Somogyi Hírlap, 1999. június (10. évfolyam, 125-150. szám)

1999-06-02 / 126. szám

2 SOMOGYI HÍRLAP Világtükör 1999. június 2., szerda Hírek _______Miloseviccsel tárgyalni nem bűn, de a jugoszláv elnök országának foglya B onnban egyeztet a közvetítő trojka A keddi, hajnali bombázások után... fotó: feb/reuters Javier Solanát, a NATO fő­titkárát jelölik az Európai Unió tagállamai az állam- és kormányfők hét végi kölni csúcstalálkozóján a közösség külképviselőjének, miután a külügyminiszterek hétfőn Brüsszelben tisztázták a kö­zös európai biztonsági és vé­delmi politika utolsó részlet- kérdéseit is. Solana megbíza­tása az észak-atlanti szövet­ségben az év végén járna le, és tisztségét - brit katonai források szerint - Rudolf Scharping német védelmi miniszter venné majd át. Megkezdte az orosz alkot­mánybíróság a második vi­lágháborúban elrabolt mű­kincsek visszaszolgáltatását megtiltó törvény ellen Borisz Jelcin orosz elnök által emelt kifogások tárgyalását. Az orosz államfő szerint ugyanis a jogszabály ellentmond az Oroszország által aláírt nem­zetközi szerződéseknek, s az ország alaptörvényének is. Találkozott - a két héttel ezelőtt megtartott izraeli vá­lasztások óta először - Ben­jamin Netanjahu leköszönő izraeli miniszterelnök és a választások győztese, a Munkapárt színeiben indult Ehud Barak. Egyórás megbe­szélésük fő témáját az át­adásra kerülő kormányzati ügyek és „biztonsági kérdé­sek” képezték. Szemet hunyt a Kurd Mun­kapárt tevékenysége felett több, Törökországgal határos állam, például Görögország, Szíria és Irán - közölte a tö­rökországi Imrali börtönszi­geten folyó bírósági tárgyalás második napján Abdullah Öcalan, a szervezet vezetője. A NATO fontos jelnek tartja, hogy Szlobodan Mi­losevics jugoszláv elnök hétfőn ismét értésre adta: elfogadja a Nyolcak - azaz a hét vezető ipari állam és Oroszország - által kidol­gozott koszovói rendezési elveket. Jamie Shea szóvivő kedden elmondta, hogy a szövetség érdeklődéssel néz az orosz, finn és amerikai közvetítők bonni, illetve belgrádi útja elé. Viktor Csemomirgyin, Martti Ahtisaari és Strobe Talbott szerdán utazik Belg- rádba, hogy a jugoszláv ál­láspont egyértelművé tételét kérje, illetve - orosz részről - újabb javaslatokat ismertes­sen meg Miloseviccsel. Nem rekordokra törnek A szóvivő bejelentette, hogy a tizenkilenc NATO-tagország mellett a szövetséggel part­neri viszonyban lévő tizenkét ország is részt vesz azon a ta­lálkozón, amelyen felmérik, melyik állam mivel tud vagy kíván hozzájárulni a majdani békefenntartó erő 45 ezer ka­tonájának összeállításához. Shea nem kívánt találgatá­sokba bocsátkozni a nemzeti felajánlásokról, mondván: „a mérkőzés előtt nem lehetsé­ges megmondani az ered­ményt”. Shea megerősítette, hogy a NATO hétfő délután és este is az előző napokéhoz hasonló intenzitással támadta a jugo­szláv célpontokat. Nem tu­dott számokat mondani a re­pülésekről és a csapásokról. Intett azonban a rekordok túlzott hangoztatásától: „nem arról van szó, hogy a NATO be kíván kerülni a Guinness- rekordok könyvébe” mondta. Vadonatúj javaslatok Kedden megérkezett Bonnba Martti Ahtisaari, az Európai Unió megbízottja és Viktor Csemomirgyin, az orosz el­nök balkáni különmegbí- zottja, hogy tárgyalást foly­tasson Strobe Talbott ameri­kai külügyminiszter-helyet­tessel a koszovói konfliktus megoldásáról. Viktor Cser- nomirgyin egészen új, Borisz Jelcin által is jóváhagyott ja­vaslatokkal indult a német városba. Konkrétumok azon­ban egyelőre nem szivárogtak ki a javaslatok mibenlétéről. Amennyiben a három poli­tikus érdemi megegyezésre jut - mindenek előtt a háború befejezése után Koszovóba vezénylendő békefenntartó