Somogyi Hírlap, 1999. július (10. évfolyam, 151-177. szám)
1999-07-16 / 164. szám
1999. július 16., péntek SOMOGYI HÍRLAP Belpolitika 7 llj honvédparancsnok Augusztus 1-jétől Fodor Lajos altábornagy, a Honvédelmi Minisztérium védelempolitikai helyettes államtitkára lesz a Magyar Honvédség parancsnoka és a vezérkari főnök, amennyiben Göncz Árpád köztársasági elnök a kinevezést jóváhagyja - jelentette be Szabó János honvédelmi miniszter. Budapest Fodor Lajos Végh Ferenc vezérezredestől veszi át a hadsereg irányítását. A miniszter közölte, hogy csütörtök reggel tájékoztatta Fodor Lajost a vezérkari főnökkel és parancsnokkal szembeni elvárásokról. A helyettes államtitkár ezek áttanulmányozását követően döntötte el, hogy elvállalja a felkérést. A honvédelmi tárca vezetője beszámolt arról is, hogy a nap során megbeszélést folytatott Végh Ferenccel, aki a találkozót követően „jókedvűen, derűsen távozott”. Ez is mutatja, hogy alaptalanok a Magyar Szocialista Párt vádjai, miszerint kényszerítették a hadsereg parancsnokát a távozásra, mutatott rá a miniszter. Szabó János szólt arról is, hogy egy új kormányhatározat értelmében kisebb létszámú, ütőképesebb, mozgékonyabb és finanszírozhatóbb hadsereget kívánnak létrehozni. Ennek részleteiről a miniszter nem kívánt szólni, csupán azt közölte, hogy tíztagú bizottság dolgozza ki az alapelveket. Fodor Lajos szerint a honvédelmi miniszter azt várja az új vezérkari főnöktől, hogy képes legyen megérteni azokat a politikai döntéseket, amelyeket a Magyar Köztársaság kormánya az ország biztonságából és a szövetségi kötelezettségekből fakadóan hoz. Fontos továbbá, hogy ezekhez a feladatokhoz az új vezető fel tudja sorakoztatni a Magyar Honvédség teljes vezérkari állományát - tette hozzá. Kamp ányp énzek Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) javasolja a választási eljárásról szóló törvény módosítását a kampánypénzek elszámolásának javítása érdekében. A számvevőszék tegnap hozta nyilvánosságra azt a jelentést, amely a tavalyi parlamenti választásra fordított pénzeszközök felhasználásáról készült. Az 1998-ban megtartott választásokon induló 26 párt, illetve jelölő szervezet közül egyetlenegy sem lépte át a törvényben megengedett - fejenkénti 1 millió 25 ezer forint összeghatárt. Az egyetlen független képviselő, Kupa Mihály viszont 136 ezer forinttal többet költött kampányára a törvényben megengedett keretnél. A jelentés szerint a túlköltekező képviselő már be is fizette a központi költségvetés számára a többlet kétszeresét kitevő büntetést. Az ÁSZ kifogásolja, hogy a választási törvényből nem derül ki, hogyan és milyen mértékben kell figyelembe venni a kampányhoz nem pénzben nyújtott támogatásokat - például az ingyenes hirdetési lehetőségeket. Emlékkönyvek a szatyorból Dávid Ibolya igazságügy-miniszter, az MDF elnöke tegnap átvette azt a két emlékkönyvet, amelyben Antall József néhai miniszterelnök halála alkalmából fejezték ki részvétüket hazánk varsói és kairói nagykövetségén diplomaták és közéleti személyiségek, és amelyet László Gábor jászárokszállási lakos egy út menti árokban talált. Viharkárok - áznak a házak A Heves megyei Vécsen tizenkét ház összedőlt FOTÓ: FEB Az Útinform tájékoztatása szerint az M3-as autópálya már végig jól járható, és zavartalan a közlekedés Miskolc, Debrecen irányába is. Heves megyében továbbra is gondot okoznak a vízátfolyások, így nem járható még az út Heves-Heves-ve zekény, Tárná-Boconád, Detk-3-as főút, Detk-Domoszló között. Az M7-es autópályán sok helyen nem működnek a segélyhívó telefonok a beázás miatt. Kál-Kápolna és Nagyút között az egyik sínpálya már