Somogyi Hírlap, 1999. május (10. évfolyam, 101-124. szám)
1999-05-15 / 112. szám
Nem mindenki gondolkodik egyformán... fotó: lang A férfi elmúlt ötven éves. Anyját, apját már eltemette, szülőfalujukban síremléket Is készíttetett nekik. Úgy tervezte, hogy egyszer ő is ott, mellettük alusz- sza örök álmát. Aztán ... Aztán a Pécsi Orvostudományi Egyetem Anatómiai Intézete rendelkezésére bocsátotta elhunyta után testét. Az egyetemen a régióból mintegy 200, So- mogyból közel 100 hasonló fölajánlást tartanak számon. Dr. Horváth Judit adjunktus azt mondta: amióta anatómia-oktatás van, azóta használnak emberi testet a tudományos kutatásban és az orvosképzésben. A paciensek még életükben, önként ajánlják föl testüket. A döntésben néhány éve az egyházak is segítik őket. Az „adományt” nem ellentételezik, de a családnak lehetőséget adnak a boncolás előtti utolsó búcsúra és átvállalják a temetés minden terhét. Októberben, mementó- ként, a pécsi temetőben fölavatták a már örök nyugalomra lelt sorstársak sírján emelt, Kharon ladikját ábrázoló gránitszobrot. A szertartásra meghívták a jelenleg nyilvántartott 200 fölajánlót is. Leginkább idős, magányos emberek tesznek ajánlatot, de akadnak házaspárok is, akiknek nem futja tisztességes temetésre. A kaposvári férfi indítéka nem az anyagi. Lakótelepi lakásában feleségével együtt fogadott. Az utóbbi tíz évben egyéni vállalkozóként egy húsboltot vezetett. Közben az amerikaiaknál is dolgozott Taszáron: hazafelé jövet egy éjszakában kiégett a kocsijából a tompított' égő. Vett egyet benzinkútnál, majd itthon nekilátott a szerelésnek. Munka közben egyszer csak térdre esett, és nem tudott többé fölkelni. Reggel találtak rá a munkatársai: részlegesen elfagytak a lábai, s közben egy ér is elzáródott. Tizenegyszer operálták. Végül amputálni kellett az egyiket. Mindez 1996-ban történt. Ezt nem tudta földolgozni.- Két éve, hogy a rádióban hallottam: egy pécsi fiatalember úgy döntött, orvosi célra fölajánlja holttestét. Megfogott a dolog. Apám, anyám úgy hamvasztatta el magát, s a feleségemmel mi is a mellett döntöttünk. A családban tehát volt hagyománya a dolognak. Azt gondoltam: menynyivel lesz jobb, ha egy kis urnába „összesöpörnek”? Inkább írok Pécsre és fölajánlom a testemet a tudománynak. Azt válaszolták, a boncolás végén visszaadják a maradványokat. Kértem: ne tegyék. Hogy venné ki magát, ha két-három év múlva a feleségemnek ide telefonálnak: meghoztuk a papát... Akkor inkább maradjak ott.- Mit tudott meg a „jövőjéről”? — Arról, hogy mit csinálnak majd velem, jóformán semmit. Megírták azt, hogy mivel tartósítják a testemet, s hogy két-három évig boncolják, aztán visz- szaadják a családnak, vagy az egyetem parcellájában jeltelen sírba helyezik, s a hantot gondozzák. Az értesítővel küldtek egy képet is a Kharon ladikját ábrázoló emlékműről, amely alatt sorstársaim nyugszanak.- Találkozott már somogyi sorstársával? — Nem. De azt tudom, hogy évente 150 holttestre lenne szüksége az egyetemnek. Küldtek egy szép levelet és egy kártyát, melyet mindig magamnál hordok, mert rajta van, hogy halálom esetén kit kell értesíteni. Gondoskodnak a halottszállításról, miegyéb... Felesége sokáig, némán hallgatta férje elbeszélését, majd félénken, de ő is megszólalt: — Nagyon meglepődtem amikor közölte a szándékát. Azt hittem, talán az állapotával jár együtt ez a gondolkodás. Azt azonban nem tudom elfogadni, hogy a holttestemet még évek múlva is boncolgassák. Még akkor sem, ha ezzel a tudománynak segítek. Vi- szolygok a gondolatától is. Persze, ha én választanám ezt a megoldást, nem hagynám magamat lebeszélni. — Soká tartott a megegyezés? — Vita nem volt — válaszolt a férj. - így döntöttem, kész. Felnőtt gyermekeim azonnal megértették, s elfogadták. Csak a menyem kérdezte: hogy tehettem ilyet? Persze, ha nem járok így — mutat csonka lábára — nem hiszem, hogy eljutok idáig. — A családon kívül senkivel sem osztotta meg a döntését? — A közelebbi ismerőseim tudják, de a sógorom csak most tudta meg, mikor mondtam: újságírót várok. — Hogyan fogadták a hírt? — Akadt aki megkérdezte: mennyit kaptam érte? - Sokat - mondtam. — Hatvanezret. — S, már meg is kaptad? — kérdezték. — Már el is költöttem - válaszoltam megdöbbenésükre. Nem tudják, hogy ez nem olyan, mint amikor valaki a csontvázát adja el. — Istenfélő ember? — Nyakas kálvinista vagyok, de a vallásomat sohasem gyakoroltam. Pedig apám Somogyjádon kántortanító volt, apósom pedig református lelkész. Mindössze ennyi a kapcsolódás. — A túlvilágról vannak elképzelései? — Semmilyen. Egyáltalán nem hiszek a reinkarnációban, s a lélek halhatatlanságában sem.