Somogyi Hírlap, 1999. július (10. évfolyam, 151-177. szám)
1999-07-23 / 170. szám
SOMOGYI HÍRLAP 1999. július 23., péntek Belpolitika • Hitel az államnak Támogatni kell a gazdákat Koncepció nélkül lyukas zsákba ömlene a pénz A magyar mezőgazdaság az elmúlt 15 évben 1000 milliárd forintnyi tőke- veszteséget szenvedett el. A Torgyán József miniszter által a jövő évi költségvetésből kért 413 milliárdos támogatás akkor segíthet, ha fejlesztésre, beruházásra használják fel. Torgyán József földművelés- ügyi és vidékfejlesztési miniszter nem először vetette fel, hogy a költségvetés emelje fel többszörösére az agráriumnak juttatandó támogatások összegét. Eközben a kistermelők bírálják a minisztert, mert szerintük a támogatások lassan és elégtelenül csordogálnak. Agrárszakértők viszont úgy vélik, csak akkor lesz döntő, hogy mennyi pénzt szerez illetve oszt szét a miniszter, ha azt a legjobb célokra használja föl. Technikai fejlesztésre, beruházásra és az exportot ösztönző, segítő támogatásokra lenne szükség.- Csak így őrizhetnénk meg az európai uniós csatlakozás után is piaci pozícióinkat - állítja Máhr András, a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetségének (MOSZ) titkára. - Ezzel szemben az e célra adott pénz az idén gyorsan elfogyott, hiszen már tavaly ősszel az ez évi keret terhére „osztották” a támogatásokat, s a szubvenció jelentős részét a hatékonyság és a minőség ösztönzése helyett például a minőségi követelmények nélküli felvásárlásra használták fel. Máhr szerint az ágazatnak jutó támogatások és az azt sújtó árhátrány, illetve különféle elvonások egyenlege nulla. Vagyis a „támogatott” gazdálkodók a gyakorlatban semmit sem kapnak.- A tárca nemcsak rosz- szul használta fel az agrár- támogatást, hanem el is számolta magát - állítja Orosz Sándor, a parlament mező- gazdasági bizottságának szocialista alelnöke. Szerinte a minisztérium az idénre túl keveset kért, s amit kapott, azt is ideologikusán, főként a szociálisan rászorulók támogatására használták fel, márpedig ez nem arra való. A politikus szerint nincs garancia arra, hogy a jövőre kért, egyébként valóban méltányos és az ágazat számára égetően szükséges 413 milliárd forintból jelentősen javíthatnák az agrári- um helyzetét. Orosz emlékeztetett arra, hogy még ez az összeg sem pótolná azt az 1000 milliárd forintos tőkevesztést, amit az ágazat az elmúlt tizenöt évben szenvedett el. Ezekről a kérdésekről az utóbbi időkben többször nyilatkozott maga a miniszter. Hangoztatta, hogy költségvetési igénye természetesen még vita tárgya lesz a kormányzaton belül. De szerinte ahhoz nem férhet kétség, hogy a rendelkezésre álló pénzt szigorúan gazdasági szempontok alapján használják majd fel, s a végső cél az ágazat hatékonyságának javítása. Cs. R. Sikeres volt-e a SOTE sztráj kfenyegetése? Nagy valószínűséggel megegyezik a pénzügyi tárcával a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) arról, hogy tagjai milyen feltételek mellett jegyzik le azt az ötmilliárd forint értékű állampapírt, amelyet újjáépítési hitelként kap az állam. Az mostoha időjárása legalább 20-30 milliárd forint kárt okozott a polgároknak és az államnak. Annyit már tudni lehet, hogy a biztosítók tíz évre jegyzik a kötvényeket, s a kamatokat a tőkével együtt csak a lejáratkor veszik fel. A kamatok mértékéről még nincs megállapodás, ám az is elképzelhető, hogy a jelenlegi aktuális piaci kamatoknál kevesebbel is beérik a társaságok. A kötvényjegyzésen kívül a Mabisz további 100 millió forintot ajánlott fel karitatív alapon a bajbajutottak megsegítésére - tájékoztatta lapunkat Sipos József, a Hungária Biztosító Rt. kommunikációs igazgatója. Az összeg fele a belügyminiszter által felügyelt újjáépítési alapba kerül, kifizetését a Mabisz vállalja magára. A szervezet ígéretet tett arra is, hogy felgyorsítják a biztosítottak kártalanítását, a kifizetéseket. Az árvíz- és viharkárok okozta problémák enyhítésére szánt ötmilliárd forintból a biztosítók önkéntes alapon vállalnak részt csakúgy, mint a 100 millió forintos karitatív segély második feléből. A nagyobb társaságok piaci részesedésük alapján jegyeznek majd kötvényt - mondta lapunknak Sipos József. Információink szerint a Belügyminisztérium több hazai és Magyarországon jelenlévő nemzetközi vállalatot is megkeres majd a közeljövőben támogatást kérve. Az sem kizárt, hogy hasonlóan a Mabiszhoz, államkötvény jegyzéséről tárgyal majd a belügyi tárca a gazdasági élet vezető szereplőivel - erősítette meg értesüléseinket Könyves Krisztina, a BM illetékese. A Belügyminisztérium és a Mabisz vezetői megállapodtak arról is, hogy kidolgozzák a katasztrófakárok esetére a nemzetközi gyakorlatban elterjedt viszontbiztosítási rendszert, (sts) A Semmelweis Orvostudományi Egyetem dolgozói két hete figyelmeztető sztrájkkal akarták elérni béremelési követeléseik teljesítését. Az Illetékes főhatóságoktól bérfejlesztési javaslatot vártak, ennek határideje a múlt héten lejárt. Szerdán a súlyos adóssággal küszködő intézmény válságának kezelésére létrehozott ad hoc bizottság állást foglalt az ügyben: az alkalmazottak megkaphatják a kért, 13 százalékos emelést. Budapest Nem hárult el a munkabeszüntetés veszélye, mert az orvosi egyetem dolgozóinak érdekképviseleti szervezete még nem kapott hivatalos tájékoztatást a béremeléssel kapcsolatos állásfoglalásról, így annak részleteit sem ismerik. Pénteken összeülnek a szakszervezet és a sztrájkbizottság képviselői, amikor reményeik szerint már a hivatalosan is elküldött emelési javaslatról tárgyalhatnak és nemcsak a nyomásgyakorlás lehetséges formáiról. (Az orvosoknak és a nővéreknek sztrájk esetén is el kell látniuk a betegeket, emberéletet nem veszélyeztethet az akció, de bizonyos halasztható műtétek elmaradhatnak.) „Az eddigiekhez képest ez az állásfoglalás pozitív fejlemény, de még minden bizonytalan, csak reméljük, hogy nem kell sztrájkba lépnünk. Célunk mindenképpen a tárgyalások útján elért megegyezés” - nyilatkozta lapunknak Berki Zoltán, az egyetemi dolgozók érdek- képviseletének titkára. A SOTE súlyos pénzügyi helyzetének oka a szakszervezeti képviselő szerint az, hogy a felügyeletüket ellátó Oktatási Minisztérium által biztosított támogatás egyszerűen nem elegendő a legdrágább műtéteket végző intézmény költségeinek fedezésére, és ezt a tárca vezetői is elismerik. A Fővárosi Önkormányzat tulajdonában lévő kórházak például több mint kétszer annyi támogatást kapnak, mint az OM-hez tartozók. Azt a lehetőséget, hogy létszámleépítés árán valósuljon meg a béremelés, Berki elképzelhetetlennek tartja, mert az egészségügyi intézmények, már csak az alacsony fizetések miatt is, munkaerőhiánnyal küszködnek. Pálok László kincstári biztos, a SOTE dolgozóinak béremeléséről állást foglaló ad hoc bizottság vezetője elmondta, hogy a bérek elsőbbséget élveznek az egyetem költség- veté-sében, de ennek fejében az intézménynek is vállalnia kell néhány kötelezettséget. El kell fogadnia a bizottságnak a pénzügyi eszközök racionálisabb felhasználására és létszámleépítésre tett javaslatait. A sztrájkbizottságnak tehát ma arról kell döntenie, akarja-e, hogy elbocsátások árán kapjanak magasabb fizetést a megmaradók vagy sem. (wilk) Hétvégi ügyelet Orvosi ügyelet Kaposvár, Ezredév 4. 