Somogyi Hírlap, 1999. március (10. évfolyam, 50-75. szám)
1999-03-22 / 67. szám
2 SOMOGYI HÍRLAP Világtükör 1999. március 22., hétfő Mind többen támogatják Romano Prodit Csúcsra jár az unió Vasárnap Brüsszelben tanácskoztak az Európai Unió külügyminiszterei. Az eredeti napirend szerint csupán a hét közepén a német fővárosban esedékes csúcsértekezlet előkészítéséről lett volna szó, de a brüsszeli bizottság és elnöke megválasztásáról is tárgyaltak. Gerhard Schröder kancellár a közösség tagországainak vezetőinél tett villámlátogatása során nem volt túlzottan derűlátó, amikor az utódlás kérdéséről esett szó. Ennek ellenére az unió soros elnökségét adó Németország kormányfőjével folytatott megbeszélések alkalmából a tárgyalópartnerek kifejtették: mindannyian a lehető leggyorsabb megoldásban érdekeltek. Romano Prodi, akit mind többen tartanak a legesélyesebbnek a leköszönt luxemburgi Jacques Sanier helyére, kijelentette: kész átvenni az Európai Bizottság elnöki tisztségét, ha az EU összes tagállama egységesen támogatja őt, és ha teljes feltétel nélküli mandátumot kap feladatának ellátásához. A volt olasz miniszterelnök tanácskozott a jelenlegi kormányfővel, Massimo D’Ale- mával, aki egyértelműen Prodi jelölése mellett van. Korábban más nevek is szóba kerültek; a többi között Javier Solana, a NATO főtitkára, aki azonban mindenképpen ki kívánja tölteni még egy évig szóló mandátumát, és fölvetődött Helmut Kohl neve is. A NATO tanácskozik és kivár Javier Solana bármikor kiadhatja a tűzparancsot Belgrád ellen Javier Solana NATO-főtit- kár - aki változatlanul rendelkezik a szervezet fölhatalmazásával ahhoz, hogy bármikor kiadja a tűzparancsot - a hét végén ismét figyelmeztette a szerbeket, hogy a légicsapások bármely percben bekövetkezhetnek, hacsak a vezetőik nem hátrálnak meg Koszovó ügyében. KOSZOVÓ A kilátásba helyezett NATO- akcióval szembeni orosz ellenállásról a főtitkár azt mondta: „Ők a diplomáciai megoldást részesítik előnyben, ahogy magam is. Meg kell azonban érteniük, ha az erő alkalmazása marad az egyetlen lehetőség, akkor kénytelenek leszünk ahhoz folyamodni.” A légicsapások megindításának időpontjáról kezdtek tárgyalást vasárnap a NATO tizenkilenc tagországának állandó nagykövetei Brüsszelben. A helyzetet súlyosbítja, hogy a hét végén Koszovóban rosszabbodott a helyzet, és katonai szakértők szerint Szlobodan Milosevics hadserege arra készül, hogy átfogó támadást indítson az albánok ellen. A szövetség beavatkozásának közelségét sejteti, hogy kivonták a tartományból a nemzetközi ellenőröket, és a legtöbb tagország kiürítette belgrádi nagykövetségét. Négyszázharminc NATO-repülőgép vár a válságövezet szomszédságában az esetleges bevetésre. Robin Cook brit külügyminiszter vasárnap nagyon aggasztónak nevezte, hogy a legutóbbi 24 órában Koszovóban kiterjedtek az összecsapások, és újólag figyelmeztette a jugoszláv elnököt arra, hogy a Nyugatnak nem marad más választása, mint a katonai fellépés, ha Belgrád kiterjeszti a hadműveleteket és akadályozza a béke megteremtését a dél-szerbiai tartományban. Koszovóban vasárnap reggel kiújultak az összecsapások a szerb belbiztonsági erők és a szaka- dár albán fegyveresek között. A harcok főként a tartomány középső részén folynak, de újabb észak-koszovói incidensek miatt ismét járhatatlanná vált a Pris- tinából északra vezető legfontosabb út is. A szemben álló felek egymásra hárították a felelősséget a legújabb összetűzésekért. A párizsi konferencián részt vett albán küldöttség a koszovói helyzet miatt lemondta a hét végére Washingtonba tervezett látogatását, és Párizsból hazatér. FOTÓ:FEB/REUTERS Rózsabál Jótékony célokra fordították a szombaton Monte-Carló- ban megrendezett hagyományos Rózsabál bevételét. A 34 éves Stephanie hercegnő nagy örömet szerzett édesapjának, az uralkodó Ruinier hercegnek azzal, hogy ígéretéhez híven hazautazott legújabb lakóhelyéről, a franciaországi síparadicsomból, Auranból, s részt vett az eseményen. Igaz, a bál után kisvártatva ismét kocsiba ült, hogy visszatérjen gyermekeihez és barátaihoz. Boldognak látszott Caroline is, aki a közelmúltban ment férjhez Ágost Ernő hannoveri herceghez. Apja és az alattvalók bánatára a trónörökös, Albert még nőtlen. Hannoveri Ágost Ernő herceg, Caroline, Albert és Stephanie Először a repülés történetében: húsz nap alatt a Föld körül FOTÓ: FEB/REUTERS Megkerülték a Földet Egyiptomi területen biztonságosan földet ért vasárnap reggel a Breitling Orbiter III., az első hőlégballon, amely leszállás nélkül megkerülte a Földet. Bertrand Piccard svájci és Brian Jones brit léghajós kalandos vállalkozásának szerencsés befejezéséről a föld körüli utazást segítő genfi központ adott ki közleményt. A 41 éves Piccard és az 51 esztendős Jones Kairótól 800 kilométernyire délnyugatra, Luxortól 350 kilométernyire nyugatra, a Dahla oázis területén, Mut településtől északra ért földet. Eredetileg a gizai piramisok mellett akartak le- szállni, de légi járművük az út utolsó szakaszon 200 kilométeres óránkénti sebességű légáramba került. A ballon március 1- jén a svájci Alpokból indult világ körüli útjára, és összesen 19 napot, 21 órát és 55 percet töltött a levegőben. Az egyiptomi légierő a sivatagban megtalálta és felvette a léghajósokat, akiket a Dahla oázistól 85 kilométerre fekvő Mut repülőterére, onnan pedig Kairóba szállítottak. A first lady Egyiptomban Kairóba érkezett vasárnap Hillary Clinton és leánya, Chelsea. Az amerikai elnök felesége a Washington és az iszlám világ közötti kapcsolatok javítását célzó körútját kezdte meg Egyiptomban. Hillary érkezése után kijelentette: az amerikai nép nevében a baráti és a partneri kapcsolatok bővítésén fáradozik. Útjának további célja, hogy erősítse az amerikaiegyiptomi párbeszédet és tapasztalja, miként halad Egyiptom a jövő felé, miközben megőrzi kultúráját és hagyományát. HÍREK Áder az ázsiai kapcsolatról Áder János, az Országgyűlés elnöke indiai és japán tárgyaló- partnereit arról biztosította: Magyarország euro-atlanti törekvései mellett is kiemelt figyelmet szentel a két ázsiai országnak. A Magyar Nemzeti Bank nem talál vevőt ausztriai bankjára, ami azért nem kelt el, mert az érdeklődők túlságosan magasnak tartják az egymilliárd schillinges vételárat, valamint a közel négymilliárd schillinges behajthatatlan követelést. Előnyös üzleteken kívül az amerikai „túl- hatalom” kiegyensúlyozásához keres partnereket Európában Csiang Cö-min kínai elnök, aki vasárnaptól tesz európai körútja keretében négynapos látogatást Olaszországban. Most pár kilóval könnyebb! Egyes Opel modellekhez január 1-től 100 ezer, vagy akár 350 ezer forinttal könnyebben juthat hozzá! Mérlegeljen! Ez még apróban sem aprópénz! • egyes Corsa modellek akár 136 ezer Ft-tal kedvezőbb áron • Vectra modellek akár 350 ezer Ft-tal kedvezőbb áron • Corsa vásárlásakor kezelési költség nélküli hitel az Opel Banktól További részletekről érdeklődjön az Opel márkakereskedésünkben! Ajánlatunk a készlet erejéig, illetve február 28-ig érvényes. OPEL-©OPEL SIÓ AUTÓHÁZ 8600 SIÓFOK, Vak Bottyán u. 28. Tel./Fax: 84/313-188, 319-188 