Somogyi Hírlap, 1999. augusztus (10. évfolyam, 178-202. szám)
1999-08-07 / 183. szám
4 ★ RIPORT ★ 1999. augusztus 8. Baldachinos ágyban alszik a legifjabb, a tizénkilencedik testvér A testvérek nevezték el Félixet Ebben a házban az ember keresi a szavakat. Aztán két közhely tolakodik a többi elé: boldogság és szeretet. Es ami a legfurcsább: itt nem is közhely! F űzi Imrének diny- nyeosztás közben arra sincs ideje, hogy számba vegye az asztal körül sürgőforgó csemetéit. A Ro- naldo-frizurás fiúk érkezésünkkor tértek haza egy kiadós focimeccsről, ennek ellenére türelmesen várnak a zamatos gyümölcs rájuk jutó szeletére. Közben fél szemmel azért minket figyelnek: már megint újságírók? Nem értik, miért van napok óta ez a felfordulás. Eddig tizennyolcán voltak testvérek, a mostani héttől pedig tizenkilencen. Mi ebben az érdekes? Miért fárasztják ezek az emberek megint a mamát? Az idősebbek visz- szahúzódóbbak, de a kicsiknél győz a kíváncsiság, és közelebb ülnek. Könnyű szót érteni velük, náluk a brazil válogatott a menő, de azért - árulják el csibészes mosollyal - egymással bunyózni a legjobb dolog. A büszke papa és a kórházból néhány napja hazatért, még kissé fáradt mama azonnal csóválni kezdi a fejét, amikor megkérdezem: amikor összeházasodtak, számítottak-e ekkora gyermekáldásra.- Nem, dehogy - moso- lyodik el Fűzi Imréné Magdi. - Abban biztos voltam, hogy sok gyerekem lesz, de tizenkilencre azért nem gondoltam. A nagyobbak egyébként már nem élnek velünk, családot alapítottak. November óta három unokával is megajándékoztak. Most a tizenegy kiskorú és az éppen katona fiam él itt velünk. A hétszobás ház felújításra szorulna. A földszinten lévő nappaliban egy hatalmas asztal és az azt körülvevő padok uralják a teret. Egy ütött-ko- pott kanapé és néhány foMagdolna, Erzsébet, Zsuzsanna, Imre, Katalin, János, Árpád, Márk, Eszter, Dániel, Debóra, Barnabás, Pál, Péter, Lukács, Gedeon, Gyula, Félix és Rebeka, íme, a Fűzi család tizenkilenc gyermekének névsora. Az asszony húszat szült, ám egy gyermek meghalt. Nincs olyan hónapja az évnek, amikor ne ünnepelnének születésnapot. A legrövidebb február a legsűrűbb négy felköszöntéssel, de augusztusra is jut három. A névnapokat nem ülik meg, hiszen így is szinte egész évben tartanak az „ünnepi hetek". ■ A névnapokat nem ülik meg, hiszen akkor folyamatosan ünnepelnének tel szolgálja még a család kényelmét. Itt nincs vita, hogy melyik tévéműsort nézzék esténként, és ki vegye fel a csengő telefont, hiszen egyikkel sem rendelkeznek. A konyhában, a szárítón szépen sorakoznak a tányérok és a poharak. Látszik, hogy a szegénység és a sok gyerek ellenére a rend és a tisztaság fontos része életüknek. Felújításra és a bútorok cseréjére azonban gondolni sem mernek, hiszen még a meglévő OTP-tarto- zást is most ütemeztették át, mert másfél éve nem tudják törleszteni. Igaz, a legkisebbek után járó „szocpoF’-támogatásból azt vissza tudnák fizetni. De hát a hivatalok... Mégsem panaszkodnak. Látszik, ezt már elmesélni is nehezükre esik. Nem kérnek ők semmi kivételezést. Eddig is megvoltak, ezután is megadnak minden tőlük telhetőt a gyerekeknek. Ennyi gyereknél a keresztnevek kitalálása sem egyszerű feladat. Ez sokáig a papa feladata volt, de a legkisebb lánynak már a nővérei adták a Rebeka nevet. A néhány napos Félix is - aki a már sok-sok Fűzi csemetét ringató baldachinos kiságyban az igazak álmát alussza - másfél tucat testvére közös döntésének köszönheti keresztnevét. K özben villámgyorsan elfogy a dinnye, és Gyula, aki az eddigi öcsi megszólítás mellett mostantól már a bátyus titulust is viselheti, pocakját kinyomva mutatja: ő bizony rengeteg diny- nyét megevett. A lányok félrehúzódva adják át a terepet az egyre jobban felélénkülő fiúknak. Pál, Péter és Lukács a szemüveges kis Gedeont próbálja előcsalogatni egy pokróc alól, ahová a fényképezőgép optikája elöl menekült. Csak egy szelíd figyelmeztetés a mamától, és ismét csendben hallgatják, ahogy az asszony az elmúlt napok felfordulásáról beszél.