- Gondolt arra, hogy döntésével előbbre viszi a tudományt, s talán arra is fény derül, mi történt azon a szerencsétlen éjszakán ? — Lehet, hogy segítek valakinek, valamit. Ennyi. Epilógust, az adományozót, szükségesnek tartotta megjegyezni: történetét nem a magamutogatás szándékával tette közzé. Szeretné, ha a hozzá hasonló gondolkodású emberek erőt merítenének belőle és fölajánlásaikkal segítenék az élőket. Úgy, ahogy ő tette... Várnai Ágnes Harc a titkos erőkkel Komoly értékei vannak a keresztény közösségeknek fotó: kovács Magyarországon tíz emberből hét megfordult már boszorkánynál, járt spiritiszta szeánszon, asztalt táncoltatott, kártyát vettetett, elvégezte a reikit vagy az agykont- rollt, mágussal gyógyít- tatta magát, s kíváncsi volt arra is, hogy mit üzennek a csillagok vagy a halottak.- Az okkultizmus legnagyobb veszélye abban van, hogy erősíti a pszichés betegségeket - állítja Gál Péter teológiai tanár, pécsi plébános, aki Kaposváron beszélt a new age-ről. - Kár, hogy nincsenek statisztikák arról, vajon a zárt osztályra bekerült emberek hány százaléka találkozott már a spiritiz- mussal, jóslással foglalkozó praktikákkal vagy meditáci- ós divatokkal. Azok, akik nem fogadják fenntartással ezt a gyakorlatot, félelmekkel és különleges tapasztalatokkal térhetnek haza az ilyen találkozókról.- Könyvet írt a new age- ről. Ezek szerint ön is volt jósnőnél, kuruzslónál, ismeri a szektákat, a tömegpszichózist, kutatta az asztrológiát, és részt vett különféle beavatási ceremóniákon.- Szenvedőkkel foglalkoztam, mint lelkipásztor. A különös jelenségeket produkáló pszichés betegek hívták fel a figyelmemet arra, hogy milyen ijesztő jelenségeket okozhat a megszállottság, a kísértés. Amikor valaki megszabadult egy egyházilag hivatalosan elvégzett szabadító ima során, soha többé nem látott aurákat, nem olvasott a lelkekben, nem jósolt, nem ismert fel távoli eseményeket, hanem békés, boldog emberré vált. Míg azelőtt a szenvedései mellett ezek a normálistól eltérő képességek gyakran jelentkeztek. Amikor a new age-divat elindult, egyre komolyabban foglalkoztam ezekkel a jelenségekkel - magam is sok tapasztalatot szereztem -, és bebizonyosodott, hogy a modern természetgyógyászat egyes területei, a hinduizmusban és a kemény ősi praktikákban szerepelnek: a jóslásban, a fekete és a fehér mágiában vagy az ingázásban.- A természetgyógyászok nagy része Isten adományának tekinti a gyógyítást. Jézus Krisztus nem kért pénzt, amikor feltámasztotta Lázárt, látóvá tette a vakot és járni tudott a béna.- A Bibliában Simon mágusról is szó van, aki rájött, hogy az apostolok csodákat tesznek a Szentlélek erejével, és pénzért el akarta kérni ezt az erőt. A keresztények előtt ettől a perctől világos, hogy a pénzért való beavatás kétes lehet. Minden mágia - különösen ma - nagyon gyakran a pénzzel, a gazdagodással van összefüggésben.- Ma hányán foglalkoznak az okkultizmussal, az ezoterikus tanok terjesztésével?- Sajnos, ezekről nincsenek adatok, de elég nagy tömegek vesznek részt különféle okkult szerepjátékokban és sokan nézik a Dragon Ball sorozatot.- Amit most tiltottak be.- De csak átmenetileg. Egyébként a televíziós adások, a reklámok is feltöltődtek az évek alatt ezzel a keverék, részben ázsiai, részben ókori és mágikus eredetű világnézettel. A reinkarnáció - ez a keleti világnézet missziója - szintén szép sikereket ér el, ami szöges ellentéte a kereszténység feltámadás-tanának.- Nostradamusról mi a véleménye?- Biztos, hogy ő is azok közé az ügyes és nagyon művelt mágusok közé tartozott, akik el tudták adni magukat az eredeti keresztény hittel rendelkező egyházi vezetők előtt is. Nostradamus egyszerű és sikeres mágus volt. Ma is vannak ilyenek.- Az istenhit alternatívát kínál?- A vallás-keresés megújulásának vagyunk tanúi. A szekták és az okkult ismeretek azért arattak sikert, mert sokan csalódtak a tudományban, a marxizmusban, talán még a fogyasztásban is, és a természetfeletti felé fordultak. A kereszténység ezt az igényt egyszerűen és hatékonyan elégíti ki. Igazi természetfeletti reményt ad a feltámadás hitével, közösségi élményt az imaközösségeknek, világképet a maga filozófiailag kifejlesztett, megalapozott teológiájával. Más kérdés, hogy mennyire tud a saját eszközeivel élni a gyakorlati egyház. Azt látjuk, hogy a fiatalok lelki vezetőre várnak és találnak egy gurut helyette. Az ifjak - széthulló családi háttérrel - csoportmelegre vágynak és rátalálnak egy beavató közösségre, ahol mindenki a maga mágikus sikereit fitogtatja. Az egyszerű keresztény közösségben békességre, igazi szeretetre találhatnak, ami még mindig a keresztények fegyvertára. Egy okkultista nekem egyszer azt mondta, hogy el kell ismernie: nagyon sok ezoterikus körben a szeretet helyett vetélkedés folyik, és érde- kesség-hajhászás.- A keresztény közösségek egy részére gyakran rásütik a bélyeget: álszentek gyülekezete.- Mindenütt érzékelhető ez. Attól, hogy akad néhány ember, aki nem gyógyult, vagy kiforratlan személyiség, a keresztény közösségek nagy részének komoly értékei vannak. Ezt akárhány szociológus megvizsgálhatja. New age: a jelenkori filozófiának magát egy új borszakba való eljutás útmutatójának tekintő irányzata. Szembehelyezkedik a tudomány egyoldalú, racionalista világképével Aura: Az a pszichikus energia, amely minden élő és élettelen dolgot - láthatatlanul — körülvesz Okkultizmus: az úgynevezett természetfölötti, titokzatos erőkben és szellemekben való hit, az ezekkel való foglalkozás és ennek elmélete Ezoterikus: titkos, rejtett, csak a beavatottaktól érthető, csak nekik hozzáférhető jelenség, jelzés Reinkarnáció: a lélekvándorlásban valakinek új testi alakban való újjászületése Spiritizmus: az a hiedelem, hogy az élők a halottak leikével a szellemekkel közvetítők, úgynevezett médiumok segítségével érintkezésbe léphetnek Mágia: a természeti jelenségek befolyásolására végzett babonás cselekvések ösz- szessége, rendszere Ne szépítsük a tényt: a tizenévesek hadilábon állnak a könyvekkel! Inkább a képernyőn csüngnek, fejhallgatók zenéjével zárják ki a külvilágot, de ami kötelező, vagy amit annyian ajánlanak, az nem kell, az ciki meg pfúj! Aztán adódik egy unalmas délután, néhány nátha miatt ágyban töltött nap, mardosó szerelmi bánat, amikor véletlenül a kezük ügyébe akad egy könyv. Regény, verseskötet? Régi vagy mai? Levélnehezéknek szánták, vagy a bicegő asztalláb alá? Mindegy, ha megakad a szemük egy-két soron. Belepillantanak, és furcsa érzés fogja el őket. A jó könyveknek ugyanis mágneses erejük van: aki a közelükbe kerül, azt megfogják, bűvkörükből nem eresztik. A könyvekbe zárt érdekes történeteken túl az olyan bölcs gondolatok is örök érvényűek, mint amit például A Pál utcai fiúk írója, Molnár Ferenc vetett papírra: „Inkább új- esztendeig a vízben ülök nyakig, minthogy összeszűrjem a levet a barátaim ellenségeivel.” Ha tehát rászánod magadat — nem kényszerből, hanem kíváncsiságból! —, és egy igazán jó könyvet veszel a kezedbe, figyelj oda az olyan gondolatokra, amilyeneket most felidézünk. Jókai Mór regényeiből valók: „A hazugság a gyöngék fegyvere”... „A félsiker egyenlő az egész felsüléssel”... „Esni csak lefelé lehet, felfelé soha”... „Aki ellenségével szövetkezik, saját testébe veri a kést”... „Titkos írás az arc, de annak, aki a kulcsát bírja, nyitott könyv”... „Becsületesnek lenni a legjobb üzlet”. Juhász Gyula néhány gondolata: „A gyermek szeme a jövő tükre. Jaj annak, aki elhomályosítja”... „Mennyi szépségversenyt rendeznek ebben a csúnya világban! Jóságversenyt még nem rendeztek soha”... „Minden vád ellen lehet védekezni, csak az önvád ellen nem”. Móra Ferenc írásaiból valók: „Legtöbbször olyankor van az embernek kötelessége, amikor egy másikat akar elmulasztani”... „Mialatt az igazság előszobá- zik, tíz hazugság jut szóhoz”... „Szép volna az élet, ha minden ember csak félolyan jó volna, mint amilyennek a felebarátját szeretné”. Lőrincz Sándor A tudomány oltárán áldozza föl testét Kerülővel az örökkévalóságba Bölcsességek a könyvekben