Somogyi Hírlap, 1999. március (10. évfolyam, 50-75. szám)

1999-03-29 / 73. szám

SOMOGYI HÍRLAP 1999. március 29., hétfő Kaposvár 5 Stúdiószínházi sikerek érlelték a kitüntetést Soros-díj Mohácsi Jánosnak Mohácsi János, a Csiky Gergely Színház színész- rendezője elsőként ve­hette át a Soros Alapít­vány stúdiószínházi Paál László-díját. Az átadásra Budapesten, a Trafó Kor­társ Művészetek Házában került sor a hét végén. — Váratlanul ért a kitüntetés, lévén, hogy a díjat most alapí­tották. Tulajdonképpen nem is tudtam róla semmit. — A színházi berkekben já­ratlan nézőknek Paál István neve sem cseng ismerősen. — Egy tragikus hirtelenség­gel tavaly elhunyt, tehetsé­ges, fiatal rendező volt, aki amatőrből vált profivá. Sike­rei nem a stúdiószínházhoz kötődtek, ezért nem is tu­dom, hogy miért erről nevez­ték el a díjat. Az alternatív színházi műfajban alkotott maradandót. A szegedi egye­temi színpadról indult, majd Pécsett és Szolnokon is ren­dezett. Számomra is legem­lékezetesebb darabja a pécsi Übü király volt. — Újító, kísérletező szelle­miségjellemezte rendezéseit? — A pártállam keretei kö­zött igen. — Ez a folyamatosság az ön rendezéseiben is fellelhető. Ugyanakkor szép sikerei vol­tak a stúdiószínházban: A kávéház, a Tom Paine, a Té­vedések vígjátéka. Most mire készül? — A gyermekeknek rende­zek jövő tavaszra egy svéd darabot: a Három jószívű rabló címmel. — Hogy jutott eszébe az ap­rónép? — Már korábban is rendez­tem egyet a Bolond Malom címmel. Öt és nyolcéves csemetéim inspiráltak rá, de Kaposváron egyébként is szép hagyománya van a gyermekdaraboknak. — A Soros-díjjal havi 40 ezer forint támogatás jár. Mire fordítja? — Nincs az a pénz amit egy család el ne tudna költeni... — Pestről költözött Kapos­várra. Hogy érzi itt magát? — Tizenhét éve jöttem le, s most már inkább itt vagyok otthon, mint Pesten. (Várnai) Mohácsi már Kaposvárt érzi otthoná­nak FOTÓ: TÖRÖK ANETT Kaposkábel-szakadtáig A hiba, jóllehet ez csekély vigasz, nem az Önök készüléké­ben van, Tisztelt Géza utcaiak, akik hét végén adás nélkül maradtak. A hiba a Kaposkábelben van. Az üzletkötőt várták, hogy végre szerződést köthesse­nek, ám egy alvállalkozó személyében a „kikötőembert” kapták. A szolgáltatás megszüntetéséről egy fia jelzést sem kaptak, a Kaposkábel sem telefonon, sem levélben nem je­lezte, mire készül. Felháborodott lakók nevében ragadott telefont tegnap dr. Gyócsi János. Elmondta, korábban a Ko­dály kisközösségi hálózat tagjaként tévéztek, ami - mint megírtuk - a megszüntetés sorsára jutott. Ekkor Gyócsiék dicséretes állampolgári kezdeményezéssel a Kaposkábel számára üdvözlendő lépést tettek, aláírásokat gyűjtöttek, jöhet a szolgáltató. S az jött is példás gyorsasággal (tudni kell, hónapok óta a környéken járnak), bekötöttek, a lakók pedig kifizették a csatlakozás díját. Aztán próbáltak volna szerződni, befáradtak az ügyfélszolgálatra, ahol közölték: ácsi, nem kell ezt elrohanni, jön majd az üzletkötő, és üz­letköt. Az ember mindig jobbra számít: üzletkötés helyett kikö­tés lett a vége. Ami „jogos”, hiszen nem volt szerződésük a lakóknak, nem is fizettek. De akartak, tisztességgel. Most meg az a véleményük, a monopolhelyzetben lévő cég pac­kázik velük, és a parabola-vételt fontolgatják. Csoda? B. T. Hús vét váró játszóház Kicsik és nagyok festették a húsvéti tojásokat fotó: török anett Kulcsátadás a városházán Mintegy kétszáz gyermek és felnőtt kereste fel az Együd Árpád Művelődési Központban megrendezett húsvéti játszóházat szom­bat délelőtt. Kitágult gyermekszemek les­ték a hagyományossá váló rendezvényen a játszóház­vezető óvónők, pedagógusok