Somogyi Hírlap, 1999. március (10. évfolyam, 50-75. szám)
1999-03-16 / 62. szám
SOMOGYI HÍRLAP 14 Krónika 1999. március 16., kedd Kalendárium Ma március 16-a, kedd van „Senki sem kérkedhet azzal, hogy meglehet embertársai nélkül.” (Sully-Prudhomme) Névnapjukon köszöntjük Henrietta, Ábrahám, Henrik és Herbert nevű olvasóinkat. A nap ma: 5.24 órakor kél, és 17.52 órakor nyugszik. A hold ma: 5.26 órakor kél, és 16.17 órakor nyugszik. Ökumenikus egyházi naptár Kedd, köznap. - Napi igék: Kát.: Ez 47,1-9.12. Jn 5,1-16. Ref.: Ez 30. Mk 12,1-12. Ev.: Jer 11,18-20. Róm 11,1-10. Őrt.: 2Tim 2,1-10. Jn 15,17-16,2. - Henrietta. A germán eredetű Henrik /jel.: uralkodó/ francia-latin női és kicsinyített változata. Védőszent: Boldog Henrik német misztikus /+ 1266/. Virága: fehér tulipán. Mai évfordulóink 210 éve született Simon Georg Ohm német fizikus és matematikus. A berlini hadiiskolában, majd a müncheni egyetemen tanított, s volt a nürnbergi műegyetem igazgatója is. Kiváló tudósként alapvető felismerésekre jutott a hangtan és a fénytan területén, de legnagyobb tudományos eredménye, hogy összefüggést talált az elektromos áram feszültsége, erőssége és a vezetők ellenállása között, s ezek nyomán ő fogalmazta meg az elektromosság egyik alaptörvényét, a róla elnevezett Ohm törvényt. Az ő nevét viseli az elektromos ellenállás fizikai mértékegysége. A 10. HETI LOTTÓ Ötös lottó Hatos lottó A Szerencsejáték Rt tájéA hatoslottó számsoroláson koztatása szerint a 10. az alábbi nyerőszámokat héten az alábbi számokat sorsolták ki: sorsolták ki' 26, 31, 53, 72, 73 17, 23, 29, 37, 39, 40 A jokerszám: 570370 a pótszám: 32 — A DÉDÁSZ Rt. Kaposvári Üzemvezetősége értesíti a lakossági és közületi ügyfeleit, hogy 1999. márc. 16-án és márc. 17-én 7.30-15.00 óráig Kaposváron a Bartók Béla u. 51-89. számig és a 76-110. számig, Kodály Zoltán u. 1-9. számig és a 2-4. számig, a Táncsics Mihály u. 2-8. számig és az 1-23. számig, Kőrös u. 2-8. számig és az 5-7. számig, Kandó Kálmán u. 21-47. számig és a 22-48. számig, Kertész u. 47-97. számig és a 34-74. számig, a Jókai u. 23. számtól végig, valamint a Tisza utcában 0,4 kV-os hálózat rekonstrukció miatt áramszünet lesz. A Tisztelt Ügyfelek türelmét és megértését kéri a DÉDÁSZ Rt. Kaposvári Üzemvezetősége. (2798) — Középiskolás diákok! Az Autóközlekedési Tanintézet a tavaszi szünetben intenzív tanfolyamot indít március 27-én SM, A, B kategóriákban. Diákkedvezmény és részletfizetési lehetőség. Érdeklődni: Kaposvár, Berzsenvi u. 9. Tel.: 82/321-356. (2928) — A Videoton MBKE Kft. felvételre keres német nyelv- ismerettel rendelkező külker levelezőt, karbantartó műszerészt, vezetői gyakorlattal művezetőt. Továbbá felsőfokú végzettséggel, legalább 5 éves gyakorlattal informatikai mérnököt, valamint angol nyelvismerettel rendelkező lo- gisztikust. Jelentkezni személyesen, szakmai önéletrajz és oklevél fénymásolat beadásával lehet. Kaposvár, Izzó u. 3. Tel.: 502-132. (3017) GARZON BÚTOR arengedmenny GARZON IRODABÚTOR STÚDIÓBA Zielta i . egyes összeállítások amíg a készlet tart egyes IROPA SZÉKEK március 31-ig Figyelmükbe ajánljuk SZIGMA irodabútor családot Nagykanizsa, Kórház u. 12. Telefon/fax: (93) 314-808 A szabadság sajtója Március 15-e a sajtószabadság ünnepe is. A szabad sajtóé, melynek képviselőit a Somogy és Kaposvár önkormányzatának vezetői köszöntötték. A megyeházán dr. Gyenesei István, a közgyűlés elnöke fejezte ki nagyrabecsülését az írott és elektronikus sajtó