Somogyi Hírlap, 1999. május (10. évfolyam, 101-124. szám)
1999-05-22 / 118. szám
SOMOGYI HÍRLAP 1999. május 22., szombat Fiatalok 11 Segítség a felvételihez Az idén május 29-én kerül sor a központi felvételi nyílt napra, Budapesten, az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar épületében. A központi felvételi nyílt nap házigazdája az ország legnagyobb akkreditált egyetemi előkészítő szervezete, az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar épületében működő DFT-Budapest. A nyílt napra azok az ország bármelyik középiskolájában tanulmányokat folytató, az 1999-ben felvételiző, valamint jelenleg másodikos és harmadikos diákok jelentkezhetnek, akik jogi karra, államigazgatási, illetve rendőrtiszti főiskolára, továbbá magyar nyelv és irodalomból, vagy történelemből tesznek felvételi vizsgát. A nyílt nap legfontosabb témái: milyen esélyekkel pályázhatunk az egyes felsőoktatási intézményekbe?, milyen kérdések várhatók a felvételi tesztsoron? (felvételi analízis), mi a típusfeladatok javítótanárok által elvárt megoldási menete?, hogyan kell felülvizsgálati kérelemmel élni?, kérdések és válaszok órája. Különösen indokolt a részvétele azoknak a jelenlegi másodikos, illetve harmadikos középiskolásoknak, akik biztosan tudják, hogy később magyar nyelv és irodalomból vagy történelemből felvételiznek, mert teljes áttekintést kaphatnak a felvételi követelményrendszerről. A résztvevők ingyenesen hozzájuthatnak a felvételi lexikális részét összefoglaló történelem, vagy magyar nyelv és irodalom Kis- lexika gyűjteményhez. A Nyílt Napon az érdeklődő szülőket is vendégül látják. A részvétel kizárólag előzetes akkreditáció alapján lehetséges. Jelentkezni lehet mindennap 10-20 óra között a 06-30-99-66-309-es, illetve 06-20-97-55-872-es hivatali számokon. Felhívjuk az érdeklődők figyelmét, hogy jelentkezéseket korlátozott számban (600 fő), hívási sorrendben fogadunk el. _________________FÓRUM_________________ Á llati elmék Fiatalok! Ez itt a ti oldalatok! Ha gáz van a suliban vagy otthon, senki nem ért meg titeket, meg szeretnétek osztani valakivel élményeiteket, vagy egyszerűen csak krónikus véleménynyilvánítási kényszeretek van, írjatok nekünk! Címünk a következő: 7401 Kaposvár Pf:31. E-mail címisomogyihirlap @ axels.hu. Lakunk néhányan a világban. Bár lehet, hogy ez csak nekem tűnik fel. Az ember rosszabb, mint az állat, mert meg sem jelöli, mégis magáénak tekinti az összes olyan területet, ahova betette a lábát. Igaz ez a kollégiumokra is, ahol a vécéajtókra a tömérdek „intelligens” felirat helyett talán azt kellene felmázolni:„Élni és élni hagyni”. A mi kis intézményünk olyan mint egy dzsungel. Vérfagyasztó ordításokra, éneklésnek csúfolt bivalybőgésre ébred az ember éjjelente. Azt sem tudni, melyik rituális törzsi zenéhez tartozik a szekrénynek a különböző tárgyakkal történő monoton, és egyre hangosabb ütlegelése. Álmos szemmel kikukkantok a folyosóra, hogy megnézzem, szólhatok-e a buliból érkezőknek, hogy én inkább aludnék, de harci színeiket már magukra festették. Nemigen tűrnek ellentmondást. Ha felvállalom a közelharcot, és szólok, a vezérbölény rám üvölt:,, Ne b...d el a bulimat, b... meg!” Ez a jövő tanító nemzedéke. Minő megnyugtató, hogy gyermekeinket majd az ő barlangjukba eresztjük be. Régen azt hittem, a főiskola tele van udvarias, intelligens emberekkel, akik nem taposnak rám, miközben vonulnak ki az ajtón. Ez nem jött be. Talán ebbe még bele is törődnék, ha nem egy kollégista hímnemű a szobám felé igyekezve agancsával taszít egyet rajtam, és felbődül:„Ez nem átjáróház!”. Valamit rosszul csináltak, amikor négylábúakat hurcoltak az állatkertbe. Ha az emberiség tovább süllyed, lehet, hogy fordul a kocka, és ők fognak minket nézegetni egy kollégium nevű rácsos helyen. Mácz Katalin Drogora iskolásoknak Kaponya Tünde előadásokat tart a kábítószerekről fotó: lang Róbert Néhány perc alatt világos lett minden: melyik kábítószernek milyen hatása van, és mi történik velem, ha túladagolom. A helyszín persze nem egy dealerekkel tarkított sötét, kihalt utca, csak egy osztályterem. Kaponya Tünde még csak másodikos a kaposvári Eötvös Loránd középiskolában vagy ahogy sokan hívják: a réndőrgimiben, de már elő1993-ban, hat évvel ezelőtt találta ki és szervezte meg Müller Péter Sziámi és Gerendái Károly először, az akkor még Diáksziget néven ismert egyhetes zenei és kulturális együttlétet. Az idén augusztus 4. és 11. közti hétre eső rendezvény terveiről sajtótájékoztatón számoltak be a szervezők. A nagy érdeklődésre való tekintettel tovább bővítik a komolyzenei programok válaszadásokat tart általános iskolásoknak a drogokról. Fél éve tagja a polgárőrségnek is. — Tízéves koromban döntöttem el: rendőr leszek. Az osztályfőnököm mondta, hogy lesz egy tanfolyam a kábítószerekről. A fél osztály jelentkezett, végül mellettem döntött. Kaptam egy bizonyítványt, amellyel általános és középiskolásoknak tarthatok előadásokat. A gyerekek többet tudnak, mint amire számítottam. A hetedikesek tékát, míg a színpadok száma kilencre emelkedik. Az elmúlt években nagy sikert aratott Tilos Rádió Party, Danceland, és Táncdalfesztivál mellett új helyszín lesz a Rock Diszkó, ahol az ország legnépszerűbb klubjai kapnak bemutatkozási lehetőséget. A színházi előadások számát is emelik, és helyet kap újra a szabadegyetem, a szabadtéri mozi, az internet sátor és a bábjátékos találkozó is a programban. A nagyszínpad vendégei lesznek többek kömár fújják az egyes drogok tulajdonságait. Ez a legjobb kor arra, hogy felvilágosítsuk őket — mondja Tünde. A fiatal lány felkereste az iskolákat, a pedagógusok örömmel kaptak a lehetőség után. Többen is mondták már, hogy megpróbáltak beszélgetni tanítványaikkal a drogokról, de sokkal jobb, ha egy szakképzett ember mondja el a veszélyeket. Ráadásul Tünde korban is közelebb áll hozzájuk, nyitottabbak, fesztelenebbek a gyerekek. Főleg, ha nincsen tanár a közelben. Tünde rendőrpszichológus szeretne lenni. Még nem tudja, álmát hogyan valósíthatja meg. Szabadidejében verseket ír, nem egy versenyt megnyert már. Ismerősei rendszeresen bosszantják rendőrviccekkel. Tündének is van egy kedvence: Miért használ Colombo Old Spice-t? Mert neki bizonyíték kell, nem ígéret. (Andrics) zött a Guano Apes, a Faith- less, az Asian Dub Foundation, a Liquido, a Freestylers, a The Klezmatics és a szenegáli Baaba Maal is. A nyári rendezvényre már lehet hetijegyeket váltani, akár üdülési csekkel is. Ára június 15-ig 7000 forint, augusztus 4-ig 8000 forint. Belépőjegyet az ország 250 jegyirodájában, lemezboltjában, ifjúsági irodájában és klubjában lehet vásárolni készpénzzel vagy bankkártyával. Takács Zoltán Ananász Kevés olyan iskola van, ahol nincsen diáklap. A velejáró munka rengeteg időt vesz igénybe, de ösz- szekovácsolja a társaságot. Sokszor nem is az számít, hogy mi jelenik meg, hanem az, hogyan születik. Tanárportrék, már-már szállóigévé vált mondatok, rajzok. Aztán ha elrepülnek a diákévek, úgyis csak a jóra emlékeznek a szerkesztők. Nem egy belőlük végül az újságírói pályát választja. „Dudvalenne a dudvák közt az Ananász, kanász marad, akinek a nevelője kanász.” Ez a Csokonai- idézet a barcsi Széchényi Ferenc Gimnázium diáklapjának, az Ananásznak mottója. A gimnázium egyik végzős osztálya szerkeszti, írja, gépeli és nyomtatja a diáklapot. — Mindenkinek szól az újság, talán mégis a tanárok vásároltak belőle a legtöbbet - mondta Schnellbach Zsófia, az újság „koordinálója”. — A legnagyobb baj csak az, hogy a szerkesztésbe nem tudtuk bevonni az egész gimnáziumot. Szeretnénk átadni a stafétabotot, hogy fennmaradjon a lap, hiszen eddig csak három szám jelent meg. Alsóbb évesek, hajrá! (Andrics) s. o. s. A legkisebb magyar egyházmegyében alig százan vagyunk, akik mindenre elszántan szolgáljuk Jézus Urunkat és az ő híveit. Ez kevés. Közülünk többen betegek, sokan túl vannak nyugdíjhatárukon. Az egyre sokasodó közösségeink viszont vezetőre várnak. Tengernyi a munkánk és nagyszerű teljesen a szeretetnek élni. Isten újabb és újabb nemzedékeket hív erre az áldozatos, de nagyon szép életre. Ha megérzed hívását, ne tétovázz, dönts bátran. Akit valóban papnak hív, annak erőt is ad. írd le életrajzodat a kérelmeddel együtt. Küldd el friss keresztleveleddel, utolsó bizonyítványoddal és lelkive- zetöd ajánlásával június 6-ig. Címünk: 7400 Kaposvár, Zárda u. 4. Tel.: 82/312-700. A felvételin, amely június 21- én, hétfőn délelőtt 11 órakor kezdődik, mindent megbeszélünk. Szeretettel várlak: Balás Béla püspök Drog- éra 1. LSD- tabletta: - hallucinogén, vallási szertartásokra használták. Hatásai: érzékcsalódás, tudathasadás, depresszió, lelki függőség. PCP: hatásai (napokig fennmaradnak): hallucináció, eufória, zsibbadás, orientációs képesség elvesztése, agresszivitás, vérnyomásnövekedés, szédülés, gyors légzés. Túladagolás esetén: görcsök, halálos vérnyomásnövekedés, kóma, pánikreakciók. Szigetelés *99 Az arc nélküli zenekar Pár éve még elképzelhetetlen volt, hogy egy zenekar vidékről hódítsa meg a nagyközönséget. Aztán jött a Kispál Pécsről, a Tankcsapda Debrecenből és a legújabb közkedvenc: a szombathelyi Anima Sound System. Velük beszélgettünk a legújabb maxijuk kapcsán, az országos turné egyik állomásán.- Rengeteg a tagcsere a zenekarban, a népszerűségük mégis töretlen. — Öt éve alakult a csapat, de a nagy jövés-menés ellenére azóta is ugyanazokból a zenészekből áll a mag. Négy állandó taggal dolgozunk: Németh Gergely szintetizátorokon, apja, Németh Tamás tárogatón, furulyán, szaxofonon, míg Reiger Szabolcs gitáron és orgonán játszik, valamint a dalainkat is javarészt ő írja. Egy éve cse-, rélődött az énekesnő: most Németh Judit szolgáltatja a népzenei ihletésű énekszólamot. A keverőpultnál — ami a mi esetünkben különösen fontos — Rieger Zsolt áll, a többiek pedig folyton cserélődő vendégzenészek.- A hangszerkavalkád is alátámasztja azt, hogy a zene nem sorolható be nyugodt lélekkel egyik klisébe sem. — Éppen ebben áll a lényeg. Ugyanúgy felhasználunk folkelemeket, mint kortárs zenét, vagy éppen technós alapokat. Mi ezt a furcsa katyvaszt szeretjük igazán. Augusztusban megjelenő koncept albumunkon például vendégszerepei Lajkó Félix, Lukács Laci a Tankcsapdából, vagy a Transglo- bal Underground is. Talán ez a sokszínűség biztosítja azt, hogy koncertjeink közönsége rendkívül heterogén: a rockerektől a house rajongókig mindenki megtalálható rajtuk.- Mi az oka annak, hogy nem igazán ismerik a zenészeket még a rajongóik sem? Tudatosan „arc nélküli" zenekar ez? — Nem érezzük hozzánk közelinek a sztárságot. A zene érdekel bennünket. Ennek talán kicsit ellentmond, hogy a legutóbbi vi- deoklippünkön mi bohóckodunk, de ez igazán mellékes. A legfontosabb, hogy a napokban jelent meg egy nyolc számot tartalmazó maxink Marihuana Cha Cha Cha címmel, valamint a filmszemle legjobb forgatókönyvének járó díjat elnyert Salamon András film, a Közel a szerelemhez filmzenéje. — Milyen terveket dédelgettek az augusztusi lemezfelvételig? — Fellépés fellépés hátán. Reméljük Kaposvárra is eljutunk. A nagyobb fesztiválokon, így a Tilos Rádió party, vagy a Diáksziget programjában már biztosan szerepel az Anima Sound System neve. Takács Zoltán Az arc nélküli zenekar akció közben