Somogyi Hírlap, 1999. március (10. évfolyam, 50-75. szám)

1999-03-20 / 66. szám

1999. március 21. Zülmenák ízei Jászai-díj fakanállal Játszik, rendez, díszletet tervez, forgatókönyvet ír. Szenvedélyes fotós és ha teheti, maga készíti el az ebédjét, bár most a Töröcskón vett ház felújí­tása köti le szabadidejét. Znamenák István, a Csiky Gergely Színház friss Jászai Mari-díjas színésze nyolc éve szegődött a kaposvári társu­lathoz. Akkor félt a színháztól és a várostól is; annak ellené­re, hogy mindig ide vágyott. Amikor feltűnt a színpa­don, gratuláló - olykor szerel­mes - levelekkel üldözték a lányok, aztán elmaradoztak a levelek. Különben is: Znamenák már foglalt.- Hogyan került szín­házközeibe?- Tízéves voltam, amikor otthoni, kimagasló folyama­tos szereplésemről édes­anyán azt mondta: valahol máshol kellene levezetni. El­vitt a Néphadsereg Művész- együttesének színjátszó cso­portjába, amelyet az egyik ba­rátnője vezetett. Ettől kezdve le sem jöttem a színpadról. Sokat gondolkodtam azon, hogy miért akar valaki szí­nész lenni, de sehogy sem vergődtem zöld ágra. Csak annyit tudok, hogy minden zsigeremmel, minden pilla­natban arra vágyom, hogy csinálhassam. Még akkor is, amikor átkozom és nagyon fáradt vagyok tőle. Mert kü­lönben az ember belehalna.- Amikor többedmagával Kaposvárra jött, sokan szkep­tikusan fogadták a fiatal csa­patot. Aztán amikor a „na­gyok” elszerződtek, még bi­zonytalanabb lett a közön­ség, de Babarczy László igaz­gatóval együtt bizakodó is. Ön hogyan élte meg ezt a pe­riódust?- Nem lehet leírni egy embert sem, nemhogy egy egész csapatot. Nekem is sok hántás, bizalmatlanság jutott, de ez különösebben nem érdekelt. Szerencsére szerettek is bennünket. So­kan elfelejtik, hogy annak a generációnak, amelyet ak­kor sirattak, volt 10-12 éve a felkészülésre. Tőlünk két év után számon kérték: miért nem vagyunk olyanok. Az­óta eltelt nyolc év, s közben még három évig itt voltak a nagyok. Tehát öt éve ját­szunk mi, fiatalok. Szerin­tem ez a színház ugyan­olyan jó lesz, mint amilyen volt. Kamasz még, ám a gye­rekkorból már kilépett, s az energiából van még.- Nagy színészekkel is együtt játszik...- Bennem mindig van fe­szültség ilyen helyzetben. Egy Molnár Piroska mellett nagyobb figyelemmel pró­bál az ember, mert tudja, hogy fantasztikus szakmai tekintélye van, amihez fel kell nőni. Ez nemcsak ne­kem fontos, hanem neki is, hogy jó legyek. A színház csapatmunka.- Ha nem próbál, mit csi­nál?- Fotózom; többnyire én készítem a műsorfüzetek és a plakátok^ felvételeit. Bohumil Hrabal Őfelsége pincére vol­tam című regényét írom szín­padra Babarczy László sűrű ellenőrzésével. Ez jót is tesz a darabnak, mert Babarczy ki­váló dramaturg. A regény fan­tasztikus. Szerintem nincs még egy ilyen a közép-euró­pai irodalomban, amely egy ember életén keresztül bemu­tatná a huszadik századot. Jö­vőre szeretném megrendezni. A szenvedélyem a cigaret­ta és a főzés. Sokáig éltem egyedül - ez kényszerített a fakanálhoz.-Mia kedvence?- A fahéjas marhahús. A receptjét egy arab egyete­mistától tanultam. Másfél­két napra erősen fahéjas tej­be kell beáztatni a hátszín­vagy bélszín-szeleteket. Az agyagedénybe krumplit, zöldséget, sárgarépát, zöld­babot, zöldborsót, zellert és kelbimbót kell belerakni, amire rápakoljuk a megsó­zott hússzeleteket. Két deci joghurtot összekeverünk mustárral, szétnyomott pa­radicsommal és fahéjjal, s ezzel leöntjük a cserépedény tartalmát, majd három órát fél tűzön sütjük. Ekkor le­vesszük a tál tetejét és két deci fahéjas forralt borral meglocsoljuk a húst, és újabb tíz percig sütjük. Lőrincz Sándor Előkerült az ellopott Vendel Szenyér román kori templomából november­ben lopták el az utolsó szentet a barmok védő­szentjét: Vendelt. Az ér­tékes fából készült szob­rot, az országhatárról té­rítették vissza a rend­őrök. A műkincskereske- orgazda 400 százalé­kos haszonnal akart túl­adni rajta, az üzlet azon­ban az utolsó pillanatban meghiúsult. A szobor egy rövid ideig még a rendőrséget is óvja, mert bűnjelként még hetekig a marcali kapitányság vendégszeretetét kell él­veznie. Turistapénz az ablakban Huszonkét Balaton környéki falu vitázik egy kiadványon. Pontosan azon, hogy mennyi helyet kapjon egy balatoni pros­pektusban, s közben másfél millió forint támogatás elvesztése fenyeget. A történet már két éves. Akkor döntöt­tek a Siófok-Balatonföldvár kistérségi tár­sulás 22 településének polgármesterei, hogy közös prospektust, vendégcsaloga­tó füzetet adnak ki. Valószínűleg az idei nyári szezonra sem készül el ez: a Ma­gyar Turizmus Rt-től pályázaton elnyert másfélmillió forintos támogatást ugyanis március 31-ig kellett volna felhasználni, de eddig nem történt jelentős lépés en­nek érdekében. Mondják, hogy kérik majd a határidő megváltoztatását, de töb­ben állítják: engedmény megadása kétsé­ges. - A kistérségi fejlesztési társulás tag­jai egyébként a legutóbbi ülésükön sem tudtak megegyezni arról, melyik telepü­lés mennyi fotóval és szöveggel kerülhet a füzetbe. A vita forrása, hogy a közös kasszához való hozzájárulás mértéke te­lepülésenként változik. Tagdíjat fizetni ugyanis az állandó lakosság számával arányosan kell. Településenként más a vendégcsalogató attrakciók, a műemlé­kek száma tehát az idegenforgalmi vonz­erő is. A kiadvány előkészítésekor mind a huszonkét település polgármesterének levelet írtunk, s abban elképzeléseik felől is érdeklődtünk. Választ csak négy hely­ről kaptunk - mondta Halász Klára, a sió­foki Tourinform iroda vezetője. Berkes László földvári polgármester ja­vaslatára most szerkesztő bizottságot ho­zott létre a társulás és pályázatot írnak ki a prospektus elkészítésére. A kiadvány azonban valószínűleg már csak a követ­kező szezonra készül. (Czene) Szatír(a) Tudtam, hogy valószínűleg beteg lehet, de akkor, abban a pillanatban nem érdekelt. Csak mérhetetlen dühöt éreztem. A vonatomra vártam a Déli pályaudvar várótermében. Sokat kellett várnom, úgy­hogy az unaloműző bambulást választot­tam. Szeretem ilyenkor figyelni az embere­ket, találgatni, ki, hová igyekszik, kinek mi lehet a foglalkozása, milyen körülmények között élhet. Őt is alaposan megfigyeltem. Középko­rú, kissé kopaszodó, igen jól öltözött úr volt. Megcélozta a széksort, és behuppant tőlem egy széknyire. Én tovább folytattam a bambulást, és egy kis idő múltán oldalra pillantottam. Először azt hittem krumpli van a kezében; hát nem az volt. A férfi magát szorongatta bőszen, mit sem törődve a tömött váróte­remben levőkkel. Az ijedtség és a harag hulláma futott ke­resztül rajtam. Remegő kézzel felkaptam a motyómat és elindultam a kijárat felé. A fér­fi utánam. Az agyam lázasan járt, hol lát­tam utoljára rendőrt, mit kell ilyenkor ten­ni. Teljesen kihullott az agyamból minden, amit „ilyen” esetekre javasolnak. Mire a kijárathoz értem, a férfi már nem volt sehol. Végül újra megláttam a tömeg­ben. Gúnyosan mosolygott, mintha azt akarta volna mondani: „Nekem most jó, hogy észrevetted. Én győztem.” Vesztesnek és megalázottnak éreztem magam. Mindig is azt gondoltam, hogy erős vagyok, engem nem rendíthet meg akármi. Tévedtem. Még órákkal az eset után is remegett minden tagom. És ez csak egy „könnyű” eset. Mit érezhetnek azok a nők, akiket megerőszakoltak, beteg és ag­resszív emberek prédájává váltak? Ki segít elfeledni vagy feldolgozni a borzalmakat? Bujdosó Boglárka A távolság­tartó képviselő Konkoly László balatonlellei önkormányzati képviselő távollévőnek nyilvánította magát a testület egyik napirendjének tárgyalása­kor. Indokként azt mondja, megfosztották képviselői jogának gyakorlásától. A képviselők januárban önálló idegenforgalmi és kulturális bizottság létrehozásáról döntöttek. Ezt úgy tették, hogy visszahívták az érintett testületek tagjait és újakat választottak helyettük. Konkoly László az ülés kezdetén azt mondta, hogy tör­vénysértő volt az előkészítés, mert nem egyeztet­tek a személyi javaslatokról. Szerinte ezzel min­den képviselőt megfosztottak jogainak gyakorlá­sától, s ez alkotmányt sért. Miután kérése ellené­re nem vették le a napirendről az ügyet, távollevő­nek nyilvánította magát. Amikor Szűcs László polgármester jelölni akarta a városfejlesztési bi­zottság elnökének, visszaszólt: most nincs jelen, így aztán az a képviselő lett a bizottsági elnök, aki akkor már hónapok óta beteg volt és köztudott, hogy hosszabb idő után térhet csak vissza a testü­leti munkához. Vele ugyanis egyeztettek. Van, aki túlzott makacsságnak nevezte Konkoly László vi­selkedését. Konkoly azonban eltökélt: nem érzi magát magányosnak, szerinte képviselő társai megértették. (Gáldonyi) Piacot keres az önkor­mányzat a napjaink­ban reneszánszát élő endrédl csipkének. — Szeretnénk egy állandó tárlatot a művelődési ház­ban — mondta Késmárki Ti­bor polgármester. — Kevés a pénzünk, de erre áldoz­nánk. Nem kell már ugyan­is félni attól, hogy az idős asszonyok a csipkeverés tudományát is magukkal viszik majd. Regőczi Annamária, az általános iskola igazgatója azt mondja: a polgármester édesanyja, Késmárki Ká- rolyné az egész tantestüle­tet megtanította csipkét verni. Azóta már vala­mennyi felső tagozatos lány ismeri a munka fogá­sait, s tudják az árakat is. A csipkeverést 1908-ban Kdjei Endre tiszteletes ho­nosította meg a faluban Stöckel Vilma tanítónő se­gítségével. Örököse, Kájel Sára ma egy amerikai egye­temen tanít, de nyaranta Endrédre költözik; paraszt­házat vásárolt itt, s abban a szezon ideje alatt múzeu­mot üzemeltet. Késmárki Tibor azt mondja: nyaranta a faluba látogató turisták szívesen vásárolnak emlékül csip­két, de ennél szélesebb és állandóbb vevőkörre volna szükség. Ezért keresnek pi­acot a remekműveknek, s azért, hogy visszaszerezze régi hírnevét a falu, s bizto­sítson ezzel megélhetést a lakosságnak (Czene) Endréden él *11n?l

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom