntésekre, cselekvésre van szükség - nyilatkozta Szabó János honvédelmi miniszter szerdán. Hozzátette: ez a jelenlegi rendszer gyökeres átalakítását vonja maga után, amelynek többek között lényeges eleme a hatékonyság és az állomány munkakörülményeinek javítása. Új sajtótörvény? A szocialisták 2000-ben szorgalmazni fogják egy új sajtótörvény kidolgozását, amely meghatározná a sajtószabadság modern jogszabályi garanciáit - jelentette be az MSZP-frakció szerdán. Lendvai Ildikó frakcióvezető-helyettes emlékeztetett arra, hogy a sajtótörvény megalkotása szerepelt a kormányprogramban is. Az ellenzék bírálata Az ellenzéknek alapvetően meg kell változnia ahhoz, hogy Magyarországon európai színvonalú politizálás valósuljon meg - hangsúlyozta Surján László, a Magyar Kereszténydemokrata Szövetség (MKDSZ) elnöke szerdán. A politikus kifogásolta azt is, hogy az MSZP saját választási programját kéri számon a kormányon, nem pedig a kormánypártokét. Jogalkotási terv A Miniszterelnöki Hivatal közzétette a kormány második félévi jogalkotási tervét. Eszerint a kabinet az őszi ülésszak alatt 48 törvényjavaslatot terjeszt az Országgyűlés elé. Á jövő évi költségvetés, az adó- és társadalombiztosítási jogszabályok mellett törvényjavaslatot készül beterjeszteni az általános birtokrendezésről és a Nemzeti Földalapról. Állampolgárság Magyar állampolgár lett Jurij Ljubimov orosz színész-rendező. A 82 éves művész szerdán, az állampolgári eskü letétele után Göncz Árpád köztársasági elnöktől vette át a honosítási okmányt. Ételmérgezés A laboratóriumi vizsgálatok befejezése után, várhatóan csütörtökön derül ki, hogy mi okozta azt az ételmérgezést, amelynek következtében a tuzséri kempingből 25 nyaralót szállítottak kórházba szerdára virradó éjjel - közölte Kosa Zsigmond, az ügyben eljáró Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Intézetének igazgató-főorvosa. Otthonteremtési támogatás Egynyári szépségek A budapesti Margitsziget úgynevezett virágoskertjét az idén 150 fajtából válogatott 100 ezer darab egynyári virág díszíti. A növények kiültetése és az ezzel járó egyéb költségek (palántanevelés, öntözés, vegyszeres növényvédelem) 10 millió forintos beruházást jelentenek évente. fotó: feb/körmendi imre MEGJELENT! női rejtvény és vicc magazin 17„száma