Somogyi Hírlap, 1999. február (10. évfolyam, 26-49. szám)
1999-02-27 / 49. szám
SOMOGYI HÍRLAP 1999. február 27., szombat Kaposvár 5 Tűzoltópróbáló év volt a tavalyi Az avartüzektől a belvízvédelemig - Csaknem 600 riasztás Az elmúlt évben 572-szer, az egy évvel korábbihoz képest 40 százalékkal többször riasztották a kaposvári tűzoltókat. A megnövekedett feladatnak ugyanazzal - az egyébként is feszített - létszámmal kellett megfelelniük. Tűzoltóink 600 milliós értéket mentettek meg. Ezt Rajnai Zsolt őrnagy, városi parancsnok mondta a múlt évi munkát összegző értekezleten, ahol a fenntartót Szita Károly képviselte. Kérdésekre válaszolva a polgár- mester elmondta, 1995. júliusától működteti az önkormányzat a tűzoltóságot, s azóta nem volt leépítés. Azt megelőzően 12 tűzoltóval csökkent az állomány létszáma, a hiányt azóta érzi a parancsnokság. Gondot okoz a szabadságok kiadása, a készenléti állomány biztosítása. Szita Károly elmondta, tavaly májusban és az idén év elején egy-egy 55 millió forintos Mercedes gépjármű-fecskendővel gyarapodott a technika, s ebben a kaposvári és a városkörnyéki önkormányzatok jelentős részt vállaltak. Csaknem 3 millió forintot áldoz a város a jubileumi jutalmak kiadására. Az állomány gyarapítása, a szennyvíz-hálózat gondja, a szertár füstelvezetése, az erdőtüzes kocsi lecserélése szintúgy megoldandó feladatként merült föl- a polgármester itt az ütemezett, s a város lehetőségeihez mért intézkedést ígért. Ugyancsak megújításra várna a szivattyúpark, a néhány nappal ezelőtti kadarkúti bevetésen az öt gépből négy meghibásodott. Rajnai Zsolt a polgármester segítségét kérte abban, hogy egy 400 milliós állami maradvány-pénzből minél többet sikerüljön a kaposvári tűzoltók védőfelszerelésére fordítani. A legolcsóbb ruházat is 120 ezer forintba kerül, a mai felszerelés már mintegy 8 éves. A tegnapi értekezleten He- izler György alezredes, megyei kapitány-helyettes mellett Bodó László, a Kaposvári Önkéntes Tűzoltó és Életmentő Egyesület elnöke is részt vett. A városi parancsnok nagy reményt fűz a tavaly alakult civil szervezettel való együttműködéshez, hiszen a csapatban orvos, búvár alpinista is tag, s ez adott esetben sokat segíthet. A kaposvári kapitányság az országban a második legtöbb, összesen 85 település tűzvédelméért felelős. A tavalyi 572 riasztásban 6 volt a III. fokozatú kiemelt eset: a Pini Hungary-nél az ammóniaöm- lés, a Baross Gábor utca-i tűzeset, egy-egy rinyakovácsi és lipótfai erdőtűz, Szentba- lázsnál egy gázpalack-szállító teherautó borulása, és a pál- majori nagy kiterjedésű alj- növényzet-tűz. B. T. Szalagavató Csaknem 300 végzős diák szalagavatóját tartotta tegnap a sportcsarnokban a Széchenyi kereskedelmi és vendéglátóipari szakképző iskola - képünkön Tóth Imre igazgató - és a Matúra magániskola. Az eseményen minden osztály műsort is adott fotó: lang Róbert Újabb földindulás Tegnap ismét megcsúszott egy partoldal, ezúttal a Cseri dűlőben, de a lakóházak vonala előtt megállt a földtömeg. Égszakadás után jön a földindulás, csapadék pedig bőven hullott az elmúlt hetekben. Tegnap mintegy 5 köbméter fagyos föld zúdult le a domboldalon, a tűzoltóknak azonban nem akadt munkájuk. A statikus is úgy ítélte meg, a leomlott halom nem veszélyezteti a lakóházakat. A tűzoltóság ügyeletese elmondta: ha folytatódnak az esőzések, illetve a gyors, nagyarányú olvadás, Kaposvár hét dombjának bármelyikén előfordulhatnak hasonló problémák. — A fák kiirtása, a rézsűk természetes alakjának a megváltoztatása fellazítja a partoldalak talaj szerkezetét, és a mostanihoz hasonló időjárás könnyen földcsuszamlást okoz — értékelte a tapasztaltakat dr. Fazekas Sándomé, az ön- kormányzat műszaki igazgatója. — Ráadásul sok melléképületet vájtak engedély nélkül a nagy partok aljába, ami