Somogyi Hírlap, 1999. augusztus (10. évfolyam, 178-202. szám)

1999-08-16 / 190. szám

SOMOGYI HÍRLAP 1999. augusztus 16., hétfő Kaposvár 5 Nyári vásár őszi hangulatban A kellemesen hűvös, de nap­sütötte reggel sokakat csalo­gatott ki a vásártérre. Igaz: nem sok üzlet köttetett - harmadik vasárnap lévén la­posabbak voltak az erszé­nyek - de jó programnak ígérkezett sétálni a sátrak kö­zött. Napsütés ide, kánikula oda, az ősz biztos jele, hogy a vásárban már néhány helyen megjelentek a vastagabb pu­lóverek, nadrágok, a szandá­lok, papucsok helyett pedig itt-ott már bakancsot, zártabb cipőket is lehetett látni, igaz, cseppet sem szezonelői áron. Moziműsorok SZIVÁRVÁNY: 5 órakor: CSAK EGY KIS PÁ­NIK (am.) fél 8 órakor: MÁTRIX (am.) A versmondó gyönyörűsége A hóemberkéről szólt az első vers, amit Király Erika hat évesen elmon­dott egy szavalóverse­nyen. Ott második lett, azután viszont sorra nyerte a versenyeket. Aki hallotta őt verset mon­dani, nem könnyen sza­badul a hatása alól. Meséli: először édesanyja készítette fel a versenyekre, ő nevezte be az első megmé­rettetésre is. Aztán egy me­gyei versenyen felfigyelt rá dr. Klujber László, akinek sokat köszönhet: az ő hatá­sára jött Kaposvárra, a Toldi gimnáziumba tanulni. Nem bánta meg, ma már minden ide köti. Azt mondja: sehol máshol nem találkozott Király Erika ennyi jó emberrel. Középis­kolásként országos verse­nyeken féltucat első díjat nyert, táborokba, fesztivá­lokra, találkozókra járt. Gimnázium után Békéscsa­bán a Fiatal Színházművé­szetért Alapítvány Színiisko­lájában tanult, majd Buda­pesten, a Theatrum Színi­akadémián.- Ezzel együtt is inkább az előadóművészet vonz: ah­hoz lelki nyitottság, játék­kedv kell. Vannak kis „bib­liáim”, amelyeket minden­hová viszek magammal: Ady, Csoóry Sándor, Bella István könyvei. Hiszem: minden, amivé lettem, a versmondásnak köszön­hető. És azért mondok ver­set, hogy az emberek rájöj­jenek: tudnak jobbak lenni. Tudatosítani akarom ben­nük lelkűk szebbik felét. Szélesi Sándor Kopjafák Nyergestetőn Kaposvár erdélyi testvér- városának, Csíkszeredá­nak a művészeivel alakí­tott ki cserekapcsolatot a nemrégiben Székelyföldön járt Kapos Art Képző- és Iparművészeti Egyesület. Az utazás fő célja ezúttal az volt, hogy Nyergestetőn elhe­lyezzék a Kapos Art emléktáb­láját, a megye és a város kop­jafáival együtt. Halmos Klára, a Kapos Art egyesület titkára elmondta: az ötletet Bemáth Gyula adta, aki már többször is járt ezen a vidéken. Az egy­napos utazásból végül hosz- szabb program lett: megláto­gatták az erdélyi magyar em­lékhelyeket. Lenyűgöző volt a Békás-szoros zord szépsége, a gyergyó-szárhegyi reneszánsz kastély; megtekintették itt a művésztelepet is. Ezenkívül jártak Kézdivásárhelyen, il­letve Bánffyhunyad középkori templomában; Farkaslakán tisztelegtek Tamási Áron sírja előtt, s fölkeresték Szejkefür- dőt. S Petőfi Sándor halálának 150. évfordulóján gyertyát gyújtottak a fehéregyházi csa­tamezőn, a megcsonkított Pe- tőfi-emlékműnél. Találkoztak kolozsvári és székelyudvarhe­lyi művész barátokkal, Nagy­váradon pedig a Tibor Ernő Galéria tagjai várták őket.- A nyolc nap alatt csak­nem kétezer-ötszáz kilométert tettünk meg, mindent video­filmen rögzítettünk — mondta Halmos Klára. — Szeretnénk készíteni egy albumot is az utazáson résztvevő alkotók munkáiból. Ezt fotók illuszt­rálnák, az irodalmi anyagát pedig Kertész Sándomé főis­kolai oktató írná. (Józsa) Finn-magyar dal a napfogyatkozáshoz A finnországi Juva város kórusával csaknem húsz éve van kapcsolata a ka­posvári Szent Imre kórus­nak. Akkor még ifjúsági kórusaik látogatták váro­sunkat. Most egy hétre azonban a felnőtt evangé­likus kórus volt Kaposvár vendége. A Szent Imre templom kó­rusa Fonyódligeten fogadta énekszóval a finnországi Juva város kórusát, majd Kaposvár volt az úticél. Megtekintették a város ne­vezetességeit, s nagy sikerű koncertet adtak a Szent Imre templomban. A juvai- aknak nem volt idegen Ka­posvár, többen közülük évek óta visszajárnak ide.- Hatodszor vagyok Ka­posváron a kórussal - mondta az 53 éves Hillevi Valkonen. - Már akkor meg­fogott a magyar nép mentali­tása, humora, vendégszere­tete, a zene iránti vágyuk. Úgy gondolom, rokonlelkek vagyunk. Első látogatásom után döntöttem úgy, hogy megtanulok magyarul is. A húszéves Maisa Suik- karinak feledhetetlen él­mény volt a napfogyatkozás, amelyet Fonyódligeten cso­dálhatott meg a kaposvári­akkal együtt, miközben kö­zösen énekeltek a Napról. Mint azt Markku Karila, a juvai egyházközösség lelké­sze elmondta, meglepte őt Kaposvár. Sok új épület, tér csinosodott az utóbbi évek­ben. Úgy tudja, 200 juvai család levelezéssel, baráti lá­togatással tartja a városla­kókkal a kapcsolatot. A finn kórus a hét végén utazott haza, augusztus végén azonban a Munkácsy gim­názium női kara lesz a juva- iak vendége. Kovács Gabriella Haj vagy haj fedő Nem kellemes, de higiénikus viselet az úszósapka fotó: lang Róbert Húsz évig várt a város egy valódi, versenyre is al­kalmas úszómedencére. Mára kiderült, a nemrég elkészült 50 méteres me­dencének ellensége is akadt: a naponta össze­gyűlő több kilónyi haj. Nem véletlenül tették ki a strandon az „Úszósapka hasz­nálata kötelező” táblát a feszí­tett víztükrű versenymedence mellé rögtön az átadáskor. A haj tönkreteheti a szűrőberen­dezéseket: naponta nem né­hány hajszálról, hanem kilóra mérhető, összecsomósodott hajtömegről van szó, ami ko­moly károkat okozhat. Frank József, a városi fürdő vezetője elmondta: a város a medencét elsősorban a ver­senyúszóknak készítette, de a strand vendégei is használhat­ják. Azt viszont kevesen fo­gadják el, hogy a versenyme­dencéhez szabályok is tartoz­nak*. „Jópofa” kifogások is vannak bőven: a delikvens rendszerint azzal hárít, hogy nem kell sapka, nem fázik a feje, kopasz vagy kevés a haja. Ez azonban általában nem hatja meg az úszómestert. Kufár Róbert Őrségváltás a tömé »közlekedésben A szolgáltatás színvonalát tartani, sőt javítani kell FOTO: LANG ROBERT Öt pályázat érkezett a tö­megközlekedési rt igazgatói székére. Az igazgatóság au­gusztus utolsó hetében bí­rálja el a pályázatokat. Torma Kálmán, a leköszönő igazgató - aki a jövőben a Ka­pos Volán igazgatói tisztét tölti be - azt mondja: stabil, kie­gyensúlyozott céget hagy utódjára, a Kaposvári Tömeg- közlekedési Rt országos szin­ten is állja a versenyt.- Az elmúlt időszakban nem voltak pénzügyi, likviditási gondjaink. Tavaly tízmilliós eredményt értünk el. Jó né­hány év tartalékkal rendelke­zik a cég - már úgy értve, hogy néhány évig nem lehetnek komoly működési gondok a járműparkkal még akkor sem, ha nagyobb összeget nem tud fejlesztésre fordítani. Az új igazgató megoldandó feladatot is örököl: azt kell ki­találnia, hogy miből lehet biz­tosítani a fejlesztéshez szük­séges forrásokat. A többségi tulajdonos önkormányzat se­gítségével eddig úrrá tudtak lenni a problémákon, ám a le­hetőségek beszűkültek. Jövőre még két új autóbuszt vásárol a cég és ötöt fel tud újítani. Az ezt követő években viszont legalább évi négy új jármű vá­sárlására volna szükség a meg­felelő szolgáltatási színvonal­hoz.- Egy város nem tud meg­birkózni ezzel a gonddal, na­gyobb központi beavatkozás kellene. Erre egyelőre várni kell. Lehetőség lenne, hogy a viteldíjak drasztikus emelésé­vel képezzen forrást a társaság - ez viszont csak elvi lehető­ség, amivel nem szabad élni. Hogy a többségi tulajdonos hogyan tud segíteni, túlzott il­lúziói az új vezetőnek sem le­hetnek - tekintve a város anyagi helyzetét. Viszont való­színűleg az önkormányzatnak is át kell gondolnia néhány le­hetőséget. Ezek közül egy le­het, hogy a törvényes „kiska­pukat” megkeresi: az idei évtől ugyanis visszakerült az állam által támogatott fejlesztések közé a helyi tömegközlekedés, de csak ott, ahol ezt a feladatot is állami cég, a Volán társasá­gok látják el. (Jakab) Szegény kígyók és a szakértelem Ideje véget vetni annak a lassan ko­mikussá váló nyilatkozatsorozatnak, amellyel a Somogyi Hírlap olvasói ta­lálkoztak az elmúlt napokban a kapos­vári városi fürdőben történt kígyóma- rásos eset kapcsán, s amelyről a sze­gény hüllők - legyenek akár viperák, akár siklók - semmit sem tudnak. Pécsi Tibor, a kaposvári Terrarium veze­tője (akinek érdekeltségét az ügyben meg­élhetése irányítja), legutóbbi nyilvános felhívásában már 50 ezer forint „vérdíjat” tűzött ki egyetlen viperapéldány fejére, ha ilyet valaki neki a város környékéről be­szállít. Túl azon, hogy a felhívásban is el­lentmondásos tevékenységre biztatás egy­értelműen törvényellenes, s ezért feljelen­tést kell hogy vonjon maga után (hiszen védett hüllőink életének és élőhelyének bármilyen mértékű zavarása - tehát befo­gása, sőt a bőrök begyűjtése is - csakis a területileg közvetlenül illetékes Duna- Dráva Nemzeti Park igazgatósága, illetve annak felettes szerve, a Környezetvédelmi Minisztérium budapesti Országos Termé­szetvédelmi Hivatalának engedélyével tör­ténhet), a felhívás célja önmagában is megkérdőjelezhető. Pécsi Tibor váltig azt állítja, hogy az augusztus 21-én történt kí­gyómarás (melynek során a strand egyik dolgozója nyitás előtt a medencék mellett tevékenykedve véletlenül rálépett egy kí­gyóra, amely aztán bokán harapta) viperá­tól származik, bár korábbi nyilatkozatá­ban azt is elismerte, hogy a „tettes” egye­dül fennmaradt testrésze, nevezetesen a feje birtokában nem lehet meghatározni az állatot. Később mégis azt áhította, hogy „biztosan vipera volt”, s ezt többek közt a sérülés tüneteire alapozta. A kórházi záró- jelentés semmiféle „elkékülésről” és „megdagadásról” nem tesz említést, s Pé­csi Tibor a sérülttel csak a kórházból való távozás után, a fürdőben találkozott, újra munka közben. A strand dolgozói, a szemtanúk egyértelműen leírták a látott kígyó bélyegeit, amelyek gyakorlatilag kétséget kizáróan vízisiklóra vallanak. Amit általában a szérumról és a kígyóma­rás következményeiről Pécsi Tibor és La­zányi István állít, egyenesen badarság és önmaguknak mondanak ellent: „A sikló ritkán harap, marása csak kétéltűekre ve­szélyes.” A siklók zsákmányszerzés köz­ben rendszeresen harapnak, de mivel nem mérgeskígyók, a marás önmagában sem­milyen áldozatra nem „veszélyes”. Táplá­lékukat