Somogyi Hírlap, 1999. február (10. évfolyam, 26-49. szám)
1999-02-17 / 40. szám
SOMOGYI HÍRLAP 1999. február 17., kedd VÉLEMÉNYEK 11 Az összefogás elengedhetetlen A buszváró pokla Nagyon felháborított, amit a minap Kaposvár egyik várótermében tapasztaltam. Két 15-16 éves, jól öltözött lány hangoskodott, és egymást túllicitálva nyomdafestéket nem tűrő hangon beszélt. Majd más „játék” után néztek. Egy ott ülő hajléktalan nőt kezdtek csak úgy, heccből piszkálni. Először csak sértegették és felsőbbrendűségüket fitogtatták, majd egyikük - hogy nagyobb nyomatékot adjon igazának - többször megpróbál; ta fejbe rúgni az asszonyt. Ő egy ideig csak üldögélt, tűrt és halkan olyasmiről motyogott, hogy neki is ugyanannyi joga van ott ülni, mint másoknak. Egy idő múlva azonban megelégelte a kegyetlenkedést, és kiballagott a hidegre. Lehet, hogy felébredt benne az öntudat, mert az ajtóból még visz- szaszólt a lányoknak. Erre elszabadult a pokol. Utána iramodtak, hogy odakint elintézik vele az ügyet. Ha jól emlékszem, a fogaitól akarták megszabadítani. A végkifejletet már nem vártam meg, mert megérkezett a buszom, és számomra ennyi is elég volt. Tudom, elfásult már a közvélemény a sok borzalmat és nyomort látva, ám ha ilyen közelből találkozunk nehéz sorsú emberekkel, nem szabad csak úgy elmenni mellettük, főleg nem ke- gyetlenkedni velük. Én ha tehetem, mindig veszek egy újságot a „flaszteresektől”, de ha úgy tudok segíteni, hogy leírom a tapasztalataimat, ám legyen. Ez a kaposvári eset pedig csak egy dologra enged következtetni: nemcsak a hajléktalanokat kell szánni, hanem azokat is, akiknek van hová menniük és gúnyt űznek mások szerencsétlenségéből. Bujdosó Boglárka tanítóképző főiskola 1/8. Egy igazi kereskedő Kétnapos tanácskozásra hívta meg a Miniszterelnöki Hivatal az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc résztvevőinek egy részét a HM balatonkenesei üdülőjébe. A találkozó tudományos emléküléssel is felérő színvonalú volt. A két nap anyagából könyv alakban is viszont láthattunk valamennyit. Szerintem sokat, mert a nívót minden felszólalás megütötte. Lelki feltöltődés volt ez a két nap! A tanácskozáson magam is részt vettem. Sajnos, mindjárt az elején egy jó néhány jeles 56-os résztvevőt hiányolni kellett, akik betegség miatt nem jöhettek el. (Földvári Rudolf rabtársam és dr. Kopácsi Sándor is köztük volt.) írásos kor- referátumaikat mi olvastuk fel. Bizony a nyolcadik X felé járnak már bajtársaink. És milyen sokan meghaltak már! Obersovszky Gyula ezért mondta: „Az utolsó órákban fogtunk hozzá az egység megteremtéséhez és 1956 hű képének közzétételéhez!” Mert milyen képe lehet a torzított és elhallgatott 1956-nak a fiatalok és a középkorúak fejében, ha olyasmit kell látnunk a tv-ben, mint ami a Százból egy elnevezésű „szellemi” vetélkedőn el kellett viselnünk? Az történt ugyanis, hogy a tíz fős, tizenévesekből álló műsorvezető gárda, de még a „tömeg” sem tudott válaszolni arra a „feleletválasztós” kérdésre, hogy 1776 augusztus 14-éhez melyik álA stájerországi magyar buszbaleset mementóként figyelmeztet közlekedőt, műszaki szakembert, törvényhozót egyaránt. A megváltoztathatatlan- ság miatti lázadás, a szülői szorongás nyomaszt akkor is, ha nem az én szeretteimért szóltak a harangok. Az