Somogyi Hírlap, 1999. március (10. évfolyam, 50-75. szám)
1999-03-06 / 55. szám
Száz év magány Nagy Józsefné Patalomban ma ünnepli századik születésnapját. A személyi igazolványában az áll: 1899. március 7-én született. Nagy Józsefné szerint ez nem igaz, elírták a dátumot, merthogy ő éppen 101 éves. — Nem szeretek szomorú, öreg arcokat látni. Én a vidámságot szeretem — mondja, és el is énekel mindjárt néhány taktust kedvenc nótájából: Ritka árpa, ritka búza, ritka a rozs. Egy-két tánclépés is dukál a vendégeknek. Száz év vagy százegy — nem számít, amíg nyolcvannak sem érzi magát. Nagy Józsefné, a pata- lomi szociális otthon száz éves lakója maga sem hiszi, hogy ennyi időt megért...- Sokszor gondolkodtam azon, hogy voltam az életemben igazán boldog: nem emlékszem ilyenre — meséli. — Öten voltunk testvérek, nekem egyedüli lányként édesanyám mellett kellett maradnom, nem tanulhattam. Tizenhat éves voltam, amikor férjhez kényszerítettek egy segesdi paraszthoz. Hát, attól az Isten mentsen meg... Jött a háború, az uramat elvitték katonának. Akkor még csak tizenhét éves voltam... Huszonnégy évesen mentem férjhez másodszor. Messze, Szombathelyre kerültem. Derék, szép ember volt az uram, meg jó is, csak egy kicsit könnyelmű. Elúszott a hozományom meg a stafírungom. Nem akartam én cselédember felesége lenni, mégis az lettem, a cselédház egyetlen nyomorúságos szobájában hoztam világra az első gyerekemet. Azt a nyomort, az éhezést nem lehet elfelejteni. Egy évig bírtuk, aztán hazajöttünk Somogyba, Kaposváron vettünk egy kis házat, gazdálkodtunk. Meséli: csak a gyerekei adtak erőt ahhoz, hogy mindezt kibírja, bennük volt minden öröme. Éjszakánként horgolt, kézimunkázott, varrt, vitte a vásárra a térítőkét, csak hogy két lánya és fia semmiben ne szenvedjen hiányt. Szépen járatta, taníttatta őket, mindnek jó szakmája van. Az unokáit, dédunokáit, ükunokáit pedig már meg sem tudja lassan számolni. De örül annak, ha mindannyian eljönnek néha. — Beszélnek mindent, hogy így a hosszú élet, meg úgy a száz év... Nincs ennek titka: a szenvedés megedzi az embert és mindent kibír. Rózsi néni nyolc éve él a patalomi otthonban. Viharokkal teli évszázadot élt meg, sok mindent látott, túlélt, és azt mondja: nem sok jó jutott neki ebből a világból. Ennek ellenére vidám és egészséges. Csak arra panaszkodik, hogy egy kicsit már romlik a hallása. Mindig talál elfoglaltságot, néhány hete például még sorra horgolta a csipketerítöket. Ha megunja, akkor kenyérkockákat szór a galamboknak vagy nézelődik a kertben. Azt mondja: a múltból már csak szeretett madarai és virágai maradtak, de ez neki pontosan elég. Többet nem is kívánhatna. Jakab Edit 1999. március 7. Közelről Hetedik oldal Kettős eletu fazekas Somogyvári fazekas és bala- tonföldvári rallversenyző. Akár ez is állhatna: Vargacz Péter névjegykártyáján akár ez is állhatna. Bár meglehetősen távol áll egymástól a két szakma, szemmel láthatóan jól érzi magát bőrében. A benzingőz illata korán megcsapta, ám hivatását sem hagyta abba. — Még ma is jól emlékszem az öreg Cetka krosszmotorokra és a házilagosan átalakított versenyautókra — mondta Vargacz Péter (30). — Apám gyakran vitt a szarkavári, illetve a pécsi, bakonyi versenyekre, ami gyerekként óriási élmény volt. Némelyik autót jóformán a ráaggatott matrica különböztette meg a széria változattól, ám a hetvenes években ez nem okozott különösebb meglepetést. A lényeg, hogy verseny volt és ez sokaknak jelentett örömet. Alig vártam, hogy elmenjünk a következő megmérettetésre.- Érdekes párosítás: fazekas és navigátor. Miként tud egyeztetni?