Fidel Castro és a terrorista Carlos kapcsolata A pénznek nincs szaga A kubai titkosszolgálat egy Budapestről megszökött tisztje szerint Castrót szoros kapcsolatok fűzték Carloshoz, a hírhedt terroristához. Havanna Az üggyel kapcsolatban ezekben a hetekben hallgatja meg a párizsi vizsgálóbíró, Jean-Louis Bruguiere az egykori kubai kémet, Juan-An- tonio Rodriguez Meniert. A ma 64 éves férfi éveken át dolgozott országa kémszervezete számára, és 1987-ben budapesti állomáshelyéről szökött át a másik oldalra. Évek óta Floridában él. Rodriguez-Menier állítása szerint Fidel Castro kubai vezető a hatvanas-hetvenes években ismerte meg Carlost (polgári nevén Iljics Ramirez Sanchezt), és igen sokra értékelte a terroristát. Carlos szervezett támogatást kapott a kubai belügyminisztériumból, így például Párizsban nem kevesebb mint öt lakást béreltek neki. Feladata az volt, hogy világszerte elkövetett merényleteivel szolgálja a „forradalom” ügyét. Kuba 1975-ig támogatta Carlost, ám utána „elbocsátották”, mert ellenőrizhetetlenné vált. Carlost a franciák, akik két fegyvertelen rendőr meggyilkolásáért keresték, 1994-ben Szudánból szállították Párizsba. Életfogytiglani börtönre ítélték. Időközben további perek folynak ellene, amelyekben a vizsgálóbíró magyar hatóságoktól kapott anyagokat, tanúvallomásokat is felhasznál. FEB Édes témák, keserű viták Minden évben felröppen a hír: a nagy csokoládégyárak beolvasztják a megmaradt Mikulásokat, s a húsvéti nyuszik voltaképpen a karácsonyi figurák kései reinkarnációi. Brüsszel Az Európai Unióban komoly szabályok gondoskodnak arról, hogy a Mikulás ne szülessék újjá tapsifülesként. A „legális” húsvéti nyúlnak (vagy tojásnak) legalább 35 százaléknyi kakaómasszát és 18 százaléknyi kakaóvajat kell tartalmaznia. A valóság azonban nem mindig a szabályok szerint alakul. A precíz németeknél mind a kakaómassza, mind a kakaóvaj aránya megfelel az unió előírásainak, Ausztriában viszont nem. Nyugati szomszédunknál - éppúgy, mint a finneknél, a dánoknál, az angoloknál, a svédeknél, a portugáloknál, az íreknél - az egész tömeghez viszonyított öt százalékig a kakaóvaj mellett nincs megtiltva másfajta növényi zsiradék fölhasználása. Más országokban viszont mindez tilos. Az Európai Parlament megpróbálta összehangolni a csokinormákat, de a kísérlet az édes témához képest meglepően keserű vitába torkollott. A nyuszik nagyságát, külsejét viszont nem akarja előírni az EU brüsszeli központja. A NASA hadat üzen a himsovinizmusnak Lányok a legénységben Az amerikai űrhajózási hivatal olyan expedíciót szervez, amelyben először lennének többségben a nők: a 7 tagú legénységben 5 hölgy kapna helyet, csak a parancsnok és a helyettese lenne férfi. A kutatók arra készülnek, hogy így behatóbban vizsgálhassák: milyen hatással van a súlytalanság a nők csontrendszerére, izomzatára, hormonháztartására. A várt eredmények fontos tapasztalatokat ígérnek, hiszen máig nem tudjuk például, miért reagálnak eltérően a férfiak és a nők bizonyos gyógyszerekre. A NASA azt is reméli, hogy a nők szerepének hangsúlyozása fokozottan fölkelti a gyengébb nem érdeklődését a természettudományok iránt. Az Egyesült Államokban 1978-ban kapott először szerepet női űrhajós. Azóta csaknem negyvenen voltak már különböző expedíciók részesei. Az űrrepülőgépek útjainak személyzetét adó 144 tagú gárdában 32 a nők száma, s ketten rendelkeznek közülük az űrsikló vezetéséhez szükséges képesítéssel is. Egyikük, Eileen Collins lesz az első, aki - várhatóan júliusban - nő létére űrexpedíciót vezet majd.