orvosok, mentők, hivatalok tették a dolgukat. A műszaki szakértők, az igazságszolgáltatás is végzi a dolgát. Terítékre kerülnek emberi, szakmai mulasztások, de 18 drága emberélet nem ostromolja tovább a tudás, a munka, a szeretet távlati csúcsait. Mit tehetünk a hasonló tragédiák megelőzése érdekében? Engedjék meg, hogy 27 éves vezetői engedély és gyakorlat birtokában, valamint 22 év közlekedési vállalatnál eltöltött munkaviszony után néhány gondolatot felvessek. A közlekedésben érdekelt cégek, magánvállalkozók járműveinek futásteljesítménye tudott, illetlam születésnapját köthetjük? a.) az Európai Egyesült Államokét (?!), b.) a Szovjetunióét, c.) az USA-ét vagy d.) egy negyedik államét. Abban „állapodtak meg”, hogy a Szovjetunió született ekkor! Ennyit tudnak arról a Szovjetunióról, amelynek történetéről a magyar történelem- könyvek háromszor annyit írtak, mint a magyar Árpádházi királyok három évszázados történetéről. Szóval nemcsak 1956-ot kell a helyére tenni a fejekben - idehaza. Államtitkárok, frakcióvezető-helyettes politikusok is felszólaltak. A feszített, fárasztónak is mondható program nyomán egy sor kérdés tisztázódott az igen sokféle és bizony veszekedő, vitatkozó fogolyszervezet között. Mert ahogyan sokan megállapították: először 1956-ot, majd az 1956- osokat kell „elfogadtatni” a nemzettel, a fiatalabb korosztállyal, utána az érthetetlen módon elmaradt megnevezés, az elítélés következzék, s csak ezt követheti a megbocsátás. Le kell zárni 1956-ot itthon is! Az a feszültség, amely országosan tapasztalható ezen a téren, nem tartható sokáig. Ennek az országot megmozgató csodálatos forradalomnak még most is nagyon sok meghurcoltja él. Lehetetlen, hogy idehaza 1956- ot kevésbé ismerjék és tiszteljék, mint határainkon kívül! Az előadások „főcíme”: Hove valószínűsíthető. Sok millió megtett kilométerre jut egy műszaki hiba okozta baleset. Sokan félnek a repülőgéppel való utazástól is. A repülés esetében a terrorizmus önmagában nagyobb veszélyt jelent, mint az anyaghiba, a gép személyzetének és a műszakiaknak a botlása együttvéve. A közúti közlekedést sokan terrorizáljuk. Mindenki szálljon magába! Hányán isznak többkevesebb alkoholt vezetés előtti közben? Hány gyorshajtás van a lefülelteken kívül? Hányán felejtenek el irányjelzést adni vagy kellő időben adni? Hányán akarnak országúti cirkálókkal óvatos vagy idősebb vezetőt aszfaltba taposni? Mit hall az a vezető a járműve árulkodó zajából, a szirénából, aki fejhallgatóval mer járművet vezetni? Milyen felelősségérzete van annak a vezetőnek, aki bal kézzel jobb kezében levő rádiótelefonjára borulva üzletel vagy nemi életet él? gyan jutott el a magyar társadalom az 1956-os forradalomig? volt. A felkért előadók, történészek, 1956 főbb vezető személyiségei, szabadságharcosok aztán „szakosítva” taglalták ezt. Például hogyan jutott el az ipari munkásság, a pártellenzék a megalakulástól az egyetemisták, a honvédség, a rendőrség stb. a forradalomig? Még nekünk is rengeteg újat adott e tanácskozás. Remegő kézzel vettem át azt a kézről kézre járó három táviratot, amelyekben az Egyesült Államok elnöke, Eisenhower kettőben „megnyugtatja” a Szovjetunió vezetőségét, hogy a mi sorsunk őket nem érdekli, a harmadikban vérzik a szíve miattunk. Valósággal rosszul éreztem magam e fénymásolt dokumentumok láttán. Pár percig a hely szelleme is jelen volt. Egy balatonkenesei résztvevő elmondta, hogy éppen az a terem, ahol tanácskoztunk, véres kínzások színhelye volt 1957- ben. A forradalom alatt az volt a terv, hogy ez az üdülő a felkelés sebesültjeinek gyógyhelye lesz. A második szovjet támadás után az ÁVH előmerészkedett pufajkásai garázdálkodtak itt. A 42 évvel ezelőtti februárban is be volt fagyva a Balaton. Tajti ÁVH-s százados húszas rajvonalban zavarta a lefogot- takat a jégre, akik beszakadtak, mint megbetegedtek, kettő odaveszett. Mit ér az, ha a hozzátartozó pénzben kapott kárA tiloson áthajtás Magyarországon már sportnak minősül. Véleményem szerint ez utóbbinál a legrosszabb a hatóság munkájának eredményessége. Sok a pótcselekvés a műszaki szférában is. Nagy számban fordulnak elő utángyártott alkatrészek minőség és minősítés nélkül. Sok kontár dolgozik az autós szakmákban is. A gödrök, a felfagyások, a gazdátlan aknák, életveszélyes aknafedelek egy érző műszakit, gépkocsivezetőt felháborítanak. Az akció-reakcióerők az emberi gerincet, a jármű gumiját, kerékcsapágyait, lengés- csillapítóját, rugóját veszik igénybe a legjobban. Több tényező együttes hatására a használat, a túlterhelés, a nem rendeltetés szerinti használat előbbre hoz egy alattomos kórt, az anyagfáradást. Sajnos, autóbuszt sem lehet tervezni minden baleset kivédésére. A négy-ötféle fékezési lehetőség, a tervezés biztonsápótlást? A tanácskozás zárásakor abban állapodtunk meg, hogy rendszeres, egynapos találkozókkal folytatjuk a most megkezdett munkát. Az a siránkozás, hogy a levéltárakat szisztematikusan „fosztogatják”, hogy 1956-ról forrásként tulajdonképpen a bírósági ítéletek állnak túlnyomórészt a rendelkezésünkre - nem sokat ér. A ma is még félő, szorongó meghurcoltakat fel kell keresni, a dokumentumok „forrásvidékét” megtisztítani, szabaddá tenni és mindnyájunknak nap mint nap tenni valamit, mert az idő nagyon sürget. Az esti, éjszakai szabad beszélgetéseken sehol másról nem hallottam beszélgetést, mint az egészségügyi gondjaikról. Nem hiszem, hogy az a helyes „hozzáállás”, hogy ezt a nemesen gondolkodó embercsoportot magukra hagyjuk. Jó érzés volt tapasztalni az egyetértést a sokszínű társaságban. Wittner Marikától Rácz Sándoron át a tudományos fokozatú bajtársakig - végre! - az összefogást, a közös munka szükségességét hangoztatták. Nemzeti sajátosságunk, a széthúzás no meg az emberi gyengeségek (mint pl. a rangkórság, a pozícióharc) e két napon még csak nyomokban sem voltak jelen. Látni kell, hogy megbékélésre van szükség. Éhhez pedig néhány „előzetes lépés” elengedhetetlen. Ujságh Tibor 1956-os elítélt gi normái, a túlméretezések kevésnek bizonyulnak vonattal ütközésnél, szakadékba, vízbe zuhanásnál és több más balesetnél is. Amortizációt, anyagfáradást figyelembe véve 15 évnél idősebb autóbuszt belföldön sem volna szabad üzemeltetni. Az .autóbuszvezetők tan- és próbapályán való továbbképzése elengedhetetlen. Amennyiben ületékes vezetőink kellőképpen lokálpatrióták, úgy van esélye a Rába és Ikarus gyárnak a fennmaradásra. Az általuk gyártott járművekkel fiatalodik, korszerűsödik a járműparkunk, és vállalatok, vállalkozók a munkanélküliek helyett adóalanyokkal ajándékozzák meg az