erők összetételéről -, akkor Ahtisaari és Csemomirgyin már szerdán Belgrádba uta­zik, hogy találkozzék Szlo­bodan Miloseviccsel. Martti Ahtisaari kedden a finn rá­diónak adott nyilatkozatában hangsúlyozta: azért utazna Belgrádba, hogy ismertesse Szlobodan Miloseviccsel a béketervet, nem pedig azért, hogy alkudozásokba bocsát­kozzon. Áttörésre van szükség „A balkáni válságról folytatott bonni eszmecserék nehezek lesznek, de áttörést kell hoz­niuk a békés rendezés érde­kében, különben Oroszor­szágnak más megoldásokhoz kell folyamodnia” - jelentette ki kedden Moszkvában Igor Szergejev. Az orosz védelmi miniszter nem részletezte, milyen lépéseket tenne Moszkva a tárgyalási kudarc esetén. Az orosz marsall kulcsfon­tosságúnak minősítette a bonni egyeztetéseket, de fi­gyelmeztetett arra, hogy a NATO csak saját elveinek ér­vényesülése mellett hajlik a koszovói rendezésre. Leonyid Ivasov, az orosz védelmi tárca nemzetközi ka­tonai együttműködési osztá­lyának vezetője arra hívta fel a figyelmet, hogy „a NATO az amerikai külügyminisztéri­umnak alárendelt katonai blokk”, s Washington célja Jugoszlávia megsemmisítése. Úgy vélte, hogy csak Orosz­ország és Kína lép fel határo­zottan az amerikai önkény el­len a Balkánon. A háborús bűnök listája Azok után azonban, hogy a hágai Nemzetközi Törvény­szék emberiség elleni bűncse­lekmények elkövetése miatt vádat emelt a jugoszláv elnök ellen, politikailag nehéz helyzetbe kerültek a Milose­viccsel tárgyaló közvetítők. „A jugoszláv államfő helyzete kilátástalan, így nehéz lesz őt kompromisszumra kénysze­ríteni” - állítja Kende Tamás nemzetközi jogász.- Nem kell haláltábort mű­ködtetni ahhoz, hogy népir­tással vádolják Szlobodan Mi- losevicset. Az elkövetett bű­nök listája szerinti több száz­ezer albán lakos elüldözése, megölése kimeríti a háborús és emberiség elleni bűncse­lekmények tényállását - nyi­latkozott a Ferenczy Europ- ress kérdésére a jogtudós. A Jugoszlávia területén el­követett háborús bűncselek­mények vizsgálatára hivatott ENSZ-szervezetnél egyéb­ként bárki feljelentést tehet, ha háborús és emberiség el­leni bűncselekmény elköve­tését észleli vagy gyanítja. Ezúttal az Egyesült Államok hatóságai által összegyűjtött dokumentumok - légifelvéte­lek, újságírók és menekültek beszámolói - alapján indult eljárás Milosevics ellen. Egyúttal ez az első alkalom, amikor hivatalban lévő állam­főt vádolnak meg emberiség elleni bűnök elkövetésével. A hágai Nemzetközi Tör­vényszék eljárása nyomán bármely ENSZ-tagállam ille­tékes szerve letartóztathatja a szerb elnököt. Hovatovább ez a kötelezettség a Jugoszláv ál­lamot is terheli. Az elfogás országon belül minden bi­zonnyal nem történik meg - állítja a nemzetközi jogász, hiszen a háborús bűnökért el­ítélt boszniai vezetők is egyedül Jugoszláviában érezhetik magukat mindmáig biztonságban. Az elfogatóparanccsal fe­nyegetett Milosevics elnök biztonságának feladása nél­kül nem lépheti át országa határait, így a tárgyaló dele­gációnak kell Belgrádba mennie. Miloseviccsel Kende Tamás szerint nem bűncse­lekmény tárgyalni, a hitelét vesztett szerb elnökkel való esetleges egyezség betartása Jugoszláv részről azonban meglehetősen kétséges. FELVESSZÜK A RITMUSÁT BANK 7400 Kaposvár, Kossuth Lajos u. 2. tel.: (82) 529-090 7570 Barcs, Pólus Ring Bevásárlóközpont Erkel Ferenc u. 1. tel.: (82) 565-940 Budapest Békéscsaba Debrecen Dunaújváros Eger Gödöllő Győr Hódmezővásárhely Kecskemét Miskolc Nagykanizsa Nyíregyháza Pécs Salgótarján Szeged Szekszárd Székesfehérvár Szombathely Törökbálint Veszprém Zalaegerszeg J© ClBr4l0640242242 www.cib.hu A BANCA COMMERCIALE (TAUANA-CSOPORT TAGJA

Next

/
Oldalképek
Tartalom