Somogyi Hírlap, 1999. május (10. évfolyam, 101-124. szám)
1999-05-27 / 121. szám
SOMOGYI HÍRLAP 10 Belpolitika 1999. május 27., csütörtök Obstrukció: először és utoljára? Áder János, az Országgyűlés elnöke fölöslegesnek, a két ellenzéki alelnök viszont elengedhetetlennek tartja a Tisztelt Ház, a parlamenti demokrácia tekintélyének visszaállítását célzó hatpárti egyeztetést - derűit ki a külön-külön megtartott tegnapi sajtótájékoztatókon. A két alelnök és a három kormánypárti frakció egyaránt kérte a Ház elnökét, hogy hétfőre hívja össze a plenáris ülést Egyelőre bizonytalan a kimenetele annak a meccsnek, amelyet a kormánypártiak és az ellenzékiek vívnak egymással. Áder János házelnök (Fidesz) tegnap világossá tette, hogy az MSZP-SZDSZ obstrukció nemcsak a törvényalkotás menetét zavarta meg, hanem a közterhekről az ellenzék által kezdeményezett vitanapot is elsöpörte. Megjegyezte: a kormánypártoknak az ellenzék nélkül is biztosítaniuk kell az ülés határozatképességét. „Ami kedden történt, az most fordult elő először és utoljára” - szögezte le, majd közölte: nem ért egyet a hatpárti egyeztetés ötletével, és a házbizottság rendkívüli összehívását sem tervezi. Szerinte egyébként az e héten kiesett munka az ülésszak egyhetes meghosz- szabbításával pótolható.- Az elmúlt egy évben nem feszegettük, miért nem tartja fontosnak az egyeztetést velünk Áder János - nyilatkozta lapunknak Wekler Ferenc, a Ház (SZDSZ-es) alelnöke -, de most szólnunk kell, mert igen nagy a baj. Az SZDSZ szerint változtatni kell azon a kormánypárti gyakorlaton, amelynek lényege az ellenzék elhallgattatása. Isépy Tamástól, a Fidesz frakcióvezető-helyettese elmondta: az ellenzéki alelnö- kök mellett a kormánypárti frakciók is kérték a házelnöktől a plenáris ülés jövő hétfői összehívását. Isépy szerint a munkát egy héttel később ott kell folytatni, ahol az kedden megszakadt. Maradnak az eredeti napirendek és a pénteki vitanap is, de a képviselőknek illenék a polgároktól elnézést kérni - mondta.T. M. Nincs alkotmányos válság Alkotmányos válság nincs, de mindenképpen árt a parlament tekintélyének a pártok további marakodása - vélekedik Takács Albert alkotmányjogász. Az Államigazgatási Főiskola tanára szerint a képviselőknek joguk van nem szavazni, joguk van távol maradni az üléstől, más kérdés, hogy nem lenne szerencsés, ha a parlamentben kedden történt eset gyakorlattá válna. A kormánykoalíció obstrukcióval vádolja az ellenzéket, azt pedig nem is tagadja, hogy a tiltakozásnak ehhez az eszközéhez folyamodott. A mostani eset - hónapokkal korábbra visz- szanyúló előzményeivel együtt - még a politikai játszma része, a demokratíkus játékszabályok keretein belül zajló hatalmi harc - vélekedik Takács Albert, aki szerint a parlamentí működés stílus és ízlés dolga. A magyar parlamentáris demokrácia még nem annyira bejáratott, hogy a képviselők önmérsékletet tanúsítsanak. Valamelyik félnek pedig engednie kellene, hiszen jelenleg nemcsak a képviselői jogok csorbulnak, hanem a parlament sem tölti be hivatását. Noha a mindenkori kormányoldalnak van lehetősége arra, hogy biztosítsa a Ház működését, és ez a frakciófegyelem szigorúbb betartatásával a keddi ülésnapon is megoldható lett