országot. Fiatalabb járműparkkal már teszünk lépéseket a fokozott közlekedésbiztonságért. Hetente 20 társunkat veszítjük el balesetben! Jobban vigyázzunk egymásra! Bornemissza György Kaposvár, 48-as Ifj. útja 66. Cégünk, a tatabányai Vitaqua Kft szakmai kapcsolatfelvétel céljából ez év január 15-16-ára erdélyi szakembereket hívott meg kaposvári referencia látogatásra. Büszkén végig akartuk kalauzolni őket az elmúlt két esztendőben a mi technológiánkkal létesített kaposvári vízkezelő berendezéseken. Autójukkal az ideúton „szerencsés” balesetet szenvedtek, melynek során a jármű minden oldalablaka kitörött. A visszautazásban segítségükre akartunk lenni. Fóliakereső körútra indultam, mely - szombat lévén - hosszúnak, de sikertelennek bizonyult. Reményvesztetten szólítottam Lapunk január 22-i számában Brutális medvetánc címmel megjelent írásra érkezett az alábbi észrevétel. Azért ragadtam tollat, mert állatbarát vagyok. A Brutális medvetánc című írásban szereplő macit nagyon sajnálom. Szeretném megkérdezni, hogy nem tudnánk-e megmenteni abból a cirkuszból a medvét? Bár ez nyilván naiv kérdés. Nem tudom, hogy az eset hol történt, de feltételezem, hogy külföldön. Ilyen messziről bizony nehéz segíteni. Gödöllőn, ahol megnyitották a medveparkot, biztosan nagyon jól érezné magát szerencsétlen maci. Nem vagyok embergyűlölő, de ezekkel az állatgondozókkal ugyanazt tenném, amit meg az Ady Endre utca sarkán levő Kisgép üzlet kirakatüvegének tisztításán serénykedő urat. Tőle nem várt segítség érkezett, mert azonnal az ott várakozó autójába ültetett, és elvitt a másik, hét hévégén zárva tartó üzletbe. Ott körültekintően ellátott minden szükséges kellékkel, majd visszavitt. Ez úton ismételem meg kö- szönetemet a Korong Kft üzletvezetőjének a manapság oly ritkán tapasztalható és a szó igazi értelmében kereskedőre valló segítségért. Legyen büszke rá Somogyország fővárosa, hogy ily derék iparost tudhat magáénak. Nagy Lajos Tatabánya ők műveltek a medvével. Milyen jól néznének ki egy hatalmas karikával, amit előtte érzéstelenítés nélkül ütve-verve fúrnának az orrukba. Legalább átéreznék azt az érzést, fájdalmat és megaláztatást... Nem elég, hogy a szerencsétlen medve élete így is pokol, de még „medveszámba” sem vették, holott a pénzt ő keresi, a közönség neki tapsol. Bár ez csak egy levél, de ha tudnék, segítenék. Csak nem tudom, hol induljak el a maci érdekében. Szabóné Sipos Anikó Öreglak Nem tudjuk, hogy hol lehetne elindulni, de hátha valaki tudja. Ezért közöljük a levelet (a szerk.). Tegyünk a biztonságunkért! Medvetánc Egy bútorvásárlás viszontagságai November 20-án Siófokon a Trio- Bútorboltban (Jókai u. 34.) megrendeltem egy íróasztalt 16 ezer 900 forintért, s rögtön ki is fizettem. Vállalták a bútor elkészítését december 16- ára, amiről természetesen papírt is kaptam. Felírták a telefonszámomat, hogy szükség esetén értesíteni tudjanak. Kiszállítást nem kértem, mert azért külön fizetni kell, gondoltam ha én fogadok fuvarost, az olcsóbban hozza haza. Eljött december 16-a, és a fogadott fuvarosom megjelent, hogy elhozzuk az íróasztalt. Gondoltam, előbb felhívom őket telefonon, hogy minden rendben van-e. Ekkor ért az első - de közel sem a legnagyobb - megdöbbenés. Az eladó közölte, hogy sajnos, az asztalt nem