Somogyi Hírlap, 1999. február (10. évfolyam, 26-49. szám)

1999-02-15 / 38. szám

SOMOGYI HÍRLAP 1999. február 15., hétfő Sport 9 Szegedre utazik Pini Ma este — az elmaradt pénteki, kaposvári talál­kozót követően — a Medi- kémia-PapIron SC Szeged vendége lesz a tisza-parti városban a Pinl Kaposvár SE férfi röplabdacsapata. A 17 órakor kezdődő ösz- szecsapást az MTV2 egy órával később felvételről sugározza. Kaposvár A bajnokságban háromszor mérkőzött egymással a két együttes. Az eddigi mérkőzé­seken a Demeter György edző irányította somogyiak örül­hettek többször. A bajnoki alapszakaszban mindkét együttes saját pályáján óriási ütközetben, ötjátszmás mér­kőzésen vívta ki a győzelmet. Az Interligában a kaposváriak Szegeden is nyertek 3-1 arányban. A múlt héten star­toló bajnoki rájátszásban is a Pini KSE szerepelt jobban. Mészárosék mind Kaposvá­ron, mind pedig Dunaújvá­rosban egyértelmű győzel­meket aratva gyűjtötték be a négy bajnoki pontot. A Duna- ferr SE a két találkozón mindössze egyetlen játszmát tudott csak megnyerni, azt is hazai környezetben. Ugyan­akkor a Medikémia-Papiron SC Szeged otthon 3-1-re le­győzte a Vasast, Budapesten a Fáy utcai visszavágón vi­szont ötjátszmás vereséget szenvedett. — Sajnos, nem mindenki egészséges a csapatunkban — mondta tegnap Demeter György, a Pini Kaposvár SE vezetőedzője. — Gelencsér Ba­lázsnak továbbra sincs rend­ben a háta, de könnyített edzésmunkát már végezhe­tett. A kisebb térdsérülést szenvedett Takács Gábor idő­közben rendbe jött, reá tehát számíthatunk. A múlt héten lázas Mészáros Dömötör pén­teken már edzett. Még influ­enzás, de ma ott lesz a pá­lyán. A liberó poszton ezúttal Zarka Péter játszik majd. A várható kezdőcsapatok (a játékosok neve mögött zá­rójelben a válogatottságuk száma): Pini Kaposvár SE: Koch Róbert (5) vagy Mészáros Pé­ter (68), Szergej Szajfulin (orosz), Pásztor Attila (73), Mészáros Dömötör (33), Wang Qi (kínai), Bánhegyi István (12). Medikémia-Papiron SC Szeged: Neizer Zoltán (8), Vjacseszlav Nirka (ukrán), Berkes Zoltán (4), Alexandr Szolojid (ukrán), Urfi Csaba (25), Torlna Péter. Játékvezetők: Hóbor Béla, ifjabb Kiss Lajos. (Kun) •k Ez történt a hétvégén: Dunaferr SE- Bp. Vasas SC 0-3 (-13,-13,-10) Bp. Vasas SC- Dunaferr SE 3-0 (10, 8, 7) Az 1-4. rajthelyekért: 1. Pini Kaposvár SE 2. Bp. Vasas SC 3. Medikémia-Szeged 4. Dunaferr SE Siófoki táborzáró Két mérkőzéssel zárta a Siófok FC profi ligában sze­replő labdarúgó-csapata a porecsi edzőtáborozást; Nagy László edző együttese a horvát I. osztályú Slaven Belupo és a szlovén élvo­nalban szereplő Primőrje el­len is döntetlent ért el. PORECS Siófok FC-Slaven Belupo 2-2 (1-0) Siófok FC: Posza (Brakszató- risz) — Soós, Bimbó, László (Szabadi) - Ördög, Kovács B., Csoknay (Sallai), Győri, Kun (Hanák) — Szabó Z. (Szabó S.), Kasza. Edző: Nagy László. A siófoki csapat góljait Ko­vács B. (20 méteres kapáslö­vésből) és Szabó S. (kapu előtti kavarodás után) szerezte. Idegenben javítottak Zalaegerszegi RC-Nafa RC Kaposvár 0-3 (-7, -7, -13) Idegenben folytatta teg­nap NB l-es szereplését a Nafa RC Kaposvár csa­pata. Jezeriék alig több, mint egy óra alatt győz­ték le a házigazda zala­egerszegieket. Zalaegerszeg — Első szettben a jobban nyitó és nyitást fogadó csa­pat nyert — mondta, a teg­napi találkozó után Károly Róbert, a Nafa RC Kaposvár edzője. — A második játék­részben szintén mi irányítot­tuk a mérkőzést. Az élete első NB I-es mérkőzésén szereplő Renget Zsolt sem vallott szégyent. Az ellenfék ekkor is csak hét pontot tu­dott szerezni. A folytatásban a zalaegerszegiek kezdtek jobban és négy pontos előnyt szereztek, de 5-5-nél sikerült egyenlíteni. Kie­gyenlítetté vált a küzdelem és 13-12-re még a hazaiak vezettek. A nagyobb ütőe­rőnknek köszönhetően a végjáték aztán ismét a mi­énk volt. így játszottak Zalaegerszeg, 100 néző. V.: Prukner, Maróth. Zalaegerszegi RC: Jan- kóczky, Markó, Péter, Mó- zer, Horváth T., Horváth Cs. Csere: Boncz. Edző: Boros- nyai Sándor. Nafa RC Kaposvár: Kiss Z. Jezeri, Nyári, Tóth T., Erdei, Torma, Csere: Tillmann, (li­beró), Renget, Farkas, Tóth Gy. Edző: Károly Róbert. Az eredmény alakulása: I. játszma: (2-7), (5-12), (7-13), (23 perc). II. játszma: (1-8), (5-12), (6-14), (19 perc). III. játszma: (4-0), (5-5), (13-12), (13-14) (26 perc). Jók: Mózer, Markó, illetve Erdei, Jezeri, Torma. (Kun) Elmaradt a tegnapra kiírt Kaposvári BITT Női RC-BVSC Kaszások NB I-es női röplabdamérkőzés. A fővárosiak telefonon értesí­tették a somogyiakat, hogy nem vállalják az utazást. A találkozó sorsáról a Magyar Röplabda Szövetség ver­senybizottsága dönt majd. Teke szuper liga és nb ii Ez rossz kör volt 8 7 1 23- 9 15 10 5 5 20-19 15 8 5 3 19-15 13 10 1 9 8-27 11 Siófok FC-Primorje 0-0 Siófok FC: Posza (Brakszató- risz) - Soós, Bimbó, László (Szabadi) - Ördög, Kovács B., Csoknay (Sallai), Győri, Kun (Hanák) - Szabó Z. (Szabó S.), Kasza. Edző: Nagy László. A Balaton-parti együttes hazai környezetben folytatja a felkészülést, s a terveik sze­rint — már persze ha az időjá­rásfelelős is úgy gondolja — szerdán és szombaton is pá­lyára lépnek előkészületi mérkőzésen. A hétvégére tervezett Nagy­atádi FC-Kaposvári Rákóczi FC (kettős) előkészületi lab­darúgó-mérkőzés — a rossz idő és a járhatatlan utak miatt — elmaradt. Foghíjas fordulót játszot­tak a férfi teke Szuper Li­gában: az újonc Kaposvári Móricz Zsigmond Művelő­dési Ház csapata elutazott Pécsre, ahol papírforma vereséget szenvedett, a Kaposvári Közút-Strabag SE-Szegedi Snowfox ta­lálkozó viszont a nagy hó miatt elmaradt. A férfi Szuper Ligában: Pécsi DD Gáz SC-Kaposvári Móricz Zsigmond Műv. Ház 6:2 (5590:5299) A nagy havazás ellenére is el­utazott a kaposvári együttes Pécsre, ahol papírforma ered­mény született. A vendég so­mogyi csapatból az ismét egyre jobb formába lendülő Székelyi és a negyedik, utolsó pályán remek sorozatot pro­dukáló Tihanyi tudott 900 fa fölé kerülni, s így pontot sze­rezni. Az idegenben elért 5299 fás csapateredmény jónak mondható, de egy kicsit több lelkesedéssel és figyelemmel még jobb eredményt lehetett volna elérni a Pécsi DD Gáz SC otthonában. A hétvégén — egy hónapnyi szünet után — újra hazai pályán szerepel a Ka­posvári Móricz Zsigmond Mű­velő dési Ház együt tese; az el­lenfél pedig nem más lesz, mint a nagyhírű, sokszo ros baj nők Ferencváros. Eredmények: Berta 903 - Miklós 873 Szőke 901 - Páll 851 * Borbás 951 - Illés 863 Kemsei 961 — Tihanyi 912 Kismihály 917 — Székelyi 911 Kecskés 957 - Mándli 889 Az ifjúsági mérkőzésen: Pécsi DD Gáz SC-Kaposvári Móricz Zsigmond Műv. Ház 3:1 (1712:1688) A vendég kaposvári csa­patban Oláh 880, Vörös pedig 808 fás eredményt ért el. Tihanyi Péter A férfi NB 11-ben: Dombóvári Szövetkezeti Spartacus SK-Kaposvári Fáklya SK 6:2 (3021:2874) A dombóvári együttes már évek óta nem kapott ki hazai pályán; rendre minden hazai meccsüket hozzák, csak az a kérdés, hogy 6:2 vagy 7:1 arányban. Most sem szakadt meg ez a nagy sorozat. Amúgy sem a legjobb előjelekkel várta a Fáklya a dombóvári „fellé­pést”, hiszen Horváth és Gyű- rűsi is hiányzott. A hazaiak szinte minden párban 20-30 fás előnyt szereztek a kaposvá­riak ellen, így végül magabiz­tos győzelmet arattak. A Ka­posvári Fáklya SK csapatában a két pontszerző, az egyaránt 500 fa feletti eredményt elérő Németh Tibor és Bodor István játéka érdemel dicséretet. Eredmények: Németh T. 517 fa, Bodor 501 fa, Bognár J. 472 fa, Csendes 469 fa, Tóth J. II. 462 fa, Tóth J. 1.453 fa. Totó 1. Bari-Vicenza 0-0 x 2. Cagliari-Lazio 0-0 x 3. Perugia-Inter 2-1 1 4. AS Roma-Sampdoria 3-1 1 5. Empoli-Salemitana 2-3 2 6. AC Milan-Venezia 2-1 1 7. Piacenza-Juventus 0-2 2 8. Udinese-Fiorentina 1-0 1 9. Atalanta-Pescara 4-0 1 10. F. Andria-Cremonese 1-0 1 11. Genoa-Monza 2-1 1 12. Reggiana-Verona 1-1 X 13. Reggina-Napoli 2-1 1 A pluszmérkőzés: 14. Newcastle-Blackburn 0-0 x HÉTKÖZI SPORTAJÁNLATUNK ' HÉTFŐ Röplabda NB I, férfi Extraliga - ráját­szás az 1-4. rajthelyekért: Medikémia-Papiron SC Sze- ged-Pini Kaposvár SE. Sze­ged, városi sportcsarnok, 17 óra. - Az MTV2 18 órától fel­vételről adja a mérkőzést. KEDD Kézilabda Nemzetközi előkészületi női kézilabda-mérkőzés: Fer­ropatent Szekszárd SE-Tvin- Trgocentar Virovitica (Hor­vátország). Barcs, Dráva Völ­gye Középiskola sportcsar­noka, 18 óra. SZERDA Kosárlabda NB I, férfi „A” csoport: Ka­posvári Klíma-Vili Purina SE-BC Marc-Körmend. Ka­posvár, városi sportcsarnok, 18 óra. (Ifjúsági mérkőzés: 15.45 óra.) Zrínyi-uralom A Zrínyi Ilona Általános Is­kola tanulóinak a sikerét hozta a kaposvári városi di­ákolimpiái sakkdöntő. Kaposvár A városi diákolimpiái erőpró­bán nyolc általános iskola és ugyancsak nyolc középiskola 78 sakkozója ült asztalhoz. A végeredmény. I. korcsoportosok. Leányok (2 induló): 1. Szabados Zsófia (Zrínyi is­kola) 3,5 pont, 2. Rózsavölgyi Andrea (Zrínyi iskola) 0,5 pont. Fiúk (13 induló): 1. Ágos­ton Ádám (Bartók iskola) 6 pont, 2. Deák Varga Péter (Zrínyi iskola) 5,5 pont, 3. Széki Fülöp (Lórántffy refor­mátus iskola) 5 pont. II. korcsoportosok. Leányok (4 induló): 1. Varga Virág (Zrínyi iskola) 6 pont, 2. Búza Rita (Zrínyi is­kola) 3,5 pont, 3. Fodor Györ­gyi (Zrínyi iskola) 1,5 pont. Fiúk (6 induló): 1. Schlegl Ottó (Zrínyi iskola) 7 pont, 2. Suba György (Zrínyi iskola) 4,5 pont, 3. Kiss Attila (Zrínyi iskola) 3,5 pont. III. korcsoportosok. Leányok (1 induló): 1. Fö­mötör Mariann (Zrínyi is*- kóla) 3 pont. Fiúk (13 induló): 1 .Zanaty Péter (Zrínyi iskola) 6,5 pont, 2. Koszéj László (Bartók is­kola) 5 pont, 3. Vasas György (Siketek iskolája) 4,5 pont. IV. korcsoportosok. Leányok (3 induló): 1. Fo­dor Andrea (Munkácsy Mi­hály Gimnázium) 4 pont, 2. Deák Judit (Eötvös Loránd Műszaki Középiskola) 2 pont, 3. Rinkóczi Zsanett (Eötvös Loránd Műszaki Középis­kola) 0 pont. Fiúk (14 induló): 1. Hor­váth Zoltán (Eötvös Loránd Műszaki Középiskola) 7 pont, 2. Vozár János (Rippl-Rónai József Közlekedési Szakkö­zépiskola) 6 pont, 3. Holló János (Kinizsi Pál Élelmiszer- ipari Szakközépiskola) 5 pont. V. korcsoportosok. Leányok (2 induló): 1. Gö­löncsér Szilvia (Noszlopy Gáspár Közgazdasági Szak- középiskola) 4 pont, 2. Hege­dűs Zsuzsanna (Eötvös Lo­ránd Műszaki Középiskola) 0 pont. Fiúk (20 induló): 1. Hor­váth Péter (Munkácsy Mihály Gimnázium) 5,5 pont, 2. Varga Tamás (Táncsics Mi­hály Gimnázium) 5,5 pont, 3. Simon Norbert (Eötvös Lo­ránd Műszaki Középiskola) 5 pont. Pólóztak a partizánok A medencében is a gyú'rű volt a cél Nagy sikert aratott a vá­rosi fürdőben rendezett farsangi vízi kosárlabda­torna, melyen közel szá­zan szálltak medencébe. Kaposvár Az elmúlt év decemberében a vizes óévbúcsúztató kereté­ben szerették volna lebonyo­lítani a vízi kosárlabda-tornát. Akkor idő hiányában meghi­úsult ez a program, de mivel igény volt rá, ezért most ön­álló tornaként rendezték meg. A kaposvári városi sportbi­zottság támogatásával és az Arena-Vitál Triatlon Club se­gítségével létrejött tornára ti­zenhárom férfi és két női együttes adta le nevezését. Egy csapatban öt plussz egy fő játszott egy mérkőzésén, öten a medencében viaskod­tak a labdáért, társuk pedig a parton állva a kosarat fogta, amibe a játékszert kellett el­juttatni. A kétszer öt perces csaták alaposan próbára tet­ték a játékosok állóképessé­gét. Volt, ahol egyszerre több jelentkező is volt a parti pozí­cióért. A férfiaknál négy cso­portban küzdöttek a tovább­jutást eredményező első he­lyért. Ez a tett az Amúri parti­zánok, a Kaposvári Sportis­kola edzőiből és versenyzői­ből álló Partravetett halak, a Kaposvári Vízügyi SC kajako­saiból verbuválódott Szűzol­tók és a Kaposvári Klíma-Vili Purina SE ifistái alkotta Vízi sticik csapatainak sikerült. A harmadik helyért zajló össze­csapáson a Borhi Zsombort, Szigeti Krisztiánt és Faludi Andrást soraikban tudó Szű­zoltók 15-7-re nyertek. A döntőben kiélezett, izgalmas mérkőzésen 11-11 volt a végeredmény. Az egykori ví­zilabdázók alkotta Amúri partizánok Hegedűs büntető­jével szerezték meg a kupa- győzelmet. A hölgyeknél a Zöldpont csapata 9-3-ra verte a Táltosok gárdá­ját. (Kun) Startol a Balatoni Széllovasok csapata FOTÓ: LANG RÓBERT

Next

/
Oldalképek
Tartalom