munkatársainak. Az idén először átadott Arany- toll-díjat Faragó László, a Magyar Rádió szerkesztője vette át. A városházán tegnap látta vendégül a sajtó munkásait Kaposvár polgármestere. Szita Károly azt mondta, a fejlődő, régió-társközponti szerepre törekvő megyeszékhely nem érhette volna el eredményeit a sajtó nélkül. A polgármester virággal köszönte Az Aranytoll-díjas... fotó: kovács meg a munkáját Polgárdi Erika sajtóreferensnek, aki és a sajtóreferens fotó: ung nélkülözhetetlen láncszem a városháza és a sajtó között. Nem engednek a 48-ból Hazafias leleményesség szülte az ünneplésnek azt a formáját, ami évszázados hagyományokra tekint Buzsákon és környékén. A 48-as vacsorát idén is megrendezték a faluban. Buzsák Helytörténeti források a gazdagabb falvakban az 1880-as évektől, Somogybán a század elejétől említik a 48-as vacsorákat. Akkoriban ezeket a társas összejöveteleket használták az ünneplésre azok a hazafias lelkületű ifjak, akik a tiltás ellenére is meg akartak emlékezni a forradalomról. Amikor pedig már szabad volt az ünneplés, szemfüles kocsmáro- sok tartották életben a mulatságokat, ahol minden hagyományos rendben történt. Elszavalták a Nemzeti dalt és a Szózatot, Kossuth nótákat énekeltek és elfogyasztották az ilyenkor szokásos menütra pörköltet és a túróscsuszát tepertővel. Táskán újjáéleszteni sem kellett a hagyományt mert a háborút megelőző évek óta folyamatosan így emlékeznek a szabadság ünnepére. Gadányi István, polgármester tegnap is több mint 100 embert köszöntött, akik a hagyományos vacsora és a megemlékezés után hajnalig mulattak a 48-as események emlékére. (Fábos) Most nemcsak magát, társát is meglepheti egy minőségi mobiltelefonnal. Ha kártyával együtt vásárol egy Ericsson GF768/SL’ készüléket headsettel nettó 19.200” , bruttó 24.000 forintért, kap hozzá egy Alcatel MAX/SL* vagy egy Alcatel Club/SL* mobiltelefont" előfizetéssel együtt. Így ezentúl a Westel goo-nál a legfontosabb Kapcsolatok még elérhetőbbek lesznek. Legyen partnere Magyarország piacvezető mobilszolgáltatójának, amelyet már több mint hatszázezren választottak. Aligha véletlenül. WESTEL 900 minbfaotL Batet omtiágos KC7-es enyingi «(ágazás taü 06-88/480-6*4.06-30/900-9028 Hivatalos üztetkötónk. 06-30/930-3933 Keravill Kaposvár, Bethlen tér 1. • Ofotéri- Siófok. Szabadság tér 4 • Kaposvár, Fő u . 8. * Szanyi Gábor. Siófok. Fő ii. 174-17Ó. • Nyilas GSM-. Nagyatád. Széchenyi tér 24 • Poíár KfL Kaposvár, Honvéd u. 8.» Kaposvár. Széchenyi tér 8. • Barcs, Köztársaság u. 29. * ATI Ccnsutt Bt: Marcali. Rákóczi u. 7. • Fábián Dénes: Fonyód. Ady E u. 33. Nívó Kér. Kft Batatonbogtár. Dózsa Gy. u. 9. • Lát-Sat KfL Nagyatád, Piactér • GSM Center. Sófok. Fő ót 91. * A készülékek csak Westei 900 «tófintói kártyával használtadók? ~ Csak uj West«* 900 etöfa*tess«í kétéves szerződéssel. Az ár a? Ericsson 6f 768/SL’ készülékre és a választható Akatel/SL* készülékre «tófizetó» kártyával együtt vcíia&ozjk? *** A ké5zülékvésárláshaz magánszemélynek érvényes bankkártyái keS tamtiWnü. További Miéfectek és egyéb ketfrazmenyes ajánlatok az üzletekben tltarméoó, 24S-V2-10,0á-3BÍ»30-3B-30 »gy 184 U WM* 900 MlftaOn M hg4.Mil MA«« hRpj'/www westeifOQhu Kérésére üdetkötór* házhoz megy. hívja a 86-3(V930-3&-30-as számot* Csak amíg a készlet tart! Tarkasorok Álomautó Hosszú évek keserves kupor- gatása után a férj közli:- Drágám, végre van már annyi pénzünk, hogy meg- vehessük azt az autót, amire 1979-ben kezdtünk gyűjteni.- Tyűha!! A vadonatúj Ca- dillacet?- Nem, az 1979-est! Jó tanács Többször is előfordult, hogy munkából hazajövet más férfi karjában találtam a feleségemet. Mitévő legyek?- Nem is tudom. Vállalhatnál túlmunkát. Osztálytalálkozó Hajdani egyetemisták húsz év után találkoznak. Emlékszel, milyen kis kövér, pipogya fráter Voltam? - kérdi az egyik. - Na hát, nekiálltam edzeni és ma már maratonit futok.- Pompás - mondja a másik.- És emlékszel, milyen félénk voltam? Milyen gyönge tanuló? Na hát, elvégeztem egy szónoklattani tanfolyamot és most évi százezreket.- Pompás.- Na és te? Változtál?- Ó, hogyne. Emlékszel, milyen brutálisan őszinte voltam, ha valaki untatott? A szemébe mondtam, hogy nem érdekel. Ma már csak azt mondom: pompás. Fesztiválprooramok Kaposváron ma 14 órakor a helyőrségi klubban Török Emőke bábkiállítása nyílik. A Szín-Folt Galériában 17 órakor Lélektől-lélekig címmel értelmi fogyatékos gyerekek munkáiból nyílik kiállítás. 19.30 órakor a Szent Imre templomban a Vikár Béla Vegyeskar ad hangversenyt. A Táncsics gimnázium dunántúli középiskolák részvételével a Táncsics Kupa kosárlabda tornának ad otthont. Marcaliban 10.30 és 14.30 órakor a kulturális központban gyermekszínházi előadás kezdődik A gyáva tigris címmel. Siófokon 19 órakor a Dél-Balatoni Kulturális Központban a Budapest Ragtime Band ad koncertet. Tabon 13 órakor a művelődési központban „Honfidal - a reformkor és a szabadságharc költészete címmel a Vagantes trió tart előadást. BARCSIAK FIGYELEM! Megújuló fotós üzletünkben munkájára igényes, sikerorientált üzletvezetőt keresünk Feltételek:- középfokú kereskedelmi végzettség- horvát nyelvtudás Jelentkezni: 1999. március 21-ig a 7401 Kaposvár, Pf.: 198 címre VT ZJTU T A D A? Axel Springer-Magyarország Kft pártoktól független lapja. Felelős vezető az ügyvezető igazgató. Főszerkesztő: DR. KERCZA IMRE. Főszerkesztő-helyettes: LENGYEL ijL/lYl L/lJ11 niíALJYr JÁNOS. Lapszerkesztő: BÍRÓ FERENC, KURUCZ FERENC, VARGA OTTÓ. - Kiadja az AS-M Kft Somogy Megyei Irodája. Felelős kiadó: PORDÁNY H. LÁSZLÓ irodavezető. Szerkesztőség, kiadóhivatal: Kaposvár, Kontrássy u. 2/a. Telefon: (82)311-644. Fax: (82)312-315. Postacím: 7401 Kaposvár Pf.: 31. E-mail: somogyihirlapiaxels.hu. Hirdetés és reklám: MAJNIK MIKLÓS. Telefon:(82)311-506, fax (82)313- 949. Siófoki iroda (szerkesztőség, hirdetésfelvétel és lapelőfizetés): Siófok, Szabadság tér 2.1. em. 1. Telöfon: (84)311-668, telefax: (84)310-861. Készült a szerkesztőség számítógépes szövegszerkesztő-rendszerén. — Nyomtatta a Déli Nyomda Kft, Pécs, Engel János u. 8. Ügyvezető igazgató: FUTÓ IMRE. Terjeszti az AS-M Kft Somogy Megyei Irodája. A terjesztésért felelős: FALUDY MIKLÓS. Telefon (terjesztési ügyekben): 82/423-213. Előfizethető a kiadó igazolványával rendelkező kézbesítőknél, a Budapest Bank Rt kaposvári, balatonboglári és marcali fiókjánál, az OTP Rt Somogy megyei fiókjainál, a balatonföldvári, a balatonszárszói, a barcsi, a csurgói, az igali, a karádi, a kéthelyi, a nagyatádi, a nagybajomi és a nagyberki takarékszövetkezetnél, a Postabank Rt siófoki és kaposvári fiókjánál, az Erste Bank Rt és Konzumbank Rt kaposvári fiókjainál folyószámiáról; a kiadó székhelyén, belföldi postautalványon (az utalvány hátoldalára írják rá: előfizetés), valamint számla alapján átutalással. Előfizetési díj 1999-ben 1 hónapra 825 Ft, negyedévre 2475 Ft, félévre 4950 Ft, egy évre 9900 Ft. ISSN 0865-9125. Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza.