Somogyi Hírlap, 1999. június (10. évfolyam, 125-150. szám)

1999-06-19 / 141. szám

BOGLÁRITÜKÖR Megújuló központok Megtorpanó építkezés, üzletház és pavilonok Kialakulóban van a város új idegenforgalmi központja a Platán strandnál. Ez a déli part egyik legszebb terü­lete, s egyre jobban kedve­lik a turisták, különösen, hogy az önkormányzat le­bontotta a kerítéseket. Több évi huzavona után el­kelt a strand egykori főbejára­tának épülete is; az ott üzletet bérlő vállalkozók vásároltak meg. A szerződés szerint egy éven belül át kell építeniük a leromlott házat. Ezt szívesen vállalják, hiszen épp ezért kezdeményezték az adásvé­telt. Elkészült a strand előtti tér díszburkolatának a terve is. Még mindig üres azonban az az üzletház, amely szep­tember óta üzemelhetne, ak­kor kapott ugyanis használat­bavételi engedélyt az építtető. Nem nyerte meg a bogiáriak tetszését, s most az bosszantja őket, hogy már a második szezonban üresen áll. Az üz­letház egyik oldalán zömmel helyi vállalkozók építettek pa­vilonsort; a rossz nyelvek sze­rint az indokolta, hogy takarja az üzletházat. Ugyanakkor a bogiári vállalkozók tiltakoztak amiatt is, hogy nem jutottak itt befektetői lehetőséghez. Nos, most a nyitás előtti simításo­kat végzik az üzletekben. A városközpont beépítésé­nek módosításán dolgoznak a tervezők. Itt megtorpantak az építkezések. Ottmaradtak a Somogyker egykori üzletei; ezek Boglár legforgalmasabb területét csúfítják. Az új tulaj­donos ígérte a lebontást, de erre máig nem került sor. A polgármester elégedetlen Panaszos szezonnyitó A kommunális ellátással elégedetlen vagyok — mondta Sós Zoltán polgár- mester. — Késünk a szezon előtti felkészüléssel, a strandok állapota siralmas. Nem is szólva a köztiszta­ságról. Az utcákat legutol­jára tavaly augusztusban seperték fel. A közlekedési és utcanévtáblák állapota is kritikán aluli. Mindez önkormányzati fel­adat. Kicsit érthetetlen az ön­kritika.- Elmaradt a kommunális szolgáltató rendszer reformja — mondta Sós Zoltán. — Kora tavasszal kellett volna előter­jeszteni, de erre nem volt ké- ptes a polgármesteri hivatal. Állítom, hogy a dolgozók napi nyolc órás munkaide­jükből három-négy órát töl­tenek munkával.- Miért nem lép a polgár- mester?- A szezonban már nem lehet a kommunális intéz­ményt átalakítani. Viszont van lehetősége a túlmunka megszervezésére, ha szüksé­ges, mert benne van a költ­ségvetésében.- A polgármesternek nincs eszköze közbelépni a cél ér­dekében?- Nincs. Olyan szervezetet kell kialakítani, hogy legyen. Ott hibáztam, hogy annyi re­formot indítottam, amihez Sós Zoltán polgármester nem volt szakember. A hiva­tali adminisztráció nem tu­dott megküzdeni vele. Janu­árban a képviselő-testület ugyan megszavazta a kom­munális szervezet átalakítá­sát áprilisi határidővel, de nem volt, aki az előterjesztést elkészítse. A testület végül visszavonta, de elkerülhetet­len, hogy ősszel elővegyük a reformot.- A hivatalnak végül is nincs vezetője. Csütörtökön jegyzőt választanak? — Szeretném döntésre vinni a dolgot, de nem bármi áron. Bízom benne, hogy a szervezet összeszedi magát, de tartok az ingatlantulajdo­nosok jogos panaszaitól — mondta a polgármester. ♦ SUZUKI Használt, új és még újabb SUZUKI-k vására fllEETBMk iáitatás! sszis; SUZUKI a mi autónk! - Mi önért vagyunk! Az Ön márkakereskedője: SUZUKI BORONGICS Kft. Boglár vikár b. u. 2.? 85/352-070 n 165 Készülnek az iskolára Nagycsoportosok a parton; sok játékkal Is neveli az óvoda a kisgyerekeket FOTÓ: TÖRÖK ANETT Minden óvodás akkor men­jen iskolába, amikor erre éretté válik, s amikor ez a további fejlődése számára a legalkalmasabb. Ez az óvoda nevelési programjá­nak kulcsmondata. Bizo­nyára egyetértenek vele a képviselők is, akik a jövő héten fogadják el a doku­mentumot. Megismerhetik azt a sokol­dalú munkát és kreatív szemléletet, amellyel a város intézménye gondozza az ál­talános iskolába készülődő gyerekeket. Ráncsikné Bagó Erika intézményvezető arra kéri a képviselő-testületet, hogy járuljon hozzá a bázis­óvodai tevékenységhez. Be­léptek ugyanis az epochális programmal nevelő óvoda- pedagógusok egyesületébe és elnyerték a bázisóvodai címet. Ez azzal is jár, hogy Boglár bemutató- és tovább­képző központtá válhat mindazok számára, akik ezt a rokonszenves nevelési módszert választják. A pedagógiai intézet ré­vén értesítik a somogyi és dunántúli óvodákat a lehe­tőségről. Az óvoda nevelési programját szeptembertől vezetik be, és a szülők sok­féle szolgáltatás közül vá­laszthatnak, egyebek közt nyelvtanulást és zenei kép­zést is. építés ABC-ie HAGYOMÁNYOS a ZALA N+F-IG KISBÉR Tel.:34/552-400 Fax:34/552-401 PANNONHALMA Tel.:96/570-920 Fax:96/570-921 TESKÁND Tel.:92/570-911 Fax:92/570-912 ■TOL ii Dunántúli III 1» KI SB ER- P ANNO NH ALMA* TE SK AND Hírek Két rendőr jön Az önkor­mányzat és a fonyódi rendőr- kapitányság megállapodása szerint szeptembertől két rendőr dolgozik majd Boglá­ron. A Berzsenyi utcai volt Gelka-székházban rendezi be az irodát az önkormányzat és biztosítja a szükséges tárgyi felszerelést, telefonvonalat is. Ezzel több éves óhaja telje­sülhet Boglárnak. Kész a járda Befejezte a járda építését a Dózsa György úton a Furgon Kft. A héten tartott műszaki átadás sikeres volt; jó munkát végeztek. Perel az önkormányzat A képviselő-testület úgy döntött, hogy nem vár tovább a kor­mány intézkedésére, hanem beperli az államot a gáz­közmű vagyon hiányos át­adása miatt. Erre az Alkot­mánybíróság tavalyi határo­zata teremt alapot. Sós Zoltán polgármester szerint több mint százmillió forint a bog­iári követelés. Ehhez most gyűjtik a dokumentumokat húsz évre visszamenőleg. Burkolják az árkot A Platán soron lefedik az árkot; a be­tonlapokat már odaszállítot­ták, s a jövő héten elvégzik a munkát is. Közben a part mentén lekaszálják vala­mennyi önkormányzati tulaj­donú strandon a hínárt is. Kinyit a mozi Többhónapos szünet után végre friss mű­sorral várja a nézőket a vá­rosi mozi. A bérleti szerző­dés lejártával a képviselő-tes­tület ugyanis meghosszabbí­totta a lejárt szerződést. Arra nem gondolt senki, hogy a műsorok megrendelése egy hónapot vesz igénybe. Átadnák a partvédőművet A Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság felajánlotta: át­adja a balatoni partvédőmű 700 méteres szakaszát. A vá­ros elfogadja - azzal a feltétel­lel, hogy a vízügy előbb újítsa fel a partvédőművet. Szabadtéri színház Vissza­tér a Csiky Gergely színház Boglárra. A megállapodás nyomán júliusban több elő­adást is tart a vörös kápolna előtti színpadon. A nyári színház július 23-án nyit: Alex Koenigsmark Susogó ligetek ünnepe című művét mutatják be. Jegyeket a Lengyel-Ma­gyar Barátság Házában, a To- urinform-irodában és a Vö­rösmarty téri információspavi­lonban lehet vásárolni. Vágja ki, mert szüksége lehet rá! A SOMOGYI HÍRLAP hirdetésfelvevő helyei a Balaton-parton SOMOGYI HÍRLAP irodája Siófok, Szabadság tér 2. 1/1. Tel.: 84/311-688, fax: 84/311-861 Molnár Géza, Balatonlelle, Rákóczi u. 204. Tel.: 85/354-528. Széllné Benczik Ildikó, Tel/fax 85/375-359, 20-9691-087 I Jeles Zoltán, JvBalatonboglár, Erzsébet u. 92. A takarékszövetkezetek balatonföldvári, kó'röshegyi, zamárdi, balatonszárszói, balatonszemesi, balatonlellei, balatonboglári, kötéséi, látrányi, fonyódi, balatonfenyvesi, balatonmáriai, balatonszentgyörgyi Jrodójában^ ___ ,978;6) |

Next

/
Oldalképek
Tartalom