Somogyi Hírlap, 1999. január (10. évfolyam, 1-25. szám)
1999-01-05 / 3. szám
1999. január 5., kedd SOMOGYI HÍRLAP Közlekedés ________A volánnál: Rétsági Attila R ekord a jégen Rekordot állítottam fel a minap, igaz, ezzel nem lehet dicsekedni. Kaposvárról Gyulára 11 óra alatt értem el, ám talán mégsem kerülök a Guiness Rekordok könyvébe — mondta Rétsági Attila (38), az ATI kaposvári szakoktatója. Kaposvár A legveszélyesebb időben is útra kel, de még 15 évi oktatás után is gyakran van része meglepetésben. A minap egy kerékpáros okozott ilyet, aki előttük bukott orra a 48-as ifjúság útján. Békésen haladtak tanítványával, amikor a bica- jos megcsúszott előttük és hatalmasat esett. A tanulóautó szerencsésen kikerülte a szerencsétlen bicajost, aki nem tanult az esetből, mert újra a kétkerekűre pattant. S alig tíz méter után újból elcsúszott. — Fontos, hogy a gyakorlati képzésen minél nagyobb rutint szerezzen a hallgató — mondta Rétsági Attila. — A lehető legváltozatosabb forgalmi helyzetekbe kerülnek, s ez segíti a felkészülésüket. A tanulók zöme nagyon figyel, ám ennek ellenére előfordul nem várt találkozás is. Korábban egy zsigulis elfelejtette megadni az elsőbbséget, és összeütköztünk. Az utasok megúszták, a két autó már kevésbé. Éppen tizenöt éve dolgozik a tanintézetnél, s még ma is emlékszik a legveszélyesebb kalandra. A kaposvári Füredi úton a pótkocsis teherautó jelzés nélkül megállt, s a tanulókocsi a síkos úton alig tudta megelőzni. A szabálytalankodó teherautós mit sem sejtett ebből, a tanuló és az oktató azonban a szemtanúk szerint látványosan oldotta meg a feladatot, s egy karcolás nélkül átvészelték a bajt. Rétsági Attila szerint a bajok zöme megelőzhető. Ehhez csak figyelem, gyakorlat és némi szerencse kell. — A tanulók óvatosan vezetnek, de a régi s autósok közül sok nem tartja be az előírásokat. Különösen a sebességgel van gond: gyakran száguldoznak a lakott területen. Szerintem kevesebb lenne a baj, ha a járművezetők többet törődnének egymással. H. M. Rétsági Attila fotó: lang Jogosítványra gyűjtenek A jelentkezők többsége középiskolás volt fotó: lang Róbert Pihenés helyett tanulással töltötte a téli szünidőt több mint száz somogyi diák. Mindannyian a B-kategóriás jogosítványt akarták megszerezni. Kaposvár A jelentkezők zöme középiskolás volt, s még az érettségi vizsgák előtt meg akarta szerezni a jogosítványt. Erre jó esélyük volt, s aki az elméleti és gyakorlati akadályokat is sikeresen veszi, egy hónapon belül megkaphatja a vezetői engedélyt. Tóth Sándor, a kaposvári Citroen Tóth autósiskola vezetője elmondta: csaknem 20 diák vett részt a téli képzésen, s a jövő héten számot adnak elméleti tudásukból. Sikeres vizsga esetén mintegy 50 ezer forintba kerül a B jogosítvány. A hallgatók zöme kaposvári volt, a többi bejáró. Az ATI-nál is hasonló az arány, ahol 30 tanuló járt tanulni a két ünnep között. Kelemen József igazgató azt mondta: a diáktanfolyam már hagyományos, minden szünetben indítanak egy-egy kurzust. Az elméleti képzés díjából jelentős kedvezményt adtak. A tanfolyam hallgatók lelkiismereten felkészültek, s mindennap szorgalmasan bejártak az oktatásra, még szilveszter napján is. Tamás Zoltán, a King-a-Ford autósiskola vezetője elmondta: mindenki a B kategóriás jogosítványt akarta megszerezni, 15 hallgatójuk volt a diáktanfolyamon. H. M. Törzskönyv az autóknak Somogybán várhatóan mintegy 500 törzskönyvet és forgalmi engedélyt adnak ki az első félév végéig. Megyei körkép A törzskönyvből kiderül: ki az adott jármű tulajdonosa — mondta dr. Fenesi Lajos alezredes, a megyei rendőr-főkapitányság igazgatásrendészeti osztályvezetője. A törzskönyvet és az eddiginél korszerűbb új forgalmi engedélyt januártól egyelőre csak az új, illetve a külföldről behozott járművek tulajdonosai kapják. A közúti közlekedéshez nem kell a törzskönyv, sőt, célszerű a járműtől elkülönítve tárolni. A forgalmi engedély felépítése is más: részletesen benne van a jármű ösz- szes fontos adata, s három szelvényből áll. Ez lehetővé teszi a jármű pályafutásának az eddiginél is pontosabb nyomon követését. H. M. Dobogós helyen a terepjáró Somogybán tavaly tucatnyi nagy értékű személy- gépkocsi talált gazdára. Többnyire vállalkozások vásárolták az ötmillió forintnál drágább autókat. Megyei körkép A járműkereskedők szerint továbbra is legkeresettebb kategóriájú autó a kis-illetve az alsó-közép, a fizetőképes réteg azonban igényli a különlegesen felszerelt, nagy teljesítményű járműveket. Tajnafői Péter, a kaposvári Nissan kereskedés vezetője elmondta: tavaly több mint nyolcmillió forintot fizetett egy cég a három- literes, hathengeres Maximáért. Minden évben egy, legfeljebb két ilyen autót sikerül eladni. Tóth László, a Toyota márkakereskedés ügyvezetője azt mondta: a füll extrás Camry 12 millió forintba került, az értékesítési lista második helyezettje, a RAV-4 terepjáróért mintegy nyolcmillió forintot kértek. Hajdúk Attila, a kaposvári Ford-Pont szalonvezetője szerint a személygépkocsik mellett egyre nagyobb az igény a terepjárókra és az egyterűekre. Gazdára talált a 9,7 millió forint értékű Explorer és a 8,4 millió forintos Galaxy. A cég másik büszkeségéből, a Mondeoból is több modell elkelt. Budai Béla, a Fiat Budai Autóház vezetőjétől megtudtuk: bár főként közép- kategóriás autókat kerestek cégüknél, a legdrágább eladott áutó egy Marea Weekend volt. A turbódízel modell több mint ötmillió forintba került. H. M. Hírek Modellezik az utat Számítógép segítségével útvonaltervet készítenek a Magyar Autóklub kaposvári kirendeltségén. Tavaly mintegy 150-et készítettek, a legtöbbet a délkelet-európai országokba kérték. Kísérlet a buszon A kaposvári Tömegközlekedési Rt két járatára lengyel fejlesztésű számítógépes berendezést szereltek föl. A műszerek segítségével megfigyelhető a járművek kihasználtsága és nyomon követhetik a műszaki állapotát is. A Somogyi Hírlap Keddi Tévé- és Rádióműsor-ajánlata MTV 1 5.45 Határtól határig 9.00 Bor és hatalom 9.35 Kincsestár 11.05 Dharma és Greg, avagy kettőn áll a vásár 11.30 A szerelem jogán 12.15 Gazdasági műsor 12.20 AKT 12.35 Erdészház Falkenauban 13.25 Vivát Benyovszky! 14.30 Mecénás 15.10 Derült égből egy család 16.00 Slovenski utrinki 16.25 Unser Bildschirm 16.55 Életjel 77.00Tudósok a Fórumon 17.45 Körzeti híradók 18.00 Katolikus krónika 18.20 Hang-szál(l) 18.45 Állati pótpapa 18.50 Viktor és Marika 19.00 A bestia (brazil sorozat) 20.00 Vészhelyzet 20.45 Kriminális 21.30 Telemázli 22.05 Aktuális 22.35 Publikum 23.10 Körömszakadtáig (tévéjáték) TV2 6.00 Jó reggelt, Magyarország! 9.00 Egy titokzatos hölgy 9.45 Édes hármasban 10.15 Satöbbi (életmód magazin) 10.45 Kakuk! (talkshow) 11.10 Mila szupersztár 11.35 Mindent tudni akarok! 11.40 Közvetlen ajánlat 12.30 Premier 13.00 Esély - Sérült gyermek a családban 13.30 Elbűvölő szélhámos 15.00 Kedves nővérkék 15.35 Acapulco-öböl 16.00 Kakuk! 16.25 A Szuper csapat 17.15 Gazdagok és szépek 17.40 Sunset Beach 18.30 Szerencsekerék 19.00 Tények 19.25 Tények plusz 19.50 Szerencsekerék Joker 19.55 Herkules 20.45 Sentinel - Az őrszem 21.45 Jó estét, Magyarország! 22.45 Szép új világ 23.75 Magnum 24.00 Hozam 0.30 Vers éjfél után RTL KLUB 6.05 Varázslatos álmok 6.30 Jó reggelt! 9.00 Recept Klub (ism.) 9.10 Esmeralda (ismétlés) 10.00 Rajzfilm Klub (ismétlés) 10.50 Az első csók (ism.) 11.15 Antenna 11.45 Barátok közt 12.10 Loisés Clark 12.55 Meri vagy nem meri? 73.10 Élettér 13.20 Recept Klub 73.30 Angyali érintés 74.20 Klip Klub 14.40 Rajzfilm Klub 76.00 Az első csók 16.25 Meri vagy nem meri 76.30 Esmeralda 77.25100-ból egy 17.50 Meri vagy nem meri? 17.55 Lois és Clark 18.45 Híradó 19.05 Fókusz 19.30 Barátok közt 20.00 Marakodók 23.00 Jogában áll hallgatni 24.00 Antenna (ismétlés) 0.30 Fókusz (ismétlés) 0.50 Divatklip DUNA TV 5.30 Virradóra 9.00 Reggeli muzsika 9.10 Forrásvidék (ismétlés) 9.50 Santa Fé ösvény 11.40 Esti kérdés (ismétlés) 72.20 Police (ismétlés) 73.00 Héthatár (ismétlés) 73.30 Andorra, a Pireneusok törpeállama (kisfilm) 73.55 Ő lesz nekik pásztoruk 14.35 A család apraja-nagyja 15.40 Az aranyló patak 16.05 Katedra nélkül 76.20 Jövőnk múltja 16.50 Massenet: Thais - Médiation 77.00 Harmónia 7 7.35 Mesefilmek 18.00 Híradó 76.20 Gazdakör 18.55 Hej, hej, helyesírás! 19.05 Aranyásók Alaszkában (sorozat) 20.40 Debussy: Holdfény 20.45 Esti kérdés 27.00 Híradó. Sportpercek 21.40 Szellemi barangolás 23.45 Vers 23.50 Zoller Attila és a Hungárián Jazz All Stars 2/2. MTV 2 7.55 Műsorismertetés 8.00 Tudóra 9.00 Aktuális 9.30 Tanoda 70.30 Szomszédok 7 7.00 Tanoda plusz 72.00 Szabad verseny 72.30 Híradó. Időjárás 12.40 Gazdasági műsor 72.50 AKT 73.00 Tévémagiszter / repríz 74.00 Bor és hatalom (spanyol sorozat) 75.25 Repeta 76.30 Junior híradó 16.40 Holdfényes történet (német sorozat 11.) 17.30 Kincsestár 19.00 Magyarország ma 19.30 Mesetár 20.00 Híradó. Sporthírek. Időjárás 20.30 Trapé’ (dokumentumfilm) 30’ 27.00 Gálahangverseny az Operában 22.00 Második lehetőség (amerikai sor. 16/10.) 22.45 Mélyvíz 23.55 Napbúcsúztató HBO 6.30 így készült: Michael 7.00 Egyről a kettőre 7.30 így készült: Az angol beteg 53’ 8.25 Esthajnalcsillag (amerikai vígjáték) 124’ 70.30 Szobatársak (amerikai vígjáték) 109’ 72.20 Drágám, a kölyök marha nagy lett (amerikai vígjáték) 86’ 73.50 Aladdin 74.40 A kábelbarát (amerikai vígjáték) 92’ 76.75 A misszió (amerikai filmdráma) 120’ 18.20 Halálvonat (amerikai akciófilm) 95’ 20.00 Spitfire Grill (am. életrajzfilm) 116’ 22.00 Tükröm, tükröm... (amerikai vígjáték) 126’ 0.05 Gyilkos szekták 7.00 Drágám, a kölyök marha nagy lett 2.30 Rossz társaság (amerikai thriller) 104’ 4.20 A vágy villamosa (amerikai film) 46’ TV 3 SZÍV TV MSAT 16.45 A felügyelőnő (ismétlés) 17.40 Dinasztia 18.30 Hír3 19.00 A Simpson család 19.30 Egy rém rendes család 19.50 Hawaii üzenetek (amerikai sorozat 8.) 20.50 Tökéletes alibi (amerikai krimi, 1995) 22.25 Esti gyors 23.70 Dinasztia (am. sor., ism.) 15.30 Meditációs jóga 76.75 Információs magazin 16.30 Kapásjelző 77.00Szédülj el! 7 7.30 Sportműsor 79.00 City magazin (kulturális híradó) Válogatás a főváros kulturális életéből 79.30 Sportműsor Utána: Music Box 77.00 Rocko 17.30 Clarissa 78.00 Pete és kis Pete (amerikai sorozat) 18.30 Játszd újra... 79.00 Music Box Top Ten 19.30 Alak-Art (kulturális híradó) 20.00 Ski Patrol (amerikai vígjáték) 105’ 21.45 Alak-Art (ismétlés) 22.75 Music Box EUROSPORT A KOSSUTH RÁDIÓ MŰSORÁBÓL 8.30 Rali (ismétlés). 9.00 Sífutás, vk. 70.00 Alpesi sí, vk. 7 7.75 Sífutás, Estonia. 12.45 Alpesi sí, világkupa. 73.00 Alpesi sí, világkupa. 74.00Síugrás, vk. 15.30 Sífutás, vk (ismétlés). 17.30Alpesi sí, vk. 78.30Síug- rás, vk. 79.00 Mountain bike (ismétlés). 20.00 Ökölvívás (ismétlés). 22.30 Rali: Granada Dakar. 23.00 Labdarúgás (ismétlés). 7.00 Rali (ismétlés). 4.30 Reggeli krónika. 5.38 Falurádió. 7.00 Krónika. Sport. 8.45 Gyors- fénykép. 9.05Napközben. 77.05Zenés játékokból. 73.30Római katolikus félóra. 15.07 ítélet. 16.00 Délutáni krónika. 78.00 Esti krónika. 19.06 Sportvilág. 79.30 Mese. 22.00 Késő esti krónika. A PETŐFI RÁDIÓ MŰSORÁBÓL 6.03 Reggeli csúcs. 7.38Sportreggel. 8.00Petőfi-délelőtt. 70.09Gordiusz plusz. 7 7.07Hangalbum. 72.00Jóebédhezszólanóta. 74.00Csúcsforgalom. 77.05 Apukám világa. 79.03 A rock gyermekei. 79.30 Kölyökrádió. 20.00 Rádiószínház. 22.002000 éjszaka meséi. KAPOS TV 19.00 Kapos Tv Híradó 19.15 Telefonos játék 19.20 Kisfilm 19.35 És most lefényképezke- dünk... (Bencze Attila műsora) 20.00 Kapos Tv Híradó 20.75 Kisfilm 20.30 Vér és fegyverek 22.15 Regionális Híradó 22.25 Éjszakai műsor BALATON TV 18-24.00 Képújság Az adás fogható helyileg kábelen a balatonmáriai adótoronyról az UHF 24-es csatornán! CSURGÓ TV 0.00-24.00 Képújság (hírek, információk) KAPOS RÁDIÓ 6.00 Napindító 7.30 Sportvonal 9.00 Mixes Mix 9.30 Újdonságok 70.00 424 72.00 Események, történetek 12.45 Sportvonal 75.00 Bumeráng 76.00 Happy Birthday 78.00 Listázva 19.30 Sportvonal SOMOGY RÁDIÓ 7.00 Krónika 70.70 Női magazin 72.70 Zene délidőben 73.00 Krónika 73.30 Deutsche Welle 75.75 Lemezbörze 77.70Telefonos kívánságműsor 19.00 Krónika 79.20 Mese 20.70 Régi zenék mai történetek 27.00 Voice Of America PÉCSI RÁDIÓ 5.55-9.00 Hajnaltól reggelig (információs magazinműsor) 72.00 Szerb nyelvű műsor 73.30 Horvát nyelvű műsor 15.00 A Pécsi Rádió zenés délutáni műsora 18.00 Regionális német anyanyelvű műsor 19.30 In der Muttersprache 20.00 Na materinjem jeziku 20.30 Na maternjem jeziku RADIO JAM 6.00-tól 20.00 óráig szórakoztató, információs magazin Benne: délelőtti információs műsor. Az FM 91,8 MHz-en. BALATON RADIO 0.00-24.00 óráig a 88.2 Mhz-en a 60-as, 70-es, 80-as évek sztárjaival 1