mozdulatait. Kicsik és na­gyok egyaránt megpróbálták ellesni a tojásfestés hagyo­mányos és különleges forté­lyai mellett, hogy hogyan dí­szíthető fel szalagokkal és papírmaséval a tojás, hogyan készítsünk mi magunk hús­véti üdvözlőlapot szerette­inknek, illetve hogyan lehet kukoricacsuhéból nyuszit va­rázsolni. A .legkisebbek, akiknek kezéből még kiesik a tojás, eközben színezhettek, kartonfigurákat vághattak ki és hajtogathattak. A rendez­vény sikerét mutatták a bol­dogságban úszó gyermekar­cok, amelyek mellett nem egy felnőtt szeme meghatottan csillogott. (Szélesi) Szita Károly polgármester átadta a város kulcsát a megválasztott diákpol­gármesternek, Békési Bernadettnek. A diákpolgármester-választás záróakkordjaként került sor szombaton a városházán a kulcsátadására. A ceremónia bensőséges hangulatban zaj­lott le: a választás eredmé­nyét előző este ünneplő bará­tok bizony nem tudtak meg­jelenni a korai időpontban. Sípos Ferencné 315-145: - A Dédászhoz február 1-én írásban bejelentetten, hogy a Tisza utca 42. szám alatt az utcai lámpa nem ég. Kér­tem, cseréljék ki az égőt. Semmi intézkedés nem tör­tént, pedig többször szóltam személyesen is. Dr. Gyenesei István, a megyei közgyűlés elnöke helyezte Békési Bernadett nyakába a sárga-zöld Somogyért vánd­orszalagot, és Szita Károly polgármester adta át a díszes kulcsot, és az azzal járó em­lékplakettet. A munkácsys diákot, akinek vállára ettől kezdve a város hétezer kö­zépiskolásának érdekképvi­selete nehezedik, két hostess kísérte az ünnepélyes alkal­mon. A kulcsátadás, ha még nem is tartozik az első próba­Sebestény Gyula, a Dédász Rt kaposvári üzemvezetősé­gének vezetője: — Február 11- én a Tisza utcában a közvilá­gítás javítását elvégeztük. Mindezt munkalapon a javí­tást végzők igazolták is. Már ebből is kiderül, hogy igen komolyan veszi az áramszol­tételek közé, mindenképpen előrevetítette, hogy köteles­ségekből jóval több várható az elkövetkezendő egy év so­rán, mint szórakozásból. Bernadett tisztában van a rá váró feladat nehézségeivel. Először is meg kell ismertet­nie magát a diákokkal, és tu­datosítani velük, hogy értük dolgozik. Feladatai között a települési diákönkormányzat újjáélesztése, és a diákparla­ment összehívása is szerepel. Hosszú út áll előtte. (Szélesi) gáltató az ügyfelek bejelenté­seit. A jelzett oszlopon a köz- világítás javítását ismételten elvégeztük. Sajnos gyakran előfordul, hogy a Tisza utcá­ban alkalmazott fényforrások meghibásodnak. Ez esetben forduljanak az üzemvezető­séghez a 412-435-ön. Pontokért túráztak A Ford Olimpiai Ötpróba és a Zöldtusa eseménysorozat résztvevői számára rendez­tek túrát és egyéb szabad­idősportos programokat a Kaposvári Zöldpont Élet­módklub szervezői. A Kaposvári Zöldpont Élet­módklub szervezi és rendezi a Ford Olimpiai Ötpróba So- mogy-Zala megyei régiójának eseményeit. Az első próba a három választható távból álló Sütév Pannon Pan teljesít­ménytúra volt. A 7,5,15 és 30 kilométeres etapokat mintegy 150 fő teljesítette. A kapos­vári Bartók Béla Általános Is­kolából induló, Gyetyános- völgy, Zselickislak, Ropoly Töröcsekei-tó, Bartók iskola útvonalat a kaposvári Mun­kácsy Mihály és a Katolikus gimnázium tanulói közül is jó páran teljesítették. A Kaposvári Zöldpont Életmódklub megrendezte a hagyományos Zöldtusa ver­senysorozat idei első esemé­nyét is. A Gyertyános-völgy­ben az óvodásoktól a felnőt­tekig mindenki talált magá­nak megfelelő szabadidős programot. A közel kétszáz résztvevő zömmel a Bartók, a Kodály, a Gárdonyi és a Ber­zsenyi iskolák diákjaiból ver­buválódott. Az óvodásoknak rókagyűjtést