Somogyi Hírlap, 1999. március (10. évfolyam, 50-75. szám)
1999-03-29 / 73. szám
SOMOGYI HÍRLAP 1999. március 29., hétfő Megyei körkép 3 • • Tavaszváró somogyváron Osszezenélt házasság, Szent László hagyatéka Húsvétváró hangulatban telt a vasárnap Somogyváron. A templomban a szokásosnál jóval többen vettek részt a virágvasárnapi misén. Az ünnepi hangulaton csak a délutáni labdarúgó-mérkőzés végeredménye ejtett némiképp csorbát. A templomi tumultus oka nemcsak a virágvasárnapi különleges liturgiában keresendő. Az egykori lovagkirály pátriájában ugyanis nemcsak a egyház tradicionális előírásaihoz ragaszkodnak a hívek, hanem a húsvét előtti vaklármához is. No, nem kell semmi furcsaságra gondolni; mindössze arról van szó, hogy a falu lelkes zenekarának Vaklárma a neve, és minden ünnep előtt fellépnek a templomban. Annak ellenére, hogy igazából talán nem is ez a fő profiljuk, bár áldozatos felajánlásuk okán egyházi körökben is egyre több elismerést aratnak. Ez talán az emlékezetes karácsonyi beat-misétől datálódik. A zenekar amúgy teljesen demokratikus intézmény. Négy biztos tagja rendszerint legalább ugyanennyivel egészül ki. A biztos mag nemcsak a zenélés okán tart össze, hanem családi szálak révén is. A frontember - nemcsak a Vaklármában, hanem Somogyváron is - Móring József Attila, aki amikor nem zenél, a falu polgármestere. Részéről ez nem valamiféle hatalmi allűr, hiszen amikor nem volt még polgármester, már akkor is zenélt. A felesége, Mihály Margit pedig társa a muzsikálásban is. A zenekar másik két állandó tagja közül az egyik pont úgy néz ki, mintha a frontember felesége lenne, pedig csak az ikertestvére Mihály Mária, akinek május elejéig vőlegénye Berkes Zoltán - egyébként a barátja Móring József Attilának, aki a közeledő házasságban közvetítőként is debütált. Az alkalmi templomi kórus egyébként nemcsak odahaza bűvölte el a templomba járókat: Pa- mukon és Somogyvámoson is énekelték már a passiót. Ahogy délelőtt a templomban, kora délután a focimeccsen gyűlt össze a falu népe. A csapat néhány tagját megzavarta az óraátállítás, és egy kicsit álmosan játszottak. A Horvátkút elleni döntetlen azonban Gelencsér Attila szerint mégsem ennek tudható be. — Biztos győzelmet engedtünk ki a kezünkből, pedig bíztam a jó eredményben, és egy kicsit szomorú is vagyok — mondta a csapat új edzője, aki amúgy pedagógus és a falu testületének is tagja. — Az utolsó pillanatig vezetünk. Nyernünk kellett volna, de figyelmetlenek voltunk. A futballmeccs hangulata aztán egy kicsit — a tavaszi szomorkás esővel együtt — rá is telepszik a településre. A híres történelmi romoknál, a kupavári dombon is csak egyetlen család bóklász egykedvűen. Kirándulóidőre számítottak. A romoktól már nem, de az egykori vár falairól biztosan jól lehetett látni a mai falut. Ha most néznénk, csak az üres utcát látnánk, pedig egykor bizonyára vasárnap délutánonként is zajlott itt az élet. Koppány egykori birtokára, amit később István az egyháznak adományozott, igencsak büszkék a so- mogyváriak. Azt is mindenki tudja a faluban, hogy a várba később — Szent Lászlónak köszönhetően — francia szerzetesek telepedtek, akik nemcsak hitet adtak az akkori elődöknek. Komoly ipari és kereskedelmi központot hoztak létre itt, amelynek köszönhetően 1063-1724-ig Somogyország elismert megyeszékhelye volt az akkori település. Fábos Erika (Folytatjuk) Futár viszi az iratokat Bezárt a vásárkapu Januárban alakult meg az Apeli Somogy megyei Járulékigazgatósága. A befizetések könyvelése naprakész, de a bevallások feldolgozása csúszik. Koltainé Magyar Zsuzsanna igazgatóhelyettes FOTÓ: HORVÁTH MÓNIKA A Bajcsy-Zsilinszky utcai székházból futár viszi az iratokat a Béke utcai Apeh közHetvenegy hetedik és nyolcadik osztályos tanuló vett részt szombaton a TIT Hevesy György országos kémia versenyének megyei fordulóján. Kaposvár A nemes versengést Balassa Lászlóné, a kaposvári Honvéd utcai iskola tanára vezette. A 7. osztályosok között Ne- deczky Gábor, a kaposvári Kisfaludy általános iskola diákja lett az első. Felkészítő tanára Antalics Márta. Második lett Nagy Balázs, a barcsi Arany János Általános Iskola tanulója. Szili Istvánná készítette föl a versenyre. Harmadik helyezett lett Horváth pontba, mert nincs számító- gépes összeköttetés. Koltainé Magyar Zsuzsanna igazgató-helyettes, a járulékigazgatóság vezetője elmondta: lassan utolérik magukat, csak az igazolások kiadásával van némi gondjuk, mert az ügyfeleik megszokták, hogy szinte azonnal a kezükben a papír, amit most csak 8 napon belül tudnak kiadni. Nincs közvetlen számítógépes összeköttetés a központtal. Az egészségbiztosító meglevő rendszerét nem lehet közvetlenül összekapcsolni az Apeh-hel. Kaposváron nincs akkora irodaépület ahol elférnének, ezért marad a külön székház. Ha kiépül az on line kapcsolat, gyorsabban tudnak dolgozni. A végrehajtás és a pénzbeszedés rendszere nem változott. A tavaly engedélyezett fizetési köny- nyítések továbbra is érvényesek. A járulékfizetéssel nincs különösebb gond. Mindössze két százalék tartozik a nem fizetők közé. Szarka Ágnes Gyula, a marcali Mikszáth általános iskola tanulója. Gyu- riczáné Kaposi Györgyi segítette a fölkészülését. A nyolcadikosok között Zsíros István, a kaposvári Gárdonyi általános iskola diákja érdemelte ki az első helyezést. Tanára: Fodomé Torma Ilona. Második lett Vi- rasztó Zsolt, a tabi 2. sz. általános iskola diákja, akit Kiss Éva tanárnő segített a fölkészülésben. A harmadik helyezést Lassú Balázs, a lábodi általános iskola tanulója nyerte el; felkészítő tanára Molnár Ferencné volt. Az első helyezettek a május 21 és 23- a között az egri országos döntőn mérhetik össze tudásukat. (Várnai) Tegnap bezárt a vásárkapu. A 8. kaposvári nemzetközi tavaszi vásár eredményes volt, négy nap alatt mintegy 25 ezer látogató kereste föl. Kaposvár Remélem, hogy a vásár hasznát hónapok múlva is érzik a kiállítók, akárcsak a város — mondta tegnap Dómján Tamás vásárigazgató a kiállítás értékelésekor. Hozzátette: az elmúlt négy nap bebizonyította: Kaposvár szerepe fontos, az itt rejlő gazdasági lehetőségek sokak érdeklődését fölkeltik. Az igazgató hasznosnak nevezte az üzleti megbeszéléseket is, hiszen a vásár a bemutatkozás mellett a már meglévő kapcsolatok fejlesztésére is esélyt teremt. A nagy cégek mellett számos kis- és középvállalkozás munkatársa folytatott megbeszélést, s ezek hozadéka később is hasznos lehet. A helyszínen több tucatnyi megállapodástervezetről lehetett hallani. A kapcsolatépítést az is segítette, hogy több mint 250 kiállító vett részt a 6400 négyzetméternyi szabad- és fedett területen. A kiállítók közül egyébként többen érdeklődtek, lesz-e folytatás. A vásárigazgató mindenkit megnyugtatott: 2000-ben kilencedik alkalommal is megtartják a tavaszi vásárt. A látogatókat persze leginkább a kiállított áruk és szolgáltatások minősége, s nem utolsósorban ára érdekelte. Számos cég tartott akciót, s jónéhány standnál a szokásosnál jóval olcsóbban lehetett vásárolni. A látogatók kihasználták az alkalmat, s az élelmiszer mellett sokan vettek ajándékot. S aki a vásárlás, nézelődés közben pihenni akart, nem unatkozott. (Harsányi) HÍREK A katolikus ifjúságról Vincent Breynaerttel, a francia Chemin Neuf nemzetközi karizmatikus közösség ifjúsági vezetőjével találkozott a püspökkari titkárságon Balás Béla kaposvári megyéspüspök. A 2000-ben rendezendő római ifjúsági világtalálkozón való részvételről, az előtalál- kozók rendezéséről tárgyaltak. Az eseményen 3000 magyar fiatal vesz részt; köztük több mint 100 somogyi. Díj a grafikusnak A kaposvári származású Swierkie- wicz Róbert grafikus, szobrász és mail-art művész nyerte el a Soros Alapítvány kulturális szakkuratóriumának képzőművészeti díját. A kitüntetést a budapesti Trafó Kortárs Művészetek Házában vehette át. Játszóház Somogysárdon Gyermekek, szülők és nagyszülők lelték kedvüket a húsvéti készülődésben szombaton Somogysárdon. Horváth Teréz könyvtáros szervezésében egész napos játszóházban készítették a hímes tojásokat, fűzték a gyöngyöt. A szorgos kezeket Aleksich Márta népi iparművész irányította. Ditrói Istvánná csipkeverő mesterségével ismertette meg a résztvevőket. Legszebb csipkéit' kiállításon tekinthették meg, s megcsodálhatták Sárvári Józsefné tojásdíszítő 400 daraból álló tojásfiguráit. Próbajárat a Balatonon Az első kellemes tavaszi hétvégén vitorlások bontogatták vásznaikat a Balatonon. Jó szélben tették meg a próbautazást. Legtöbben Balaton- füred és Keszthely környékén siklottak. Verseny két keréken Nagyatád környéki kerékpáros ügyességi közlekedési versenyt rendeztek a nagyatádi Babai iskolában. A 3, négy személyes csapat közlekedési totót töltött ki és ügyességi versenyen vett részt. Első a babai, második a Bárdos Lajos, harmadik a háromfai iskola csapata lett. Jó boros a polgármester Kilencedszer rendeztek borversenyt Öreglakon, melyre 15 gazda nevezett be. A nyugdíjas egyesület bordalai köszöntötte őket; munkájukat rangos zsűri értékelte. Aranyminősítésű lett, s a Légii borház különdíját is Horváth Endre, Öreglak polgármesterének fehér bora kapta. A vörösborok közül Kovács Károly bora nyert. a család cipőboltja Kaposvár, Fó' u. 25. Nyitva: h-p 9-17.30 óráig, szó. 8.30-12 óráig Tel/fax: 82/313-813 Húsvéti akció! Március 29-től április 3-ig a teljes tavaszi - nyári készletünkre kedvezmény! Húzzon és legyen szerencséje a nyuszival, mert nálunk minden csoki nyuszi nyer. Szerencséjétől függően 666 Ft-ot, vagy akár 24,74%-ot is nyerhet minden cipő árából! A Cipőboltban a legújabb divat, de a klasszikusan elegáns modellek széles választéka is megtalálható! Nálunk minden korosztály megtalálja a tökéletes lábbelit. Nézze meg a Tappancsot! m & Á? _ í? • m Sí 5® & & -<jf Minőség, elegancia, megfelelő a?« Kémikusok vetélkedtek Az ifjú tehetségek kiállták a próbát fotó: török anett