Somogyi Hírlap, 1999. január (10. évfolyam, 1-25. szám)

1999-01-09 / 7. szám

SOMOGYI HÍRLÁP 1999. január 9., szombat Kiállítás 11 Orbán Viktor köszöntő levele Hölgyeim és Uraim! Kedves Barátaim! Konfucius szerint, aki maga a szó mestere volt „egy kép többet ér ezer aranyrögnél”. Milyen sokat érhet hát szívünknek egy jó kép? Engedjék meg, hogy szeretettel köszöntsem azokat, akik ennek a sajtófotó kiállításnak a megnyitójára el­jöttek. Köszönöm, hogy fontosnak érezték, hogy lás­sák, a Somogyi Hírlap és az Axel Springer Magyaror­szág közös kiállításának munkatársai milyen komoly munkát végeztek. Azt mondják, hogy a világ, amelyben élünk egyre gyorsabb életritmust követel tőlünk. De be kell lát­nunk, hogy bármilyen gyors is az életünk, ugyanúgy pillanatokból áll össze egésszé, ahogyan apáink, nagy­anyáink korában. Ami megtörténik velünk, ezekben a fontos pillanatokban történik meg. Egy pillanat, ami­kor először talpra állunk, egy pillanat, amikor először akad össze a tekintetünk azzal, aki hosszú éveken át társunk lesz, egy pillanat, amikor kudarcunkat vagy si­kerünket felismerjük. Ezt a pillanatot, ezeket a fontos pillanatokat ragadja meg a fénykép, ha a kamera mögött értő szem, ráérző szakember áll. Az igazság az, hogy a képek talán többet mondanak el arról, aki a fényképezőgép keresőjébe néz, mint ar­ról, aki előtte áll. A fotós választja ki, hogy miről készít fényképet, ő határozza meg a beállítást, ő építi fel a kép hangulatát, s amikor a képkivágásról dönt, azt is elhatározza, mi nem lesz rajta a képen. A fotók, amelyeket Önök itt ma megtekinthetnek, sokat árulnak el a világról, amelyben élünk és nem ke­vesebbet arról, hogyan látják ezt a világot a-sajtó mun­katársai. Fotózni muszáj. Mi, akiknek nincs kezünk­ben fényképezőgép, életünk minden fontos pillanatát igyekszünk a magunk számára megörökíteni. A fény­kép csodája az a fantasztikus képesség, hogy ezt a mi, személyes képünket képes rögzíteni, és mások számá­ra láthatóvá tenni. Kérem, élvezzék ezt a mindennapi csodát, örökítsék meg a maguk számára azt, ahogyan a sajtó munkatársai látnak minket, Önöket. Ezek a képek a múltunk, a jelenünk és a jövőnk. Egy tegnap rögzített pillanat, most egy kiállítási tárgy, hol­nap egy meghatározó emlék. Egy megragadott pilla­nat, ami most már mindannyiunk közös élménye lesz. Köszönjük azoknak, akik a fotózást kitalálták, eljá­rását tökéletesítették, köszönjük azoknak, akik a len­cse elé álltak, köszönjük azoknak, akik megnyomták a kioldó gombját. És köszönjük azoknak, akik kíváncsi­an munkájuk eredményeire, eljöttek ide. Köszönjük az élményt és gratulálunk az alkotók te­hetségéhez. Baráti üdvözlettel: Orbán Viktor miniszterelnök Immár nyolcadik alkalommal mutatja be képekben az előző év történéseit a Somogyi Hírlap kiállítása FOTÓK: PÁLFY VIKTOR. HORVÁTH MÓNIKA Dr. Gyenesei István, dr. Bayer József és Szita Károly a megnyitón Szászfalvi László, dr. Seffer István és Sárdi Árpád eszmecseréje Csonka Béla fotóművész Balás Béla megyéspüspökkel értékeli a kiállítást A kiállítás meghívott vendégei Szabóné dr. Király Mária, az AS-M. gazdasági igazgatója, Keleti Éva, a Ferenczy Europress fotószolgálat vezetője, Pálos Tamás, a FEB fő- szerkesztője, Csák Elemér a FEB főszerkesztő­helyettese, Kaposi Kis István, a TVR Hét fő- szerkesztője. Barkóczy Gellért, Csákabonyi Balázs, Francz Rezső, Herényi Károly, István József, Lamperth Mónika, Mátrai Márta, Pásztohy András, Szita Károly, Szászfalvi László, Szabó József Andor és Rajcsányi Péter országgyűlési képviselők, Tamás Károly államtitkár, Feigli Ferenc barcsi, Sütő László marcali, Ormai Ist­ván nagyatádi, Balázs Árpád siófoki, Sós Zol­tán balatonboglári, Berkes László balatonföld- vári, Szűcs László balatonlellei, Szászfalvi László csurgói, Francsics Zoltán fonyódi, Pap- szt Lajos lengyeltóti és Farkas István tabi pol­gármester. Babarczy László, a Csiky Gergely Színház igazgatója, Czipó Ervin, a polgári védelem me­gyei parancsnoka, dr. Baka József, a PATE gazdasági igazgatója, Békés József, a volt So­mogyi Krónika főszerkesztője, Balás Béla me­gyéspüspök, Rózsás László, Dr. Benke József, Bartsch János megyei sportigazgató, Sütő Ta­más vezérőrnagy, Dévényi Zoltán Állami-dí­jas, nyugalmazott vezérigazgató, Dóri János vállalkozó, Diseri József fényképész mester, dr. Ferenczi László dandártábornok, megyei rendőr-főkapitány, dr. Dégi Endre ezredes, bűnügyi igazgató, dr. Gimesi Mihály, a megyei kórház főigazgató főorvosa, dr. Gyenesei Ist­ván, a megyei közgyűlés elnöke, S. Pap Gitta megyei sajtóreferens, dr. Gyurkovits Kálmán professzor, a mosdósi tüdő- és szívkórház orvosigazgatója, dr. Kéki Zoltán jegyző, dr. Pintér István városi rendőrkapitány, Pintér Károly építési vállalkozó, dr. Király István Sza­bolcs múzeumigazgató, dr. Kolber István, a megyei közgyűlés tanácsnoka, dr. Komáromi Gabriella, a tanítóképző főiskola tanszékveze­tő tanára, Laki Lászlóné igazgató, dr. Kovács Miklós, a Siotour volt vezérigazgatója, dr. Bő­sze Sándor, a megyei levéltár igazgatója, dr. Vincze Károly főorvos, dr. Lang Miklós főor­vos, dr. Lépőid Józsefné grafológus, dr. Ro­zsos István professzor, osztályvezető főorvos, dr. Seffer István főorvos, Sovák Lajos, az MSZP megyei ügyvezető alelnöke, dr. Szabotin István, a megyei főügyészség vezető­je, Szekeresné Lepenye Edit ügyvezető igazga­tó, dr. Ujkéry Csaba, a megyei bíróság elnöke, Faragó László, a Magyar Rádió tudósítója, dr. Fülöp László, a Hemotrade igazgatója, Gulyás Mihály, a Munkácsy Mihály gimnázium igaz­gatója, Hamvas Péter, a Somogy Megyei Ide­genforgalmi Hivatal vezetője, Hausz Árpád igazgató, Horn Péter akadémikus, Jákli Péter főjegyző, Jávori Béla nyugalmazott főszer­kesztő, Jenei Zoltánné és Paár Ibolya, a kapos­vári polgármesteri hivatal munkatársai, Kamarell Márta, a színház művészeti titkára, Pintér Zoltán, a taszári Bázis repülőtér pa­rancsnoka, Király Zoltán, az Együd Árpád Mű­velődési Központ igazgatója, Dr. Fekete Lász­ló, a Somogy Megyei Ügyvédi Kamara elnöke, Leitner Sándor, a tanítóképző főiskola főigaz­gatója, Leskó László újságíró, Mihályfalvi László, a Táncsics gimnázium igazgatója, dr. Bánáti Henrik, az Állategészségügyi Állomás igazgatója, Nagy Tibor megyei tűzoltópa­rancsnok, Dr. Németh Jenő, a Somogy Megyei Közigazgatási Hivatal vezetője, Nagy Zsóka, az MTI kaposvári tudósítója, Patona Győző, a Somogy Megyei Távközlési Centrum vezetője, dr. Tarrné dr. Törzsök Piroska, a Somogy Me­gyei Munkaügyi Központ igazgatója, Sárdi Gyula, a MÁV pécsi igazgatója, Sümegh Nán- domé, a Somogy Mega 2000 elnök-igazgatója, Szász Endre festőművész, dr. Szporny Gyula főorvos, Szlovák András, a vállalkozói köz­pont igazgatója, Szőke Attila, az élelmiszer- ipari szakközépiskola igazgatója, Tóth János ezredes, közbiztonsági igazgató, Varga József, a KVGY igazgatója, Varga Róbert, a megyei könyvtár igazgatója, dr. Sipos Csaba, a megyei könyvtár munkatársa, Végvári Jenő elnök-ve­zérigazgató, dr. Bödő Imre, a Sütév elnök-ve­zérigazgatója, dr. Galamb Gábor nyugalma­zott igazgató, Ivusza Tamás vezérigazgató, dr. Gáspár Ferenc főorvos, Törzsök Lajos vállal­kozó, dr. Kelemen László, a Start Alapítvány vezetője, Varga László, a Hungária Biztosító igazgatója, Szlávecz István, a KLK megyei ve­zetője, dr. Aubrecht Csaba, a Pannonhír ve­zérigazgatója, Szulimán Gyula, az APEH me­gyei igazgatója, Szunyogh László, a Kaposvári Afész elnöke, Szentgróti János, a Balaton Füszért igazgatója, Varga Gábor, a Dél-dunán­túli Gabonaipari Rt vezérigazgatója, Sebestény Gyula, a Dédász kaposvári üzem­igazgatója, Tálas Zoltán, a Dómus igazgatója, Lajos Istvánná, a Tesco áruház igazgatója, Pap Gábor, a Tesco áruház vevőszolgálati igazga­tója, Ulrich Schröter, a Kaposcukor Rt igazga­tója, Széles József, a Mikromárka Gasztronó­miai Ellátó Kft ügyvezető igazgatója, Kovács László, a Pini Hungary vezérigazgatója, Buzsáki Gábor, a Sefag Rt Zselici Erdészeté­nek igazgatója, Bóna József, a Sefag Rt vezér­igazgatója, Pogány Zoltán, a Kaposvári Nyom­da Kft igazgatója, Futó Imre, a Déli Nyomda igazgatója, Csepeli Istvánná, a Pannon Wolf Kft igazgatója, Herner Endre, a Mezőgazdasá­gi Termelők Szövetségének igazgatója, Karg Ferenc a Karg Autócenter, Kovács József a King a Ford, Budai Béla, a Fiad Budai, Kampf Ferenc a Peugeot Autóház, Törekes István, a Renault Törekes, Tóth László, a Koto Toyota Autóház, Tóth Gábor a Mazda Tóth, Lengyel István, a Citroen, Tajnafői Péter a Nissan Áu- tókereskedés, Molnár Tibor az Opel Molnár, Szabó Péter a Daewoo Autó Kft, Boldizsár László a Mitsubishi Márkakereskedés, Sándor József, a Hyundai és Lucz Miklós, a Honda Szerviz vezetője. Bulecza Attiláné, a Kereskedelmi és Hitel­bank, Tamás Szilvia, a Takarékbank, Farkas Istvánné, a Takarékszövetkezetek Somogy Megyei Szövetsége, Jelinek István, az ABM Amrobank, Sárdi Árpád, a Postabank, Kovács Antal az OTP Bank Rt, dr. Győri József az Erste Bank Rt, Kovács László, a Konzumbank Rt, Csernai Zoltán, az Inter Európa Bank Rt, Fábry Béláné, a CIB Bank Rt, Böröcz Ildikó, a Raiffeisen Unicbank Rt és Vajay Klára, a Buda­pest Bank Rt igazgatója, Francz Rezsőné, a Drávatej ügyvezető igazgatója, Horváth Péter, a Danone Marcali igazgatója. Pauska Zsolt, a Dunántúli Napló, Kamarás Györgyné a Tolnai Népújság, dr. Árpási Zol­tán, a Békés Megyei Hírlap, dr. Sztrapák Fe­renc, a 24 óra, dr. Lovas Dániel a Petőfi Népe, és Berki Imre, az Új Néplap főszerkesztője, dr. Murzsa András, Molnár György, dr. Tóth Mik­lós, Ficsór János és Gazsó László kiadóveze­tők.

Next

/
Oldalképek
Tartalom