Somogyi Hírlap, 1999. június (10. évfolyam, 125-150. szám)
1999-06-25 / 146. szám
SOMOGYI HÍRLAP 1999. június 25., péntek Kaposvár 5 A Berzsenyiben az Obi következik Egy éven belül megépül az áruház és a tizedik benzinkút Obi barkácsáruház és Shell-kút épül egy éven belül a Berzsenyi utca nyugati oldalán. A beruházások körüli pillanatnyi csend semmiféle összefüggésben nincs az építő Fodor Rt és más cégek - lapinformációkban közölt - rendőrségi vizsgálatával, jelentette ki a polgármesteri hivatal illetékese. Sárái Péter vagyongazdálkodási igazgató tegnap azt mondta, nagy stábbal dolgoznak a beruházások papírmunkáin, az engedélyeztetésen.- A Berzsenyi utcai nyugati oldalának beépítése nem állt le, nagyon is komoly tempóban zajlik a tervdokumentáció előkészítése - hangsúlyozta Sárdi Péter. Elmondta, jelenleg az üzem- anyagtöltő-állomás környezetvédelmi hatósági engedélyeztetéséhez szükséges méréseket végzik a szakértők. Ennek eredménye, s az Ántsz jóváhagyása után beadható az építési engedélyeztetési kérelem. Mindez - mondta az igazgató - hetek alatt lezajlik. A benzinkútépítési engedély mindkét beruházás alapfeltétele. A létesítményeket a Fodor Rt építi, és várhatóan egy éven belül, jövő év áprilisában, májusában átadják őket. A Berzsenyi nyugati tömbjét változatlanul 2000. november 29-ig kell átadnia a beruházónak. A Berzsenyi utca továbbépítése nem a benzinkúttal, hanem a sokak által várt barkácsáruházzal folytatódik - tudtuk meg. Mindkét beruházás külön telken épül, a város tizedik benzinkútja a Berzsenyi és a Kontrássy utca sarkán lesz. Amint arról korábban már írtunk, az új benzinkút építése kezdetben egy megállapodáshoz volt kötve: a közeli felüljáró tövében megépült kút beruházójának, a Totálnak és az önkormányzatnak kellett egyezségre jutnia. A Total Hungária Kft annak idején szerződésben kötötte ki, hogy 500 méteres körzetben az önkormányzat nem adhat telket sem el, sem bérbe új töltőállomás építésére. A tilalmi zóna északi irányba a József Attila utcáig terjedt. Ezen a területen a Tesco épült föl, s a multinacionális vállaltra szállt a benzinkút építés joga is, amivel azonban csak később kívánt volna élni, előbb parkolót épített. Hogy a töltőállomás mégis a versenytilalmi zónában épül meg, annak a végülis megszületett megállapodás az oka. A Total 28 millió forintot visszakapott a felüljáró alatti terület 62 milliós vételárából. Az összeget a töltőállomásépítő Fodor Rt- nek kellett kifizetnie. Egyszóval - ha jelenleg csak papíron is - de épül a Berzsenyi nyugati oldala. Másfél év, és Kaposvár belvárosa egy jelentős lépéssel bővül nyugat felé. B. T. Kapuk lakat alatt Elszállították a két kézilabda-kaput Kaposfüred- ről, az Ibolya utcai közparkból. A lakók által kihelyezett gólfogókat további intézkedésig biztonságos helyen őrzik. Ennyi a hivatalos tájékoztatás, amit tegnap Juhász Tibor alpolgármester juttatott el szerkesztőségünkhöz. A város ugyanis nem tudta vállalni tovább a kétkapu- zást: megfelelni a kaput használóknak és az ellene tiltakozóknak egyaránt. De mi is történt valójában? A kaposfürediek régi vágya teljesült, amikor virágzó városrészük Ibolya utcájában játszóteret avattak. Két kapu is került a gyepre, s nyomban megkezdődött a mérkőzés. Kapura lőttek, ami még a PNB- ben sem - vagy különösen ott nem - sikerül mindig, a pettyes gyakorta a kertben landolt vagy házfalon csattant. A meccs ekkor kezdődött igazán, és mint minden focizás körüli izgalom, ez sem a pályán történt. Hol az egyik, hol a másik térfélen pattogott a laszti, még a polgármester is kapott egy ívelt labdát, amivel sok mindent lehetett kezdeni, csak gólt rúgni volt bajos belőle. A rendezési terv szerint parkterületről van szó, a sportolással