- Eddig jól, hiszen mindkettőt élvezem. A próbálkozások után adódott egy olyan lehetőség, amiről korábban sokáig álmodtam. Igazi versenyautóba kerültem, s Kiss Lászlóval nagyon jól megértjük egymást. Megértettem, hogy itt nélkülözhetetlen az állandó figyelem és a pontosság. Nem lehet tévedni, mivel annak súlyos következménye lehet.- Hol kell jobban vigyázni: a műhelyben vagy száguldozás közben?- Célszerű állandóan figyelni, mivel az embert bárhol érheti meglepetés. A különbség csak annyi, hogy a következmény eltérő. A szakmában az üzletipénzügyi folyamatokat érdemes nyomon követni, hiszen aki félvállról veszi a munkát, könnyen kellemetlen helyzetbe , FOTÓ: LÁNC RÓBERT sodródik. Mindegyik elfoglaltságnak megvan a kockázata, ám körültekintéssel elkerülhető az esés. — Az anyósiilésben kapott helyet. Félt már? — Laci gyorsan vezet ugyan, de még egyszer sem éreztem magam veszélyben. Mindegy, hogy kocsink verseny közben csúszik vagy fáradtan hazafelé tartunk, még nem féltem. A ralizás egyébként nem jár nagyobb veszéllyel, mint a kapkodós országúti vagy városi vezetés. Egy biztos: a versenyautóban még nem kellett kapaszkodnom. — Melyik a nagyobb szenvedély? — A kerámia a megélhetés. Ám időnként akad olyan munka, ami különlegességnek számít. A speciális megrendelés szakmai kihívás, s ilyenkor hobbivá válik a munka, ami egyébként a megélhetést biztosítja. Az autó- versenyzést szeretem, kellemes időtöltés. Úgy érzem, egyik elfoglaltság nem megy a másik rovására. Szívesen csinálom mindegyiket, s remélem, még jó ideig örömet okoz. A szakmabeliek egyébként nem nagyon tudnak a versenyzésről, a baráti köröm viszont igen, mivel többségük a versenyzők közül kerül ki. (Harsányi) Átmeneti otthon: egy éjszakára, néhány napra vagy éppen évekre. Van, akit a rendőrök hoznak be — az ideiglenesen elhelyezettek háromnegyedét —, mert szökésben volt vagy éppen csavargott, kisebb-nagyobb kihágáson érték. Itt teszik le őket, mint egy csomagot, hogy kivárják a gyámhatóság jogerős döntését, amely vagy visszaküldi a családba vagy állami gondozásba veszi a fiatalt. A baj nem azokkal van — tudom meg a Somogy Megyei Területi Szakszolgálat kaposvári átmeneti otthonában —, akik az egész eddigi életüket nevelőotthonban élték le, mert ők már megtanultak valamennyire alkalmazkodni, ismerik a szabályokat. A családból kiszakadó, helyüket sehol nem találó tizenévesek az igazán nehéz esetek. Mesélik, hogy néhány hétig itt bújt meg egy pécsi postarablás egyik résztvevője. Gyanútlanul befogadták: egy darabig sikeresen tettette magát süketnémának, mígnem egy este a bűntényről sugárzott tévéműsor közben megszólalt: nem is úgy történt. A lapítás, a figyelemelterelés akkor hasznos, ha esetleg épp a nevelő meg- lopását takargatni kell. Sokuknak ellenben a figyelemfelkeltés a céljuk, összetört virágcserepek, szándékosan eltömített WC-k, széttépett ruhák jelzik ezt. Ők a kaposvári átmeneti otthon átmeneti lakói. De nem csak ők. Vannak itt 18. évüket betöltött fogyatékosok, akik a korábbi intézetből kikerülve most további elhelyezésre várnak. Éva Öreglakról jött, megtanulta a kosárfonást, de munkát nem talál, jobban, mondva nem is keres. Teng-leng céltalanul, hat évig még biztosan gondoskodik róla az állam. Mártát rendőrautó hozta, szintén az öreglaki intézet lakója volt, de megszökött. Érett, fejlett lány, nem tudja megmondani hány éves, de a kaland, az nagyon vonzó számára. Zoltánból csak úgy dől a mondanivaló, megint visszautasításban volt része. A 18 éves fiú kellemes megjelenésű, választékos beszédű. A nevelőszülőktől négy évvel ezelőtt került vissza az intézetbe, ma már érzi, hogy soksok évet elvesztegetett a lazasággal: hiányzik a hetedik és a nyolcadik osztály. — Dolgozni szeretnék — meséli —, de amint megtudják, hogy intézetis vagyok, már nincs is szabad hely. így jártam a múltkor a Pininél, és ma a textilnél is. Pénteken