Somogyi Hírlap, 1999. augusztus (10. évfolyam, 178-202. szám)
4 * AUTÓS VILÁG Á 1999. augusztus 1. i Détári: „A volánnál nem szabad félni!” Eddig főleg a focipályán nyújtott teljesítményéért ismerték. Nem kevesebb, mint 61-szer szerepelt a válogatottban, ötször a világválogatottban. A Honvédőn kívül játszott a Frankfurtban, a Bolognában, hogy csak a két világhírű klubot említsük, ahol tudásával, parádés megoldásaival tízezreket ragadtatott tapsra. Tizenhárom éve van jogosítványa, s azóta tucatnyi autó tulajdonosa volt. Most a labdarúgás helyett a volán mögötti élményeiről mesél. ■ - Későn, 23 évesen szereztem csak meg a jogosítványt - kezdi beszélgetésünket. - Addig nem láttam értelmét. Nem volt kocsim, sőt esélyem sem arra, hogy vegyek, így nem strapáltam magam. Aztán ’86-ban válogatott lettem, jól kerestem, lakásom is volt, így már csak a jogsi hiányzott a boldogsághoz. Vettem egy 2107-es Ladát. Olyan volt, amilyen, de a sajátom s ez akkor nagy dolognak számított.- Mikor vette az első igazán márkás autóját?- Nem vettem, hanem amikor a Frankfurthoz igazoltam, akkor egy 320-as BMW-t kaptam a klubtól. Azzal jártam én is, akárcsak a többi játékos. Mondanom sem kell, óriási váltás volt, hiszen előtte még nem ültem ilyen szuper kocsiban. Egy évig használtam. Szép nyugodtan vezettem. Élveztem az eleganciáját, ahogy suhant az úton.- Mi következett ezután?- Frankfurtból egy kis kerülővel Olaszországba szerződtem a Bolognához, és akkor ismertem meg igazán, milyen kultúrája van az autónak, az autózásnak. Az olaszok imádnak vezetni és imádják a kitűnő kocsikát. Alig írtam alá a szerződésemet'máris egy olyan autóba ülhettem, amit addig csak képen láthattam. Egy Maserati Spidert kaptam, biturbó, 250 lóerős motorral. Maga volt a csoda. Fa műszerfallal, bőr ülésekkel, bőr kormánnyal. Aztán egy év után átültem egy Lanciába, majd egy Jaguárba, végül egy Ferrari következett. Nem volt nehéz váltani a kocsikat, mivel a csapat harmadik embere autókereskedőként dolgozott, s a szalonja nem messze volt a pályától.- Gondolom, ekkor már szenvedélyes autós voltál. Mi fogott meg elsősorban az autózásban?- Maga az érzés. A kocsik szép formája éppúgy, mint a sebesség varázsa. Mert ekkor már szerettem a sebességet, bár sose nyomtam a gázt ész nélkül. Egy szép, elegáns autóban más az ember közérzete.- Szerinted hogy vezetnek a magyar autósok?- Változóan. Az a véleményem, nem a magyar vezetők tudásával van a baj, hanem a kocsik és az utak minőségével. Nem hiszem, hogy Németországban, vagy Olaszországban tehetségesebbek az emberek.- A női vezetőkről mi a véleményed?- Nem szidom őket gyakran. Van köztük ügyes is, de az alapvető baj, hogy olykor túl sokat gondolkodnak egy-egy megoldáson, és ez már több mint óvatosság. De ez sem bosszant jobban, mint amikor férfiakat látok lehúzott ablakkal, kikönyökölve, bömbölő magnóval, padlóig nyomott gázpedállal. Azt hiszik, hogy ez a virtus, pedig nagyon tévednek.- Akkor téged sebességtúllépésért nem is büntettek még meg?- De igen, de nem Magyarországon, hanem Ausztriában. Ott már fizettem néhányszor 500-1000 Schillingen- Most milyen autód van?- Három kocsi boldog tulajdonosa vagyok. Van egy Honda Civicem, egy E-osztá- lyú Mercedesem és egy Lamborghinim. Ez a kedvencem. Mindegyiknek elég erős motorja van, még sem száguldozok. így hál’ Istennek balesetem sem volt.- Kedvenc színed?- A fekete. Elegáns és minden kocsi jól mutat vele.- Mi a legfontosabb az autóvezetésben?- Az, hogy ha a volán mögé ül az ember, akkor ne féljen, hanem - csakúgy, mint a pályán - tudja, mit akar. Vigyázzunk rájuk! Az elmúlt években egyre fontosabb téma lett az autókban utazó gyermekek biztonsága. Ennek ellenére a szülők többsége ezzel mit sem törődve, változtatlanul bekötetlenül viszi csemetéit a kocsiban. Legtöbbjük állva a két ülés között, térdelve hátranézve, fekve az ülésen, vagy ölben, nagyon veszélyesen autózik. Elég egy hirtelen fékezés, vagy egy drasztikus kerülés ahhoz, hogy a pöttöm test előrerepüljön és a szélvédőnek ütközzön, vagy oldalirányba nekivágódjon az ajtónak. A landolás az esetek 90%-ában fejjel történik, ami ebben a korban végzetes. Ez azonban kivédhető, ha az utasok bekötik magukat, a gyermekek pedig szabályosan beszerelt gyerekülésben, becsatolva utaznak. Egyes gyártók a súlycsoportokat összevonják. A lényeg, hogy az ülés megfeleljen az apróság korának, termetének, illetve súlyának. Ezt a terméken elhelyezett E jóváhagyási jel garantálja. Ha ez nincs rajta, nem szabad megvenni. A gyártók kétféle ülést kínálnak. Az egyik a picik részére készül - hátranéző kivitelben - kb. 3-4 éves korig, a másik az előrenéző változat a nagyobbak számára. Használat előtt mindig alaposan tanulmányozni kell a kezelési utasítást és annak megfelelően elvégezni a beszerelést, illetve a gyerek gondos becsatolását. Kováts László Ne sajnáljuk rá a pénzt! Magyarországon négyféle gyerekülés van forgalomban és általában a benzinkutaknál, az Autószalonokban és a nagyobb áruházakban vásárolhatók meg. A legkisebbeké a Babykosár, majd az öves és a vedoparnas megoldás között választhatnak a szülök. Ez utóbbi úgy működik, hogy a gyerek előtt egy energiaelnyelő párna van és az öv ezt fogja a gyerek elé. A tíz év körüliek a saját öves, illetve az ülésmagasító között választhatnak. Itthon két cég gyárt gyerekülést, ezek a legolcsóbb változatok 7-7500 forinba kerülnek, innen szinte típusonként változik az ár egészen 60 ezer forintig. A mellékletet Török Ferenc szerkesztette Megújult Mazda B25O0/D gória legerősebb motorja 109LE — a # - Jas?** JV ^ 1 ^7 O j h ~i 1 ft \ mm-i i Cab Plus 4x2 D- 2 590 OOP Ft + ÁFA » Cab Plus 4x4 D - 3 190 OOP Ff ♦ AFA Double Cab 4x4 D- 3 540 OOP Ft + ÁFA « Double Cab 4x4 TD - 3 790 OOP Ft + ÁFA Budapest: AUTÓ D&W Tel.: 261 -9712, AUTO FOCUS Tel.: 307-3358, AUTÓ MIRAI Tel.: 464-7680, AUTÓ ÓBUDA Tel.: 368-1413, PROFI Tel.: 329-6087, Baja: AUTÓ SZREMKÓ Tel.: 79/326-802, Balassagyarmat: GÁL és fiai Tel.: 35/314-355, Békéscsaba: AUTÓ-EXPANZIÓ Tel.: 66/430-585, Cegléd: ZAKAR és TÁRSA Tel.: 53/320-420, Debrecen: AUTO-TOLDY Tel.: 52/471-054, Dunaújváros: DUNA MOTOR Tel.: 25/411-048, Gyöngyös: AUTÓ BALÁZS Tel.: 37/301-626, Győr SILVER Tel.: 96/515-878, Kakasd: HILCZ Tel.: 74/431-908 Kaposvár: TÓTH és Tsa. Tel.: 82/421-421, Kecskemét: DAKÓ Tel.: 76/486-780, Komárom: T-AUTÓ-MAX Tel.: 34/345-453, Miskolc: SZEGEDI Tel.: 46/413-237, Nagykanizsa: VÁRKAPU-AUTÓHÁZ Tel.: 93/536-550 Nyíregyháza: NAGY AUTÓPARK Tel.: 42/490-380, Pécs: SCHNEIDER és SOÓS Tel.: 72/539-000, Siófok: GRAND-HAUS Tel.: 84/310-422, Szeged: PAPP Tel.: 62/317-306, Székes- fehérvár: AUTÓ-FEHÉRVÁR Tel.: 22/340-150, Szigetszentmiklós: Tel.: 24/443-443, Szombathely: QUADROTA Tel.: 94/325-678, Zalaegerszeg: AUTÓ-PÉTER Tel.: 92/325-099 www.mazda.hu Mazda Info: 06-80-323-626 Még szép, hogy Mazda