Somogyi Hírlap, 1999. május (10. évfolyam, 101-124. szám)

1999-05-13 / 110. szám

SOMOGYI HÍRLAP 2 Világtükör 1999. május 13., csütörtök Bombázás a magyar határ közelében A NATO változatlanul ragaszkodik ötpontos követeléséhez Kedd éjjel 22 óra 50 perckor a magyar ha­tártól 3 kilométerre délre a NATO harci gépei csapást mértek a Szabadka-Hor- gos-Szeged nemzetközi vasútvonal felett átívelő közúti felüljáróra. Az észak-vajda­sági Magyarkanizsa körzetében a NATO először hajtott végre légitámadást. A szö­vetség gépei este fél 11-kor Zomborban ismét lőtték a Naftagas üzemanyagraktá­rát, amelyet előző este is támadtak. Jugo- szlávia-szerte egyre nő a polgári áldoza­tok száma. Gerhard Schröder német kancellár szerdán, Kínába érkezésekor úgy nyilatkozott, hogy feltétel nélkül kér bocsánatot a belgrádi kínai nagykövetség elleni NATO-támadás miatt. Schröder hozzátette azt is, hogy elégedetlen Javier Solana NATO-főtitkárnak a támadásra adott magyarázatával, és megismételte, hogy alapos vizsgálatot kell folytatni az ügyben. Szerdán ugyancsak Pekingbe érkezett az a különrepülőgép, amely a belgrádi támadás­nak áldozatul esett három személy hamvait és a sebesülteket szállította haza. A gyász jeléül Kínában a zászlókat - a nagykövetségek épü­letein, köztük az amerikain is - félárbocra eresztették. Kína egyébként kedden újabb si­kertelen kísérletet tett arra, hogy rávegye az ENSZ Biztonsági Tanácsát a NATO valami­lyen formában történő elmarasztalására. „Oroszország kilép a balkáni válság rende­zéséről folytatott tárgyalások folyamatából, ha nem veszik figyelembe Moszkva közvetí­tési erőfeszítéseit, illetve kezdeményezéseit” - figyelmeztetett szerdán Borisz Jelcin orosz államfő. Strobe Talbott amerikai külügymi­niszter-helyettes szerdán Moszkvában Igor Ivanov orosz külügyminiszterrel tárgyalt, majd ezt követően ismét megerősítette, hogy a NATO nem szándékozik mérsékelni légi­csapásait. Az orosz kormányfő személyének cseréje nyomán a NATO-ban nem várnak változást a koszovói rendezéssel kapcsolatos diplomáciai erőfeszítésekben - derült ki Jamie Shea szó­vivő szerdai nyilatkozataiból. A szóvivő nem kívánta kommentálni Jevgenyij Prímákon miniszterelnök menesztését, amelyet orosz belügynek minősített. Rámutatott azonban, hogy Moszkvában a héten élénk diplomáciai tevékenység folyik Koszovó ügyében: Shea ezúttal a magas rangú amerikai és a francia ál­lamférfiak látogatásait emelte ki. Javier Solana, a NATO főtitkára szerdán délelőtt Tiranába érkezett, hogy tárgyaljon Rexhep Meidani albán elnökkel, valamint Pandeli Majko kormányfővel. A megbeszélé­sek után a főtitkár Macedóniába is ellátogat. „A magyar diplomácia fő törekvése az, hogy a koszovói válság politikai megoldásával Félárbocon a lobogók fotó: feb/reuters kapcsolatos megállapodást minden lehetsé­ges eszközzel elősegítse” - jelentette ki Mar- tonyi János külügyminiszter a hat parlamenti párt képviselőivel folytatott konzultációja után. „Ha Magyarországot felkérnék, hogy ve­gyen részt a koszovói háborút követő béke- fenntartó akcióban, és az Országgyűlés erre igent mondana, akkor minden bizonnyal a szentesi alakulat katonái adnák egy műszaki kontingens többségét” - közölte Erdélyi Lajos dandártábornok, a Honvédelmi Minisztérium szóvivője. Új szakasz a csatlakozási folyamatban Tíz évig tilos lenne a külföldiek termőföldvásárlása Hazánk az év végéig át­adja a tárgyalási pozícióit tartalmazó dokumentu­mokat az Európai Unió központjának, és remé­nyei szerint 2000 végéig lezárulhatnak a csatlako­zási meg beszélések - hangsúlyozta újságírók előtt Martonyi János. Budapest A külügyminiszter törekvése­ink szempontjából pozitívnak nevezte, hogy az Európai Unió rendezte belső vitáit, el­fogadta a 2006-ig terjedő idő­szak költségvetését. Biztató­nak tartja, hogy - bár az ősz- szegek nagysága vitatható - a kibővítés költségeit elkülöní­tetten kezelik. Tudósítónk kérdésére vála­szolva a magyar diplomácia vezetője kifejtette: minthogy a tagállamok berlini csúcsér­tekezletén a mezőgazdasági felvásárlási árakat nem szállí­tották le a tervezett mérték­ben, a kérdéskörre