Somogyi Hírlap, 1999. március (10. évfolyam, 50-75. szám)

1999-03-23 / 68. szám

SOMOGYI HÍRLAP 1999. március 23., kedd Közlekedés 7 Barangolás a 69. genfi autószalonon Az autó tavasza. Ezzel a szlogennel nyitotta meg ka­puit március második heté­ben Európa legrangosabb járműipari seregszemléje, a genfi autószalon. Az autóipar az utóbbi húsz évben kifejezetten hullámzó teljesít­ményt mutat. Többször hallot­tunk az iparág kríziséről, és ko­moly eladási csúcsokról. Mivel három éve folyamatosan javul az autógyártók helyzete, a szakem­berek egy újabb hullámvölgy kö­zeledését jósolják. Persze a gyá­rak mindent megtesznek azért, hogy ez a visszaesés ne legyen túl drasztikus, aminek a vásárlók örülhetnek igazán. A klasszikus méretek és for­makategóriák jócskán kitágultak, gondoljunk csak a Renault Twin- góra, a Scenicre, a Mercedes A- osztályra, a Fiat bolondos orrú Multipiájára, vagy a Volkswagen Beetle-re. Vagyis olyan új szeg­mensek születtek, amelyek spe­ciális igényeket is kielégítenek, még ha jóval kisebb darabszámot is jelentenek. A másik jól megfigyelhető irányzat az autóiparban a gyárak világméretű fúziói. Az amerikai Chrysler és a német Mercedes házasságának első gyümölcsét már láthattuk is Géniben a Jeep Commander koncepció képében. A Ford is megvásárolta a Volvo je­lentős részét, s még tavaly a Volkswagen tulajdona lett a pati­nás Rolls-Royce gyár. A háttéripar sem marad ki a fú­ziókból, legutóbb az eddig is ve­zető szerepet játszó amerikai Goodyear gumiabroncsgyártó lepte meg a világot azzal, hogy megvásárolta a Sumitomo cso­port Dunlop, Pneumant, Nokián jelentős részvény csomagját. A gyártók egyre nagyobb hangsúlyt fektetnek a véges olaj­készlet kiváltására, ígéretes ter­veket láthattunk alternatív haj­tásra. Az Opel Concept A elneve­zésű városi kisautója egyaránt működtethető sűrített gázzal és benzinnel, míg a Citroen Dyna- volt inkább az elektromos hajtást részesíti előnyben. A sok csoda­járgány mellett persze valódi, megvásárolható újdonságokat is láttunk, de erről meséljenek a ké­pek. (Sebestyén) A 121-es alapjaira épült a Mazda új egyterűje, a Premacy. Ez­zel a japánok is feliratkoztak a legkisebbek új kategóriájába. Az idei esztendő autója, a Ford Focus családja kibővült a kombi változattal is. Csomagterében akár két bicikli is elfér. A Daimler Chrysler házasság első gyümölcse a Jeep Comman­der csúcsterepjáró. Gyártásáról még nem döntöttek. A cseh standon az összkerékhajtású Skoda Octavia kombi kel­tett feltűnést. A technikai megoldás a VW-től származik. Mercedes-Benz CL - a technikai újdonságokkal teletömött luxus kupé. A csúcsmodellt 367 lovas motor hajtja. Az első sorozat­gyártású autó, amely számítógép vezérelte aktív futóművet kapott. HÍRKERÉK BMW-sek klubtalálkozója Az idén Tihany ad otthont a márka évente megrendezésre kerülő európai ta­lálkozójá­nak. A hiva­talos prog­ram május 12-től 15-ig tart. S ha már a bajor autóról szó­lunk, hadd említsük Szép vonalú BMW coupe me8 a gyár­ból érkezett legfrissebb hírt: hamarosan piacra kerül a 3-as széria coupe-ja, mindjárt négy változatban: a 318CÍ, a 320CÍ, a 323CÍ és a 328CÍ. Megújult a Vectra Mind küllemében, mind mű­szaki tartalmában megújította középkategóriás si­kerkocsiját az Opel. Kí­vül a küszö­bök, a lökhá­rító, a hűtő­maszk, a lámpák vál­toztak, belül megjelent a bézs színű kárpit. Szerényebb lett a motorok fogyasztása. So­kat várnak a szupermodern 1,8 literes, 16 szelepes, 115 lóerős benzinmotortól, de a 16 szelepes, 1,6-os fogyasztása is szerényebb lett. Kívül, belül új a Vectra Még egy TT Győrből Nyárra tervezik az Audi TT nyitott tetejű változatának, a Roadsternek a pi­aci bevezetését. A szintén nálunk szerelt országúti torpedó csúcsmo­dellje 225 lóerős, mindkét tengelyét hatsebességes váltó hajtja. A ki­sebbik, 180 lovas változat fronthajtásos, ötsebes- séges váltóval készül. Végsebességük 223, illetve 237 km/óra. A tervek szerint a 180 lóerős Roadster összkerékhajtású változata is piacra kerül. A nyitott TT Győrből SAAB 9-5 Grifin A 3 literes, V6-os motorral szerelt svéd luxus autó a világ első és egyetlen motorja aszimmetri­kusan hajtott turbófeltöl- téssel. Az új konstrukció már alacsony fordulaton is dinamikusan gyorsul, ami a kocsi biz­tonságossá­gát tovább növeli. Biztonság és luxus IRÁNY A III. ÉVEZRED! Régi pótkocsijának használhatóságát megoldjuk! Kérje részletes és ingyenes tájékoztatónkat! • ABS, mert mi ügyelünk az Ön biztonságára, vagy • felszerelési csomagot adunk. Tel.: 258-0830, 253- 0605, -0606, -0607, 0608, -0609, -0610; Fax: 256-6684 (Az árak az ÁFA-t Rendkívüli finanszírozással, használt jármű beszámításával! Már 500 eFt előlegtől és 120 eFt havi díjtól (egyedi igénytől függően) kínáljuk a DAF 45 sorozat 7,5 t, 8,25 t, valamint a DAF 55 sorozat típusait 12 t, 15 t össztömegben felépítménnyel együtt. Becseréljük régi járművét (például IFA), és szabadon választhat féláron az alábbi kedvezmények közül Miben vezessünk? Hiába tud mindent az autónk, hiába halad­ják meg vezetői ké­pességeink még a Fit- tipaldiét is - ha a lá­bunk és a pedálok nem érintkeznek biz­tosan egymással - ál­landó az életveszély. Szép, de veszélyes Közlekedésbiztonsággal foglalkozó szakemberek már régóta arra figyelmeztetik az autósokat, hogy nem szabad megfeledkezni a megfelelő cipőről. Sőt: egyes lábbeliket egyenesen tiltanak. 1. A magas sarok és a magas talp. A nők et­től a viselettől valóban rendkívül szexisek, de csak utasként viseljék! 2. Klumpa. Könnyű föl- és levenni, ám a kocsiban veszélyesen bizonytalanná tesz, Bizonytalanná tesz azonkívül könnyen ki is csúszhat belőle a láb. 3. Bakancs. Hegymászásnál viselője biztosan áll a lábán, ezzel szemben a sofőr talpa nem érzé­keli kellően a pedálokat. Nem ajánlják vezetés­hez. Német szakemberek a közelmúltban kifej­lesztettek egy kifejezet­ten az autóvezetés biz­tonságát szolgáló láb­belit. A talpa leginkább a futballcipőkére emlé­keztet, csúszásgátló szegecsekkel verték ki. Gy. Z. Nem érezni a pedált A Mégane új arca A Break tágas csomagtere rekorder lett Az 1995 novembe­rében bemutatott Renault Mégane idén jelentős kor­szerűsítésen esett át, s ezzel egy idő­ben megjelent a kombi változat is. A Mégane-családból a forgalmazás kezdete óta 1 750 000 darabot adtak el, tavaly ösz- szesen 580 ezret, ez­zel a Renault büszke­sége a második leg­népszerűbb modellé vált Európában. A si­ker nagyrészt a kate­góriájában legbizton­ságosabb és legso­koldalúbb karosszé­riának köszönhető. A háromajtós kupé, az ötajtós ferdehátú, a négyajtós limuzin, az egyterű Scenic és cabriolet mellett idén áprilistól a hatalmas rakterű Break is meg­vásárolható. A kombi megjele­nésével egyidejűleg némileg módosult a Mégane-ok hűtő­maszkja és farkikép­zése is. A legszembe­ötlőbb a lendületes motorháztető és az eddiginél karaktere­sebb hűtőmaszk. Az új sorozat nagyobb kerekeken gördül (az alapkivitel a 13-as he­lyett 14 colos, a job­ban felszerelt model­lek pedig 15 colos ke­rekeket kaptak), ami a markáns megjele­nés mellett biztonsá­gosabb úttartást is eredményez. A kate­góriájában - az Euro NCAP független szer­vezet töréstesztjei alapján - eddig is a legbiztonságosabb autónak számító Mé­gane utasvédelmét még tovább fejlesz­tették. Alapfelszere­lés a két első légzsák mellett a két oldallég­zsák is, valamint mind az öt üléshez hárompontos bizton­sági öv tartozik. Javult a Mégane fékútja, ez a nagyobb átmérőjű féktárcsák­nak, és munkahenge­reknek köszönhető. A divatosabb ka­rosszériához persze új motor is dukál. A francia cég a hat mo­torból ötöt alaposan átfésült, így átlagosan 1 literrel csökkent a fogyasztás, miközben a motorok teljesítmé­nye megnőtt. Sebestyén Kálmán

Next

/
Oldalképek
Tartalom