Somogyi Hírlap, 1999. június (10. évfolyam, 125-150. szám)

1999-06-09 / 132. szám

SOMOGYI HÍRLAP 1999. június 9., szerda Kaposvár Villonnal ébred Reszelő A hetedikes srác a megyei vers­mondó versenyen elbűvölte a kö­zönséget és a Spindler Béla ve­zette zsűrit is. Reszelő István, a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola diákja József Attilával kiáltotta: Levegőt! Három éve a Zita Nevelőotthon lakója a nyakigláb kamaszfiú. Toponáron él édesanyja és két féltestvére. Menne is, maradna is, mert tudja: anyja lehet, hogy nem jönne ki kevéske pénzéből. így ma­rad hát a heti 2-3 találkozó, meg a vágy, hogy egyszer - ha megnősül - ép család­ban él majd. A szilencium után gyakran nyúl a ver­seskötetekhez. Illyés Gyula, József Attila a kedvence, de gyakran Lorcával, Vil­lonnal alszik el és velük is ébred. Azt mondta: sokat meditál a soraikon. A vo­nat tiporta álmodozó versét is azért vá­lasztotta, mert a Zita légkörére és az egész életére jellemző ez a hangulat. Örül, hogy nevelője, Tarjám Imre segí­tett a felkészülésben. És annak is, hogy elhozta az egyik első díjat. Nagyszaká­csiban, az intézetis gyerekek versenyén korábban már bemutatkozott; Illyés Egy mondat a zsarnokságról című versével lett első. A tehetséges diák maga is próbálkozik az írással. Azt vallja: innen az irodalom iránti szeretet.- Szeretnék valaki lenni - mondta. - Mindegy, hogy színész vagy újságíró, csak legyen nevem. Nem tudom, milyen a halál után, de úgy akarok élni, hogy emlékezzenek rám. Reszelő István a pécsi Gandhi Gimná­ziumba készül. A félcigány fiú tudja: eh­hez még sokat kell javítania, de minden vágya, hogy leérettségizzen. S hogy mi­ként telik a nyara?- Valamilyen segédmunkát akarok vál­lalni, vagy gyümölcsöt szedni, hogy leg­alább egy új cipőre való összejöjjön. Igaz, hogy kapunk a nevelőotthonban, Reszelő István új cipőre gyűjt fotó: török anett de mindenkié egyforma. Én inkább dol­gozom, hogy az enyém más legyen - mondta a zitás diák. Lőrincz Sándor Ismerős és erőszakos Erőszakos közösüléssel gyanúsítják azt a közép­korú férfit, akit a kapos­vári rendőrök tegnap vet­tek őrizetbe. Az illető néhány napja szabadult a börtönből. Az áldozat egy 20 éves ka­posvári nő, akivel régóta ismerték egymást. Összeta­lálkoztak, beszélgettek, ké­sőbb baráti társaságban mú­latták az időt. A férfi felaján­lotta, hogy hazakíséri, ám a történet ekkor váratlan for­dulatot vett. A vizsgálat sze­rint a nőt megerőszakolta, fajtalankodásra kényszerí­tette. Mindez az egyik lakó­teleptől néhány méterre, egy elhagyatott helyen tör­tént. A szerencsétlen nőt otthagyta, s az oda érkező társaság hiába értesítette a rendőröket, az illető kereket oldott - tudtuk meg Fekete József őrnagytól, a kapos­vári rendőrkapitányság bűnügyi osztályvezetőjétől. A vizsgálatot azonnal meg­kezdték, ennek nyomán tegnap előállították és őri­zetbe vették. Kezdeménye­zik az előzetes letartóztatá­sát is. Az eset érdekessége, hogy a férfit néhány napja engedték ki a börtönből, ahol vagyonelleni bűncse­lekmény miatt ült. Erőszakos közösülés és szemérem elleni erőszak bűntett elkövetésének ala­pos gyanúja miatt rendelt el nyomozást a kaposvári rendőrkapitányság. Hidegvízre sem futja - Csak kényszerből zárják el a csapokat Bekeményít a vízművek Hírek Művészházaspár kiállítása nyílt a Kinizsi iskolában. J. Lie­ber Erzsébet iparművész és Jancsikity József grafikusművész tárlatát Paksi Lajos igazgató nyitotta meg fotó: török Melódiák szalagon tották: a diákok pénzt akar­nak keresni, a kiszemelt cég­hez nem pihenni mennek. Alkalmazkodnak, hamar föl­veszik az elvárható munka­tempót. — Mindenkivel szerződést kötnek; ebben részletesen rögzítik a bért, a munkaidőt és a legfontosabb követelmé­nyeket. A megállapodás ré­vén kiküszöbölhető minden félreértés, járandóságukat biztosan megkapják. A szer­ződés biztosíték, s egyér­telmű helyzetet teremt min­denkinek. Hogy mi a divatos munka most? Több tízezer forintot lehet keresni csomagolással vagy elektronikai