13. Tel: 311- 005. Kaposvár, Somogyaszaló, Magyaregres, Őrei, Zimány felnőtt- és gyermekorvosi ügyelet 24-én du. 13- tól 26-án reggel 7-ig. Fogorvosi ügyelet: dr. Fülöp Gábor Tamás 24-én 14- től 25-én 22 óráig. Városkörnyéki hétvégi ügyelet: Kossuth L. u. 53. Tel.: 319-397, 06/60/369-033. Mer- nye, Tel: 82/385-312. Nagybajom, Fő u. 46. központi orvosi rendelő, Tel: 357-145. Kadarkút, Fő u. 5/a, tel: 82/482-272. Igái, Farkas J. u. 4. Tel.: 82/372-053. Mosdós (tüdőgyógyintézet). Tel.: 82/377-055.* Andocs, Ady E. u. 50/a. Tel.: 372- 507. Siófok, Semmelweis u. 1. Tel: 84/310-500. Fogorvos: 7-13-ig. Ba- latonföldvár. Fogorvosi ügyelet: (június 15-augusztus 15-ig) szombaton és vasárnap 9-12 óráig, a rendelőben kifüggesztett helyen. Tel.: 340- 670. Fonyód, tel: 85/360- 050. Marcali, Széchenyi u. 21. Tel: 85/310-515. Lengyeltóti, Tel.: 85/330-620. Fogorvosi sürgősségi ellátás készenléti szolgálat keretében szombat-vasárnap ,8-12-ig N.atád székhellyel városkörnyékre is kiterjedően. Tájékoztatás: 82/504-451. Központi orvosi ügyelet székhelye: Nagyatád, Tallián A. u. 2/A. Tel.: 82/504-490, 60/368-510. Barcs, Bajcsy-Zs. u. 72. Tel: 82/463-178. Fogászat: 8-12—ig. Kőröshegv, Petőfi u. 126. Tel.: 84/340-008. Tab, Kossuth u. 60. Tel.: 84/320-620. Ba- latonboglár, Vikár Béla u. 4. Tel.: 85/351-419. Csurgó és a hozzátartozó települések. Tel.: 471-135. Segesd - Somogyszob - Kaszó és hozzátartozó települések: dr. Szakács Gabriella Segesd, Kossuth u. 89. (tel.: 498-144), Kisbárapáti, Karád, Ná- gocs, Törökkoppány és csatolt községeik: dr. Barbély István Törökkoppány (tel.: 377-702). Berzence dr. Varga István (tel.: 446-075). A böhö- nyei körzetben dr. Hajdú Gábor, Vese (tel.: 345-090). Gyógyszertárak Az alább felsorolt gyógyszertárak a hét minden napján ügyeletet tartanak. Kaposvár: „Korona” gyógyszertár: Kossuth tér 4. Tel.: 82/311-222. Barcs: a „Megváltó” - Felszabadulás u. 5. Tel.: 82/463-716. és „Reménység”, Széchenyi u. 13. Tel.: 463-102. váltott ügyeletet biztosít. Az alábbi négy gyógyszertár hetenkénti váltásban: Baíatonboglár: „Arany Kígyó” Vikár B. u. 6/a. Tel.: 85/350-268. „Három Királyok” Szabadság u. 4. Tel.: 85/353-922. Bala- tonlelle: „Mária” Móra F. u. 2. Tel.: 85/351-295. „Magyar Korona” Rákóczi u. 208/b. Tel.: 85/353-513. Csurgó: „Medicina” Csokonai u. 4. Tel.: 82/471-017. Fonyód: „Isteni Gondviselés” Szent I. u. 31. Tel.: 85/361-322. Marcali: Páros hónap: „Napsugár” Rákóczi u. 6-12. Tel.: 85/310-065, páratlan hónap: „Hársfa”, Hársfa u. 25. Tel.: 85/411-286. Nagyatád: kéthetenkénti váltásban „Szent István” Korányi S. u. 4. Tel.: 82/351-004. „Aranyszarvas” Kossuth L. u. 9. Tel.: 82/351-684. Siófok: váltott ügyelet: „Arany Kígyó Semmelweis u. 1. Tel.: 84/312-510. „Régi” Fő u. 202. Tel.: 84/310-041. „Főnix” Fő u. 174-176. Tel.: 84/318- 595. „Kiüti” Balatonkiliti, Honvéd u. 25. Tel.: 84/322-516. „Korányi” Korányi S. u. 14. Tel.: 84/316-079 Tab: „Aranyszarvas” Kossuth Lajos u. 65. Tel.: 84/320-042. Lengyeltóti: szabad- és munkaszüneti napokon: „Fehér Holló”, Rákóczi u. 14. Tel.: 85/330-440. Az alábbi négy gyógyszertár hetenkénti váltásban: Balatonföldvár: „Isteni Gondviselés” Széchenyi tér 1. Tel.: 84/340-091. Balatonszárszó: „Menta” Fő u. 60. Tel.: 84/362-925. Kőröshegy: „Calendula” Petőfi u. 102. Tel.: 84/340-037. Zamárdi: „F.G.H.” Kossuth u. 9. Tel.: 84/348-733. Állatorvosi ügyelet Kaposvári kerület: dr. Solymosi Ferenc, Juta (tel.: 311-060), dr. Szabó Lajos, Kaposfő (tel.: 477-182), dr. Szabó Zsolt