volna, ne feledkezzünk meg arról, hogy a képviselők jogai és kötelességei azonosak, bárhol ülnek is a patkóban. (Horváth) A gyermekek védelmében A házasság intézményének megerősítésére és a családok védelmére van szükség ahhoz, hogy a gyermekek a mostaninál egészségesebben fejlődjenek. Épp ezért a készülő családpolitikai koncepció megkülönböztetett figyelmet fordít a gyermeknevelés egyéb feltételeire. Mindezt Harrach Péter szociális és családügyi miniszter hangsúlyozta a fővárosban tegnap kezdődött VI. országos gyermekvédelmi konferencián. Kiemelte: a családi életre nevelés igen összetett feladat. Megoldása érdekében az oktatási intézmények, a médiumok, a társadalmi és az egyházi szervezetek sokat tehetnek. Hazánkban csaknem 21 ezer gyermek nevelkedik állami gondozásban, közülük 9 ezren nevelőszülőknél élnek. Hírek Alap nélkül Orbán Viktor miniszterelnök nem gyanít korrupciót a Lockheed levélbotrány hátterében, ugyanis a kormány már tavaly döntött: Magyarország az elkövetkező négy évben nem vásárol harci repülőgépeket - derült ki a Magyar Rádiónak tegnap adott kormányfői interjúból. Belügyi bérek A Belügyminisztérium vezetése júliustól átlagosan 5 százalékos béremelést javasol a tárca köz- tisztviselőinek és közalkal- mazottainak - a Belügyi Érdekegyeztető Tanács tagjai ma vitatják meg az erről szóló tervezetet. A fejlesztés személyenként évente 15. ezer forintot jelentene. Kényszerleszállás Technikai okok miatt kényszerleszállást hajtott végre a Ferihegyi repülőtéren egy amerikai KC-135-ös tankergép szerdán, nem sokkal déli egy óra előtt - közölte Péterfi Gábor, a Malév szóvivője. Konferencia Koszovóról A magyarországi egyházak fontosnak tartják, hogy a jugoszláviai háború mielőbb befejeződjön, és Magyarország ne keveredjen bele a harcokba - közölte Tamás Bertalan, a Magyarországi Református Egyház külügyi osztályvezetője a koszovói helyzetről szóló kétnapos nemzetközi egyházi konferencia nyitónapján. Emlékplakett Szabó János honvédelmi miniszter Miniszteri Emlékplakettet adományozott annak a három katonának, aki vasárnap sérült meg a Budapesti Katonai Szakképző Iskola és Kollégium területén végrehajtott támadásban. Rend és rendetlenség Magyarország berendezkedése a rendszerváltás óta egyre inkább egy rendőrállam irányába halad, mindemellett a jogállam jellemzői is jelen vannak - mondta Szikinger István alkotmányjogász tegnap a Rend és rendetlenség a mai magyar társadalomban című konferencián, amelyet a Magyar Tudományos Akadémia három intézete szervezett. Zárt tárgyalás Szolgálati titokra hivatkozva zárt tárgyalást rendelt el a bíró a hivatali visszaéléssel vádolt Kiss Kálmán vezérőrnagy, a határőrség megbízott parancsnoka és Kovács Gyula ezredes büntetőperében. Bevezetik a kincstárrendszert Eddig legfeljebb a termelésben, vagy a kereskedelemben beszéltünk minőségről - az önkormányzatokkal kapcsolatban aligha. A Felkészülés a minőség évszázadára című konferencián viszont erről is sok szó esett. Budapest A polgármesteri hivatalokhoz sokféle szervezet vagy gazdasági társaság, így például oktatási, szociális, egészségügyi intézmény, vagy köztisztasági feladatokat ellátó vállalat tartozik - mutatott rá Kálnási Anna, a Helyi Irányítási