néhány éven belül vissza kell térni. Hazánk szempontjából az igazi probléma az lesz, hogy taggá válva 2002-2003 után megkapjuk-e Brüsszeltől a kívánt agrártámogatást. A csatlakozási folyamat új szakaszba lép azáltal, hogy Budapest az uniónak a na­pokban újabb négy tárgyalási álláspontot terjeszt elő a szo­ciális politika és a foglalkoz­tatás, az energia, a gazdasági és a monetáris unió, valamint a tőke szabad áramlása téma­körében. A négy fejezet közül hazánk kettőben kér türelmi időt. A csatlakozás időpontjá­tól számított tíz éven belül külföldi nem szerezhetne termőföldtulajdont. Ingatlan szerzésére, a tőke kivitelére, valamint a cigaretta kátrány- tartalmára vonatkozóan öt-öt év halasztási igényt terjesz­tünk elő Brüsszelben. T. A. Magyarország az új helyzetben is bízik a kétoldalú kapcsolatok fejlődésében Jelcin menesztette Primakovot Borisz Jelcin orosz elnök szerdán menesztette Jevgenyij Primakovot, és Szergej Sztyepasin első miniszterelnök­helyettest, belügyminisztert bízta meg az ügyvezető kormányfő teendőinek ellátásával. Emellett máris Sztye- pasint jelölte miniszterelnöknek, s ezt a javaslatát be is nyújtotta az Állami Dumának, amely felháborodásában lemondásra szólította fel az államfőt. Moszkva Borisz Jelcin és Jevgenyij Primakov szerdán délelőtt 20 perces megbeszélést folyta­tott a Kremlben, ezután jelen­tették be az elnöki döntése­ket. Az orosz államfő a tavaly szeptember 11. óta hivatal­ban lévő Primakov-kormány leváltását azzal indokolta, hogy „a kabinet teljesítette a számára megszabott taktikai feladatokat,ugyanakkor vi­szont az ország gaz da sági helyzete nem ja vul”. „Magyar ország re méli, hogy az orosz kormány élén bekö vet ke zett változás nem lesz hatással arra a szerepvál­lal ásra, amely Oroszország részéről az elmúlt időszak­ban a koszovói vál ság ren de zése érdekében tapasztalható volt” - közölte Horváth Gábor külügyi szóvivő, hozzáfűzve: bízik abban, hogy a változás nem befolyásolja majd a ma­gyar-orosz kapcsolatok fejlő­désének lehetőségét. „Egyér­telmű érdekünk, hogy sor ke­rüljön Martonyi János moszkvai látogatására” - szö­gezte le a szóvivő. Az Európai Unió végre­hajtó testületé szerdán remé­nyét fejezte ki, hogy az orosz kormányfő leváltása ellenére megmarad Moszkva konst­ruktív szerepe a koszovói válság rendezésére tett erőfe­szítésekben. Az Európai Bi­zottság köszönetét fejezte ki Jevgenyij Primakovnak és Aki ment... kormányának azért a hozzá­járulásért, amelyet az unió és Oroszország közötti pozitív kapcsolathoz tettek. Az euró az európai pénzpiacokon, és a tőzsdék forgalmára kihatott az orosz helyzet. Oroszor­szágnak a Nemzetközi Valu­taalappal (IMF) kötött hitel­megállapodása több pontját újra kell tárgyalnia Primakov menesztése miatt - közölte Jurij Maszljukov, az orosz tárgyalóküldöttség vezetője. * Az ügyvezető kormányfőnek kinevezett Sztyepasin minden jel szerint egy ideig megőrzi új rangja mellett az „ügyvezető" jelzőt, így megmarad „tűzol­tónak”. Ezt a minősítést Vla­gyimir Zsirinovszkij, a Libe­rális Demokrata Párt vezetője ragasztotta az orosz rendőr altábomagyra, a jogtudomá­nyok doktorára, a történelem- tudományok kandidátusára, mégpedig azért, mert egyik tudományos értekezését - még 1986-ban a szovjet kor­...és aki jött FOTÓ: FEB/REUTERS szakban - a tűzoltóság párt­irányításáról írta a leningrádi világháborús blokád éveinek eseményeit elemezve. Aíz idén márciusban töltötte be 47. életévét. Tengerésztiszti csa­ládból származik, 1973-ban elvégezte a szovjet belügymi­nisztérium politikai főiskolá­ját, 1981-ben a Lenin katonai akadémiát. A belügyminisz­térium kötelékében szolgált 1990-ig, dolgozott a Szövet­ségi Biztonsági Szolgálatnál, az állambiztonsági miniszté­riumban, a kémelhárításnál. Volt igazságügy-miniszter, legutóbb belügyminiszter. Két hete első miniszterelnök-he­lyettes is. Nős, egy fia van. HÍREK A kárpátaljai magyarok sorsáról A kárpá­taljai magyarság helyzetéről is tájékozódott Kijevben az Európa Tanács jelentéstevőinek küldöttsége, amely azt vizsgálja, miként telje­síti Ukrajna a szervezet tagságának feltételeit. Az Európa Tanács szakértőinek az ukrán fő­városban Kovács Miklós, a kárpátaljai magya­rok egyetlen parlamenti képviselője az ukraj­nai magyarság helyzetét vázoló dokumen­tumcsomagot adott át. Növekedtek Schuster esélyei A Magyar Koalíció Pártja üdvözli, hogy a volt államfő, Michal Kovác a szombati elnökválasztások küszöbén visszalépett a koalíció közös je­löltje, Rudolf Schuster javára. Ezzel ugyanis nőtt a valószínűsége annak, hogy Schuster esetleg már az első fordulóban megszerezze az egyszerű többséget. Ha így történne, nem lenne szükséges második fordulót tartani, ahol Schusternek minden bizonnyal Meciar- ral kellene megküzdenie. Bizalmi szavazás Romániában Radu Va­sile Románia miniszterelnöke szerdán a kor­mányzati felelősségvállalás eszközéhez - a bizalmi szavazás e sajátos román változatá­hoz - folyamodott a gazdasági reform fel- gyorsításáról szóló törvénytervezet gyors ha­tályba léptetése érdekében. A kormányfő sze­rint Románia most sokkal jobb helyzetben van, mint az év elején, mert eredményesen fejeződtek be tárgyalásai a Világbankkal és a Nemzetközi Valutaalappal. Barak vezet Netanjahu előtt Az izraeli vá­lasztások előtt öt nappal folyamatosan nő a kü­lönbség a jobboldali tábor kormányfő-jelöltje, Benjamin Netanjahu és a baloldali Ehud Barak között. Az elmúlt napok közvélemény-kutatási eredményei szerint Barak 7,5 százalékkal vezet Natanjahu előtt. Ez azonban nem jelenti azt, hogy Baraknak az első fordulóban sikerül megszereznie az abszolút többséget. Kolcsár József fellebbez Kolcsár József, a januárban Ausztriában 18 ember halálát okozó buszvezető fellebbez a grazi bíróság ítélete el­len. Kolcsárt hétfőn három évi börtönbünte­tésre ítélte a bíróság azzal a váddal, hogy rosz- szul választotta meg a busz sebességfokozatát és tudott a fékrendszer rossz állapotáról. Gyerekeket keres a műhold A műholdas globális hely- zetjelző rendszer, a GPS évek óta nélkülözhetetlen segítséget nyújt a repülés­ben, a hajózásban, az ello­pott autók megtalálásában. Az eszköz sikere adta két amerikai üzletembernek azt az ötletet, hogy a rendszert gyerekek ellenőrzésére, elcsa- vargott vagy elrabolt kicsinyek fellelésére is felhasználják. Az új alkalmazás lényege, hogy a gyerek hátizsákjába, iskolatáskájába parányi, mindössze húsz gramm súlyú GPS-adóvevőt, valamint kis­méretű rádiótelefont helyez­nek. Ha a gyereket keresik, a GPS a mobiltelefon-hálózaton át összeköttetést tud terem­teni a kicsinél lévő szerkezet­tel, és meg tudja állapítani a gyerek tartózkodási helyét. Épületeken belül a rendszer nem működik ugyan, de a be­rendezés memóriájában ada­tok találhatók arról, hol és ho­gyan mozgott a gyerek koráb­ban, így a nyomára tudnak jutni. A fő technikai gondot az energiaellátás okozza, mert a berendezés eleme legfeljebb 870 órán át működik. Ezért a rádiótelefont és az adóvevőt csak akkor kapcsolja be a GPS- rendszer kiküldött jele, ami­kor a kicsit keresik. A rendszer persze csak ott alkalmazható, ahol működik a mobiltelefon-hálózat. Ez ma már sem Amerikában, sem Európa legtöbb országában nem gond. Már csak az szük­séges, hogy létrehozzák az új szolgáltatásra szakosodott vál­lalatokat. FEB A kezdőcsapat Nyikita Mihalkov orosz rendező (középen) honfitársa, Oleg Mensikov szí­nész, és a brit Julia Ormond színésznő társaságában. Szibériai borbély című filmjük vetíté­sével kezdődött meg az 52. cannes-i filmfesztivál. fotó: feb/reuters Visszahívott IKEA-játék Az IKEA az egész világon ki­vonja a forgalomból a Mula nevű - hazánkban is kapható -, fából készült építőjátékot, mert életveszélyesnek bizo­nyult - jelentette a német Die Welt Stockholmból. Ezt a nagy visszhangot ki­váltó értesülést a lap arra ala­pozza, hogy kitudódott: a mi­nap egy ötéves kisfiú fulladá- sos halálát okozta a játék egyik darabja. A Mula egy rúdból és az arra helyezhető színes karikákból áll; az utolsó elem egy piros fagolyó, amelynek 37 milliméter az átmérője. Az EU szabványai szerint a legkisebb játékda­rabnak legalább 31,7 millimé­ter átmérőjűnek kell lennie, sajnos a szabályos méret sem véd a tragédiával szemben.

Next

/
Oldalképek
Tartalom