Somogyi Hírlap, 1999. március (10. évfolyam, 50-75. szám)
1999-03-01 / 50. szám
1999március 1., hétfő SOMOGYI HÍRLAP Megyei körkép ll en lesz a március < 'B.-köd, z-zópor, V-zivator, • -vosórnop Díszoklevél és emléktábla a város 10. születésnapjára Ünnepeltek a városvédők Minda hónap első Somogyi Hírlapéban közzé tesszük Dávid Mihály Dél-Dunántúl területre egész hónapra érvénye meteorológiai prognózist Az egész évre érvényes lőrejelzés postán megrendelhető Dávid Mihály 4400 Nyíregyháza, Pf. 414. címen. A hőmérséklet a hónap első felében és a hónap végén viszonylag magas lesz. Húszadika közelében hűvös napok várhatók. Tíz évvel ezelőtt, 1989 márciusában avatták varossá a települést. Erre emlékeztettek tegnap emléktábla avatással, díszoklevelek adományozásával, könyvbemutatóval és kiállítások megnyitásával a Csurgói Városvédő Egyesület tagjai. Csurgó — Nem ellenünnepséget szerveztünk — szögezte le kérdésünkre válaszolva Gál Endre, az egyesület elnöke, s megjegyezte: amikor döntöttek a mostani rendezvényről, nem tudtak arról, hogy a város vezetése mikor és milyen körülmények között emlékezik meg az évfordulóról. — Ha meghívnak bennünket a hivatalos ünnepségre, akkor elmegyünk oda is. Pontosan tudjuk, hogy nem vagyunk hatalmi tényező, de nem is akarunk azzá válni. Mi cselekszünk, a civil szervezet keretei között, támaszkodva mindenkire, akit érdekel a város, s ha az eredményeink megkérdőjelezik azok munkáját, akiket azért fizetnek, hogy cselekedjenek, akkor tényleg van egy kérdőjel. Úgy gondoljuk, ha öt virággal többet ültethetünk, akkor annyit teszünk. Ha futja erőnkből egy újabb könyvre, akkor azt adjuk majd ki. Az utóbbi megjegyzés a legújabb csurgói kiadványra vonatkozott. Az egyesület által szervezett megemlékezésre jelentették meg dr. Soós Gyula Kis történelem Csurgó nagy múltjából című kötetét. Az egyesület emléktáblát leplezett le a Korona Szálló falánál, s a közösségi házban megtartott ünnepségen adták át először az egyesület Csurgóért elismerő oklevelét Várnái Istvánnak, Gáspár Győzőnek, Pintér Jánosnak, Maczkó Gyulának és Varga Jánosnak, illetve jelképesen a székelyudvarhelyi Demeter Zsigmondnak. Váradi István és Sasvári Tiborné képeslapjaiból múltidéző kiállítást nyitottak. N. J. Ellenőrizhetetlen árak, engedély nélküli vállalkozók Panaszos fogyasztók (Foütatás az 1. oldalról) A haté mentén tovább nőtt az űzitek száma, egyre több az orság más vidékeiről odatelepüli vállalkozó. A taxizás társhatságokkal közös, fokozott ellenőrzése során rendszmtáblákat vettek le, forgalrr engedélyeket vontak be. Olyn budapesti taxisra is bukkanak Siófokon, aki évek óta engdély nélkül fuvarozott. Caknem kétszáz me- legkonyiás vendéglátó egységet is vizsgáltak, különös tekintetei a halételek alapanyagálak beszerzésére. Annyi szabálytalanságot tapasztalak, hogy büntető eljárást is kezdeményeztek. Osz- szesen 2 millió 656 ezer forinttal több bírságot szabtak ki az előző évinél. A szabálysértési felelősségre vonást leggyakrabban az árak ellenőrizhetetlensége, az élelmezés-egészségügyi szabályok és a bizonylati fegyelem megsértése, a minőségtanúsítás hiánya miatt alkalmazták. A vásárokat és piacokat háromszor vizsgálták, a helyzet ezen a téren sem javult: a legnagyobb arányban itt találtak szabálytalanságokat. Tizenegy esetben összesen 2,2 millió forint reklámbírságot szabtak ki. Katona József Jól fújták a fafúvósok Tizenhirom zeneiskola több mint 8G növendéke vett részt a ászt Ferenc Zeneis- kolábai megtartott 9. megyei fafüvós versenyen. Kaposvár A magasszínvonalú megméretésen négy hangszeren, négy korcsoportban mutatkoztak be a fiatalok. A zsűri értékelése alapján a legkiemelkedőbb produkciókat kaposvári növendéket adták elő: Papp Viktória (felkészítő zenetanára Csupor Lászlóné) és Krum Enikő (tanára Csupor László) fuvolán, míg Ékes Rita (tanára Kápolnás Attila) klarinéton érte el a szép sikert. Mindhárman a megyei közgyűlés kü- löndíját kapták. Kiemelte a zsűri Futás Orsolya és Mikonya Eszter balatonföldvári (fagott, tanáruk Kapus János), Szincsák Eszter balaton- szemesi (klarinét, tanára Gyarmati Klára), Balázsfi Diána (tanára Sasvári Attiláné), Bori Linda, Gyánó Georgina, Kollárovics Nóra kaposvári (fuvola, tanáruk Csupor László), Kovács Kristóf balatonföldvári (oboa, tanára Kapus János), Sándor Kata kaposvári (fuvola, tanára Nagyné Soltra Mónika), Fekete Loránd kaposvári (fuvola, tanára Csupor Lászlóné), Varga Balázs barcsi (klarinét, tanára Járemko Igor), Szilasi Rita kaposvári (oboa, tanára Hencz Mihály), Kacsar Miklós kaposvári (fuvola, tanára Csupor Lászlóné), Nagyváradi Szabina kaposvári (klarinét, tanára Sasvári Attiláné) produkcióját. A Somogyért Egyesület kü- löndíját kapta Ballay Judit a zongorakíséretért. Bulgáriában a Dráva-tej Bolgár exportra termel a barcsi Dráva-tej kft. A Bulgáriában nyíló Metró-áruházlánc tőlük rendelte a sajtkrémet, vajkrémet és nagy mennyiségben füstölt sajtot. Barcs Az árufeltöltéshez szükséges első szállítmányok rövidesen útnak indulnak Barcsról. Az üzlet tartósnak tűnik, hiszen mind a hét bolgár Metróba a Dráva-tej szállítja majd ezeket a termékeket — tudjuk Francz Rezsőné ügyvezető igazgatótól, aki elmondta: a külföldi piacok megtalálásával enyhíthető kissé az az erős nyomás, amely a hazai tejiparban a nagy külföldi gyártók megjelenésével kialakult. A füstölt sajt gyártás beindításával jó lóra tett a barcsi kft. - Ez az a termék, amivel még nem telített a piac — mondta az ügyvezető igazgató. — A jó fogadtatás láttán a füstölt sajtot már családosí- tottuk is, vagyis többféle ízesítésben is gyártjuk. Az iskolatej-akció során egész Somogyot a barcsi cég látja el a poharas tejjel. Ezzel kapcsolatban elmondták: a falvakból javarészt már megérkeztek az igények, de a városok közül többen még késlekednek. N. L. Rt lesz a Gazdasági társasággá való átalakulás előkészítéséről döntöttek szombaton Ta- bon, a Béke Mezőgazda- sági Szövetkezet közgyűlésén. A megjelent 270 tagból 263-an értettek egyet az igazgatóság indítványával: az átalakulással létrejövő társasági forma részvénytársaság legyen. Tab Dr. Szűcs Józseftől, az igazgatóság elnökétől megtudtuk: a közgyűlésen a tagság döntött szövetkezetből az üzletrész felosztásának elveiről, elfogadták az átalakulás ütemtervét, illetve a tagok nyilatkoztak arról is, hogy be- lépnek-e a létrejövő részvény- társaságba, vagy a szövetkezetben tartják üzletrészüket. Heten nemet mondtak.- Ezen a héten már megkezdjük a vagyon leltározását - mondta a közgyűlés után az elnök. - Az összesítést követően elkészül az átalakulási vagyonmérleg, illetve a vagyonmegosztási terv. Ezt április 8-án igazgatósági ülésen tárgyaljuk. Tagságunk vagyonnyilatkozata alapján április 28-án újabb közgyűlést tartunk, ahol a számokat ismerve kimondhatjuk a részvénytársasággá való alakulást, vagy azt: a vagyoni arányok miatt nem lesz átalakulás, marad a szövetkezet és működik tovább. Az elnök hangsúlyozta: a részvénytársasági forma stabilabb gazdálkodást tesz lehetővé, másrészt nagyobb a társasági tagok érdekeltsége, de a vagyon is hatékonyabban működtethető. Krutek József HÍREK Feltört a talajvíz A hétvégén tíz helyen is adott munkát a tűzoltóknak a belvíz. Cso- konyavisontán, Görgetegen, Somogytarnócán, Nagybajomban és Kaposváron is öntött el pincéket, alagsorokat a feltörő talajvíz. A tűzoltóság ügyelete szerint azonban az elmúlt hetekhez képest csökkent az ilyen esetek száma. Nőtt a vagyon A somogyi önkormányzatok mérleg szerinti vagyona 3,6 milliárd forinttal nőtt az elmúlt évben, vagyis elérte a 37 milliárd forintot. Egyre jelentősebb a helyi adókból származó bevétel, 1998-ban újabb öt település élt ennek a bevezetésével, iparűzési adót pedig tizennyolccal többen vetettek ki. Bevándorolnak Az elmúlt évben 411 bevándorlási kérelmet bírált el a megyei köz- igazgatási hivatal. A legtöbb külföldi állampolgár Romániából, elsősorban Erdélyből érkezett Somogyba, számos európai országon kívül Amerikából és Afrikából is telepedtek le nálunk emberek. Szegény bölcsődék 17 önkormányzat működtet bölcsődét, a fenntartók a szükségesnél is kevesebb feltételeket biztosítják csak az intézmények fenntartásához, ez alól csak Siófok, Fonyód és Barcs a kivétel. A megyei gyámhivatal vizsgálatának tapasztalatai szerint a gyermekek után járó normatíva alacsony, a bölcsődék nem tudják a játékokat, bútorokat, ruhákat pótolni. Állampolgársági vizsga Négy alkotmányossági alap- ismereti vizsgát szervezett tavaly a megyei közigazgatási hivatal, amelyen 78 külföldi állampolgár vett részt. Farsang Szennán A Fekete László Általános Iskola és a Szennai Zöldek gyermek- szervezete rendezett szombaton farsangi bált a szennai kultúrházban. Kiégett bogárhátú Valószínűleg műszaki meghibásodás miatt égett ki teljesen a hétvégén Lengyeltótiban egy bogárhátú Volkswagen. A baleset során személyi sérülés nem történt. Melegfront A hirtelen jött, nagyfokú hőmérséklet-emelkedés nem okozott közlekedési baleseteket a Somogybán, a megyei mentőszolgálat ügyelete szerint azonban több beteget kellett a pszichiátriára szállítani. Tiszta haszon - biztos háttér! Pannon GSM előfizetés nettó 4800 Ft, bruttó 6000 Ft Most nettó 7800 Ft, bruttó 9750 Ft beszélgetéssel! Mindehhez Panasonic G450 már nettó 4800 Ft, bruttó 6000 Ft. Ezen felül további,, rendkívüli készülékajánlatokkal is várjuk Ónt, amíg a készlet tart! Területi képviseletünk címe: Kaposvár, Fő u. 6. Az ajánlatban szereplő készülékek csak Pannon GSM előfizetéssel együtt vásárolhatók meg. A fenti készülék ára Pannon GSM előfizetés nélkül értendő. További részletek az üzletekben. PANNON ttttt Az élvonal. ■ AAAAAAA GSM A barcsi füstölt sajt Bulgáriában is ízlik fotó: kovács tibor