rendeztek, a na­gyobbak métajátékban és íjá­szatban mérték össze tudá­sukat. Örömteli tény, hogy egyre több szülő és testne­velő jár elöl méltó példával a gyermekek előtt. Szerb György, a Kaposvári zöldpont Életmódklub egyik vezetője elégedetten nyilatkozott a részvételi arányról, és ha­sonló hozzáállásban remény­kedett a következő rendez­vényeket illetően is. (Kun) HÍREK Virágvasárnap Két évtize­des hagyomány Tüskeváron, hogy virágvasárnap tavaszi hangversenyt szerveznek. Tegnap zsúfolásig megtelt érdeklődőkkel a könyvtár, ahol - a tüskevári születésű - Kovács Zsolt, valamint Czö- vek István, a fővárosi Har­mónia zeneiskola tanárai lép­tek föl. Az Ave Maria című hangversenyen Gounod, Schubert, Vivaldi és Händel művei is felcsendültek, va­dászkürtön, furulyán, csem- ballón. Moziműsorok SZIVÁRVÁNY: 6, 8: A CSÓK (am.) Kaposvár, Fő u. 12. 1 (Ankerház nyugati oldal) Tel.: 82/311-587 Húsvéti parfümvásár a legkedvezőbb áron óriási választékban! Aki húsvétig parfümöt vásárol üzletünkben 5000 Ft feletti értékben, arckrémet kap ajándékba. Ha ezt a hirdetést kivágja, plusz ajándékot kap. | _______________________________________________________ R UHÁZATI DISZKONT ÁRUHÁZ KAPOS-RÖVIKÖT Kft. Kaposvár, Jutái út 32. ÓRIÁSI HÚSVÉTI ÁRENGEDMÉNYEK! Agynemű garnitúra pamut 2 650,­Ft helyett 1 650,­Ft Lepedő fehér 150x200 1 150,­Ft helyett 750,­Ft Darázstörölköző 50x100 350,­Ft helyett 160,­Ft Zsúrterítő 90x90 980,­Ft helyett 630,­Ft Frottier fürdőlepedő 70x140 1 220,­Ft helyett 710,­Ft Konyharuha 45x70 280,­Ft helyett 175,­Ft Női pamut pizsama 1 890,­■ Ft helyett 1 270,­Ft Női pamut hálóing 1 710,­■ Ft helyett 1 130,­Ft Női mama-nadrág 280,­- Ft helyett 99,­Ft Férfi ing rövidujjú 2 350,­■ Ft helyett 1 160,­Ft Férfi nyakkendő mintás 1 460,­Ft helyett 630,­Ft Férfi ing pamut 1 460,­Ft helyett 680,­Ft Fiú alsónadrág 260,­Ft helyett 150,­Ft Szombatonként 9-13 óráig ismét nyitva tartunk! Elégtelen a részvételért Emlékeim szerint 40 százalékig nem gör­bül az érdemjegy; egyesre felelt tehát a kaposvári diákság demokráciából? A di­ákpolgármester-választás részvételi ará­nya, a 27 százalék ugyanis nem üti meg az elégséges szintet. Tragédia? Azt azért nem mondanám, hiszen nem lehet egyértelműen a középiskolások számlájára írni az érdektelenséget. A tét kér­déses. Ha a felnőtt választópolgár nem megy szavazni tíz évvel az pártállami diktatúra után, a megharcolt parlamentáris demokráci­ában nem él a vélemény-nyilvánítás jogával, az tragédia. Mert a voksnak tétje van. Sza­vazni akkor is kell, ha egész egyszerűen nincs jelölt, akire nyugodt szívvel bíznánk a hatal­mat - ez a harmadik szabad választás után szinte biztos. Jómagam ilyenkor megingatha­tatlan világnézetemhez keresek egy arcot, ar­culatot, s szavazok. Nem álmaim netovábbjai a fiúk, mondom magamnak, de majd bizonyí­tanak. Vagy nem. A kaposvári diákságban bizonyára megfo­galmazódott, van-e tétje a választásának? Nem sok. Ami első látásra úgy tetszik, mintha a felnőtt társadalom bűne volna: nem ad a di­ákpolgármester kezébe kellő eszközöket, me­lyekkel küzdeni lehet egy diákvárosban a diá­kok jogaiért. Ez akkor volna igaz, ha nemcsak 2012 diák szavazott volna. Ha a diákság 7000 szavazattal bizonyítaná, akarja, hogy legyen tétje a voksnak. Égyelőre az Irigy Hónaljmi­rigy a csúcsok csúcsa. B. T. Nagy munkák a kiskertekben A szombati rügyfakasztó tavasz a kertekbe csalogatta a gaz­dákat. Stier Tiborék is kihasználták az időt, metszőollót ragadtak, és a szőlőtőkék között tüs­ténkedtek. Utóbb jobb hogy nem hagyták az esős vasárnapra. fotó: török anett VÁROSLAKÓK KÉRDEZTÉK

Next

/
Oldalképek
Tartalom