Somogyi Hírlap, 1999. május (10. évfolyam, 101-124. szám)
1999-05-03 / 101. szám
SOMOGYI HÍRLAP Fonyódi tükör 1999. május 3., hétfő Rendet tettek a zimmer frei táblákban Új reklámrendelet Néhány éve már nekirugaszkodott az önkormányzat, hogy a városképvédelmi szabályok megalkotásával rendet tegyen a zimmer frei táblarengetegben. A közigazgatási hivatal észrevételére akkor visszavonták a helyi rendelet egyes szabályait. A siófokiak azonban kitartóak voltak, és egészen az Alkotmánybíróságig elmentek. Ott elfogadták érveiket, amelyek teljesen megegyeztek a fonyódi eredeti rendeletben foglaltakkal. A képviselő-testület a napokban újra meghozta a városképvédelmi szabályokat. Ennek a lényege: reklámtáblát és hirdetőberendezést csak úgy lehet elhelyezni, hogy a közúti jelzőtáblákat ne zavarja. Engedélyt vagy hozzájárulást kell kérni a szálláshelyek reklámozására a polgármesteri hivatalban. Saját tulajdonán, illetve az ön- kormányzati reklámtáblákon azonban bárki közzétehet hirdetéseket. S amit nem engednek meg: a járműről vagy a mozgatható táblákon hirdetett kiadó szoba, ház. Aki a rendelet előírásait megsérti, attól helyszíni bírságot kérhetnek a közterület-felügyelők, a rendőrök, illetve szabálysértési eljárást indíthatnak ellene. A hatóság lefoglalja a reklámtáblát is, ha elvételével nem okoz aránytalanul súlyos hátrányt. Az önkormányzat a nyáron a rendőrséggel együttműködve igyekszik nagyobb rendet tartani a közterületeken. G. M. Előterasz az üzletekhez Jó szolgálatot tesz Fonyódligetnek a képviselők korábbi döntése, miszerint az itteni üzletek gazdáinak eladták az építmények alatti területet. A szezonra máris szépítik, bővítik a pavilonokat. Zsinkai István ácsmester vállalkozásában építik az üzletek előtti fedett teraszt, amely színfoltja lesz a térnek. fotó: török anett A kihívás napja Május 26-án a sándorte- lepi strandon rendezik meg a kihívásnapi városi sportvetélkedőket. j Délután 3-tól aerobikbemu- tató, fél 4-től futóverseny minden korosztálynak, fél 5- től váltó- és sorversenyek kicsiknek, nagyoknak, 5 órától vízi variációk, duatlon picu- roknak. Este 7-től kerékpártúra Ligetre, majd fél 9-től Parti party koncert. A város lakóit megmozgató rendezvényeket az önkormányzat mellett a Fidesz-MPP, a Hűtő- Klíma Kft, a Família Kft, a Kesztyűs Szövetkezet, az MC Kft, a Pilsner Bt, a Fenyves Hotel, a Zsoti Bt, a Tornyos étterem, a Kovács kereskedőház, s Mátai József és Makkos Péter támogatja. Programajánló Domány Sándor festőművész kiállítása látható a művelődési ház mini galériájában május 7-ig. Május 11-től június 4-ig Nem Cé Molnár Pál festményeiből rendeznek tárlatot szintén a mini galériában. Jótékonysági koncertet rendez a Lions Club május 7- én este fél 7-től a gimnázium aulájában. Az adományokat szívesen fogadják az árvízkárosultak javára. A kávéházi beszélgetések sorozatban Frank Tibor büntetés-végrehajtási ezredes, a tököli fiatalkorúak börtönének igazgatója, szaharafutó lesz a vendég május 15-én délután 4 órától a Zsolnay kávéházban. A Pécsi Nemzeti Színház Gál Baba című operettbemutatójára szervez utat a művelődési ház. Indulás: május 15- én délután 3 órakor. Szezonnyitó pünkösdi vigasságok május 23-án: vidám, zenés program a kikötőben. Gyermeknap május 30-án: játékos sportversenyek, tombola. Sztárvendég a Bon-Bon együttes. HOLLAND BÚTORBOLT Kínálatából Exkluzív olasz stílbútorok csillárok, tükrök, kárpitos és bőr ülőgarnitúrák, heverők, franciaágyak, ifjúsági szekrénysorok, komplett irodák, stb. AKCIÓ! Új olasz hálószobák 199 000 Ft -os engedményes áron a készlet erejéig. Nyitva: H-P 9.00-17.00, Szó: 9.00-13.00 vasárnap: 9.00-12.00 8630 Balatonboglár, Dózsa Gy. u. 61. (vasútállomással szemben) Tel.: 85/350-608 Vágja ki, mert szüksége lehet rá! A SOMOGYI HÍRLAP hirdetésfelvevő helyei a Balaton-parton SOMOGYI HÍRLAP irodája Siófok, Szabadság tér 2.1/1. Tel.: 84/311-688, fax: 84/311-861 Molnár Géza, Balatonlelle, Rákóczi u. 204. Tel.: 85/354-528 Széllné Benczik Ildikó, 85/376-105, • 20/9691-087 A takarékszövetkezetek Ú f balatonföldvári, kó'röshegyi, zamárdi, balatonszárszói, balatonszemesi, balatonlellei, balatonboglári, kötcsei, látrányi, fonyódi, balatonfenvvesi, balatonmáriai, balatonszentgyörgyi irodájában Egymillió forinttal támogatja a testület a programot Zenekultúra az iskolában Bálint Lehel az önkormányzat oktatási bizottságának elnöke rendkívül precíz munkának nevezte a Szabó Ferenc Városi Zeneiskola pedagógiai programját, különösen azért, mert összhangban van a város kulturális céljaival. Valóban meghatározó a zeneiskola kisugárzása, hiszen Fonyódról szerveződtek a szomszédos településeken azok a zeneoktatási intézmények, amelyek már önálló életet élnek. Gyöngyösi Péter szakértő is nagyra értékelte a programot, amelyet javaslatára az képviselő-testület elfogadott és egymillió forinttal támogatja a szeptemberi bevezetését. Véleménye szerint azonban a szükséges beszerzéseket előbbre kellene hozni, hiszen az igények indokoltak. Szükségesnek tartja az iskola körüli parkolási lehetőségek megoldását is a gyerekek biztonságos közlekedése érdekében. A szakértő arra is felhívta az önkormányzat figyelmét, hogy keresse meg a törvényes eszközöket a zeneiskola többletbevételeinek finanszírozására. Jelenleg ugyanis semmilyen bevételi forrással nem rendelkezik az intézmény, miközben a hangszerek és kották árai jelentősen emelkednek. Példaként említette a hangszer kölcsönzési és zongorahasználati díjakat, amelyek még megfizethetők a szülők számára. A befolyt összeget egy hangszer-felújítási alapban használhatnák fel. Kováts Antalné igazgató viszont azt kérte a képviselőktől, hogy segítsenek képzett zenetanárok letelepítésében, mert lakás nélkül nem tud foglalkoztatni jól képzett szakembereket az iskola, s nem tudja elérni az iskola a céljait. A testület júniusi ülésén foglalkoznak ezzel a kéréssel. G. M. A jegyzési időszak során elérhető maximális hozam: EHM=14,04%. A másodpiaci forgalomban történő vásárlás esetén elérhető hozam aktuális mértékét a forgalmazó helyeken kifüggesztett táblázat tartalmazza. A havonta kibocsátásra kerülő, egyéves futamidejű Kamatozó Kincstárjegy azért az egyik legnépszerűbb befektetési forma, mert visszafizetését az állam garantálja; értékpapír letéti számlán tartható; másodpiaci forgalmazásának köszönhetően kamat- veszteség nélkül a futamidő alatt is bármely jegyzési helyen eladható. így Ön befektetését a legnagyobb biztonságban tudhatja hosszú távú kötöttség nélkül. MAGYAR ÁLLAMPAPÍR JEGYEZHETŐ: Magyar Államkincstár Somogy Megyei Fiók 7400 Kaposvár, Széchenyi tér 4. JEGYZÉSI HELYKÉNT RÉSZTVEVŐ ELSŐDLEGES FORGALMAZÓK: ABN AMRO (Magyar) Bank Rt Kaposvár, Nagykanizsa, Siófok, Tab • Inter-Európa Bank Rt. Kaposvár • OTP Bank Rt. Kaposvár, Marcali, Nagyatád, Siófok, Barcs, Fonyód (100 000 Ft névérték alatti jegyzést az OTP Bank Rt. nem fogad el) Továbbá részt vesznek a jegyzésben a K&H Bank kijelölt fiókjai. RÉSZLETES információ: 06-40-24-24-24 (helyi hívás) MENETREND SZERINTI GYARAPODÁS KAMATOZÓ KINCSTÁRJEGY 2000/05. Jegyzési időszak: 1999. május 3-14. Futamidő: 1 év Lejáratkori kamat: évi 14,25% Jegyzési árfolyam: 1999. május 3-11. között 99,90% 1999. május 12-14. között 100% Több vonat jár erre, és szebb az állomás Sok diák év közben Is vonattal jár be Fonyódra fotó: török anett Várhatóan május 30-ra jelenik meg az új vasúti menetrend, amely ezúttal másfél évre szól, miután a MÁV az európai vasutakkal összhangban áttér a decemberi menetrend-változtatásra. A Balatonnál kedvezően fogadták az intercity vonatokat, és mint Sárdi Gyula pécsi vas- útigazgató elmondta, eleget tesznek a kérésnek, hogy csatlakozni lehessen hozzá, így Szentgyörgynél, Fonyódon és Siófokon gyűjtő-elosztó hálózat kapcsolódik majd az IC- hez. A MÁV felkészül az M7- es szeptemberben kezdődő felújítására, amely várhatóan nagyobb utasforgalmat hoz a vasúton. Több állomásnál is terveznek parkolókat, ez Fonyódon az önkormányzat közreműködésével megtörtént. A város és a vasút jó együttműködését szeretnék kialakítani más településeken is, mert nagy gondot fordítanak az állomásokra, mint a helységek kapujára. Az idén kezdik a hároméves programot, ennek keretében vandálbiztos illemhelyeket szerelnek föl a vasútállomásokon. Az első ütemben Fonyód is szerepel. A költségek 70 százalékát a vasút állja, a 30 százalékos önkormányzati hozzájárulás előteremtésére pályáznak már kész tervekkel pályáznak a megyei terület- fejlesztési tanácsnál. Évről évre felröppen a mellékvonalak megszüntetésének kérdése, miután 1993-ban készült egy ilyen program, amit azóta sem hajtottak végre. Most sem tervezik, viszont a probléma megmaradt, hiszen ezek a vasútvonalak, köztük a kaposvár-fonyódi is, felújításra szorulnak. Az idei költségvetésben a 3200 kilométernyi mellékvonalból 300 kilométer felújítására van fedezet. A MÁV 20 millió forintot nyert egy Phare-pályázaton a mellékvonalak vizsgálatára. Olyan használható dokumentumot várnak ettől, amit később akár receptként is használhatnak majd ezeknek a pályáknak az újfajta üzemeltetésére. (Gáldonyi) Megmozdul a lakáspiac Mobilizálja lakástulajdonát az önkormányzat. A képviselő-testület még ebben a hónapban dönt az eladható bérlakások listájáról. Csaknem százmillió forintra lenne szükség ugyanis az elhanyagolt önkormányzati lakások felújításához. Ennek az összegnek ugyanakkor csupán töredéke folyik be a lakbérekből és a városnak sincs felhasználható pénzforrása. Dr. Barabás Ferenc vezetésével ad hoc bizottság dolgozta ki azt a koncepciót, amely lehetővé teszi többek között a lakáscserék lebonyolítását is a helyi rendelet módosításával. Doma Miklós alpolgármester javaslatára megvizsgálják, hogy a Bartók Béla utcai évek óta üres kollégiumépület miként lenne hasznosítható. A képviselő- testület ugyanis fiatal családokat szeretne ideiglenes lakáshoz juttatni, amíg erőt gyűjtenek a saját otthonhoz.