járható. Továbbra sem járnak a vonatok Kál-Kápolna és Kisterenye, valamint Vámosgyörk és Jászapáti között a vasúti pályát fenyegető vízátfolyások miatt. Észak-Hevesből levonult a szerda délutáni árhullám, a településeken a romok eltakarításával vannak elfoglalva. Vécsen 12 ház dőlt össze, további húsz megroggyant, lakhatatlanná vált. Az előzetes felmérés százmillió forintos kárt mutat. Recsken is átszaladt tegnap az áradás, jelenleg a kárfelmérés folyik szakértők bevonásával. Itt eddig tizenhat lakó- és melléképület omlott össze, hármat pedig életveszélyessé nyilvánítottak. Az áradás olyan tömegű hordalékot hagyott a faluban, hogy az elárasztott telkek némelyikéről 25 teherautónyi rakományt kell elszállítani. Füzesabonyban a 800, víz alá került házból 300-nak az alapja veszélyesen átázott, tíz ház pedig már össze is dőlt. Továbbra is harmadfokú a védekezés Kondoroson, Két-sopronyban, Gyulán s Telekgerendáson. A Csong- rád megyei Kisteleken a szerda délutáni hatalmas esőzés miatt a település 70 százalékát elborította a víz. Csaknem nyolcvan ház került olyan állapotba - nemcsak az esőzés, hanem a hetek óta magas talajvíz miatt -, hogy a benne lakók épségét fenyegeti. Fogytán az OTP türelme Az OTP lakáshitel-hátralékos adósainak kétharmada, mintegy húszezer ügyfél 1999. első felében kezdeményezte helyzetének rendezését, ők a többi adóssal azonos módon július elsejétől két százalékkal csökkentett hitelkamattal - 24-25 százalék - törlesztik adósságaikat. Mintegy tízezer ügyfél azonban a felszólítások ellenére sem kívánt tárgyalni adósságának rendezéséről. A jelenlegi kormány tavaly módosította a szociálisan hátrányos helyzetben lévők adósságterheinek enyhítéséről és lakhatási körülményeinek javításáról szóló korábbi rendeletet. Eszerint az önkormányzatoknak intézkedniük kellett a rászorulók felvett lakáshitel-adósságainak törlesztése ügyében, s az érintettekkel tavaly év végéig kellett megkötniük a szerződéseket. A helyzet hatékony rendezésének érdekében az OTP minden szükséges adatot az önkormányzatok rendelkezésére bocsátott, és vállalta a késedelmi kamat felfüggesztését is azoknál, akik az ön- kormányzati támogatás segítségével rendszeresen eleget tesznek fizetési kötelezettségeiknek. Ugyanakkor, ha az adós közvetlenül a bankfiókot kereste fel és kérte az átütemezést, egyéni szerződés- módosításra is lehetőség nyílt. Az OTP Bank a tartozások futamidejét akár tíz évvel is meghosszabbította, így a havi törlesztőrészlet alacsonyabbá, vállalhatóbbá vált. A szerződésüket módosító ügyfelekre a bank önkéntes végrehajtási moratóriumot vállalt. Azok az adósok - számuk tízezerre tehető -, akik nem kívántak tárgyalni adósságuk rendezéséről, rövidesen kényszerértékesítésre, vagyis a lakás elárverezésére számíthatnak. A szerződések felmondása megindult, augusztusra várhatók az első végrehajtások. A bank nem tehet mást másfél milliárd forintnyi, rossznak minősített adósságállományával, hiszen számtalan lehetőséget biztosított a megegyezésre, mondhatni: az időnyerésre. Amennyiben a pénzintézet évek múltán is tétlenül nézné a megállapodni nem kívánók közönyét, az etikátlan lenne azokkal szemben, akik talán erejükön felül fizetik vissza hiteleiket. Sokadik utolsó lehetőségként még megállapodhatnak a nem fizető adósok az OTP- vel, erre a felmondás kézhezvételétől számított tizenöt napon belül van mód. (sts) Nálunk nem dicsőség a siker Egy közvélemény-kutató cég életszínvonal-felméréséből nemrégiben kiderült, hogy a megkérdezettek többsége tíz évvel ezelőtt elégedettebb volt saját helyzetével, mint ma. Valóban könnyebben éltünk, vagy csak szeretünk