Somogyi Hírlap, 1999. augusztus (10. évfolyam, 178-202. szám)

1999-08-02 / 178. szám

SOMOGYI HÍRLAP Világtükör 1999. augusztus 2., hétfő Robbantásos merényletet követtek el egy épülő szerb templom ellen Letartóztatások Koszovóban Éles hangú, elítélő nyilatkozatban bélyegezte meg a prlstinai NATO-parancsnokság a koszovói főváros egyik épülő szerb temploma ellen vasárnap hajnal­ban elkövetett robbantásos merényletet. Mindkét fél hajthatatlan Nemzetközi egyeztetések a közel-keleti békéről Megemlékezés Segesváron Több ezer, Erdélyből és Ma­gyarországról érkezett ember a magyar és a román kor­mány több minisztere jelen­létében emlékezett meg szombaton a Segesvár mel­letti Fehéregyházán Petőfi Sándor halálának 150. évfor­dulójáról. Az idei jubileumi megemlékezések központi rendezvényét Kiskunfélegy­háza, Fehéregyháza és Seges­vár közösen szervezte. Az ünnepség résztvevői tapssal köszöntötték a rendezvény díszvendégeit: Martonyi Já­nos magyar külügyminisz­tert, Hámori Józsefet, a nem­zeti kulturális örökség mi­niszterét, Eckstein-Kovács Pétert, a román kormány ki­sebbségügyi és Hajdú Gá­bort, a román kormány egészségügyi miniszterét. A magyar kormány az idén több mint 1 milliárd forinttal támogatja a határon túli ma­gyarságot a nemzeti szellemi kulturális örökség ápolásá­ban, fejlesztésében - jelentet­te ki Hámori József Marosvá­sárhelyen. Hírek A magyarellenes kirohaná­sairól ismert nacionalista po­litikus, Ján Slota, a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) elnöke cinikusnak minősítette Or­bán Viktor magyar miniszter- elnök vélekedését a vajdasági autonómiáról. Szerinte a Dél- Szlovákiában élő, államalko­tó szlovák nemzet tagjai au­tonómia nélkül is diszkrimi­nálták, mert ezeken a terüle­teken kemény magyarosítás van folyamatban. Átutalta a Nemzetközi Valu­taalap (IMF) Oroszországnak a szerdán megajánlott 4,5 milliárd dolláros hitel első részletét. A 640 millió dollárt Moszkva a Nemzetközi Valu­taalappal szemben fennálló adóssága egy részének tör­lesztésére fordítja. Három személy életét vesztet­te és több mint száz eltűnt, ami­kor a Fülöp-szigeteknél a tenge­ren lángba borult egy kompha­jó. 73 utast és a személyzet tag­jait sikerült kimenteni. Eltérítettek kolumbiai szél­sőbaloldali gerillák szomba­ton egy kétmotoros venezue­lai repülőgépet. A gépen tar­tózkodott a venezuelai hadse­reg egyik alezredese is. Az egyik géprabló áprilisban is részt vett egy kolumbiai repü­lőgép eltérítésében. Akkor 16 túszt ejtettek az ELN fegyvere­sei, és azóta is váltságdíjat kö­vetelnek szabadulásukért. Az atlanti szövetség vasárnap kiadott nyilatkozata „gyáva támadásnak” minősítette az akciót, amely károkat oko­zott a szerb templomban. A robbantás alig néhány órával azután történt, hogy Tony Blair brit kormányfő a koszo­vói tartományi fővárosban személyesen szólította fel megbékélésre a szembenálló nemzetiségeket. Elfogadha­tatlannak nevezte a temp­lomrobbantást Bemard Kouchner, a koszovói ENSZ- misszió vezetője is, hivatalos A logika is erre utal: nem zár­ható ki a jogi vita a házaspár vagyonának felosztásáról, el­végre legalább 100 millió dol­lárról van szó. Az ifjabb John Kennedy és felesége, Carolyn - mondják szakértők - házas­sági szerződésbe foglalták utolsó akaratukat: egyikük vagy másikuk halála után egymást tették meg kizáróla­gos örökösnek. A családból kiszivárgott értesülés szerint ifjabb John még hozzáfűzte: nyilatkozatot az ügyben azonban nem adott ki. A NA­TO vasárnapi közleményéből kiderült az is, hogy a külföldi békefenntartók szombaton 41 személyt tartóztattak le a tartományban különféle inci­densek miatt. A fogva tartot­tak között van 21 szerb, aki­ket az amerikai katonai rend­őrség vett őrizetbe, miután két járőröző amerikai Apache helikopter észrevette őket, hogy illegális útakadályt emeltek Gnjilane közelében. A koszovói nemzetközi ha ő és felesége gyermek