Kaposvár-Toponár, Kócsag u. 7. (tel.: 423-864), dr. Mata- vovszky László, Fonó (tel.: 376-217). Marcali kerület: dr. Fülöp Endre, Marcali, Arad u. 4. (tel.: 312-672), dr. Révai László, Marcali, Kaposvári u. 38/b. (tel.: 313-447), dr. Tóth Tibor, Pusztakovácsi (tel.: 337-183), dr. Kotz László, Balatonszentgyörgy (tel.: 377- 794). Nagyatádi kerület: dr. Jan- zsó József, Nagytád, Dózsa u. 11. (tel.: 352-853, 06/30/9565-999), dr. Sipos Imre, Csokonyavisonta (tel.: 475-070), dr. Kővári Imre, Barcs, Barátság u. 30 (tel.: 463-300), dr. Soós Gyula Csurgó, Petőfi u. 14. (tel.: 471- 260). Siófoki kerület: dr. Lövey László, Balatonszárszó (tel.: 06/30/9476-043), dr. Gergye János, Gamás (tel.: 428-112), dr. Kiss Pál, Tab, Zichy u. 27. (tel.: 320-747, 06/30/9899-073). Az ügyelet 24-én reggel 8-tól 26-án 8-ig tart. Hatósági ügyeletes a kerületeknél első helyen megnevezett állatorvos. Kisállatrendelői ügyelet: dr. Posza Elemér Kaposvár, Bajcssy Zs. u. 32-34. (tel.: 422-205 és 319-119). A kaposvári állatkórház szombaton 10-12 óra között tart nyitva. _______________________Hírek_______________________ Ú jjáépítési bizottságok A károk helyreállítása és az újjáépítés volt csütörtökön annak a fővárosi megbeszélésnek a témája, amelyen Pintér Sándor belügyminiszter a természeti csapások által leginkább sújtott megyék vezetőivel folytatott. Döntöttek arról, hogy a kedden megalakult kormánybizottsághoz hasonlóan megyei szinten is létrehozzák az újjáépítési bizottságokat. Erre azért van szükség, mert helyileg jobban tudják kezelni a kárelhárítást, s a munka összehangolása is eredményesebb lehet - mondotta a Belügyminisztérium szóvivője. Válaszlevél Nincs hatásköre a Pénzügyminisztériumnak arra, hogy eleget tegyen a Realbank-károsultak kéréseinek - hangsúlyozta Járai Zsigmond pénzügyminiszter a bank volt ügyfeleinek múlt havi petíciójára küldött válaszlevelében. A károsultak egyebek mellett felszólították a pénzügyminisztert: a felszámolás befejezéséig a tárca előlegezze meg a bank kintlevőségeit, hogy kifizethessék a részvényeseket, a kötvényeseket és a betéteseket. A pénzügyminiszter leszögezi, hogy a felszámolási vagyont nem lehet a károsult kör javára kiosztani. Elfogták a támadókat Veszprém megyében a rendőrség őrizetbe vette a július 17-én Zirc külterületén megrongált belga busz támadóit - közölte csütörtökön a rendőrség illetékese. A három tettes mindegyike győri lakos. Vizsgálat A Magyar Távirati Iroda Rt. alelnöke vizsgálatot folytatott a Duna Televízióban, 1999. július 18-án elhangzott Torgyán József-interjú hírügynökségi tudósításával kapcsolatban. A vizsgálat megállapította, hogy a kiadott anyag az MTI írott és íratlan normáit súlyosan megsértve olyan mondatot tulajdonított egy, a nyilvánosság előtt megnyilatkozó politikusnak, amely mondat nem hangzott el. Nyári vigasság Minden nyári vigalmak közül a leghíresebb, az Anna-bál várja e hétvégén a táncosokat - és kapcsolódó látványosságaira a publikumot is. Balatonfüreden a 174. An- na-bált nyitják meg szombat este, ismét a régi helyén, a felújított Árkád Hotelben, amelyben kétszázhúsz vendég fér el. A 25 ezer és 30 ezer forintos belépők elkeltek. Ezen a napon Fo- nyódi Anna-bál címmel a Balaton túlsó partján is mulatságot rendeznek. (06-1) 251-4081. Ezen a telefonszámon várja Ibolya Judit és a Diákszolgálat többi önkéntese a budapesti Petőfi Csarnokban az árvízkárosultak megsegítésére vállalkozók felajánlásait, amelyekben építőanyagokat, ruhát, edényeket, háztartási eszközöket, de főként segítő munkáskezeket kínálnak a rászorulóknak FOTÓ: FEB/KÖRMENDI IMRE