Somogyi Hírlap, 1999. augusztus (10. évfolyam, 178-202. szám)
1999-08-12 / 187. szám
SOMOGYI HÍRLAP 4 Megyei körkép 1999. augusztus 12., csütörtök Siófokon sikoltoztak, Bogláron koncerteztek, Lellén holdsétán jártak Siófoki pillanatok Vízparti A hetvenes eveket idézte tegnap a Balaton-part; lengyel, csehszlovák és keletnémet turisták helyett azonban elsősorban hazai, aztán például japán napvadászok özönlötték el. Balaton-part Orbán Viktor miniszterelnök a feleségével és három gyermekével tizenegy óráig tartózkodott a siófoki Európa szálló tetején, onnan aztán a vízirendőrség motocsónakjá- val a balatonőszödi kormányüdülőbe távozott, onnan csodálkoztak rá a teljes nap- fogyatkozásra. Amikor az ég sötétedni kezdett, jól hallhatóan visítozni kezdtek a Siófokon összegyűlt százezrek, világosodáskor pedig tapsoltak, mint egy futballstadion- ban a győztes gól után. Az Aranypartra egyébként több busszal szektatagok érkeztek, akik rituálét hajtottak végre a napfogyatkozás időtartama alatt. Céljuk az: a baloldali értékek, első sorban a szolidaritás nagyobb hangsúlyt kapjon a mindennapokban az önzőség ellenében. Egy megkérdezett Jehova tanúja azonban — e társaság a világ végét jósolta a napfogyatkozás előtt — nem kívánta kommentálni a törnap-parti — százezrekkel Az ál-Jackson a napfogyatkozás siófoki sztárja volt ténteket a világosság újraszü- letését követően. Az Európa szálló előtt kiállították Mika Häkkinen Forma 1-es világbajnok autóversenyző autóját, s táncolt itt Michael Jackson alteregója — talán az eredetinél is jobban. Tizenhárom versenyző közül választották ki a legszebb női mell tulajdonosát. A vizen kevesen tartózkodtak, közöttük Szántód partjai előtt egy vitorláson dr. Gyenesei István, a megyei közgyűlés elnöke és munkatársai. Balatonbogláron a város legmagasabb pontjához, a várdombi Gömb kilátóhoz csalogatta az embereket tegnap a bogiári Helyiérték Gondolkodók és Alkotók Regionális Egyesület. Csaknem négyszázan nézték végig itt a páratlan természeti jelenséget. Bár a kilátóra biztonsági okokból csak negyvenen-öt- venen mehettek fel, így is tudtak együtt örülni a résztvevők a közös élménynek. Az egyesület pedig sokféle szórakozást nyújtott kicsiknek és nagyoknak a vidámság jegyében. A napfogyatkozás előtti percekben adta elő a Helyiérték alkalmi társulata Én is látni akarom... az „Egy jenki Arthur király udvarában” napfogyatkozás részletét. Este rock koncertet rendeztek a művelődési hátban. Balatonlellén képzeletbeli Hold sétára vitték a vendégeket a művelődési házban. M. Tóth Éva és Paál Zsuzsanna Árnyékzóna címmel perfor- mancet adott elő: a Holdfelszínen barátságos Holdlakókként mutatkoztak be. Balatonfenyvesen kőlapokból kirakott napórát avattak a strand előtti parkban, amelyet az önkormányzat állíttatott. A krisnások azt tartják: veszedelmet jövendöl az elfogyó nap Rahu ette meg a napot Tűzzel vigyázták isteneiket a krisnások A Krisnások szerint rosszat jelent az amikor a nap teljesen elfogy, azt jelenti, hogy a közeljövőben valamilyen komoly megpróbáltatás vár az emberiségre. Éppen ezért nem ünnepelték még csak nem is nézték, a ritka jelenséget. Voltak azonban több mint ezren, akik csak ezért érkeztek Somogyvámosra. Krisna-völgy A Véda szerint egy gyönyörű nő, Mohini figyelmetlenségének köszönhető a természeti jelenség, őt Krisna azért küldte a legfelsőbb bolygók felett uralkodó félistenek és az alsórendűekért felelős démonok közé, hogy elossza közöttük a halhatatlanság nektárját, amin összevesztek. A szépség kitalálta addig ra- vaszkodik, míg a démonoknak nem jut a nektárból. Az egyik démon, Rahu erre felfigyelt: a nap és a hold közé tolakodott, Mohini pedig töltött neki az isteni nedűből. Már éppen megitta volna, amikor a nap és a hold beárulták. Mohini ekkor levágta Rahu fejét, ami a halhatatlanság nektárja miatt életben maradt, és pedig megfogadta: bosszút áll az égitesteken. Ennek a hold- és a napfogyatkozások alkalmával lehetünk szemtanúi. Eddig a mese. Az pedig már a Krisnások megfigyelésein alapszik, hogy ez után a természeti jelenség után mindig valami rossz jön: háború, járvány, természeti katasztrófa. Ez a magyarázata annak, hogy Krisna hívei nem ünnepük ezt az eseményt és még csak meg sem nézhetik azt. A Védikus templomot is bezárták a fogyatkozás idejére, hogy védjék a murtikat. Csak a szerzetesek léphettek be, hogy a kedvezőtlen jelenségek megállításáért fohászkodjanak. Mert figyelmeztető jelek ide vagy oda: a katasztrófáknak elejét lehet venni, ha az emberiség nem követ el bűnös cselekedeteket. Rend a siófoki utakon A vasútállomásokon és az autópályán is tumultus, káosz volt. A siófoki rendőrök viszont példásan oldották meg a városra zúduló autóforgalom levezénylését. A forgalmas kereszteződésekben kikapcsolták a jelzőlámpákat, s a rendőrök karjelzésekkel irányítottak. Fábri István, a siófoki kapitányság közlekedésrendészetének vezetője már korábban azt állította: rend lesz Siófok útjain. Igaza lett. Betiltott őzpörkölt A tizenkét csillagjegy szülötteinek a szakácsok — Dr. Cey-Bert Róbert Gyulának, a gasztronómiai világszövetség elnökének útmutatása szerint — speciális étkeket kínáltak tegnap a kiliti vásártéren, a csillagkonyhában. Közel százféle eledelt sütöttek, főztek. Kakaspörköltet kakasherével gazdagítva például hét- százkilencvenért kínáltak. Betiltották viszont a vörösboros őzpörköltet. A kiszolgáló személyzettől megtudtuk: a tisztiorvosi • szolgálat azt mondta nekik, hogy az őzhús romlandó és nem árulhatják. Kérdésünkre Torondy Márta siófoki tisztifőorvos elmondta: felőlük őzet is árulhattak volna, ám nem volt megfelelő előkészítőjük a vadhúsra. Félorosz mellszépség László Krisztina produkálta a legmeggyőzőbb gyakorlatot a mellszépség-versenyen: a medence partján kézen állva ugrott a vízbe. Visszaemlékezett arra: orosz anya és magyar apa gyermekeként már kiskorában részt vett egy boka szépség- versenyen, ahol azonban ellopták az egyik zokniját. Most üyen malőr nem érte. Dr. Balázs Árpád polgármester jócskán késett a mellszépségverseny zsűrijéből, mert Orbán Viktor miniszterelnök, akivel együtt töltötte az idején, soron kívül betért még egy kávézóba. Azért a lényegre odaért: ő adta a puszikat és a mellkoronát át a verseny győzteseinek. Balek szemüvegesek, meggondolatlan sofőrök Mentősök csatasorban A szokásos tizenegy helyett tegnap, a napfogyatkozásra való tekintettel húsz mentőegység, 22 szakemberrel állt bevetésre készen a Balaton déli partján. Ezek közül a korábban szolgálatot teljesítő hat helyett kilenc Siófokon teljesített szolgálatot. Balatonlellén a 24 órás, komplex felszerelésű mető- orvosi kocsi látta el a rászorulókat. Szükség is volt a megerősítésre. Mint azt dr. Sze- rémy György, a Somogy megyei mentőszervezet főorvosa elmondta: szinte valamennyi, a napfogyatkozással kapcsolatos esemény Siófokon történt. A huszonöt kivonulás során 45 napvadászattal kapcsolatos sérültet és rosszulléttel küszködő személyt láttak el. A nagy strandon további húsz ember szorult a segítségükre. Az esemény csúcspontját követően az M7-es „bedugult” és csak egy óra múlva indulhatott el újból a kocsisor. A teljesség alatt csöndes, eseménytelen volt a vidék, de utána azonnal megindult az áradat és 15 óra tájban már mindenki haza igyekezett. A napfogyatkozás bámulói közül az a férfi járt pórul, akit társa a 103-as ldlométerkőnél menet közben arra biztatott, nézze meg a napot. A szerencsétlen sofőr elvakult a látványtól és frontálisan ütközött a szembe jövő járművel, melynek valósággal kiütötte az első futóművét. A bámészkodó sofőr könnyebb sérüléssel megúszta. A teljesség előtti néhány percben a zamárdi és siófoki úton ütközött össze két motoros. Két súlyos és egy könnyű sérültet szállítottak a mentők kórházba. Egy fiatalember menet közben az autóban lett rosszul, de társai azt sem tudták hol vannak, ezért a mentők alig találták meg őket. Végül egy kilométerkőnél segítettek a szívpanaszokkal küszködő fiatalemberen. Gyermekbalesetről és komolyabb szemészeti sérülésről nem kaptunk hírt. A főorvos szerint a meggondolatlan napvadászok várhatóan később jelennek meg a szemészeti ambulanciákon. Akadt azonban néhány balek, aki félreértve „szemüvegesek a napfogyatkozás alatt vegyék le a szemüvegüket” felhívást vezetés közben is levette, majd csodálkozott, nincs szerencséje... Az összeállítást készítették: Czene Attila, Fábos Erika, Gáldonyi Magdolna, Lang Róbert, Kovács Tibor, Szarka Ágnes, Varga Ottó, Várnai Agnes Nyugodt vadállatok Tegnap 11.50-kor az igali tetőn is menetrend szerint elfogyott a nap. Ebben a sávban még teljes volt a napfogyatkozás, amit mintegy ötszáz ember nézett végig. Többen megegyeztek abban, hogy a legközelebbi napfogyatkozásnál, 2081-ben is itt találkoznak... Szabó Nándor vadász a magaslesen töltötte a napfogyatkozás perceit. Elmondása szerint öt szarvasbikát látott, amik nyugodtan feküdtek, amikor újra visszajött a fény beváltottak a sűrűbb erdőbe. A szokásosnál idegesebben talán az őzbakok viselkedtek,idegesen szaladgáltak, riasztottak. Megnyugvást számukra csak a teljes kivilágosodás hozott. Egyébként az állatok között nem okozott különösebb riadalmat a napfogyatkozás. Küzdelmes, de eredményes életre számíthatnak a tegnap születettek Fogyatkozás helyett gyarapodás Második gyermeke gátolta meg a Kovácsékat abban, hogy tanúi legyenek tegnap az égi jelenségnek, kárpótolta azonban őket egy hétköznapi, ám annál nagyobb, csodával: megszületett. KAPOSVÁR Közvetlenül a napfogyatkozás idején gyarapodott egy csöppnyi emberkével a Kovács család. Lilla, három kilóval akkor meglátta meg a napvilágot, amikor annak háromnegyedét még eltakarta a hold. Anyukája, a budapesti Kovács Gergelyné elmondta: a napfogyatkozást nézni érkeztek Kaposvárra, ám váratlanul jöttek reggel a fájások. Lillát csak augusztus 23-ára várták. Bár többen kérdezték, nekik a nagy kapkodásban eszükbe sem jutott, hogy a Napsugár nevet kapja a kislány, aki édesanyjának igazi ajándék volt: neki is tegnap volt ugyanis a születésnapja. Megkérdeztük Herczeg Kata asztrológust, mire számíthat Lilla és a többi gyerek, aki a napfogyatkozás idején született? — Küzdelmes életre számíthat. Bár az oroszlán je- gyűeknek általában köny- nyen pottyan az ölébe amit meg akarnak szerezni, Lillának mindenért keményen meg kell dolgoznia. Ő ugyanis duplán oroszlán, mert a születése órája is az oroszlán jegyében volt. Ezért ez éppen az ellenkezőjére fordult. Vigyázni kell rá, mert érzékenyebb is lesz az átlagosnál, amit azonban nem a napfogyatkozás, hanem a Szaturnusz-Mars- Uránusz együttállásának kedvezőtlen szöge okoz. De aggódni azért nem kell: kemény munkával ugyan, de mindent meg tud szerezni az életben amit akar. És így legalább jobban tudja mindezt értékelni. Az is jó, hogy Lilla lány, mert a lányok szívósabbak... Lillának mindenért meg kell küzdenie - az asztrológus szerint a 4 a á