nosztalgiázni? A KSH adatai beszédesen mutatják, hogy miben gyarapodtunk, illetve hogy hol szorít még mindig a cipő. Az átlagkereset 1990-ben 13446 forint volt, míg ’94- ben ez az összeg 33 939 forintra, ’98-ban pedig 67 764 forintra nőtt. Az infláció 28, 9, később 18,8, tavaly 14,3 százalékos volt. Egy átlagos, kétgyermekes család a nyolcvanas évek legvégén gyermekenként havi 2270 forint, ’92-94-ben 3100 forint családi pótlékot vehetett fel, míg 1997 májusától a legkisebb jövedelműek körében ez az összeg 4200 forintra rúgott. Az évtized legelején 6683, négy évvel később 13977 idén januárban pedig 25352 forint volt az átlagnyugdíj. A különböző járandóságok mérsékelt emelkedése ellenére egyre kevesebb jutott, jut az egészséges táplálkozásra - mutatják a KSH adatai. Húsból és húskészítményekből 1990-ben 75,8, 1994-ben 69,5, míg 1997- ben csak 62,5 kilogrammot fogyasztottunk fejenként. A tej-, tejtermék- és a gyümölcsfogyasztás is csökkent. Jelentősen megugrott a gépkocsi-vásárlási kedv. Kilenc évvel ezelőtt csupán 1 millió 945 ezer személyautó állt a magyar családok rendelkezésére, négy évvel később 2 millió 177 ezer, rá három évre pedig már 2 millió 297 ezer. Mint megtudtuk, azon családok aránya, amelyekben egy szobában három főnél többen laktak, az összes háztartáshoz viszonyítva 1980-ban még 34 százalék volt. Ez az arány ’90-ben már csak 19, ’96-ban pedig 16 százalék. Takács Mariann Gázt lopni veszélyes Nem újdonság a DDGÁZ gázkommandója - kommentálta az egyik szolgáltató bejelentését Györke Béla, a Magyar Energia Hivatal fogyasztóvédelmi osztályvezetője -, hiszen akárhogyan is nevezik az energialopások felderítésére szakosodott csoportokat, minden megyében működnek ilyen egységek. Az energiahivatal sohasem végzett felmérést arról, hogy hány családban vételeznek szabálytalanul áramot vagy gázt - bocsátotta előre Györke Béla - márcsak azért sem, mert a csalók felderítése a helyi szolgáltatók dolga. Meg is teszik, amit lehet: ki- sebb-nagyobb csoportokban évek óta látogatják a gyanús fogyasztókat. Györke szerint csak az utóbbi hónapok fokozott sajtóvisszhangja miatt gondolja a lakosság, hogy valamiféle új találmányról van szó, pedig az ötlet régi. A hivatal nem avatkozik be az ellenőrzésekbe, de a helyszíni eljárás szabályosságára odafigyel. Érvénytelen például a kirótt büntetés, ha a fogyasztó vagy megbízottja jelenléte nélkül végezték az ellenőrzést, illetve ha nem vettek fel mindkét fél által aláírt jegyzőkönyvet. Mint megtudtuk, körülbelül 5-5 százalékra tehető a villamos áram vagy a gáz díjának egy részét elcsaló fogyasztók száma. A leggyakoribb módszerek közé tartozik a mérőóra kiiktatása, illetve a számláló forgásának lassítása. HÉTVÉGI ÜGYELET Orvosi ügyelet Kaposvár, Ezredév u. 13. Tel: 311- 005. Kaposvár, Somogyaszaló, Magyaregres, Őrei, Zimány felnőtt- és gyermekorvosi ügyelet 17-én du. 13- tól 19-én reggel 7-ig. Fogorvosi ügyelet: dr. Fülöp Gábor Tamás 17-én 14- től 18-án 22 óráig. Városkörnyéki hétvégi ügyelet: Kossuth L. u. 53. Tel.: 319-397, 06/60/369-033. Mer- nye, Tel: 82/385-312. Nagybajom, Fő u. 46. központi orvosi rendelő, Tel: 357-145. Kadarkút, Fő u. 5/a, tel: 82/482-272. Igái, Farkas J. u. 4. Tel.: 82/372-053. Mosdós (tüdőgyógyintézet). Tel.: 82/377-055. Andocs, Ady E. u. 50/a. Tel.: 372- 507. Siófok, Semmelweis u. 1. Tel: 84/310-500. Fogorvos: 7-13-ig. Ba- latonföldvár. Fogorvosi ügyelet: (június 15-augusztus 15-ig) szombaton és vasárnap 9-12 óráig, a rendelőben kifüggesztett helyen. Tel.: 340- 670. Fonyód, tel: 85/360- 050. Marcali, Széchenyi u. 21. Tel: 85/310-515. Lengyeltóti, Tel.: 85/330-620. Fogorvosi sürgősségi