szállították le a boltba, de mivel ők késnek, így egy hét múlva, 23-án ingyen házhoz szállítják. Ez volt az első plusz kiadásom, mert a fuvarosnak fizetnem kellett. Eltelt megint egy hét, s én nyugodtan vártam, hogy a megrendelt és előre kifizetett íróasztal a karácsonyfa alatt szép ajándék lesz a gyermekemnek. Hiszen megígérték, hogy meglesz, pont azért rendeltem meg már egy hónappal karácsony előtt. Ekkor még nem tudtam, hogy ebben a boltban csak ígérnek, de nem teljesítenek. Még nem is izgultam, hiszen álmomban sem gondoltam, hogy a mai világban, amikor állítólag a kereskedő van a vevőért, ilyen aljasság megtörténhet. Otthon folyt a karácsonyi készülődés és vártuk az ajándékot, de hiába: az asztal nem érkezett meg. 24-én próbáltam telefonálni, de nem volt nyitva a bolt. És eljött a karácsony, az ajándék sehol. A kisfiamnak mérhetetlen szomorúság volt, hiszen a várva várt ajándék nem volt a fa alatt. 28-án az első dolgom volt felhívni a boltot, ahol az eladó közölte: tudomása szerint én 23-án megkaptam az íróasztalt. Ismét ígérték, hogy utána néznek és visszahívnak telefonon, de nem történt semmi. 29-én én telefonáltam, de még mindig nincs meg a bútorom. Miután eljött az új év, és még mindig semmi nem történt, 4-én személyesen mentem a boltba, de ekkorra már minden türelmem elfogyott. Az eladó nyugodtan közölte (hiszen neki mindegy, hogy tönkretette egy család karácsonyát): hagyott üzenetet a főnökének, aki fél órán belül visszahívja és mindent rendeznek. Három óra múlva még semmi nem történt. Újabb telefonhívásomra közölték: az íróasztalom megvan, Győrbe (!) szállították Székesfehérvánól, mert ott készítik a bútorokat; már minden rendben van, másfél hét múlva, január 13-án megkapom. Ekkor már teljesen kiborultam, hogy ilyen létezhet, s az ígéretekből már elegem volt. Mondtam, a főnökkel szeretnék beszélni, mert nekem rögtön kell az íróasztal, elég volt a várakozásból. Erre az eladó közölte: a főnök is csak 13-án lesz elérhető. Ekkor döntöttem úgy, hogy megírom ezt a levelet, hiszen engem, és lehet, hogy már másokat is hülyének néznek. Felmerült bennem egy-két megválaszolatlan kérdés: 1. Ha reggel a főnök elérhető volt, akkor délben miért nem, miért majd csak 13-án? 2. Miért pont csak attól a naptól elérhető, amire nekem megígérték a szállítást? 3. Ha ők mindent elrontottak, még a karácsonyomat is, és a november 20-án megrendelt íróasztalomat elkeverték, miért kell még mindig tíz napot várnom? Miért nem igyekeznek kijavítani a bakik sorát? 4. Hogyan lehet, hogy egy bolt nem veszi észre, hogy a számlájukon rajta van az íróasztal, de nem szállították le a szállítók? Nincs hiány vagy leltári felelősség? 5. Büntetlenül megengedheti magának egy bolt, hogy tönkretegye egy család karácsonyát? 6. Milyen a gazdálkodás, ha most Győrből hozzák vissza nekem az asztalt, mikor Székesfehérvárról sokkal közelebbről és sokkal előbb hozhatnának egy másikat? Az asztalt végül is január 13-án — a szállítók szerint — nem Győrből, hanem Székesfehérvárról kaptam meg. Először szállítási költséget akartak kérni tőlem, ám én ezt megtagadtam. Erős a gyanúm, hogy a cég elfelejtette megrendelni az asztalomat, aztán pedig megpróbáltak mindennel „takarózni”. A takaróból pedig kilógott a lóláb... Név és cím a szerkesztőségben
