Somogyi Hírlap, 1999. március (10. évfolyam, 50-75. szám)

1999-03-01 / 50. szám

SOMOGYI HÍRLAP 1999. március 1., hétfő Belpolitika 9 Orbán Viktor szerint most nem kell pótköltségvetés A NATO-tagság kibírható teher A magyar gazdaság 1999- ben - és reményeim szerint az utána következő három­négy esztendőben - a pol­gárok számára egyre több lehetőséget nyújt majd. Ez az idén is 4-5 százalékos gazdasági növekedést je­lent - mondta a kormányfő a rádió Vasárnapi Újság című műsorában. Budapest Az esetleges pótköltségvetést illetően - amelyet az ellenzék vetett fel - a miniszterelnök ki­jelentette: az év fordulója pénzügyi-költségvetési szem­pontból mindig zavaros. „Én azt mondom, várjuk meg az első negyedév végét, nézzük meg, hogy a második ne­gyedév első felében milyen számok mutatkoznak, és ak­kor térjünk vissza erre” - je­lentette ki. A kormány a kö­vetkező évre olyan költségve­tést próbál készíteni, amely nem egy esztendőre lenne ér­vényes. Ily módon egy rugal­masabb rendszerben megold­ható lenne, hogy a várható béremelések már januártól- februártól érzékelhetők legye­nek, mondta a kormányfő arra reagálva, hogy egyes szak- szervezetek sztrájkra készü­lődnek. A NATO-tagsággal azt a kötelezettséget vállaltuk, hogy minden esztendőben a nemzeti össztermék 0,1 száza­lékával növeljük a hadi kiadá­sok mértékét. Ez vállalható, nem könnyű, de kibírható te­her - jelentette ki a miniszter- elnök. Hozzátette: semlegesség esetén, ha Magyarországnak saját erőből kellene kiépíteni egy elfogadható szintű vé­delmi rendszert, ennek forrá­sait a következő 15-20 évben a magyar költségvetés képtelen lett volna előteremteni. Az árvízről szólva a kor­mányfő bejelentette, hogy a gátak védelmére szükséges pénz rendelkezésre áll. Az ár levonulása után lehet hozzá­látni a nagyarányú gátépítés­hez, méghozzá közmunkából, hogy az ott helyben élők munkalehetőséghez jussanak, és segély helyett bért, köz­munkabért kaphassanak - mondta a miniszterelnök. A belvíz megszüntetése pénzügyi szempontból sokkal nehezebb. Ezt a problémát a kormány egyedül nem tudja megoldani, ezért a veszélyez­tetett helyeken élőket arra kérte a kormányfő, hogy te­gyenek meg mindent a károk megelőzéséért, enyhítéséért. Orbán Viktor szerint a bel­vizek ellen is megoldást jelen­tene a nemzeti földalap felállí­tása. Ennek révén ezek a föl­dek kiválthatók lennének nem belvizes területen lévő földek­kel. „Az államnak ilyen érte­lemben szerepet kell vállalnia a földforgalom alakításában, így eleve csökkenteni tudjuk a belvíz által veszélyeztetett te­rületeket. A mezőgazdasági miniszter úr dolgozik ezen, és úgy látom, jó ütemben hala­dunk előre” - mondta. „Amerre én járok az or­szágban, mindenhol azt ta­pasztalom, az emberekben az a meggyőződés erősödik, hogy érdemes még egy kicsit többet dolgozni, még egyszer végiggondolni családjuk sor­sát, újratervezni a jövőre vo­natkozó elképzeléseket, mert úgy tűnik, hogy minden téren nagyobbak lesznek a lehető­ségek - jelentette ki végül Or­bán Viktor. Új kerettantervek Az Oktatási Minisztérium­ban elkészült a közokta­tási törvény módosításá­nak tervezete. Az erről szóló munkaanyagot pén­teken fogadta el a minisz­teri értekezlet - mondta Környei László, a tárca he­lyettes államtitkára. Budapest A tervezet az oktatás tar­talmát kívánja korszerűsí­teni és gazdagítani, s ennek alapján iskolatípusonként új kerettanterveket beve­zetni. E terveket ez év de­cember 31-éig adják ki az iskoláknak. Az egyes in­tézményeknek pedig legké­sőbb 2001 szeptemberéig kell a kerettanterveket és a saját pedagógiai program­jukat összeegyeztetni. A módosításokban köz­ponti szerepet kap az okta­tás minőségének javítása és az ellenőrzés kiépítése. Ez­zel kapcsolatban még ebben az évben fel akarják állítani az Országos Értékelési és Vizsgaközpontot, amely várhatóan 7-9 vidéki fiókkal működik majd. A központ felülvizsgálná többek kö­zött a pedagógusok képesí­tését, az osztályok átlagos létszámát, és gondozná a szakértői rendszert is. Táv­lati tervként pedig megkez­dené a független érettségi vizsgabizottságok felállítá­sával kapcsolatos munká­kat. A közoktatásban évente mintegy 500 milliárd forin­tot költenek el, s ennek nagy részét mindenféle központi ellenőrzés nélkül, mondta a helyettes állam­titkár, és hozzátette: a mó­dosításokban szereplő ja­vaslatok e „csaknem két bős-nagymarosnyi” pénz felhasználásának központi ellenőrzését is célozzák. Figyelő kamerák a Határokon Március 15-étől az egyik ke­leti határátkelőnkön a ma­gyar határőrök is használják majd az EU-országokban már jól ismert, automatikus okmányoivasó és rend­számfelismerő berendezést. A körözött személyek és au­tók kiszűrésére alkalmas mű­szerről Bratincsák Györgyöt, a Magyar Autóklub 1. számú műszaki állomásának vezető­jét kérdeztük. A közelmúlt­ban bevezetett új gépjármű- okmányok nehezebbé teszik a lopott autók hazai értékesí­tését. Félő, hogy emiatt egyre többen próbálják majd kül­földre menekíteni a „sáros” gépkocsikat. A rendszámfel­ismerő berendezés ezeket a járműveket gyorsan kiszűri. A családi gyufásdoboz mé­retű műszer lencséje vállon hordható kamerán át, vagy a határőrök fülkéjében rögzítve pásztázza az áthaladó jármű­vek rendszámát, s számító- gépes összeköttetése révén azonnal jelzi, ha gyanúsat ta­lál. A leolvasó akár hangjel­zést is adhat, vagy „emberi” szóval tudathatja a figyelő személyzettel: hamis a rend­szám. A műszert a körözött autók adatait tartalmazó számítógépes bázisra telepí­tik, és a különböző határál­lomásokon működtetett leol­vasókat egymással is össze­kötik. A szakember szerint számos külföldi parkolóban, sőt a magyar Országház előtti beléptető sorompónál is al­kalmazzák ezt a rendszert annak érdekében, hogy el­lenőrizzék a behajtási jogo­sultságot. Mint megtudtuk, az ok­mányolvasó olyan berende­zés, amely, ha belehelyezik az útlevelet vagy a forgalmi engedélyt, megállapítja azok valódiságát, de jelzi azt is, ha az okmány tulajdonosa körö­zött személy. Az oszt­rák-német határon már eze­ket a műszereket alkalmaz­zák a nagy értékű autók for­galmi engedélyének tüzetes vizsgálatára. Takács Mariann HÍREK Lassú javulás. A belvízzel elöntött terület országosan meg­haladja a 250 ezer hektárt, de az elmúlt napokhoz viszo­nyítva, a melegebb idő ellenére sem növekszik a korábbi ütemben. Az Országos Vízügyi Főigazgatóság vasárnapi jelen­tése szerint a lassulás a védekezés mellett a száraz, napos és szeles időnek köszönhető. Négy megye - Békés, Csongrád, Hajdú-Bihar és Jász-Nagykun-Szolnok - több mint 100 telepü­lésén folynak belvízvédelmi munkálatok. Alkotmánybíróság A taláros testület mai teljes ülésén meg­tárgyalja, helyt adjon-e annak a beadványnak, amelynek szer­zői kifogásolták, hogy az Országos Választási Bizottság meg­tagadta a halálbüntetés átmeneti visszaállításával kapcsolatos népszavazási kezdeményezés aláírásgyűjtő ívének hitelesíté­sét. Olvadás? Az MSZP figyelemre méltónak minősíti Stumpf Ist­ván miniszter legutóbbi nyilatkozatát, hiszen az a kormány részéről eddig feleslegesnek tartott, sőt konkrétan is elutasí­tott párbeszéd mellett foglalt állást - jelentette ki Kovács László a párt országos választmányi ülése után. A pártelnök megjegyezte: nem tudják, hogy ez a miniszter személyes vé­leménye-e, vagy élvezi a koalíció, de legalábbis a miniszterel­nök támogatását. Kijelentette: az MSZP változatlanul kész az együttműködésre. Új hitvallás készül Az SZDSZ Országos Tanácsa április 11 -re összehívta a párt küldöttgyűlését, amelynek fő napirendi pontja az alapszabály módosítása, és a Szabadelvű hitvallás című dokumentum megerősítése - közölte Magyar Bálint pártelnök. Jubileum Újjáalakításának 10. évfordulója alkalmából meg­emlékező ünnepi ülést tartott vasárnap a Magyar Szociálde­mokrata Párt Budapesten. Kapolyi László pártelnök az ünnep­séget követően elmondta: a szociáldemokrácia választ tud adni a kor kihívásaira, és ebben a folyamatban a párt idehaza szerepet kíván vállalni. BANK UJü 3íj djJJsJJJJJTÍJJJ ÍJ íj a L BANK 4Z Alapításának félévszázados jubileumát ünnepli 1999-ben a legnagyobb magyarországi hitelintézet. Az ügyfelek millióinak és a tulajdonosok tízezreinek bizalma a legnagyobb erő az OTP Bank számára. Ez a bizalmi tőke az, ami megtestesíti a pénzintézet dícióját és dinamizmusát. Az OTP Bank öt évtizedes stabil működése, kiegyensúlyozott fejlődése után folyamatos termék- és szolgáltatásfejlesztéssel, további kiemelkedő eredményekkel kíván megfelelni a jövő évezred kihívásainak, ügyfelei és jy Az OTP Bank rorszflg b bankja I Euromoney 1998. <3/ tulajdonosai elvárásainak. y ■ .......... 50 éves az OTP Bank

Next

/
Oldalképek
Tartalom