Somogyi Hírlap, 1999. január (10. évfolyam, 1-25. szám)

1999-01-05 / 3. szám

SOMOGYI HÍRLAP 1999. január 5., kedd Sport 7 Schumacher visszavágásra készül A Forma-l-es autós gyorsasági világbajnokság kétsze­res győztesének, Michael Schumachernek tavaly a finn Mika Häkkinen mögött „csak” a má­sodik hely jutott. Aligha kell hozzá különösebb jóstehetség: a kiváló német pilóta idén min­dent elkövet annak érdekében, hogy újra ő — és a Ferrari — legyen a világ legjobbja fotó: traco Akár este is játszhatnak mérkőzéseket Villanyfényben a cseri pálya Január 4-e bizonyára a ka­posvári labdarúgás fontos dátumai közé kerül majd. Ezen a napon tartottak ugyanis villanyfénynél első alkalommal hivatalo­san edzést a Cseri úti utánpótlás centrum sza­badtéri pályáján. Kaposvár Mint ismeretes, az ősszel át­adott ifjúsági sporttelep nyerte el a Gerevich-alapít- vány egyik pályázatát, mely­nek révén világítással látják el azokat a sporttelepeket, amelyeken az utánpótlást nevelik. Magyarországon az első periódusban összesen négyszáz sporttelep pályáza­tát fogadták el, s ezekből de­cember 31-ig háromszáznak a munkálatait fejezte be a ki­vitelező fővárosi székhelyű Holux Kft. Ezek között van a kaposvári cseri sportlétesít­mény is. Márton József, a sportcent­rum vezetője örömmel újsá­golta, hogy tegnaptól egyik legégetőbb gondjuk megol­dódott. Eddig ugyanis prob­lémát okozott, hogy a sport­kollégium különböző tanin­tézetekben tanuló diákjai el­térő időpontú elfoglaltságaik miatt nem tudtak együtt edzeni. Most, hogy kigyúltak a fények, elhárult ez az aka­dály is; tegnap első alka­lommal este hét órakor már együtt edzhettek. A testnevelő-edzőtől meg­tudtuk még, hogy a négy - egyenként tizenkét méter magas oszlopról — összesen nyolcvan lux fényerő pász­tázza be a játékteret olyan jó egyenletes megvilágítással, hogy mérkőzéseket is lehet majd este játszani. A terve­zők a várható költségekre is gondoltak; olyan takarékos izzókat szereltek fel, hogy a megvilágítás óránkénti költ­ségei — jelenlegi árakon — nem haladják meg az ötszáz forintot. Közismert, hogy Kaposvár még egy hasonló pályameg­világítást nyert. A másikat, a Mézga-Starter Focisuliét elő­reláthatóan idén tavasszal szerelik majd fel — mint hír­lik — a toponári pályán. (Jutási) Barócsi remek futása Németországi utcai futó­versenyeken szerepelt Ba­rócsi Heléna, a Kaposvári Építők SC válogatott atlé­tája. A két pénzdíjas via­dalon az igen előkelőnek számító ötödik illetve ha­todik helyet szerezte meg. Bietigheim, ratingen A bietigheimi utcai futóverse­nyen 11,2 kilométer várt a mezőny tagjaira. A hölgyeknél a kaposvári színekben rajthoz álló Barócsi Heléna — második legjobb magyarként — az ötö­dikként ért a célba. A Ratin- genben megrendezett Szent Szüveszter-futáson mindkét nem mezőnye 10 kilométeres távot teljesített. Az igen erős mezőnyben a nőknél kenyai, a férfiaknál etióp siker született. Utóbbiaknál az etióp Haile Mekonnen 28:59 perc alatt teljesítette a 10 ezer métert. Eredmények: Bietigheim, nők: 1. Belavina (orosz) 37:30, 2. Jakab Ágnes (magyar) 37:54, 3. Karpinska (lengyel) 38:35, ...5. Barócsi Heléna (Kaposvári Építők SC) 39:45. Ratingen, nők: 1. Susen Chepkemei (kenyai) 32:44 perc, 2. Pamela Chepchumba (kenyai) 33:41, 3. Luminita Zaituc (német) 33:52 ...6. Ba­rócsi Heléna 35:50 (Kaposvári Építők SC). Pályázati felhívás helyesbítés BALATONLELLE VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK HATÁROZATA ALAPJÁN A VÁROSÜZEMELTETÉSI SZERVEZET nyilvános pályázat útján meghirdeti hasznosításra a balatonlellei, szabad strandon lévő 2831 m2, 4 db teniszpályát tartalmazó és a Szent István utcában lévő 635 m21 db teniszpályát tartalmazó területet 1999. március 1-től 2002. december 31-ig tartó 4 év (szezon) időtartamra. A területen teniszezés, bérteniszezés és teniszoktatás folytatható. Pályázni a két területre egyben, vagy külön-külön is lehet. A hasznosítás megszűnésével a bérlő az eredeti állapotnak megfe­lelően köteles a területet visszaadni, s a felmerült költségeire nem tarthat igényt. Pályázatot nyújthat be balatonlellei székhelyű vagy legalább egy éves balatonlellei telephellyel rendelkező vállalkozó, aki a pályázati feltételeket elfogadja és lejárt esedékességű tartozá­sa az önkormányzat felé nincs. A teniszpálya területe tovább bérbe nem adható. A területekért fizetendő minimális használati díj: Szabad strandon lévő 4 db teniszpályáért 580 000 Ft/év+áfa (szezon) Szent István utcában lévő 1 db teniszpályáért 100 000 Ft/év+áfa (szezon) (Jelenleg a tevékenység áfa mentes) Az első évi szerződés szerinti használati díj évente az infláció ráta 50%-ával nő. A pályázatot az nyeri el, aki a legmagasabb összegű használati díj ajánlatot teszi és a leghosszabb időre vállalja a használati díj szerződéskötéssel egyidőben történő egyösszegű megfizetését. A használati díj egyösszegben történő megfizetését vállaló hiányá­ban az évente esedékes díjat az alábbiak szerint kell megfizetni: április 30-ig az éves díj 50%-át+áfát június 15-ig az éves díj 25%-át+áfát augusztus 15-ig az éves díj 25%-át+áfát A pályázatot írásban kell benyújtani a Városüzemeltetési Szervezet, Balatonlelle, Arany J. u. 4. címére 1999. január 27-én 9.00 óráig A pályázatnak tartalmaznia kell a pályázó nevét, címét, a vállalt bérleti díj összegét és a fizetés módját. Az ajánlatok bontásának időpontja: 1999. január 27., 9.30 óra Eredményhirdetés időpontja: 1999. január 27., 11.30 óra Bontás és eredményhirdetés helye: Városüzemeltetési Szervezet, Balatonlelle, Arany J. u. 4. Részletes felvilágosítást a Városüzemeltetési Szervezet, Balatonlelle, Arany J. u. 4. szám alatti irodájában, vagy a 85/352-624-es telefonon lehet kérni. =. A tévedésért minden potenciális pályázónktól elnézést kérünk. I Varga Zsuzsanna visszatért egykori csapatához Biztos a harmadik hely Holnap tartja első edzé­sét a Kaposvári BITT Női RC NB l es röplabdacsa­pata. A Vermesné dr. Merő Zsuzsa edző által irányított együttes — amely eddig alaposan túl­teljesítette eredeti célki­tűzését — napi egy edzéssel készül majd a folytatásra, s január 16- án, szombaton hazai pá­lyán az újonc Gödöllői RC ellen folytatja a bajnoki pontvadászatot. A Tuba Gabriella, Tormási Orsolya duó sokszor hozta kínos helyzetbe az el­lenfeleit. Remélhetőleg így lesz ez a folytatásban is fotó: kovács tibor Kaposvár- A bajnoki rajt előtt a bentmaradás kiharcolását tűzte ki célul a nyáron ala­posan átalakult és megfiata­lodott kaposvári együttes. Ehhez képest most a harma­dik helyen áll, s kis szeren­csével akár még az Extrali­gába is juthat. — Úgy tűnik, hogy ezt a harmadik helyezést min­denképpen meg tudjuk őrizni — mondta Tuba Gab­riella, a Kaposvári BITT Női RC csapatkapitánya. — Sze­rencsés esetben akár még másodikak is lehetünk, ami azt jelenti, hogy az Extra- liga-tagságért játszhatnánk. — Ehhez viszont az kell(ene), hogy az alapsza­kasz hátralévő hat mérkőzé­sén ne hibázzon a csapat. — Három hazai és ugyan­ennyi idegenbeli mérkőzés vár ránk a folytatásban. Az újonc Gödöllői RC és a ta­valyhoz képest alaposan meggyengült BVSC-Kaszá- sok ellen kötelező szá­munkra a győzelem. A lista­vezető Angyalföldi DRC vi­szont nagyon kemény dió­nak tűnik. A fővárosi együt­tes játékerejéről mindennél többet mond az, hogy az eddigi 13 meccsükön csak egyetlen szettet veszítettek, s rájuk épül a magyar ifjú­sági válogatott. Ami mégis bizakodásra ad okot, hogy korábban itthon mindig si­került legyőznünk őket. Ka­locsán és Kecskeméten sem vagyunk esélytelenek. A hí­rek szerint az előttünk álló Jászberénynek két sérültje van, így őket is el lehet kapni. Ha végül mégsem jön össze az Extraliga-tagságot jelent(het)ő második hely, akkor sem esünk kétségbe, hiszen eredeti célunkat, a bentmaradás kiharcolását már alaposan túlteljesítet­tük. — A Magyar Kupában a legjobb nyolc közé jutásért nem kisebb ellenfelet, mint a bajnoki címvédő és Magyar Kupa-győztes Egut RC Egert fogták ki. — Február végén lesz a két találkozó, s bár kétségkívül az Eger a párharc favoritja, nem adjuk fel. Az idén nem megy nekik valami jól; a nyáron több játékosuk is más klubhoz igazolt, s az ősszel edzőváltás volt náluk. Az ukrán Andrej Szolovjov helyett újra a magyar röp­labdasport egyik ismert alakja, Tatár Mihály irá­nyítja az egri együttest. — December vége felé két játékos, Tormási Orsolya és Witz Viktória is influenzával bajlódott. — Szerencsére már mind­ketten jól vannak, így a foly­tatásban újra a csapat ren­delkezésére állnak. — A hírek szerint van egy nagy visszatérő is. — Az egyesület leigazolta a csapat egykori játékosát, Varga Zsuzsannát, így janu­árban már őt is láthatják a szurkolóink. Fenyő Gábor Bajnoki menetrend Január 16., szombat (Kaposvár): Kaposvári BITT Női RC-Gödöllői RC (16 óra) Január 24., vasárnap (Jászberény): Jászberényi RK-Kaposvári BITT Női RC (11 óra) Január 30., szombat (Kaposvár): Kaposvári BITT Női RC-Angyalföldi DRC (16 óra) Február 7., vasárnap (Kecskemét): Kecskeméti RC-Kaposvári BITT Női RC (16 óra) Február 14., vasárnap (Kaposvár): Kaposvári BITT Női RC-BVSC-Kaszások (17 óra) Február 21., vasárnap (Kalocsa): Kalocsa SE-Kaposvári BITT Női RC (11 óra) 53. HETI TOTÓ Totónyeremények A Sze­rencsejáték Rt tájékoztatása szerint a totó 53. heti nye­reményei (a jövedelemadó levonása után) a követke­zők. 13 plusz egy találatos szelvényt összesen 15 dara­bot találtak, a nyereményük egyenként 534 ezer 25 fo­rint. A 13-asok (55 darab) 45 ezer 34, a 12-esek (1361 da­rab) 1737, a 11-esek (11 ezer 361 darab) 208, a 10- esek pedig (52 ezer 723 da­rab) egyenként 75 forintot érnek. Góltotó Az e heti góltotón nem volt négytalálatos szel­vény; a következő hétre át­vitt nettó nyereményösszeg 104 ezer 706 forint. A 26 da­rab háromtalálatos szelvény nyereménye egyenként 4027 forint. Totó-kombinációk Az 1. heti tippajánlatunkat az első oszlopban ismertet­jük. Számítógépünk ennek alapján készítette húszosz­lopos totó-kombinációját. 1.1 x11x1 x121x 1212x 21xx1 2.2 21x11 xx112 12x12 112x2 3.2 1x21 x 211x2 1x221 12x2x 4.2 1x112 121x2 2211x 12x1x 5.X xxlxx x11x1 21x1x 121x1 6.2 x12x2 1x2x1 12xx1 x2111 7.1 12x11 12x12 x11x2 2xxx2 8.x x11xx 11x22 2x21 x 2xx21 9.1 12xxx 12xx2 1121x xx2x2 10.2 221xx 11x2x x1211 21x12 11.2 21121 12xx2 21x1x 212xx 12.1 1xx22 2xx1x 2xx2x x212x 13.1 1x2xx 112xx 2x112 1x2x1 A totó-kombinációt a SOL- INFO Kft (Budapest) készí­tette. Pelikán János A BalaSport kínálatából Az új évben ma először je­lentkezik a nyugat-balatoni régió tévéje, a BalaSport, amely tavaly nem kevesebb, mint 436 (!) képes tudósí­tásban számolt be a körzet­ben rendezett sportesemé­nyekről. Az idei első adás­ban ezekből láthatnak a né­zők összeállítást. így többek között képernyőre kerül a nagy sikert aratott jubile­umi, ötödik fonyódi Triatlon Balaton Nagydíj, a Marcali­ban játszott Magyaror- szág-Jugoszlávia férfi kézi­labda-válogatott mérkőzés, a hagyományos Lengyeltóti Napok, a kéthelyi Nutella já­tékos sportvetélkedő, vala­mint egy nyugdíjas ejtőer­nyőssel, Mórocz Gézával és a Portisch Lajos nemzetközi sakk-nagymesterrel készített interjú is. 1

Next

/
Oldalképek
Tartalom