Somogyi Hírlap, 1999. április (10. évfolyam, 76-100. szám)
1999-04-08 / 81. szám
SOMOGYI HÍRLAP 1999. április 8., csütörtök Megyei körkép 3 Minőség a mesterség címere Az igali Horváth Józsefnek (jobbról) két szakmában szerzett mester-oklevelét nyújtotta át Székelyfi József fotó: horváth Mónika Nyolc szakmában, ötvennyolcán vehették át tegnap mesterlevelüket Kaposváron, a Somogy Megyei Kézműves Kamara oklevélátadó ünnepségén. Legtöbben az autó-, valamint a gázvezeték- és készülékszerelő szakmában bizonyították: felkészültségük megfelel a kor követelményeinek. Kaposvár Székelyfi József, a kamara elnöke elmondta: az 1996-ban indított képzésben három alkalommal, 150-en feleltek meg a mestervizsga-követelményeknek. A mostani megmérettetésen az eddigieknek közel a fele tett sikeres vizsgát az asztalos, autószerelő, gázvezeték- és készülék szerelő, karosszérialakatos, pék, szobafestő-mázoló-tapé- tázó, villanyszerelő, valamint vízvezeték- és központifűtés- szerelői szakmákban. A szakmai tárgyakon túl vállalkozási és pedagógiai ismeretekből is helytálltak a zömmel középkorú, választott szakmájukban legalább öt éves gyakorlattal rendelkezők. Dr. Gyenesei István, a megyei közgyűlés elnöke az önkormányzatok képviseletében köszöntötte a mestereket. Azt mondta: ma már alapkövetelmény a szakma széleskörű, magas szintű ismerete. A piacon való eligazodás érdekében ugyanakkor elengedhetetlen a marketing munka, a közgazdasági ismeretek megszerzése, a jó pedagógiai érzék és a nyilvánosság. Utóbbi egyik fóruma a kamara, amely ha jól működik, akkor segít a piaci viszonyok közötti eligazodásban is. Egy-egy szakma képviselői csak úgy válhatnak igazi mesterré, ha a minőség érdekében versengenek, de összefognak a piac megszerzésében. A mestervizsgát tanúsító okleveleket Székelyfi József és dr. Gyenesei István nyújtotta át. (Várnai) Hírek Bulgáriában a Drávatej Bolgár exportra termel a barcsi Drávatej kft. A Bulgáriában nyíló Metró-áruházlánc tőlük rendelte a sajtkrémet, vajkrémet és nagy mennyiségben füstölt sajtot. Az árufeltöltéshez szükséges első szállítmány már elment, s kedvező volt a fogadtatása. Különösen a füstölt sajt vált kedveidé. Várhatóan valamennyi bolgár Metróba a Dráva-tej szállítja majd ezeket a termékeket. Minden ötödik állástalan 2163 regisztrált munkanélküli él jelenleg Barcson és környékén. Ez az szám 19,4 százalékos munkanélküliségi rátát jelent. Minden ötödik munkaképes állástalan. Ezzel továbbra is vezeti a megyei munkanélküliségi statisztikákat ez a térség. Az év első negyedévében tovább nőtt az állástalanok száma. A városban viszonylag jobb a helyzet — 10 százalékos a ráta —, az igazán súlyos gond a falvakban van. Egyes településeken a harminc százalékot is megközelíti a munkanélküliség mértéke. Burgonyatermesztésről Berzencén A holland-magyar burgonyatermesztési projekt keretében tegnap bemutatót szervezett a berzencei Solanum Kft. Varga György ügyvezető igazgató tájékoztatót tartott, s ismertette a termesztés legújabb eredményeit. Több előadás hangzott el a találkozón, ahol szó esett a tápanyag visszapótlásával kapcsolatos tapasztalatokról, a termesztés technológiai kívánalmairól, valamint a növényvédelemi újdonságokról. A találkozó gyakorlati bemutatóval ért véget. Tálcán kínált társulás Az egyetemisták ösztöndíjat, a polgármesterek pedig az együttműködés egy új formáját kapták tegnap Segesden a megyei közgyűlés elnökétől. Segesd 74 dél-somogyi főiskolásnak és egyetemistának adta át tegnap a Somogyért Egyesület ösztöndíját Segesden és Csokonyavisontán dr. Gyenesei István. 11 falu fiataljai összesen 471 ezer forintot kaptak kézhez, az elkövetkező napokban pedig összesen kétmillió forintot oszt szét a somogyi diákok között az egyesület. A Somogy megyei közgyűlés elnöke Segesden a Nagyatád környéki települések vezetőivel is találkozott, s polgármesterek gyűlésének létrehozását kezdeményezte. — Nem halmozni akarjuk a szervezeteket, sem ellehetetleníteni a már létező terület- fejlesztő társulásokat, hanem azokhoz kapcsolódóan valóban segítségére szeretnénk lenni a településeknek — mondta dr. Gyenesei István. — A polgármesterek gyűlése létrehozásával az a cél, hogy javuljon a települések és a megyei önkormányzat között az információáramlás: a szervezet hatékonyan segítse a falvakat a napi problémáik megoldásában és védje a települések érdekeit. A megyei önkormányzat 16-18 polgár- mesteri szervezet létrejöttére számít Somogybán, egy-egy kistérségben várhatóan 2-4 polgármesteri gyűlés alakul majd meg. Hogy van létjogosultsága a polgármesterek gyűlésének, az Segesden is kiderült. Több első ember is úgy vélte: a területfejlesztési társulások túlságosan városközpontúak, és a periférián lévő falvak érdekeit nem képviselik eléggé. A Rinya menti polgármesterek dr. Mohr Tamás segesdi polgármester vezetésével négy tagú bizottságot jelöltek ki az előkészítő munka elvégzésére. N. L. Kurdi szerint nem elkerüld útra kell a 9 milliárd Megújulás az SZDSZ-ben Az új arculat és stratégia kialakítása után az új pártstruktúra jelent feladatot az SZDSZ számára. Az eddigieknél nagyobb szerepet szánnak a helyi szervezeteknek, s helyesnek tartanák, ha az országos ügyvivők fele vidéki politikus lenne. Kaposvár Minél több vidéki szabaddemokrata politikust ösztönöznek a helyi közéletben való szereplésre, hogy előtérbe kerülhessenek a tehetséges, de eddig kevésbé közismert emberek is. Erről beszélt Wekler Ferenc, a parlament alelnöke, a Szabad Demokraták Szövetségének ügyvivője tegnap, a párt megyei küldöttgyűlése előtt. A hét végére országos küldöttgyűlést hívtak össze, melynek témája az alapszabály módosítása lesz. A megyéknek javasolják majd az elnökök megválasztását az eddigi ügyvivők helyett. A változástól az ambiciózus politikusoknak kiemelkedését várják. Beszélt az SZDSZ által jelenleg vállalt politikai szerepről, megemlítve az Alkotmánybíróság utóbbi döntését a parlament működéséről, mellyel megerősítve érzik pártjuk álláspontját. Kovács Kálmán országgyűlési képviselő parlamenti munkájuk megújulásáról szólt, amely az országos jelentőségű vidéki ügyek felkarolásában érezhető. Somo- gyot közelebbről érintő kérdések is szóba kerültek, ilyen volt az úthálózat fejlesztése. Az SZDSZ képviselői szerint a kormány programja kevesebbet, lassabban és több pénzért ígér az autópályák fejlesztésében, mint az előző kabinet, s a tervek elkerülik a déli régiót. Kurdi Péter megyei elnök a Kaposvárt közvetlenül érintő, előkészítés alatt álló új elkerülő útról úgy nyilatkozott, hogy a közvélemény nagyobb bevonását várták volna el a döntés előtt. Véleménye szerint a mintegy kilenc milliárdnak fontosabb helye is lenne a városban. A mentesítésre szoruló 61-es utat a régió legkevésbé terhelt útjának tartja. A megyét érintő fejlesztésről szólva Kovács Kálmán a zsáktelepüléseket összekötő utakat és a keresztirányú forgalmat biztosító hálózatot helyezte előtérbe. I. É. A Postabank-lakáshitelekkel otthon terem! Legyen szó építkezésről, lakásvásárlásról vagy lakásfelújításról — otthon vagyunk a finanszírozásban. A kölcsön törlesztéséhez az állami támogatás valamennyi formája - köztük az adókedvezmény is — igénybe vehető. További információért érdeklődjön a Hitelinfo ingyen hívható telefonszámán, illetve a Postabank fiókjaiban! HITEUNFO: 06-80-200-345 POSTABANK-LAKASHITELEK Hogy legyen otthon! TS KÖRŰ ÁLLAMI Postabank és Takarékpénztár Rt. „ Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk V Tamási Aron: Ábel