hitegettek, ma már a portásnál sem jutottam tovább. A nagykorúságot elérve kézhez kapta az eddig összegyűlt száz egynéhány ezer forintot: előbb ruhákat vásárolt, majd nemrég egy gitárt. Hogy miből kezdi meg a saját életét, még nem tudja. A törvény szerint 24 éves koráig maradhat az állami gondoskodás keretei között. A két kilencéves kislányt - hallva szomorú történetüket — nem akartam faggatni. Mégsem kerülhettem el őket, mert maguk jöttek, kedvesen, szomorkásán beszélgettek. Náluk magányosabb testvérpár aligha létezik: tanúi voltak, mint veri halálra édesanyjukat az apjuk. Teljesen magukra maradtak, belecsimpaszkodnak még a néhány perce megismert idegen nyakába is, hogy sírva könnyítsenek a fájdalmon. Azt a biztonságot azonban, amit az anyai simogatás jelentett soha többé nem érezhetik. Még nem tudni hová kerülnek, milyen közösségbe kell beilleszkedniük, most 14-18 éves serdülők között töltik a napjaikat. 1997 novemberében született meg évekig tartó vajúdás után a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló törvény, amelyet bár nagy elismeréssel fogadtak, de a kaposvári székhelyű Magyar Gyermek- és Ifjúságvédelmi Szövetség azonnal száznál több módosítási indítvánnyal tűzdelt meg. .Dr. Orbán István, a Magyisz elnöke a törvény megvalósulásának első évéről azt mondja: — A törvénytől alkotói azt várják, hogy országosan 25-30 százalékkal csökken majd az állami gondozottak száma. Ezt nem igazolta az elmúlt év, Somogybán például 1,2 százalékkal csökkent csak. Azok a családok, ahonnan a gyerekek kikerültek, nem válnak alkalmassá csupán a törvénytől a gyereknevelésre, hiszen az okok nem szűnnek meg. Ráadásul új kihívással is szembe kell néznünk, melyet még nem tudunk kezelni. A gyerekek biológiai érése 2-3 évvel korábban megy végbe. Sok serdülő kerül az állam gondoskodásába, jellemzőjük az iskolakerülés, a kábítószer és a prostitúció. Ez nem a génekkel öröklődik, hanem környezeti hatások ártalma. A 15-20 év közöttieknek csak töredéke fejezi be a tanulmányait, többségük kimarad azzal az elgondolással, hogy úgy sincs munkahely. A munkaerőpiacon a gyivis háttér hátrány. A lógósok, a dolgozni nem szeretők miatt megbélyegzik a tisztességgel indulókat is. Németországban, Dániában létezik munkaterápia, nálunk még munkahely sincs. A 18 életévet elérőknek csak 40 százaléka tud a saját lábára állni, vagy a családba visszakerülni, a többiek 24 éves korukig élvezhetik az állam gondoskodását. Somogybán jelenleg 150 ilyen ifjú felnőtt van, csak töredékük dolgozik, egy részük továbbképzésére a megyei kórház célgazdaságában van lehetőség. Munkát adni azonban ők sem tudnak mindenkinek. Nem olcsó az állam számára az intézményes gondoskodás. Az idén 450 ezer forintba kerül évente egy gyerek. Az újonnan kialakított lakóotthonok emberségesebb légkört, családiasabb elhelyezést biztosítanak, mint az intézetek. Megyénkben 12 ilyen otthon van. Még ennél is hasznosabbnak tartják a nevelőszülők vállalását, amelyhez mostanra az anyagi ösztönzés is megszületett. Somogybán az állami neveltek fele nevelőszülőknél él. Nagybajom különösen jó példát mutat, a településen hagyománya van ennek, több tucat gyivis gyerek él az ottani családoknál. A törvény hatálybalépése óta létezik a helyettes szülő. Városonként 3-4, Kaposváron legalább 10 kellene. Ők a helyi önkormányzattól kapják a fizetésüket, s ezért bármikor befogadják a krízishelyzetbe került családok gyermekeit. A segítség átmeneti, néhány hétre vagy hónapra szóló, amíg a család gondja meg nem oldódik. Jelenleg 15 helyettesítő szülőt képeznek a Somogy Megyei Területvédelmi Szak- szolgálat trénerei. Fontos cél, hogy elkerüljék az állami gondozásba vételt, s az átmeneti megoldások is családközeliek legyenek. Izményi Éva > )
