Somogyi Hírlap, 1999. augusztus (10. évfolyam, 178-202. szám)

1999-08-02 / 178. szám

SOMOGYI HÍRLAP FONYÓDI TÜKÖR A számítógép pontosan számol Fegyelmezett adózók Zajlik az élet a kikötőben Fonyód központja nyaranta, legalábbis a turistaszezon idején a hajóállomás és környéke: a butiksori bevásárlás vagy egy lángos elfogyasztása után itt ta­lálja a vendég a legtöbb programot. Jobbnál jobb portrékat rajzoltathat magáról, apró teto­válásokat készíttethet, képet festethet vagy pantomimban gyönyörködik fotó: kovács tibor Színvonalas bemutatók: kamatoznak a kultúra forintjai Mediterrán zenés korzó 88 millió forint helyi adót fizettek be a fonyódiak az önkormányzat kasszájába. Ez az 170 millió forintos terv időarányos teljesíté­sében nagyon jó bevétel — mondta Fenyővári János, az adócsoport vezetője. Hozzájárultak ehhez a külföl­di ingatlantulajdonosok is — több mint 300 él itt az év nagy részében —, akik egész évre előre kifizették építményadó­jukat. Az adóhatóság igen ha­tározottan behajtotta a hátra­lékokat is. Új, számítógépes program szerint vetik ki már az adót. Ez kizár minden szubjektív elbírálást. Sokan Galabár Lilla, az Anna-bál szépe egy évig őrzi a koro­nát. A fonyódiak büszkék rá, hogy már a második éve a városban maradt a koro­na. Megcsodálták Lillát a nyári fesztivál megnyitóján.- Nagyon örülök, hogy meg­nyertem a bál szépe címet, de ez nem változtat a terveimen. Az önbizalmamat azért emeli. Olyan volt ez, mint derült ég­ből a villámcsapás. A zsűri azokat figyelte, akik táncoltak. Először hazaakartunk menni, de aztán engem is felkértek. Jólesett, hogy sokan gratulál­tak a bál után, de találkoztam irigységgel is — mondta. — A elfelejtették idejében bevalla­ni például az iparűzési adóju­kat, s akadt olyan cég, amely kétmillió forintos bírságot hal­mozott föl. Bizonyára nem di­csérték meg a könyvelőjüket. Az új módszerrel minden­esetre Itisebb létszámmal és sokkal hatékonyabban dolgo­zik az adóhatóság. A képvise­lő-testületnek célja a vállalko­zók kommunális adójának a megszüntetése, s a kormány a magánszemélyek kommuná­lis adójának az eltörlését ígéri. A képviselő-testület a parla­menti döntéstől függően mó­dosítja majd a helyi rendele­tét, ez jövőre kedvezőbb hely­zetet teremt az adózóknak. Somogyi Hírlapban olvastam az Anna-bálról, és azonnal el­határoztam: el kell mennünk. Három bátor hölgy ment az Anna-bálba: Lillát édesanyja és a barátnője kísérte el. Apja is boldog volt, hogy ilyen si­kert aratott lánya az első bál­ján. Lilla a családi divatáruüz­letben dolgozik Siófokon. A fo- nyódi híradásipari és kereske­delmi szakközépiskolában ta­nulta a mesterséget. Szeptem­bertől újra tanulni fog: Székes- fehérváron műköröm-mani- kűr-pedikűr tanfolyamot vé­gez, mert régi hóbortja a szép műköröm. Fonyódon szeretné bevezetni ezt a szolgáltatást. A szépség terjesztését tervezgeti. Négy éve kezdődtek a nyári fesztiválok. Az első évben, azt hiszem, hárommillió fo­rintot szántunk rá. Olyan jól sikerült, hogy a következő évben szinte követelték a fo­nyódiak és a vendégeik — mondta Francsics Zoltán polgármester. S mindig szí­nesebb, tartalmasabb műso­rokat tudtunk összeállítani. Három éve döntöttek úgy, hogy mindig ugyanabban az időpontban nyitjuk meg az egyhetes fesztivált. — Az Anna- bál másnapján, a bál szépével kezdjük a zenés programokat. Számíthatnak rá az üdülők, s meg is teszik, mert már télen is jönnek az érdeklődő levelek, telefonok, hogy mikorra ter­vezzék a nyári szabadságot — mondta Francsics Zoüán. — A művészek és az együttesek elő­szeretettel jönnek ide, mert kü­lönös hangulat uralkodik a ki­kötő melletti téren. Nem ültet­jük le az embereket, bár arra is van lehetőség; nyugodtan sö­rözhetnek, megehetnek egy lángost, miközben kellemes szórakozást nyújtunk nekik. Igyekeztünk a technikai feltéte­leken is javítani. Mobil színpa­dot vásároltunk, megoldottuk az előadók öltözőjét. Ez a fő­szezonnyitó fesztivál ma már hozzátartozik a városhoz, el sem tudnánk képzelni nélküle a fonyódi nyarakat. Idén hozzá is tettünk: egy hét múlva kétna­pos végvári tornára és lakomá­ra várjuk a vendégeket. Au­gusztus 15-én megrendezzük a Ligeti Napot, majd a Szent Ist- ván-ünneppel zárul a fonyódi nyár — mondta a polgármester. — Kamatoztak-e a fesztivál­ra költött forintok? — Az adó és a kurtax- abevételeink nőttek. Ugyanak­kor az önkormányzat bevétele kevesebb, mint amennyi hasz­not hoz a vállalkozóknak és a város lakóinak, például a szál­lásadóknak. Tulajdonképpen ezt akartuk. Az az érdekünk, hogy minél módosabb adófize­tők éljenek Fonyódon. Akkor szociális segélyt is kevesebbet kell fizetni. — Milyennek látja az idei szezont? — Egy hete indult. Rányom­ta bélyegét a koszovói háború. Későn fejeződött be, s ez elri­asztotta a turistákat. Azok ma­radtak el az északnémet tarto­mányokból, akik ritkábban jönnek errefelé. A keleti tarto­mányokból és Bajorországból megérkeztek a turisták. Abban bízom, hogy a következő év jobb lesz. Félve mondom, de meggyőződésem: ez az a ven­dégsereg, amit elbír a Balaton. A zsúfoltság ugyanis taszít. Minőségre van szükség, és nyújtani kell a szezont. Kelle­nek a színvonalas programok júniusban és szeptemberben is. A kereskedők persze azt mondják: nem érdemes kinyit­ni akkor, mert keyés a vendég; de nekünk kell elkezdeni, kü­lönben nem is lesz. Meggyőző­désem, hogy már nem lehet to­vább fejni a Balatont. Az ál­lamnak sokat kellene vissza­forgatni a turizmus fejlesztésé­re. Infrastruktúra kell, és szál­lodák. — S hogy bírják a vendégek a szúnyogok invázióját?- Találkoztam egy német házaspárral, amely emiatt ment haza; beleszálltak a leve­sükbe, s összecsípték az ass­zony szép fehér bőrét. Állí­tom, hogy százmillióból az egész Balatonon teljesen ki le­hetne irtani a szúnyogokat. A most elköltött 30-40 millió fo­rint hatékonysága nulla. Amennyi deviza itt megterme­lődik, ahhoz képest ez a száz­millió, amit az állam költené rá, semmi. A következő évek­ben ez lesz az önkormányzat­ok egyik legfontosabb teendő­je. Aki kiirtja a szúnyogokat, az elviheti a pálmát, vagyis hozza a vendégeket. A VÁROSHÁZA HÍREI Új buszváró Elkészült a Tu­rul utcai buszváró, tíz napon belül lesz a műszaki átadása. Ezzel az önkormányzat tel­jesítette az ígéretét: megte­remtette az autóbusz-körjárat indításának a feltételeit. Sze­retnék elérni, hogy tanévkez­désre a Kapos Volán is meg­szervezze a körjáratokat. Javában dolgoznak a föld­munkán a Magyar Bálint Általános Iskola udvarában a Délviép szakemberei. Pénte­ken már ide hozták a díszbur­kolat lapjait, és a héten megkezdik az udvar burko­lását is. Augusztus 15-én