járó kényelmetlenségeket jogos panasznak ítélte a város. Elvették a „kétkaput”. Várják a megoldást, amit Füreden kell kiötölni-hatolni. B. T. Minta a zálog A Deseda parton illegális diszkót rendeztek, ám a következőre már aligha kerül sor. A nyaralók és a környékbeliek nyugalma érdekében sűrítik az ellenőrzést. Közterület-felügyelők és lovas rendőrök keresik fel a népszerű fürdőhelyet. Rendszeresen ellenőrzik a kerékpárutat, a strandot és a környékbeli kiskerteket. Härtner Rudolf, a városgondnokság vezetője tegnap azt mondta: a nyári szezonban a szokásosnál is gyakrabban vizsgálják a környéket, a felügyelők hetente legalább háromszor jutnak el a toponári városrészbe. Céljuk, hogy a kirándulók továbbra is nyugodt körülmények között pihenjenek. Ezért sem engedték, hogy az egyik vállalkozó kedvű fiatal diszkót szervezzen. A Deseda továbbra is főként a családok és horgászok pihenőhelye marad. A tó kezelőjeként folyamatosan nyomon követik a strand és a víz állapotát is. A vízminőséget rendszeresen ellenőrzi a szakhatóság, legfrissebb jelentésüket a héten kapták kézhez. A tó fürdésre alkalmas; a várható felmelegedés nyomán ismét nő a fürdőzők száma. H. M. Szemét-ügy Már évek óta tart a vita a kaposvári szemét-ügyben. Van már korszerű telepünk, közmegegyezés felé tartó tarifarendszerünk, de mindezek mögött ott a szemét. Abban mindenki egyetért, hogy a kommunális szemétnek a közterületen a kukákban a helye. A Béke-Füredi lakótelepen az ön- kormányzati képviselők „kukakitérőket” építtettek, hogy azok ne zavarják a közlekedést. De mint azt képünk is mutatja: a jó szándék kevés, ha a szemét nem kerül a kukába vagy nem a rendeltetési helyén kerül ki onnan. Az illetékesek a kukázókat okolják a városképrontó szemetelésért és azt mondják: nem állíthatnak őrt minden kuka mellé. Pedig esetenként megérné: nemcsak azt tudnák meg, hogy ki kinek a kukájába lopja a szemetét, hanem azt is: hogy osztották fel „a guberálást felügyelő vállalkozók” a lakótelepeket. Érdekes eredmény születne már akkor is, ha csak a képen látható élménytől szabadítanának meg bennünket fotó: török anett KENYERET és CIRKUSZT! Új revüsített műsorral szeretettel várja Önt a világhírű, eredeti EÖTVÖS CIRKUSZ KAPOSVÁRON a városi sportcsarnok mellett június 25-26-27-én. Előadások kezdete: péntek 18 óra, szombat 15 és 18 óra, vasárnap 15 óra Egy családi tradíció egyedüli örököse. Minket a név kötelez! Család a családokéit EÖTVÖS CHILY és sztárvendégei Római kor cirkusza - Szuper produkció - Skipy a bokszoló kenguru - macska-kutya revü - cirkusz az űrben - az Eötvös Cirkusz tánckara - riói karnevál - Hello, Dolly, a kontinensen egyedülálló ugródeszka attrakció - humor - fiatalság - szépség - látvány Jegyek elővételben is kaphatók a cirkusz pénztáraiban vagy telefonon megrendelhetők: 06-60/325-939 telefonszámon Pénztárnyitás: délelőtt 10 órakor Revü, látvány, szórakozás, attrakciók az eredeti Eötvös Cirkuszban Legyen a vendégünk, nem bánja meg! Tízezrekben mért tudás Nyáron sem lanyhul az érdeklődés: az új tankönyveket érdeklődve nézik a diákok fotó: A vakáció még csak most kezdődött, az iskolákban már az őszi tankönyvrendelést állítják össze. A szülők ezúttal is mélyen a zsebükbe nyúlnak: gyermekenként akár 10-12 ezer forintba kerül a könyv, az atlasz és a munkafüzet. A Zrínyi általános iskolában tegnap módosították a korábbi tankönyvrendelést. A Nat előírása nyomán újabb számítástechnikai tankönyvet kértek, ám a változás nem okoz fennakadást. A gyerekek időben megkapják az új egységcsomagot. Dömötör Remenylk Zsigmond Pokoli disznótor című egyfel- vonásosát állította színpadra Molnár Piroska. Egerváron a várkastélyban tegnap mutatták be a kaposvári Csiky Gergely Színház