Rendszer (HÍR) konzorcium rendszerfejlesztő igazgatója. Köztudott, hogy ezek mind az önkormányzat szűkös keretéből, önálló költségvetéssel gazdálkodnak. így az önkormányzati „nagy kalapból” sok pénz folyik el fölöslegesen, de tevékenységük, gazdálkodásuk minősége nem javul. A HÍR konzorcium kidolgozott egy szoftverrendszert, amelyet a cég minden önkormányzatnál a helyi viszonyokra alkalmazva szerel fel. így jön létre a rendszer végleges változata, amellyel a polgármesteri hivatal, az intézmények és a gazdasági társaságok egyaránt dolgoznak. Ez a program lehetővé teszi, hogy úgynevezett kincstárrendszerben kezdjenek el gazdálkodni. Az intézmények és vállalkozások önállósága persze megmarad, csak a folyamatok válnak szervezettebbé. A gazdálkodási adatok bármikor lekérhetők, értékelhetők lesznek - hangsúlyozta Kálnási Anna. A főváros 250 költségvetési intézménye, több fővárosi kerület, Dunaújváros, Miskolc, Tokaj és még sok város, illetve település alkalmazza már a szoftvert - tette hozzá -, de az érdeklődők listája is hosszú. Számukra egynapos konferenciákat tartunk. A cél: naprakész tájékoztatásuk a velük szemben támasztott vfokozódó követelményekről és a rendeletekben megfogalmazott eljárásokról. Koós Tamás Toronymaga$ kamat és w könnyű hozzáférés 14% hozam S d e c i á 1 i Legközelebbi bankfiókjaink: 7401 Kaposvár. Berzsenyi u. 13. Tesco Áruház Tel.: 82/529-270 • 7400 Kaposvár, Széchenyi tér 7. Tel.: 82/317-555 • 8600 Siófok, Kele u. 1-3. Tel.: 84/313-233 • 8660Tab. Kossuth L. u. 61. Tel.: 84/320-633 CD CD =3 7T Szeretne a legjobbak között lenni, akik mindig kiugró pénzügyi eredményeket érnek el? Az ABN AMRO Speciális Forint folyószámla által kínált toronymagas kamattal Ön is megtalálhatja számítását, ráadásul pénzéhez bármikor kamatveszteség nélkül hozzáférhet. Sőt, még egy nemzetközi érvényességű Cirrus/Maestro bankkártyát is kap tőlünk ajándékba, amelyet országszerte mintegy 400 pénzautomatánál használhat. Új számláját EBKM (a 41/1997. számú Kormányrendelet szerint) Éves nominal kamatláb: 13,32%. A közölt mutatók 500 000 forintos nyitóegyenlegtől, valamint 1999. május 10. és június 11. között érvényesek. A Bank a megadott időpontot követően megváltoztathatja ajánlatát, melyről a Hirdetményben tájékoztatja Ügyfeleit A részletes feltételeket az Üzletszabályzat tartalmazza. több mint 90 hosszan nyitva tartó bankfiókunk bármelyikében megnyithatja. További információért kérjük, hívja az ABN AMRO Bankvonalat, ahol munkatársaink a nap 24 órájában válaszolnak kérdéseire! Meglátja, a csúcson mindig van hely! ABN AMRO Bank Napról napra többet nyújt s> Fúzió után: Szent István Egyetem Ha a parlament szentesíti az egyetemek és főiskolák Integrációját, akkor 2000. január elsejétől a Gödöllői Agrártudományi Egyetem a vele szövetségre lépő négy felsőoktatási intézménnyel együtt Szent István Egyetem néven folytatja munkáját.-A Gödöllői Agrártudományi Egyetem (GATE), a budapesti Kertészeti és Élelmiszeripari Egyetem, az Állatorvos-tudományi Egyetem, a Jászberényi Tanítóképző Főiskola és az Ybl Miklós Műszaki Főiskola már korábban elhatározta: szövetséget hoz létre, elképzelésünk így találkozott a kormányzati szándékkal: integrált egyetemmé válunk - nyilatkozta lapunknak Székely Csaba. A GATE rektora elmondta: a szövetség létrehozásában elsősorban az vezérelte az intézmény vezetőit, hogy a jövőben ne csak közvetlenül a mezőgazdasági szakmával, hanem egy-egy tudományterülettel komplex módon foglalkozzanak. Példaként említette az élelmiszergazdaságot: jelenleg a kertészeti egyetemen élelmiszeripari képzés, Gödöllőn élelmiszertermelés, marketing, az állatorvosi egyetemen élelmiszerkémia oktatása folyik. Az új rendszerben az oktatás integrálása lehetővé teszi majd, hogy egy komplex élelmiszertudományi kutatóiképzési forma alakuljon ki. Ennek révén - mutatott rá a rektor - hozzájárulhatunk a világszerte egyre fontosabbá váló élelmiszerminőség javításához, és az Európai Unióhoz való csatlakozás feltételeinek megteremtéséhez. Hasonlóképpen komplex módon gondolkodnak a környezetgazdálkodás, a vidék- és településfejlesztés terén is. Elképzeléseihez világbanki támogatást is igénybe vehet az új intézmény. Elfogadott pályázatuk révén az új integrált egyetem 2-3 milliárd forint fejlesztési forráshoz jut. Ebből a többi között a jászberényi főiskolán új könyvtárat szeretnének létesítem, beindítanák a doktoranduszképzést, bővítenék a kollégiumi férőhelyeket. A Szent István Egyetem a tervek szerint évente 2500 szakembert bocsát útjára. (Újvári) RCiO CIPŐCENTRUM Magyarország legnagyobb és legolcsóbb választéka A RENO Cipő Kereskedelmi Kft. a 20 éve sikeresen működő nemzetközi cipőforgalmazó konszern magyarországi piacvezető leányvállalata. Az Európa hét országában működő közel ezer cipőcentrumban éppúgy, mint az 1991. óta megnyitott, jelenleg 28 hazai üzletünk mindegyikében kényelmes vásárlási körülmények mellett árusítunk divatos cipőket óriási választékban, vonzó áron az egész család számára minden alkalomra. Kínálatunkban a lábbelik mellett hasznos és nélkülözhetetlen kiegészítők is megtalálhatók. 1999. június elején Siófokon a Fő utcai Bevásárló Központban nyitjuk meg a Balatonpart legnagyobb cipőcentrumát. Kényelmesen berendezett önkiszolgáló üzletünk eladóterében 6 ezer pár áttekinthetően felsorakoztatott cipővel készülünk vásárlóink fogadására. Siófoki RENO Cipőcentrumunk eladógárdájába keresünk azonnali belépéssel fiatal, sokoldalú, munkacentrikus gondolkodású munkatársakat mihamarabbi belépéssel ELADÓ MUNKAKÖRBE. Feltételek: - középfokú vagy szakmai képesítés- kiskereskedelmi gyakorlat- rugalmas munkabeosztás vállalása (hétvégi és hosszú nyitva tartás) Előny: - Magyarország legnagyobb cipőforgalmazója által nyújtott biztos munkahely- európai színvonalú munkafeltételek- változatos feladatkör, megfelelő teljesítmény és rátermettség esetén előrelépési lehetőséggel- a szakágon belüli kimagasló fizetés- 1 -2 hetes betanulás szomszédos városokban működő üzleteinkben (Székesfehérvár, Veszprém) Legyen Ön is részese a RENO hazai sikereinek! Amennyiben úgy érzi, megfelel az elvárásoknak, kérjük, haladéktalanul küldje el fényképes önéletrajzát „Siófok" jelige feltüntetésével az alábbi címre: RENO Cipő Kereskedelmi Kft., 1138 Budapest, Váci út 168. Az 1999. június 3-án 17 órakor megrendezésre kerülő bemutatkozó találkozónk helyszínének véglegesítése érdekében hamarosan kapcsolatba lépünk Önnel.