berendezés összeszerelésével. Az átla­gosnál lényegesen jobb kere­setre számíthat, aki olyan munkakörben helyezkedik el, ahol alapkövetelmény a nyelvtudás. Elsősorban ango­lul tudókat keresnek. A nyáron legkevesebb 5- 600 kaposvári diák jelentke­zését várják. Az idény ki­csengetés után, június végén kezdődik. Tapasztalatuk sze­rint a legtöbben júliusban dolgoznak. (Harsányi) A nyári munkával megke­resett pénzt kirándulásra vagy a tanulással kapcso­latos kiadásra költik a di­ákok. Óránként 160-180 forintot kapnak, de van aki kétszer ennyit is haza­visz. Néhány munkáltató még most is fenntartással fogadja a tanulókat, ám ők napok alatt bebizonyítják: képesek a kemény munkára. Kaposvá­ron javában tart a toborzás, a jelentkezők zöme júliusban akar dolgozni. Átlagosan 2-4 hetet vállalnak. Vida Péter, a Meló-Diák munkatársa el­mondta: a diákmunka iránt továbbra is van kereslet, s a fiatalok szívesen dolgoznak néhány hetet. Az életkor, az iskolai végzettség és az ér­deklődés dönti el, hogy mit vállalnak. Gyári szalagmun­kára éppúgy van lehetőség, mint szórólap-terjesztésre, sokan viszont a kereskede­lem-vendéglátásban akarnak elhelyezkedni. Újdonság, hogy az idén több olyan ka­posvári vállalkozás is felvesz fiatalokat, ahol ettől koráb­ban elzárkóztak. Bebizonyí­VÁROSLAKÓK KÉRDEZTÉK Tel.: 435-505: - A Nádasdi utcában a leponyvázatlan sze­métszállítókról a szél többször lefújja a hulladékot, amit a lakók kénytelenek összetakarítani. Jogosnak tartják ezt? Hartner Rudolf városgondnokság-vezető: - Jogos az olvasó panasza. A szemetet a KVG Rt szállítja, néhány esetben más cégek. Felhívom a szemétszállítók figyelmét a problémára. Tel.:311-349: - A kukák mellé tett, a kukába nem tehető szemét elszállítása kinek a feladata? A KVG Rt elutasító vá­laszt adott, mondván, január óta csak a kukákat ürítik. Bartos Ferenc köztisztasági részlegvezető: - Önkormányzati rendelet szerint a lakosságnak szabványos gyűjtőedény hasz­nálata kötelező, a KVG Rt csak ezekből szállítja el a szemetet. A város területén 10 ezer lakásból szállítunk ezenkívül szelek­tív gyűjtésű hulladékot. Amennyiben az olvasó edényének ka­pacitása nem bírja el a keletkező mennyiséget és rendszeresen előfordul, hogy mellé kell tennie a hulladékot, úgy javasoljuk, vásároljon még egy kukát, és ez megoldja a problémát. Több mint 43 millió forint­tal tartoznak a Kaposvári Vízművek kft-nek a fo­gyasztók. A kintlévőség csökkentése érdekében a drasztikus intézkedések­től sem riadnak vissza. Hamarosan levelet kapnak azok a fogyasztók, akik hosz- szabb ideje nem fizettek. Eb­ben arról is értesítik őket: mi­lyen módszerrel csökkentik a vízvételezés lehetőségét. — Az is előfordul majd, hogy a jogszabályok adta ke­retek között a minimálisra csökkentjük a vízvételezés lehetőségét - mondta Ift Mik­lós, a vízművek ügyvezető igazgatója. Hozzátette: azok számíthatnak a legszigorúbb eljárásra, akik több mint egy éve tartoznak. A tartozások fele ilyen. A tisztességesen fi­zetők érdekében kénytelen „bekeményíteni” a vízművek, hiszen a nem fizetők a mű­ködésképességet veszélyezte­tik. Ha a működéshez hitelt kell felvenni a kinnlevőség miatt, akkor annak kamata is a tisztességesen és időben fi­zetőket terheli. Aki fizetni akar, de szociális helyzete miatt nem tud, az az önkor­mányzathoz fordulhat, de a vízművek is hajlandó részlet- fizetéses kedvezményeket nyújtani. Azokban az ügyek­ben, amelyekben már meg­született a jogerős ítélet, a társaság igénybe veszi a vég­rehajtást.