nél­kül halna meg, egész vagyo­nuk a nővérére, Kennedy el­nök lányára, Caroline-ra száll. Ez az a pont, ami miatt ki­törhet a gyalázat - vélik tudni jogászok már jó előre. A vég­rendelet eme záradéka nélkül ugyanis az elnök fiának fele­sége, Carolyn Bessette jogán a fiatalasszony szülei is része­sülnének a vagyonból. Ha vi­szont ezt a jogot megtagadják tőlük, akkor a kegyeletet csú­békefenntartó erő köteléké­ben szolgálatot teljesítő orosz katonák szombaton megállították és rövid időre őrizetbe vették Ágim Cekut, a Koszovói Felszabadítási Hadsereg (UCK) katonai pa­rancsnokát. Ceku „táborno­kot” helyi idő szerint délután háromnegyed 3-kor állították meg a Pecet Pristinával ösz- szekötő országúton, Kijevo városnál, majd azt követően, hogy az orosz békefenntartó csapatok parancsnoka és Sir Mike Jackson tábornok, a KFOR parancsnoka egyezte­tett az ügyben, elengedték. Ceku a legújabb jelentések szerint folytathatta útját Pristinába. nya, anyagias pör válthatja föl. A legrosszabb esetben a két lány szülei kártérítési igénnyel is fölléphetnek, mondván: azért haltak meg a Bessette nővérek, mert ifjabb Kennedy gondatlanul vezette a repülőgépet. Nagy pénzek­ről van szó, akkora összegről, amelyet - kegyelet ide, kegye­let oda - aligha fog kiereszte­ni markából a Kennedy klán feje, Edward, a merénylet ál­dozatául esett elnök öccse. A tét ugyanis az: vagy fizet Ted 20-30 milliót a békesség ked­véért a Bessette családnak, vagy elkezdődik a Kennedy- névhez méltatlan pereskedés. (Kulcsár) Az egyiptomi Alexandriá­ban találkozott Hoszni Mu­barak egyiptomi és Jasszer Arafat palesztin elnök. Megbeszéléseik közép­pontjában a közel-keleti békefolyamattal kapcsola­tos kérdések álltak: megvi­tatták az e héten az izraeli kormányfővel tartott külön- találkozóik eredményét. Izrael azt javasolja a palesz­tinoknak, hogy halasszák el 2000 tavaszára a ciszjordániai izraeli erőknek az októberi wye-i megállapodásban előírt kivonását - közölte Ehud Barak izraeli miniszterelnök egyik bizalmasa, Efraim Szné munkáspárti képviselő, akit hamarosan védelmi minisz­terhelyettessé neveznek ki. „A cél az, hogy tavaszig olyan ke­retegyezményt kössünk a pa­lesztinokkal, amely magában Aki el akarja nyerni az orosz parlament 450 képvi­selői helyének egyikét, an­nak jó egymillió dollárt kell előteremtenie. A pénzgyűjtéshez mostaná­ban egyre többen fognak hoz­zá, mivel ősszel parlamenti, jövőre pedig elnökválasztáso­kat tartanak Oroszországban. Nyílt titok, hogy amikor öt éve újjáválasztották Borisz Jelcint, az ország talán leggazdagabb embere, Borisz Berezovszkij nem kevesebb, mint százmil­lió dollárral támogatta a kam­pányt. A Kreml leendő ura ter­mészetesen ezúttal is elsősor­ban a nagymonopóliumokra számíthat. Az Állami Duma tagjai első­sorban a helyi bankok pénzei­Kampányában Tony Blair brit miniszterelnök meg­ígérte, hogy 2000-re a rossz sorban élő gyerekek száma 200 OOO-rel csökkeni fog. A választási ígéret azonban aligha valósul majd meg, hi­szen a felmérések szerint a szigetország gyerekei köré­ben tovább növekszik a szegénység. Nagy-Britanniában immár több mint 4 millió gyermek és fiatalkorú él olyan csalá­dokban, ahol a jövedelem ke­vesebb az országos átlag felé­nél. A hetvenes évek óta az ilyen családokban élő gyere­kek száma megháromszoro­foglalná a wye-i megállapo­dásban előírt katonai átcso­portosítás utolsó szakaszát is. A halasztásra azért volna szükség - fejtette ki -, hogy a térség végleges státusáról szó­ló tárgyalásokat a lehető leg­jobb feltételek között kezd­hessék meg.” A wye-i egyez­mény szerint Izrael Ciszjordánia területének 13 százalékáról vonulna ki. Az egyezmény aláírása után, 1998 októberében az izraeli erők már elhagyták a térség 2 százalékát, a továbbiakban azonban Benjamin Netan­jahu akkori miniszterelnök felfüggesztette az egyezmény végrehajtását. Vasárnap hajnalban meg­halt Viktor Poszuvaljuk orosz külügyminiszter-helyettes, aki a közel-keleti és észak­afrikai ügyekért felelt a kor­mányzatban. re számíthatnak, s a legesélye­sebbeknek ismét a kommunis­tákat tartják. A szélsőjobbol­dali Vlagyimir Zsirinovszkij is szép tartalékokat gyűjtött már össze, mivel képviselői segí­tették megakadályozni Jelcin elmozdítását; ez hétmillió dol­lárt hozott a konyhájukra. Zsirinovszkijnak annál is ke­vésbé lesznek anyagi gondjai, mert tehetős alvilági körök tá­mogatják. Nincs oka az aggo­dalomra Viktor Cserno-mir- gyinnek sem. „Hazánk Orosz­ország” elnevezésű pártját a Gazprom, a világ legnagyobb gázvállalata finanszírozza. A 280 ezer embert foglalkoztató cég felügyelő bizottságának el­nökévé pedig a minap épp a volt miniszterelnököt válasz­tották meg. zódott. A helyzet egyik oka, hogy fokozatosan csökken­tették a szociális kiadásokat, a családi pótlékokat, az adó- kedvezményeket. Ugyanak­kor Nagy-Britanniában a gye­reküket egyedül nevelőknek csak 40 százaléka dolgozik, miközben a kontinentális Eu­rópával 80 százalék. A mun­kanélkülivé váltak hamar szegénységbe süllyednek. A konzervatívok viszont úgy gondolják: egyre több házasság bomlik fel, s ennyi csonka családot már nem le­het megfelelően támogatni. A képhez tartozik, hogy nem kevés szegény brit család le­hetőségei felett él. Repülőgép-szerencsétlenség Marine Cityben. Az amerikai Michigan államban lezuhant egy repülőgép, amely ejtőernyős sportolókat vitt volna ugrásra. A kétmotoros gép Detroittól mintegy 65 kilométerre ismeretlen okból a földbe csapódott, a pilóta és kilenc utasa szörnyethalt. fotó: feb/reuters Megkezdődött a küzdelem a Kennedy-örökségért A tét: 100 millió dollár Jóformán fel sem száradtak a könnyek a három életet követelő tragédia után, alig néhány nappal a Kennedy fiú és a két Bessette lány temetését követően máris fo­lyik a civakodás az örökségért. A bennfentesek leg­alábbis ezt állítják. Milliók egy mandátumért Mibe kerül egy hely az Állami Dumában? Szegényedő angolok Berlin bizonytalan biztonsága Németország fővárosában most érdemes bűnözőnek lenni. A rendőrség ugyanis - sajtójelentések szerint - meglehetősen maga alatt van. Botrány botrányt követ a közbiztonságiaknál, bűnügyieknél egyaránt, közben a belügyminisztérium egyéb testületi sem állnak hely­zetük magaslatán. Berlinben kevés a rendőr, an­nak ellenére, hogy a főváros la­kói, az intézmények „több zöl­det” követelnek a Spree-parti metropolisz utcáira. Évek óta macska-egér fogócskát folytat­nak a berlini zsaruk az egymás embereit gyilkoló délkelet­ázsiai cigarettamaffiával, a ke­let-európai embercsempé­szekkel, a szexipart a kezük­ben tartó és nyíltan rendszeres leszámolást folytató, különö­sen kegyeden orosz, csecsen, albán maffiózókkal. Mind­eközben befejezéséhez közele­dik a német kormány átköltö­zése Bonnból Berlinbe. Vele együtt megy csaknem száz külképviselet is a Rajna partjá­ról a Spree mentére. Mind vé­delemre szorul, nem egy nagy- követség (például az amerikai) különösen szigorú biztonsági intézkedéseket kér: szöges- drót-hengereket, páncélautó­kat. Rendőrök százait kell át­csoportosítani a főhatósá­gok, hivatalok, diplomáciai képviseletek, rezidenciák őr­zésére. Honnan, ha nincs elég rendőr? Az utcáról. Átszervezésre szorulnak a titkosszolgálatok is, mivel a német parlamenti, kormány­zati és diplomáciai központtá vált Berlint ellepték a FÁK- és az iszlám országokbeli kémek - diplomatának, kereskedel­mi-gazdasági képviseletek munkatársainak álcázván ma­gukat. Miközben a berlini rendőrségen belül jó ideje ha­tásköri viták kötik le az erőket, a főváros biztonságáért felelős politikus, a kereszténydemok­rata Eckart Werthebach nyári szabadsága előtt röviden csak annyit mondott: „Itt egészen más állapotok uralkodnak, mint Bonnban. Kulcsár László A kancellári hivatal nem készült el időben fotó: feb/archív

Next

/
Oldalképek
Tartalom