ellátás készenléti szolgálat keretében szombat-vasárnap 8-12-ig N.atád székhellyel városkörnyékre is kiterjedően. Tájékoztatás: 82/504-451. Központi orvosi ügyelet székhelye: Nagyatád, Tallián A. u. 2/A. Tel.: 82/504-490, 60/368-510. Barcs, Bajcsy-Zs. u. 72. Tel: 82/463-178. Fogászat: 8-12-ig. Kőröshegy, Petőfi u. 126. Tel.: 84/340-008. Tab, Kossuth u. 60. Tel.: 84/320-620. Ba- latonhoglár, Vikár Béla u. 4. Tel.: 85/351-419. Csurgó és a hozzátartozó települések. Tel.: 471-135. Segesd - Somogyszob - Kaszó és hozzátartozó települések: dr. Mohr Tamás, Segesd, Kossuth u. 54. (tel.: 498- 026), Kisbárapáti, Karád, Nágocs, Törökkoppány és csatolt községeik: dr. Bohner Péter, Karád, Attila u. 31. (tel.: 370-036). Berzence dr. Bagó Borbála (tel.: 446-075). A böhönyei körzetben dr. Huszár Zoltán, Böhö- nye, Kossuth u. 3. (tel.: 322-488) Gyógyszertárak Az alább felsorolt gyógyszertárak a hét minden napján ügyeletet tartanak. Kaposvár: „Korona” gyógyszertár: Kossuth tér 4. Tel.: 82/311-222. Barcs: a „Megváltó” - Felszabadulás u. 5. Tel.: 82/463-716. és „Reménység”, Széchenyi u. 13. Tel.: 463-102. váltott ügyeletet biztosít. Az alábbi négy gyógyszertár hetenkénti váltásban: Balatonboglár: „Arany Kígyó” Vikár B. u. 6/a. Tel.: 85/350-268. „Három Királyok” Szabadság u. 4. Tel.: 85/353-922. Balatonlelle: „Mária” Móra F. u. 2. Tel.: 85/351 -295. .Magyar Korona” Rákóczi u. 208/b. Tel.: 85/353-513. Csurgó: „Medicina” Csokonai u. 4. Tel.: 82/471-017. Fonyód: „Isteni Gondviselés” Szent I. u. 31. Tel.: 85/361-322. Marcali: Páros hónap: „Napsugár” Rákóczi u. 6-12. Tel.: 85/310-065, páratlan hónap: „Hársfa”, Hársfa u. 25. Tel.: 85/411- 286. Nagyatád: kéthetenkénti váltásban „Szent István” Korányi S. u. 4. Tel.: 82/351-004. „Aranyszarvas” Kossuth L. u. 9. Tel.: 82/351-684. Siófok: váltott ügyelet: „Arany Kígyó Semmelweis u. 1. Tel.: 84/312- 510. „Régi” Fő u. 202. Tel.: 84/310- 041. „Főnix” Fő u. 174-176. Tel.: 84/318-595. „Kiüti” Balatonkiliti, Honvéd u. 25. Tel.: 84/322-516. „Korányi” Korányi S. u. 14. Tel.: 84/316-079 Tab: „Aranyszarvas” Kossuth Lajos u. 65. Tel.: 84/320-042. Lengyeltóti: szabadás munkaszüneti napokon: „Fehér Holló”, Rákóczi u. 14. Tel.: 85/330- 440. Az alábbi négy gyógyszertár hetenkénti váltásban: Balatonfoldvár: „Isteni Gondviselés” Széchenyi tér 1. Tel.: 84/340-091. Balatonszárszó: ,Menta” Fő u. 60. Tel.: 84/362-925. Kőröshegy: „Calendula” Petőfi u. 102. Tel.: 84/340-037. Zamárdi: „F.G.H.” Kossuth u. 9. Tel.: 84/348-733. Állatorvosi ügyelet Kaposvári kerület: dr. Balázs Péter, Ráksi (tel.: 372-343, 06/20/9390- 022), dr. Csák János, Somogysárd (tel.: 485-351), dr. Matavovszky László, Fonó (tel.: 376-217), dr. Papp Mária, Somogyjád (tel.: 489-027). Marcali kerület: dr. Geszti János, Somogyvár (tel.: 340-096), dr. Bur- meister Tamás, Böhönye (322-080), dr. Révai László, Marcali (tel.: 313- 447), dr. Szilvássy Györk, Balaton- fenyves (tel.: 361-729). Nagyatádi kerület: dr. Szula József, Kutas (tel.: 385-436). dr. Nagy József, Barcs, Fel- szabadulás u. 14. (tel.: 463-797), dr. Serfőző István, Barcs, Drávaerdő (tel.: 461-855), dr. Kádár Tamás, Iha- rosberény (tel.: 06/30/9939-838, 494- 054). Siófoki kerület: dr. Mészáros László, Karád (tel.: 370-191, 06/3069720-503), dr. Feledy Gyula, Kötcse (tel.: 367-527), dr. Fazekas Gábor, Andocs (tel.: 372-512, 06/60/460-250). Az ügyelet 17-én reggel 8-tól 19-én 8-ig tart. Hatósági ügyeletes a kerületeiénél első helyen megnevezett állatorvos. Kisálíat- rendelői ügyelet: dr. Zomborszky Zoltán Kaposvár, Bartók Béla u. 91. (tel.: 413-340). A kaposvári állatkórház szombaton 10-12 óra között tart nyitva.