- A város vízellátó rend­szere megbízhatóan és jól működik - mondta az igaz­gató. A hálózatot is többször kimosták. Már csak egyetlen vezetékszakasz okozhat gon­dot. Ezt a jövőben ki kell cse­rélni, de a társaság addig is mindent megtesz, hogy meg­felelő minőségű vízzel szol­gálja ki a fogyasztókat. A ku­tak ma olyan vizet bocsátanak ki, amely vas- és mangántar­talma együtt sem éri el a 0,1- et. A hálózati nyomáskülönb­ségből adódó gondok meg­szűntek, de arra is fokozottan figyelnek, hogy ez a jövőben se forduljon elő. L. J. Tudást kölcsönöz a könyvtár A könyvtárak már rég nem csak könyveket kölcsö­nöznek. Különösen igaz ez a kisebb közösségeket ki­szolgáló intézményekre, amilyen a 48-as Ifjúság úti fiókkönyvtár is. A fő profil ugyan a kölcsönzés, de a betérők leggyakrabban az életben való eligazodá­sukhoz szükséges kérdé­sekkel érkeznek. Húsz éve nyitotta meg kapuit a városi könyvtár. Ebből az alkalomból tegnap jubileumi találkozót rendeztek. A két évtized alatt több mint har­mincán dolgoztak itt, mind- annyiuk meghívót kapott - a megyei könyvtár dolgozóival és a városvezetőkkel együtt - az eseményre. Nagy Józsefné fiókkönyvtár-vezető 30 éve van a pályán, a Béke-Füredi lakótelepi intézményben ti­zedik éve könyvtáros.- A rendszerváltással együtt megváltoztak az olvasói szo­kások is, a rendeletek, jogsza­bályok erdejében való eliga­zodás nem egyszerű feladat; népművelők és szociális munkások is vagyunk egy ki­csit - mondta Nagy Józsefné. - A lakás- vagy gyógyszertámo­gatási rendeletekről legalább annyit kell tudnunk, mint a könyvekről. Megvannak a ka­posvári közgyűlés előterjesz­tései, a közlönyök. Gyakorta levélírásban, fénymásolásban kérik a segítségünket. A gyűjtemény tekintélyes részével együtt az egykori szakszervezeti könyvtárból érkezett. A 48-as Ifjúság úti fióktékában mintegy 30 ezer kötet várja az olvasókat, do­kumentumvásárlásra évi 300 ezer forintot költhetnek. Köl­csönöznek újságokat is, a több mint 25 különféle periodika közül a folyóiratokat - Burdát, Kiskegyedet, Őszidőt - egy hétre adják ki. A nem aznapi napilapok három napra köl­csönözhetők. Beiratkozott ol­vasó 1200 van, 500 a gyermek. A fiókkönyvtár klubként is szolgál, nyugdíjasok és fiata­lok egyaránt járnak ide. De volt már lakógyűlés is, és elő­adás, ha ugyanis valamilyen téma iránt - távfűtés, nyugel­látások - nagy az érdeklődés, előadót hívnak. Gyakori ven­dég náluk kollégaként, képvi­selőként Bank Tiborné ta­nácsnok is. Munkájukat a kö­zeli jövőben számítógépes kapcsolat is segíti majd. B. T. Tóth József tárlata A Petőfi emlékkönyvtárban Tóth Jó­zsef alkotásaiból nyílt tárlat. A kaposvári festőművész - akinek az elmúlt időszakban a Vaszary Képtárban és gyűj­teményes tárlatokon is lát­hattuk a műveit - ezúttal jú­nius 20-ig tárja a képzőmű­vészet-barátok elé alkotásait a könyvtárban. Dobogós bartókosok A kaposvári Bartók Béla úti Ál­talános Iskola 3.A osztálya első lett az Apáczai táncfesz­tiválon a cha-cha-cha formá­cióval. A koreográfiát Balázs Erik készítette és a fiatal táncpedagógus tanította be a gyerekeknek. Fúrót lopott A kaposvári Építőipari Szakközépiskola raktárát látogatta meg egy ismeretlen tettes, és onnan menetvágót, fúrót és külön­böző szerszámokat lopott el. Az iskolának háromszázezer forint a kára. Kulturális alapjából adott a közgyűlés a Szárnyas Szó, a Somogyi Aprókért, a Somogy Táncegyüttes, az Ifjú zeneba­rátokért és a Tudományos életért alapítványnak össze­sen 2 millió forintot. Moziműsorok __ S ZIVÁRVÁNY: 6, 8 órakor: KíSÉRTETHAJÓ (amerikai) AUTÓSMOZI 21.30 órakor: SZERELMES SHAKESPEARE (amerikai) Kérdezzen: S 316-165 Ezen a kaposvári telefonszá­mon a szerkesztőségünk je­lentkezik. Ha kérdése van Ka­posvár bármely vezetőjéhez, polgárához, továbbítjuk, a vá­laszt pedig lapunkban közöl­jük. Hívásaikat üzenetrögzítő fogadja. Kérjük, hogy a kérdés előtt mondják rá nevüket, cí­müket, telefonszámukat. Díszdobozok a kötészeten Önkormányzati megrendelések míves érem- és plakett tartó díszdobozok, oklevelek, irattartó hengerek készülnek a Megyei és Városi Könyvtár kötészeté­ben, ahol a szakdolgozatok is adnak munkát a részleg dolgozóinak fotó: ung Róbert A nagy sikerre való tekintettel a Városgondnokság és a Településgazdálkodási Rt. Zöldfok Kertészete újra szervez kedvezményes egynyári virágvásárt a Sétáló utcán. A virágvásár időpontja június 10., csütörtök és 11., péntek. 8-15 óráig 20 Ft-OS egységáron kaphatók a virágzó palánták.

Next

/
Oldalképek
Tartalom