Somogyi Hírlap, 1999. március (10. évfolyam, 50-75. szám)

1999-03-02 / 51. szám

SOMOGYI HÍRLAP 2 Világtükör 1999. március 2., kedd Bírálat a vendéglátóknak Madeleine Albright pekingi látogatásán kritizálta vendéglátóit az ellenzékkel szembeni bánásmód miatt. Az amerikai külügyminiszter kínai kollégájával, Tang Csia-hszüannal folytatott tárgyalásain közölte bírálatát. fotó: feb/reuters Bob Dole és Soros György segítségét kéri az amerikai külügyminiszter Emberrabló gerillák Hírháttér A vörös szegfű jegyében „A XXI. század új Európája.” E kissé hangzatos nevet viseli az a programtervezet, amelynek megvitatása a legfonto­sabb teendő az ESZP-nek, az Európai Szocialisták Pártjá­nak tegnap Milánóban megkezdődött kongresszusán. A dokumentum 21 pontban foglalja össze , mit tartanak leg­sürgetőbb feladatuknak a balközép erők. A jelenlegi Euró­pai Parlamentben ugyanis a szocialista-szociáldemokrata irányzat büszkélkedhet a legnépesebb képviselőcsoporttal, s az Európai Unióban is vitathatatlanul a „vörös szegfű” a domináns pártjelvény: a közösség 15 tagállama közül 13- ban vannak kormányon az ESZP-hez tartozó politikai cso­portok. Nem csoda tehát, hogy ha valaki csak sebtében nézte át a milánói vendéglistát, könnyen azt hihette, hogy egy EU- csúcs névsorát olvassa. Elvégre Schrödertől Blairig, Jospin- től D’Alemáig a nyugat-európai politikai élet seregnyi rep­rezentánsa vesz részt a találkozón, amelyet újabb, a stras- bourgi euro-honatyákkal kiegészített tanácskozás követ. Nem véletlenül: júniusban esedékes a következő európai parlamenti választás, a balközép erők tehát felkészülésre, is ki akarják használni rendezvényt. A vörös szegfűs talál­kozó magyar szempontból sem érdektelen. Egyrészt mert - egyelőre megfigyelőként - az MSZP is meghívást kapott. Másrészt azért, mert az uniós reform megvitatása szorosan összefügg a kibővítés dilemmájával. (Szondy) Bősnél valamit visz a víz A zsilipnek csak az a baja, hogy működtetik HÍREK Még egy hétig kórházban marad Borisz Jelcin, bár gyomorfekélye a gyógyszeres kezelés nyomán már gyógyu- lóban van. A műtéti beavat­kozás kérdése ezúttal sem merült föl. A pápa engedélyezte, hogy megindítsák Kalkuttai Teréz anya boldoggá avatási eljárását, nem várva meg a boldoggá avatandó személy halálától számított szokásos öt év elteltét. II. János Pál engedélyének birtokában Henry Sebastian D’Souza kalkuttai érsek hozzákezdhet a boldoggá avatáshoz szük­séges dokumentumok és ta­núvallomások gyűjtéséhez. Az euró kamatait az Euró­pai Központi Bank elnöke, Wim Duisenberg szerint „a jelenlegi szinten kell tartani”. A bankelnököt nem aggasztja az euró leértékelődése sem. Több merényletet követtek el Isztambulban hétfőre vir­radóra ismeretlen tettesek, feltehetően kurdok és balol­dali szélsőségesek. A török rendőrség közlése szerint ti­zenheten sebesültek meg, amikor fegyveres merénylők kézigránátot hajítottak egy kávéházba, majd lövöldö­zésbe kezdtek. Három felté­telezett tettest a hatóságok őrizetbe vettek. Gyújtóbom- bás merényletet követtek el üresen álló városi autóbu­szok ellen is. Moszkvában több száz kurd tüntetett hét­főn az amerikai követség épülete előtt. Rendkívüli kormányülést hívott össze Benjamin Netan­jahu izraeli miniszterelnök, hogy megvitassák a Hezbol- lah terrorszervezet vasárnapi merényleteire adott izraeli megtorlás esetleges folytatá­sát. Az izraeli hadsereg va­sárnap heves támadást indí­tott a lázadók ellen, miután a gerillák az Izrael által meg­szállt dél-libanoni „bizton­sági övezetben” megöltek négy izraeli katonát, köztük egy dandártábornokot. Emelkedni kezdett az ola­jár arra a hírre, hogy ameri­kai repülőgépek vasárnapi rakétatámadása nyomán megsérült az egyik fő iraki olajvezeték, az észak-iraki Kirkukból a törökországi Ceyhan földközi-tengeri ki­kötőjébe vezető cső, és ezért szünetel a szállítás. A New York-i árutőzsde jegyzésében hétfőn hordónként 22 centtel 12,49 dollárra drágult a West Texas Intermediate irányadó könnyűolaj fajta áprilisra. Koszovói EBESZ-források közlése szerint meghalt annak a két szerb polgár­nak az egyike, akik a fő­ként albánok lakta szerbiai tartomány függetlenségé­ért harcoló albán gerillák fogságába kerültek. A tú­szoknak még szombaton veszett nyomuk Orahovac település környékén. KOSZOVÓ A Savelic-testvérek szombat délután tűntek el a közép-ko­szovói Velika Hoca települést övező erdőben, s a helybeliek feltételezése szerint a Koszo­vói Felszabadítási Hadsereg (UCK) fogságába estek. A fivérek elrablása, illetve három albán néhány nappal korábbi eltűnése a hét végén ismét feszültséget váltott ki a két etnikai közösség között. Két koszovói albán életét vesztette, egy pedig megse­besült vasárnap este Pristina központjában, amikor isme­retlen tettesek tüzet nyitottak rájuk. Washingtoni sajtóér­tesülések szerint Madeleine Albright amerikai külügymi­niszter a koszovói béketerv elfogadtatása érdekében Bob Dole volt republikánus szená­tor, valamint Soros György üz­letember segítségét is kérte a keményvonalas albán veze­tők meggyőzéséhez. A Newsweek című hetilap hétfői számának cikke szerint Adem Demaci, aki a Koszovói Felszabadító Hadsereg politi­kai képviselőjeként lép fel megnyilatkozásaiban, de Rambouillet-ba nem volt haj­landó elmenni, a francia- országi tárgyalások idején Albrighttal folytatott telefon- beszélgetésében durván visz- szautasította a függetlenség helyett a koszovói autonómia elfogadását szorgalmazó amerikai külügyminiszter asszonyt. Egy hónapja terjedt el Po­zsonyban a hír, hogy a bősí erőmű két zsilipkam­rája alá beszivárog a víz, és a helyzet annyira sú­lyos, hogy a kormány az erről szóló jelentést kény­telen volt titkosítani. Pozsony Az erőmű építői és üzemelte­tői azóta többször kijelentet­ték, hogy a szivárgás koránt­sem olyan súlyos: a még a Meciar-kormánynak tett je­lentésükben csak azért túloz­tak, hogy a kabinet mielőbb adjon pénzt a szivárgás meg­szüntetésére. Jozef Oblozinskynak, a ko­rábban Július Binder vezette Szétesőben az orosz haderő A washingtoni külügymi­nisztérium összefoglaló jelentést készített az „orosz katonai összeom­lásról”. Washington A tanulmányt ismertető The Washington Post megemlíti: maga az orosz védelmi mi­nisztérium is úgy fogalmaz, hogy az átlagos orosz katona „éppen hogy csak hadra fog­ható”. A katonai kiadások 1998 első kilenc hónapjában a tervezettnek csak a kéthar­madát érték el. A tengeralattjárók gyakorló Vízgazdálkodási Beruházó vállalat (VVB) helyettes igaz­gatójának tájékoztatására hi­vatkozva most a pozsonyi Pravda hétfői száma számolt be arról, hogy a zsilipkamrák dilatációs fugáinak már régen időszerű újratömítése pénz híján késlekedik. Az újratömítéshez 60 mil­lió, a műszaki berendezések felújításához ugyanennyi, a kamrák rekonstrukciójához pedig 20 millió korona kel­lene - közölte. A jelentésből kiderül: a szivárgást már 1993-ben észlelték. Az alta­lajban és az építményekben zajló folyamatok összefügge­nek azzal, hogy a zsilipkam­rákat a hajók áthaladásakor feltöltik vagy kiürítik. tevékenységét 25 százalék­kal, a felszíni hajókét az egy- harmadával mérsékelték. A légierő pilótái a szükséges és előírt repülések mindössze 15-40 százalékát teljesítették. A rubel leértékelődése is csökkentette a katonai erők fizetőképességét, olyannyira, hogy az orosz védelmi mi­nisztérium adóssága ma már 60 milliárd rubelre becsül­hető. „Az orosz katonai helyzet rosszabb, mint valaha” - je­gyezte meg az egyik amerikai katonai szakértő. „Meglepő, hogy még nem bomlott fel elemeire az orosz hadsereg”. Egy ballon százat csinál Újabb léghajósok indultak el hétfő reggel föld körüli útra. A svájci Bertrand Piccard és a brit Brian Jones pár perccel kilenc óra után szállt fel Chateau d’Oex svájci alpesi üdülőhelyről egy 55 méter magas hőlégballonnal. fotó: feb/reuters MEGHÍVÓ mr Várjuk kedves partnereinket a MACH-TECH '99 Nemzetközi Gépgyártás-Technológiai szakkiállításon, Budapesten, a BNV területén, az A pavilon 308/C standján. Termékeink: - Precíziós golyósorsók- Elektromechanikus revolverfejek (BA 150, BA 200, SAUTER típusok)- Speciális tengelyek, trapézorsók- Lineáris vezetörendszerek A kiállítás ideje: 1999. március 2-5. Kedvezményes akcióval várjuk Önöket! SZtMIKRON p r i: ci $ i o s r e c // v o t. o t , i e s 6000 Kecskemét, Szegedi út 49. Tel.: 76/484-100 Fax: 76/481-520 szimikron@mail.datanet.hu Traktorok és mezőgazdasági gépek forgalmazásához mezőgazdasági gépész - vagy agrármérnök végzettséggel területi képviselőt keresünk Kiemelt fizetési, személygépkocsit biztosítunk. írásos jelentkezésüket kérjük: F. Berger Kft. 9027 Győr, Puskás T. u. 4. Schmierer Jenő részére Tel.: 96/310-070 Ha kedd, akkor Kiskegyed! • Megállás nélkül szépek és gazdagok • A vagyon megosztható, a férjem nem • Fogszabályozót kért a szerephez • Én voltam az ajándék- a legolvasottabb női magazin

Next

/
Oldalképek
Tartalom