a támasztóerőt leginkább meggyöngíti. Ilyenkor látszik, a zártkertek menynyire alkalmatlanok a tömeges beépítésre, közművesítésre. A városházán elmondták: a következő hetekben állapotfelmérést végez az ön- kormányzat. Katona József Sínen a nosztalgiavonat Először a múlt év őszén, a kaposvári diszkózás 25 éves évfordulóján robogott át a városon, szilveszterkor újra jött, s most úgy tetszik, lassacskán menetrend szerint közlekedik Kaposváron a nosztalgiavonat. Üdítő időutazás ez, a mai free zenékből kiruccanni az elmúlt évtizedek dallamos-rit- musos slágervilágába. A 10 lemezlovas negyedszázados, októberi jubileumi bulija igazolta, több korosztály is szomjazik a 70-es, 80-as, 90- es évek klasszikusaira. Ezek a muzsikák történelmet írtak, kapcsolatokat szőttek, s most bizonyították, hogy örökzöldek. A két nagysikerű buli után március 6-án ismét szabad jelzést kap a nosztalgia- vonat a MTESZ-ben. Ezúttal Bank György, Szabó Béla (Spéci), Várhalmi Károly és Stark József (Paprika), négy ma is a műfajban dolgozó lemezlovas fűti föl a hangulatot. A műsorban fellép a ke- celhegyi fiatalok köre, Szécsi Pál dalok hangzanak el gitáron, lesz vetélkedő és táncos hangulatteremtés. Az eddig bérletes „törzsutazók”, s az új vendégek a 20-9259-227-en foglalhatnak helyjegyet. VÁROSLAKÓK KÉRDEZTÉK Nagyné: — A közös képviselők a képviselői díjukat maguk szabják meg, vagy mások? S ellenőrzik-e őket, hogy mennyi pénzt szednek be a lakóktól? Ugyanis szerintem annyit kérnek tőlünk, amennyit csak akarnak. 17-20 százalékot is rátesznek a közös költségre. Lehet ezt csinálni? Bogó József, lakásszövetkezeti szövetség megyei elnöke: — A közös képviselőknek fizetett tisztelet díjat minden esetben a közgyűlés állapítja meg. A közös költség emelésében joga van a közös képviselőnek emelni. Olyan arányban emelheti a közös költségeket, amilyen arányban emelték a közüzemi díjakat. Ettől eltérő emeléseket csakis a lakógyűlés hagyhat jóvá. Heti akciós ajánlatunk 1999. március 1-6-ig •s Velux ablak+keret Pl.: 55x78 78x118 47 600 Ft 56 400 Ft } -18% « Bajai nyílászárók Pl : 60x60 bukóablak 9 315 Ft -17% •s- Austrotherm hőszigetelő lemezek >20% A fenti árak az áfát tartalmazzák. Cím: Kaposvár, Guba S. u. 36. • Tel.: 412-341, 311-308 Nyitva tartás: hétfó'-péntek 8-16, szombat 8-12-ig. (1673) Nyakig a szemetdijban A minimális legkisebb edényzet-besorolások nyomán egyes háztartásoknál akár a 150 százalékot is eléri a szemétszállítási díjemelés. Ezt a közgyűlés szocialista frakciójának képviselő mondták tegnapi sajtótájékoztatójukon, s közölték, Alkotmánybírósághoz fordultak emiatt. Más városokban a helyiségdíjas rendszert már Alkotmányba ütközőnek ítélték, ám a kaposvári képviselők szerint az ürítési díjas elszámolás különbözőségei is ellenesek az alaptörvénnyel. Pólyák József elmondta, az MSZP előre látta a visszásságokat, ezért nem szavazták meg a decemberi rendeletmódosítást. A képviselő az elszállított szemétmennyiséggel arányos díjat a heti egyszeri kötelező, s másodikként választható járat beállításával tudja elképzelni. Dr. Laki-Lukács Lajosné hozzátette: főként az időseket, egyedülállókat sújtja az új rendelet, mert náluk aránytalanul magas a díj a keletkező szeméthez képest. A képviselők kiszámoltak, az új díj a családiházas övezetben élőkről 25-360 százalékkal több szemetet feltételez, ami kizárt, mondták. Dr. Kéki Zoltán kaposvári jegyzőt kérdeztük az alkotmányossági aggályokról. Elmondta, a rendelet már elkészült, amikor az Alkotmány- bíróság meghozta ominózus döntéseit, így a korrekcióra nem maradt idő. Valóban létezik néhány eset, amikor a szolgáltatás nincs összhangban a kért díjjal, az ezzel kapcsolatos panaszokat - ha konkrétak - megvizsgálja a hivatal, és ha kell, módosít a díjon. A jegyző hozzátette: júliustól lép