adják át. Az önkormányzat 8 millió forintot költ erre az átépítésre. Elkészültek a Tiborc utca ma­gasabban fekvő szakaszán a vízelvezető árok burkolásával. Ezzel hatékonyabb lesz ezen a területen a belvízelvezetés. Aszfaltburkolat raktak le az összes vasúti gyalogosátjáró­ban. Az önkormányzat megál­lapodott s vsúttal a közös feladatok elvégzésében, s meg­teremtette a gyalogosok biz­tonságosabb közlekedését tizenhárom vasúti átkelőben. Az útburkolati jeleket festette hét végén a Heos-Cont Kft a vá­ros utcáin, ahol a Somogy Asz­falt elkészült a kátyúk helyreál­lításával. Még nem javították ki valamennyi utcát: legalább 800 négyzetméternyi kátyút kell el­tüntetni, de 4500 négyzetméte­ren már kijavították. Nem áll meg a víz a piacon Elkészült a vízelvezetés a piac egész területén. A kereskedők kérésére csináltatta meg a drane-csövezést az önkor­mányzat, s így esős időben is sátrat bonthatnak az árusok. Az óvoda és a bölcsőde au­gusztus 16-tól két hétig zárva lesz - festés miatt. A megyei közgyűlés augusz­tus 19-én Fonyódon tartja mun­ka- és ünnepi ülését a gimnázi­um aulájában, reggel 9-től. Az ünnepségen adják át a Somogy Polgáraiért kitüntetéseket. A szünetben a dísztéren az Ist­ván, a király című rockoperából hangzanak el részletek. A me­gyei közgyűlés ülése nyilvános. A képviselő-testület augusz­tus 26-án 14 órától ülésezik. Napirendjén a félévi mérleg és a hivatal átszervezése szerepel. Hivatalosan is szép Galabár Csilla egy évig őrzi az Anna-bál szépe koronáját fotó: kovács tibor Szeretnénk, ha nemcsak olva­sója, hanem ajánlója is lenne a SOMOGYI HÍRLAP-nak. Ezért kérjük, hogy szervezzen isme­rősei, barátai körében új előfi­zetőt lapunknak. Azok között a jelenlegi előfizetők között, akik új megrendelőt szerveznek la­punknak, Holló könyvvásár­lási utalványt ajándékozunk. Kérjük előfizetőinket, hogy ha szerveznek új előfizetőt, akkor az itt látható megrendelőlapot ki­töltve küldjék vissza. A boríték­ra nem kell bélyeget ragasztani, a postai díjat kiadónk a levél ér­kezése után kifizeti. Megrendelőlevél ~i a SOMOGYI HÍRLAP előfizetésére 1999...........................-tői Címzett: a SOMOGYI HÍRLAP Kiadója, 7401 Kaposvár, Pf. 31. Előfizetési időszak: Előfizetés díja: Az árus árhoz viszonyított kedvezmény egy hónap Beszervező előfizető: Név ....... L akcím:. Beszervezett előfizető: Név...... L akcím: ________________________I A xel Springer-Magyarország Kft. Somogy Megyei Irodája 7400 Kaposvár, Kontrássy u. 2/a. s Tel.: 80/311-644. Adószám: 10462933-2-11, cégjegyzékszám: 11-09001415. 3 J0 VÁLASZTÁS A QUAESTORNÁL Tőzsdézzen velünk kedvezményesen! ‘Kedvezményes ajánlatunk az 500.000 Ft egyedi árfolyamérték feletti megbí­zásokra vonatkozik és 1999. szeptember 4-ig, az OMEGA i:<'i:[H*ycé-/o érvényes! +2.000.- FT TELJESÍTÉSI DÍJJAL Váltson Borostyán Befektetési Jegyet! Biztonságos, Banki hozamgarancia, Bármikor visszaváltható, Magas hozam. Megvásárolható a Quaestor Értékpapír Rt. és a Konzumbank fiókjaiban. OMEGA T KONCÉRt' ESTE 8 ÓRAKOR ÍW*k 3200 népstadion Postahivatalban Az elmúlt 3, 6, 9 hónap hozamai az 1999. 06. 30-i állapot szerint: 3 hónapos hozam 22,90% 6 hónapos hozam 23,73% 9 hónapos hozam 27,80% 0|J/ESTOR Kaposvár 7400 Ezredév u. 1/a Tel.: (82)-321 -300 az ertekre hangolva

Next

/
Oldalképek
Tartalom