Somogyi Hírlap, 1999. február (10. évfolyam, 26-49. szám)

1999-02-27 / 49. szám

SOMOGYI HÍRLAP 1999. február 27., szombat Belpolitika 7 Belvízkárokra nem lehet biztosítást kötni Veszélyben a tulajdon Nem okozhat hátrányt a művelődésben a kistelepülések szegénysége Pályázatokra 3 milliárd forint Több mint harommilliard forint értékben ír ki pá­lyázatokat a napokban a kulturális tárca önkor­mányzatok, alapítványok, civil szervezetek és ma­gánszemélyek számára nemzeti értékeink meg­őrzésére és gyarapítá­sára. Külön támogatás szolgálja a millennium méltó megünneplését. Budapest Visy Zsolt helyettes államtit­kár vázolta fel a többségé­ben idén induló, de több évre szóló nagyszabású kul­turális program főbb céljait. Az idei költségvetés a ta­valyinál mintegy 60 száza­lékkal több pénzt juttatott kulturális célokra. Ez tette lehetővé a tekintélyes pályá­zati pénzek szétosztását. Százhúszmillió forint jut múzeumi, 260 millió köz- gyűjteményi, 400 millió közművelődési progra­mokra, az épített örökség megóvására pedig 1,3 milli­árd forintot szánnak. Az egyik pályázati feltétel a saját pénz felmutatása. Ez általában a pályázatban megjelölt összeg ötven szá­zaléka lesz. Lapunk kérdésére, hogy ez a feltétel nem zárja-e ki a pályázatból azokat a sze­gény, pénztelen kistelepülé­seket, amelyeknek még az önrész előteremtése is gyak­ran megoldhatatlan nehéz­séget okoz, a helyettes ál­lamtitkár úgy válaszolt: bár minden egyes esetben füg­getlen kuratóriumok dönte­nek a pályamunkákról, a tárca megtalálja majd a mód­ját, hogy szegénységük mi­att az aprófalvak, a kisebb községek se kerüljenek hát­rányba. Az ilyesfajta pozitív disz­kriminációt egyébként is fontosnak tartják, mert pél­dául a múzeum- és könyv­tárpártoló, népművészeti al­kotóházakat támogató, hely- történész közösségeket se­gítő programok éppen a sok vonatkozásban háttérbe szorult vidék esélyjavítását is szolgálják. (Deregán) A lízingcégekkel szemben óvatosságot ajánlanak a szakemberek Nehéz lakást venni A belvíz okozta károk eny­hítése, valamint a károk helyreállítása előrelátha­tóan nem csak az önkor­mányzatok kasszáját üríti ki. A korábban árvíz, most pedig belvíz fenyegette te­rületeken jó néhány csa­lád maradhat fedél és mű­velésre alkalmas föld­terület nélkül. Budapest Katasztrófa esetén a megyei területfejlesztési tanácsok ál­tal kezelt, úgynevezett „vis maior alapokból” rendezik az önkormányzati tulajdonban esett károkat. A magántulajdonban lévő házakat, telkeket, földeket, jószágot ért természeti csapás terheit azonban úgy tűnik, hogy sem helyi, sem pedig központi pénzalapok nem enyhítik. Belvízkárra például hazánkban egyetlen biztosí­tótársaság sem köt szerző­dést. Amennyiben a települé­sek rendelkezésére álló vis maior alapok kifogynának, úgy a Belügyminisztériumon keresztül igénybe vehetik a háromszázmilliós központi speciális tartalékot is. Rend­kívüli esetben pedig a köz­ponti költségvetés tartalékai­ból vonhatnak el pénzt az arra rászoruló önkormányza­tok megsegítésére. A kabinet ezen a héten fo­gadta el a katasztrófák elleni védekezés irányításáról szóló törvényjavaslatot. Amennyi­ben az Országgyűlés is meg­szavazza, úgy létrejöhetne egy kormányzati koordiná­ciós bizottság, amelynek fő feladata az élet és vagyon­mentés irányítása lenne. Horváth Magdolna Ma a lakosság jelentős ré­szének nincs annyi kész­pénze, hogy azonnal ki tudjon fizetni körülbelül 3- 4 millió forintot - jelenleg ugyanis ennyibe kerül egy, az átlagnál nem drágább, 30-35 négyzetméteres komfortos városi lakás. A kispénzűek számára a sa­ját lakás egyelőre csak nehezen elérhető álom. A négytagú családok költség- vetését vizsgálva nyilvánva­lóvá válik, hogy a szükséges kiadások levonása után az át­lagos jövedelemből körülbe­lül 20 százalék marad beru­házásra, így lakás vásárlá­sára. Az infláció mértékét és az ingatlanárak emelkedését Elkezdődött az Európai Unióban elfogadott orvosi, szakképzési formák hazai bevezetése. Az 1999-2000. tanévtől 900 friss diplomás doktornak nyújt biztos pályakezdést a központi gyakornoki rendszer - jelentette be Gógl Árpád egészségügyi miniszter. Budapest A hazai orvosi egyetemek, a Magyar Tudományos Aka­démia, az Egészségügyi Tu­dományos Tanács, a szakmai kollégiumok, a kamarák és a figyelembe véve az átlag ma­gyar állampolgárnak akár negyven évébe is beletelhet, míg saját ingatlan tulajdono­sává válik. Igénybe lehet venni a ban­kok különböző hitelkonst­rukcióit, ám tudni kell, hogy a kamatláb 25-31 százalék között mozog, és a hitelező az egyéb járulékos költsége­ket is felszámítja. A hitelké­relmezőnek legalább 60 szá­zalék önrészt kell felmutat­nia, s csak a vételár 40 száza­lékára lehet kölcsönt igé­nyelni. A fejlett piacgazdasá­gokban az önrész 20 százalék körüli. 1997-ben lépett hatályba a lakás-takarékpénztárakról szóló törvény. Az új finanszí­hallgatói önkormányzatok képviselőiből álló bizottság dolgozza ki a szakorvoskép­zés új szabályait. A két évre központi gya­kornoki státusba kerülők és oktatóik bérezésére az idén nyolcszázmillió forintot kü­lönítettek el. Ebből október­től országszerte 49-62 ezer forint közötti alapbért tudnak fizetni a pályakezdőknek. A fiatal orvosok havonta 6 ügyeleti díját ugyancsak a központi költségvetés állja. Lesznek olyan egészségügyi intézmények, ahol bérfe­szültséget okoz a frissen be­állt gyakornok magasabb rozási forma lényege, hogy a költségvetés e pénzintézete­ken keresztül egészíti ki az ál­lampolgárok rendszeres meg­takarításait. Ilyen elvek sze­rint jelenleg már működik néhány nagyobb kassza. A lakáslízingelő cégek óri­ási lízingdíjat és kamatot számítanak fel. Nem árt az óvatosság, mert ha a cég csődbe megy, elvész a lakás, amely a futamidejének végéig a lízingcég tulajdona. E lehetőségek mellett még igénybe vehetők a szociális segélyek, az önkormányzat által nyújtott vissza nem térí­tendő támogatások, a vállala­tok vissza nem térítendő, vagy kamatmentes hitelei is. Ködmön Marianna bére. A miniszter szerint 2000-től a közalkalmazotti bértábla legalsó sávja utoléri a gyakornoki fizetéseket. Az állások pályázat útján nyer­hetők el. A képzést egyetemi tan­székekhez kötik, a gyakorno­kok az oktatás vonzáskörze­tében lévő településeken dol­goznak. Várhatóan március közepére jelentik az egyete­mek, hogy a környező régió­ban mennyi a betöltésre váró gyakornoki álláshely. A szakképesítések végleges listája ugyancsak illeszkedik az uniós elvárásokhoz. (Németh) HÍREK Tarafás utóda Orbán Viktor miniszterelnök pénteken - március 1-jei hatállyal - ki­nevezte Szálkái Istvánt, a Nemzetközi Bankárképző vezérigazgatóját az Állami Pénz- és Tőkepiaci Felügyelet elnökévé. Aggódik az MSZP Az MSZP nem kárörömöt, hanem ag­godalmat és politikai felelős­séget érez a magyarországi gazdasági folyamatok kedve­zőtlen alakulása miatt - mondta Kovács László párt­elnök-frakcióvezető a szocia­lista frakció ülését követő tá­jékoztatón. Vidékfejlesztési bírálat Kuncze Gábor, az SZDSZ frakcióvezetője élesen bírálta a kormányt vidékfejlesztési politikája miatt. A politikus úgy fogalmazott: „Az a vidék- fejlesztés, amiről a minisz­terelnök beszél, arra való, hogy a központ kénye-kedve szerint osztogassa a neki tet­sző önkormányzatoknak, embereknek, társadalmi cso­portoknak a pénzt, ahelyett, hogy normatív módon osz­taná szét azt.” Új bizottsági tag A kor­mány Gyurkovics Tibor írót a Kossuth- és Széchenyi-díj Bi­zottság tagjának nevezte ki. Parlamenti akciócsoport Rogán Antal, Gyürk András és Vidoven Árpád fideszes képviselők megalakítják a magyar parlamentben a Dik­tatúraellenes akciócsoportot - közölték tegnap maguk a honatyák. Levél Áderhez A Magyar Televízió Közalapítvány Ku­ratóriumának Ellenőrző Tes­tületé levélben kér állásfogla­lást Áder Jánostól, az Or­szággyűlés elnökétől arról, hogy legitim-e a kuratórium eddig megválasztott négy­tagú elnöksége - közölte Kel- lermayer Miklós elnök pén­teken. Kellermayer hangsú­lyozta: az elnöki pályázat ki­írása csak akkor törvényes, ha a kuratórium elnöksége legitim és működőképes. Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a SOMOGYI HÍRLAP ot 1999. március hónapra március 9-ig lehet előfizetni. (1319) Nem lesz Fehér Könyv Az elterjedt hírekkel ellen­tétben sem a Horn-, sem az Orbán-kormány nem tartotta fontosnak az elő­dei „bűneit” összegző úgynevezett Fehér Könyv elkészítését - tudtuk meg kormányzati forrásból. Igaz, a Miniszterelnöki Hi­vatal néhány munkatársa épp most dolgozik egy tér jedelmes elemzésen, ám állítólag ennek a munká­nak egészen más a célja. Budapest Információink szerint a MeH Bogár László államtit­kár vezette stratégiai köz­pontjának munkatársai 2-3 hét múlva teszik le a kor­mány asztalára azt a szá­zoldalas elemzést, amely a Horn-éra gazdasági, társa­dalmi, politikai összefüggé­seit taglalja. Mint megtud­tuk, a Teliér Gyula irányítá­sával dolgozó néhány fős stábot nem botránykrónika készítésére kérte a minisz­terelnök, ám hogy pontosan mire, illetve hogy mit kez­denek majd a már kész anyaggal, arról a MeH-ben egyelőre senki sem kívánt részleteket elárulni. Annyit mégis sikerült megtudnunk: a dokumentum esetleges nyilvánosságra hozataláról maga a kormányfő dönt. Szekeres Imre szocialista képviselő visszaemlékezése szerint a Horn-kormánynak eszébe sem jutott Fehér Könyvet szerkeszteni, he­lyette 1994 szeptemberében Horn Gyula a parlament előtt tartott beszédében adott áttekintést az ország helyzetéről, míg a törvény- sértőnek tűnő ügyek tisztá­zására a bíróságot kérték fel. T. M. A MOSDÓSI KÓRHÁZ igazgató főorvosa a 23/1998. (XII. hó.27.) E.Ü.M. számú rendelet 8. paragrafus (3. bekezdés a.) pontjában foglaltakra hivatkozva FELHÍVJA Az egészségügy területén működő társadalmi szervezeteket, hogy legkésőbb 1999. március 31. napjáig jelezzék amennyiben a Somogy megyei Tüdő-és Szívkórház felügyelő tanácsába küldöt­tet kívánnak delegálni. TOVÁBBI INFORMÁCIÓ Dr. Farkas Judit jogtanácsosnál kérhető a 82/377-055/ 154-es telefonszámon (1542) Szeptembertől a szakorvosjelöltek foglalkoztatását az állam fizeti Több száz álláshely vár Polgári védelmi nap Maglódon Az árvízi mentésben is jeleskedő, 1017 hivatásos alkal­mazottból álló, de ezen kívül 70 ezer aktivistát is mozgósítani képes Polgári Védelem teg­nap országos ünnepséget és bemutatót tartott, ahol egyebek mellett a gázkromográffal fel­szerelt autót is megtekinthette a közönség. A berendezés képes a közúti balesetek alkalmá­val levegőbe került vegyi anyagok pontos meghatározására. fotó: feb/kallus györgy Már kapható a Csók és Könny című női magazin Nők vallanak önmagukról... Igaz történetek: ÁP szerelemről, ÁP bánatról, V boldogságról, valamint sok más érdekes olvasnivaló is található a Csók és Könny című, most megjelent női lapban.

Next

/
Oldalképek
Tartalom