- Nem gondoltuk volna, hogy egy csapásra ilyen híresek leszünk. A szomszédok is folyamatosan jelzik: most itt, most ott szerepelünk. Nem igazán örülünk neki. Különösen azért nem, mert sok olyan ostobaságot is leírnak, például azt, hogy Jehova tanúi vagyunk, amit egyszerűen leellenőrizhettek volna, ha minket kérdeznek meg. Tegnap is órákon át itt volt egy tévés csapat, még a lakást is átrendez- tették velünk. Reméljük, mint minden csoda, ez is csak három napig tart. Meglessük a békésen szuszogó Félixet és elbúcsúzunk. A család a kapuig kísér, ahol még összeállnak egy fotó erejéig. Ahogy egymásra néznek, és egymáshoz szólnak, megint ez a két szó jut az eszembe: boldogság és szeretet. Kelemen Mihály A királyi pecsétgyűrűért és a stafétafakanálért az idén 21 csapat - 18 hazai és három külföldi: horvát, olasz és finn - versengett, sütött-főzött szabad tűzön, bográcsban, kemencében és nyárson. A reneszánsz udvartartásnak megfelelően készítették remekbe szabott, korhű, középkori étkeiket. Nem használhattak paprikát, paradicsomot, burgonyát, hagymát és cukrot, hiszen a magyar gasztronómia csúcsának számító reneszánsz idején ezeket az elsősorban balkáni közvetítéssel fazekainkba jutó zöldségeket és fűszereket nem ismerték. Felhasználhattak azonban mindent, amit levéltárakból és a várak leirataiból elő tudtak ásni. , Egy-egy csapat konyhapénze 200 ezer forinttól az egymillió forintig terjedt. A legdrágább alapanyag idén a túzok volt, amit a Hortobágyon ejtettek el. A nagy testű madár húsa a középkorban a nemesi és királyi lakomák hétköznapi alapanyaga volt, ma engedélyek nélkül félmillió forint büntetést kellene fizetni az elejtéséért. Dr. Csapó Katalin, a vendéglátóig^ ipari múzeum szakembere ügyelt arra, hogy a versenyen ne történhessen szabálytalanság. A győztes szakács: Németh Attila Keszthelyről Királyi föld Mézédes borok Nagyszakácsi századokon keresztül királyi föld volt. A budai udvar híres szakácsdinasztiái ezen a területen kaptak birtokot - hűséges szolgálataikért cserébe amihez nemesi oklevél és busás járadék is társult. Nemcsak a fejedelmi lakomák miatt, a középkor hírhedt ételmérgezései okán is megbecsülték az étekkészítőket, akik lakomáikhoz hasonlóan fejedelmien éltek. Nem csak a középkori Magyarországon, hanem világszerte kiemelt figyelem övezte a királyi szakácsok művészetét. Kínában a császárság korában például a leggazdagabb nemesek közétartoztak a séfek. Ennek azonban ára volt. Három feltételnek kellett megfelelni. Vagyis: 1. Az elsőszülött fiúkat meg kellett vakítani és süketíteni - azért, hogy ne legyenek befolyásolhatók -, mivel ők voltak a császár főkóstolói. 2. Mindig eggyel több fogást kellett készíteni, mint ahány vendég volt. 3. Egy év alatt kétszer ugyanazt az ételt nem szolgálhatták fel. Ha ezt teljesítették, meggazdagodtak, ha hibáztak, életükkel is fizethettek érte.Nem csak a királyi étkeket, a borokat is három napig mustrálták Nagyszakácsiban. A mai kor nemes nedűi mellett a Mátyás korabelivel is megismerkedhettek a vendégek. Megtudhatták: sokkal gyengébb és intenzívebb ízű borok kerültek akkoriban a kupákba, amelyek nem ritkán literesek is lehettek, mégis fenékig volt illő meginni egy kortyintásra. A koccintásnak is szabálya volt. Úgy kellett egymáshoz érinteni a kupát, hogy abból - az együvé tartozást, a barátságot szimbolizálva - átloccsanjon a tőke leve. Amiből - lévén, hogy eleink szomjas fajták voltak - sokkal több fogyott, mint manapság. A középkorban nem a mai módszerrel készítették a bort: mézet és más fűszereket is használtak az ízesítéséhez. Benke Laci bácsi ad tanácsot versenyzőnek, a bajuszos Molnár Vilmosnak