életbe az új rendelet, amikortól várhatóan csak az űrtérfogat és a lakók száma határozza meg a szemétszállítás díját. Igazságosabban differenciál majd a közületi díj is, s a keletkező szemétmennyiséghez rendeli a számlát. Addigis a polgár- mesteri hivatal türelmet kér a lakóktól, s konkrét bejelentéseket, melyek azonnal orvosolhatók. B. T. Fafúvósok versenyeztek A Liszt Ferenc Zeneiskolában tartották tegnap a 9. megyei fafúvós versenyt, ahol 13 zeneiskola több mint 80 növendéke vett részt. Ekkora érdeklődés még sosem kísérte a megméretést, s az érdeklődéssel a szakmai színvonal is kimagaslónak bizonyult. Négy hangszeren, s ugyanennyi korcsoportban bizonyították tudásukat a versenyzők az egésznapos versenyen, eredményt késő este hirdettek fotó: török anett Ezredvégi zarándoklat A zarándokhelyeknek, mondják, atmoszférájuk van. Akik hisznek ebben, őket megerősíti, elmélyíti hitükben a szent helyek levegője, a találkozás misztikuma. A Szent Imre Egyházközségben nagy a várakozás: Pio atya templomába készülnek. A katolicizmus legendás alakja 1968-ban, 81 évesen fejezte be földi életét, II. János Pál katolikus egyházfő májusban avatja boldoggá. A pápa azóta tisztelője a kapucinus atyának, amióta 1947- ben személyesen találkozott vele, és sorra megtapasztalta karizmatikus személyiségének varázsát. Pio atya 50 éven keresztül hordozta magán Krisztus öt szent sebhelyét.- A szent helyekhez nyitott szívvel kell közelíteni, s akkor elmélyítenek a hitünkben. Mindent, amit előtte tudtam egy adott helyről, annak átéltem a misztifikációját - magyarázza Bálint Magdolna, a San Giovanni Ro- tondó-i zarándpklat szervezője, aki a Szentföldön, a franciaországi Lurdban és a jugoszláviai Medjugorjében is járt már. - A zarándokhelyeken mindenütt csak szeretettel és segítőkészséggel találkoztam, ami a mai eldurvult, gépiessé vált világban nagy erőt ad. Az emberek elfelejtettek szeretni, s ha egy kicsit magukba fordulnak, megtalálhatják magukban az utat a szeretethez. Az egyházközség útját a Proko Travel szervezi júniusban Dél-Olaszországba, ahol a Szent Péter Bazilika utáni legmagasabb templom épül. MÉH-papírok Eladta 6,9 millió forint értékű DD MÉH részvényét az önkormányzat. A vevő 38,03 százalékos áron kapta meg az értékpapír- csomagot. A város a múlt év végén hirdette meg a részvények értékesítését, amire a Grandor Holding Rt tett 38,03 százalékos ajánlatot. Figyelembe véve, hogy a DD-MEH-ben az önkormányzat 3,15 százalékos tulajdoni aránnyal rendelkezett, s hogy a cég az elmúlt években pozitív eredményt felmutatni nem tudott, a közgyűlés igent mondott a 2,6 milliós eladásra. HÍREK Munkácsy-est Tegnap tartotta a Munkácsy-estet, az iskola diákjainak hagyományos kulturális bemutatóját a Munkácsy Mihály Gimnázium. A műsorral az intézmény alapításának 80 éves évfordulóját is ünnepelték. Vízcsere Időszakos vízcsere miatt zárva tart a jövő héten a városi fürdő fedett uszodája. Emléktárlat Nagy Ferenc fafaragó művész emlékkiállítását nyitották meg tegnap az Investment Galériában. A megyeszékhely új kiállítóhelyiségének első tárlata április 30- ig látogatható. Nagycsaládos klub Havonta egyszer találkoznak majd a Nagycsaládosok Kaposvári Egyesületének tagjai abban a klubban, melyet a közeljövőben indítanak el. Dr. Ureczky József elnökkel minden hónap első csütörtökén 17 és 18 óra között találkozhat a tagság a fogadóórán. Programajánló Az Együd Árpád Művelődési Házban ma 10 órakor kezdődik a Magyar Rádió középiskolásoknak szervezett zenei vetélkedője. A MTESZ székház dísztermében ma 19 órától a Somogy Megyei Építész Kamara és a Somogy Megyei Mérnöki Kamara közös bálja kezdődik. Az Arizónában ma este jelmezes farsangi buli lesz. Moziműsorok SZIVÁRVÁNY: Febr. 27., 4, 6, 8, 10: Sí KOLY 2 (am.) Febr. 28., 4, 6, 8: SIKOLY 2 (am.)