színész-rendezőjének darabját. Mint mondta: örömmel rendezte a Pokoli disznótort, amelynek „kellékeit”, a sült hurkát és kolbászt a kaposvári piacról viszi minden előadásra, mert szerinte itt a legfinomabb. No meg a szalmonella veszélyt is el akarja kerülni, azért vásárol biztos helyről. Persze, nemcsak a darabban szereplő színészeket látja el a disznótorossal, hanem ő is megkóstolja, hiszen nagyon szereti. A Kossuth-díjas színésznő ezen a nyáron sem pihen. A Pokoli disznótor előadásai után Kőszegen, a VárszínZoltán elmondta, mintegy három millió forint értékű könyvet rendelt a 430 tanulót oktató intézmény. A legtöbbet ezúttal a nyolcadikos, angolos osztály diákjai fizeti. Fejenként csaknem 12 ezer forintba kerül az egységcsomag. A Németh István általános iskolában havonta gyűjtötték a könyvre valót, a szülőknek ez némi könnyebbséget jelent. Legkevesebbet a másodikosok szülei fizetik; ezúttal csaknem 2600 forintba kerül a tankönyv. Az elsősök után 3400 forintot fizetnek, ötödikben 7200, hetedikben több mint nyolcezer Molnár Piroska nyáron is komédiázik házban Goldoni Szmirnai komédiások című vígjátékában játszik egy öregebb komikát. Nyári terveiről csak annyit árul el: lehet, hogy egy filmANETT forintot - tudtuk meg Szabó Jánosné Szegedi Ágnes igazgatótól. A Berzsenyiben a tankönyvek több mint felét megkapták, a többit augusztusban adják át. Nagyné Kántor Judit igazgatóhelyettes elmondta: több kiadóval állnak kapcsolatban, a megrendelésről időben gondoskodtak. A legújabb kiadványok iránt egyébként folyamatos az érdeklődés, a megyei pedagógiai intézet tankönyv- bemutató termét is gyakran felkeresik. A tanárok mellett főként középiskolások ismerkednek a tudomány rejtelmeivel. H. M. FOTÓ: KOVÁCS TIBOR ben is forgat majd, néhány napot a horvát tengerparton tölt, s ha marad ideje, akkor a fonyódligeti nyaralójában pihen, és nagyokat úszik a Balatonban. (Lőrincz) Díja kisebbségnek A kisebbségi díjat ezután a cigányság világnapján adják át, egyebek mellett erről esett szó a cigány kisebbségi önkormányzat tegnapi ülésén. Augusztus 20-a helyett jövőre március 19-én tartják az ünnepséget. Ekkor van a cigányság világnapja, az elképzelést a kisebbségi önkormányzat is támogatta. Az idén azonban még augusztusban rendezik, mivel a képviselő-testület erről májusi ülésén döntött. A díjat egyébként az kapja, aki sokat tesz a cigány etnikumi közösség fejlődéséért illetve a társadalmi beilleszkedés érdekében. Az odaítélésről szóló előterjesztést zárt ülésen tárgyalták. A kihelyezett ügyfélfogadás tapasztalatairól is szó esett a tegnapi megbeszélésen, ahol elhangzott: a kezdeményezés bevált, szükség van a folyamatos segítségre. Hatékony a közvetlen kapcsolat, a rászorulók rendszeresen felkeresik a szociális iroda munkatársát. A képviselők a cigány kisebbségi ön- kormányzat jogsegélyszolgá- lati, illetve jogvédő tevékenységéről is tájékozódtak. Jövőre — a millecentená- rium kapcsán — országos kulturális rendezvénysorozatot terveznek, s ennek egyik színhelye várhatóan Kaposvár lesz. A színes programokkal egybekötött műsorban muzsikus fesztivál és prímásverseny szerepel. Tegnap ez is szóba került, ám az anyagi és szervezéssel kapcsolatos tennivalókat még egyeztetik. H. M. HÍREK Feltörte a lakást Hívatlan látogató kereste föl az egyik kaposvári lakást. Miután befeszítette az ajtót, alaposan körülnézett, s a lakásból porcelán kávéskészletet, valamint más felszerelési tárgyat vitt el. A kár mintegy háromszázötven ezer forint. Lopás bűntett elkövetésének alapos gyanúja miatt a kaposvári rendőrkapitányság rendelt el nyomozást. Moziműsorok SZIVÁRVÁNY: 6, 8,10 órakor: PLEASANT- VILLE (amerikai) AUTÓSMOZI 21.30 órakor: PENGE (amerikai) Színpadi kellékek a piacról