testgyűrűik szorításával ölik meg, majd egyben nyelik le. Ennek ellenére, ha embert harapnak meg, a fogaikon és a nyá­lukban lévő testidegen fehérje okozhat gyulladásos reakciót, amelynek enyhe da- gadás, sebkörnyéki fájdalom lehet a kö­vetkezménye (mint minden sérülésé az ember bőrén!). Mindezzel szemben a vi­peramarással a sebbe juttatott méreg azonnal - nem „két óra múlva”! - hat, eredménye erős ödéma (helyi duzzanat), általános rosszullét, fejfájás, látászavarok, hányinger, súlyosabb esetben légzési és szívműködési rendellenesség. Az orvosi kezelés elsősorban ezeknek a tüneteknek a csökkentésére irányul, a betegnek adott szérum (amely nem legyengített kígyómé­reg - micsoda butaság! -, hanem a kígyó- méreg elleni ellenanyag - passzív véde­kező oltás, amelyet a kis mennyiségű mé­regnek háziállatokba oltásával termelnek) csökkenti ugyan a kígyóméreg hatását, de mivel testidegen fehérjéket tartalmaz, al­lergiás reakciót válthat ki, amely súlyo­sabb lehet, mint maga a marás. Ézt azon­ban - az adott kaposvári esetben is - orvosi óvatossággal meg lehet előzni. A feleslege­sen beadott szérum tehát az elkerülhető allergiás reakción kívül semmilyen káros hatással nem jár. A kaposvári kígyómarásos eset tünetei tehát bizonyítottan nem vallanak viperára, s az egyéb körülmények (a harapást okozó kígyó szemtanúk szerinti leírása, az élő­hely, és a viperák életmódjának, szokásai­nak ismerete) nagyon nagy valószínűség­gel kizárják a keresztes vipera előfordulá­sát a város közepén, a fürdő környékén. Az az állítás, hogy ez a mérgeskígyó „kis populációkban mindenütt előfordulhat”, ugyanolyan „szakértelemre” vall, mint a marás tüneteinek és a befogással kapcsola­tos természetvédelmi szabályoknak az „ismerete”. Mitől lesz valaki szakértővé? A legtöbb szakmában ennek feltételeit jogi formulák írják elő, nevezetesen szakértői engedély, amelyet valamilyen szakhatóság vagy szakmai érdekvédelmi szervezet ad ki. így van ez a biológiai szakterületen is: vala­mely téma szakértőjévé „avanzsálni” nem elég az újságokban sűrűn nyilatkozni, a lakókörnyezetben „okosakat” mondani, esetleg lépten-nyomon a szóban forgó ál­latokkal bátran mutatkozni, ehhez szak­értői engedély kell, amelyet esetünkben a Természetvédelmi Hivatal, a Magyar Biológiai Társaság vagy a Nemzeti Kul­turális Örökség Minisztériuma állít ki (ez utóbbihoz tartozik az országos ha­táskörű budapesti Magyar Természettu­dományi Múzeum). Természetesen a keresztes viperának a vízisiklótól való megkülönböztetéséhez nem kell ilyen papír, kellő gyakorlattal bárki megtanul­hatja a fontosabb bélyegeket, s ezeknek az ismereteknek az elterjesztése kívána­tos is. (Ilyen irányú pozitív tevékenysé­get folytat a Magyar Természettudomá­nyi Múzeum szakmai irányításával és támogatásával működő somogyi vipera- védelmi program is, amelyben a gyakor­lati munkát valóban Lazányi István, a somogyi keresztes viperák életének ki­váló ismerője végzi.) Pénzszerzésre, a közvélemény megtévesztésére azonban az így szerzett ismereteket nem szabad felhasználni, s vitatott esetekben min­denképpen csak a tények, illetve a kö­rülményeket objektiven mérlegelő szak­értők szava számíthat. Dr. Korsós Zoltán igazgató Magyar Természettudományi Múzeum Állattára, a Magyar Biológiai Társaság alelnöke, az Országos Természetvé­delmi Hivatal, szakértői tanácsának tagja

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom