Somogyi Hírlap, 1999. január (10. évfolyam, 1-25. szám)

1999-01-30 / 25. szám

SOMOGYI HÍRLAP 10 Sport 1999. január 30., szombat Kosárlabda nb i „a” csoport, férfiak Következik a Honvéd Holnap Dágra utazik a Nafa RC csapata Győzni akar a BITT Nem akármilyen csata vár ma délután a Kaposvári BITT Női RC NB l-es röp­labda-csapatára; azt az Atlant-Angyalföldi DRC együttesét fogadják 16 órakor a városi sport- csarnokban, amelyet idén még senki nem tudott le­győzni, s a 16 bajnoki fel­lépésükön mindössze két szettet „buktak” csak. KAPOSVÁR — Amit röviden tudni kell az ellenfelünkről: már - öt éve együtt dolgoznak — tehát jól összeszokott csapatról van szó —, magasak, ügyesek, és gyors, kombinatív röplabdát játszanak. Az angyalföldi együttes szinte egy az egy­ben megegyezik a magyar if­júsági válogatottal — mondta Tuba Gabriella, a Kaposvári BITT Női RC csapatkapitá­nya. — Mi viszont nagyon készültünk erre a csatára; korábban hazai pályán többször is le tudtuk őket győzni, s ma is meg szeret­nénk lepni őket. Egyébként is van bőven törleszteni va­lónk, hiszen az ősszel sima 3-0 arányú vereséget szen­vedtünk a fővárosban. Gelle Petrával együtt szerencsére már újra jól vagyok; egyedül csak Ékes Erika lázas beteg, de a mai összecsapáson min­denképpen vállalja a játékot. Két hete a Gödöllői RC elleni mérkőzésünkön csodálatos hangulatot teremtettek szur­kolóink. Remélem, hogy ma minél többen jönnek ki és segítenek bennünket. Renge­teget jelent (hét) a szurkolók biztatása, hiszen hatalmas pluszt ad (hat) a játékosok­nak. Minden érdeklődőt vá­runk a csarnokba, a belépés díjtalan. S a végére még va­lami; talán most már egy-két szponzor is felfigyel ránk... A Kaposvári BITT Női RC várható kezdőcsapata: Gelle Petra, Tormási Orsolya, Szíj Claudia, Tuba Gabriella, Fi- lipovicsné Marek Anikó, Ekés Erika. Játékvezetők: Prukner Tibor, Maróth Attila. (Fenyő) A Nafa RC Kaposvár NB I-es újonc férfi röplabdacsapata vasárnap 16 órakor a baj­noki tabellán előtte helyet foglaló rutinos, tapasztalt já­tékosokból álló Dági SE vendége lesz. Hazai győze­lem esetén a dági együttes „meglépne” ellenfelétől, vendégsikernél viszont he­lyet cserélne egymással a két csapat, s a Nafa RC megerő­sítené helyét a középme­zőnyben. (Csak emlékezte­tőül: az ősszel a somogyi megyeszékhelyen 3-1 ará­nyú hazai siker született.) VI. Alpok-adria téli ifjúsági játékok így látták a szakemberek A Danone Honvéd ottho­nában folytatja bajnoki szereplését ma 16 órás kezdettel a Kaposvári Klíma-Vili Purina SE NB I „A” csoportos férfi kosár­labda-csapata. Kaposvár Ismét fontos mérkőzés előtt áll a kaposvári gárda. E talál­kozó eredményét is magával viheti az „A” csoportért foly­tatott rájátszásba, amennyi­ben az alapszakasz végére a Honvéd-ZTE versenyfutásból a fővárosiak kerülnek ki vesz­tesen. A hazaiak számára épp ezért csak a győzelem az egyedül elfogadható ered­mény. Ráadásul Zsoldos And­rás tanítványai legutóbb Szombathelyen, a Falco KC otthonában szenvedtek — bár szoros mérkőzésen — 99-91 arányú vereséget. A két klub őszi, kaposvári összecsapása 88-73-as Hon­véd-sikerrel zárult. A somo­gyiak a múlt heti debreceni győzelem után bizakodva várják a visszavágás lehető­ségét. — Videofelvételen láttam Dánon Honvéd-ZTE találko­zót — mondta Magyar And­rás, a Kaposvári Klíma-Vili Purina SE vezetőedzője. — Meggyőződésem, hogy játé­kosállományunk mezőny és centerposzton is egyenrangú az ellenfelünkével. A kere­tünkben mindenki egészsé­ges és a debreceni győzelem­nek köszönhetően a hangulat is szemmel láthatóan jobb a csapatnál. Szeretném, ha a já­tékunkban eddig tapasztal­ható görcsösség is felol­dódna. Amennyiben az egyéb körülményeket ki tudjuk ik­tatni, akkor sikeresek lehe­tünk. Egykori sikerei színhelyére ellenfélként tér vissza Orosz László, a kaposváriak váloga­tott centere, aki a következő­ket mondta a mérkőzés előtt; - Tagadhatatlan, hogy kicsit jobban izgulok majd, mint más összecsapásokon, hiszen hat évet töltöttem a Dózsa György úti sportcsarnokban. Mindenképp szeretném megmutatni, hogy mire va­gyok képes. Remélem a nagy akarás nem csap át görcsös- ségbe. A várható kezdőcsapatok (a játékosok neve mögött a válogatottságuk száma): Danone Honvéd: Vid Zsarkovics (jugoszláv), Sebők Tamás, Nate Green (ameri­kai), Terrance Davis (ameri­kai), SitkuEmő (56). Kaposvári Klíma-Vili Pu­rina SE: Bencze Tamás (63), Richard Edward Price (ameri­kai), Orosz László (103), Cor- nier Covington (amerikai), Gordan Filipovics. A mérkőzés játékvezetői: Hartyáni Zsolt, Földházi Ta­más. (Kun) Az olaszországi Trentino tartományban véget ért a VI. Alpok-Adria téli ifjú­sági játékok. A számunkra is fejlődésről tanúskodó korosztályos sportese­mény szakvezetőit kértük, hogy értékeljék versenyző­ink szereplését. Trentino Popovics János (asztalite­nisz): — Mindhárom ver­senyzőnk másodszor indult ezen a rangos megméretteté­sen, és mostani eredménye­ikkel, valamint hozzáállá­sukkal elégedett vagyok. Le­ánycsapatunk hetedik helye az eddigi legjobb. Fekete Zsu­zsanna kilenc mérkőzéséből hatot megnyert, s ha egyéni­ben és párosban sikerült volna elkerülnie az ifjúsági EB-győztest, bizonyára még szebb eredménnyel térhetett volna haza. Csuti Éva az ére­mért játszhatott; ő öt mérkő­zést nyert. Medereczki László ugyancsak ötször győzött, s ha jobb partnert kap, a csa­patküzdelmekben ők is biz­tosan a nyolc közé jutnak. Egyéniben a mezőny egyik legjobbja ütötte el a továbbju­tástól. Tóth Péter (alpesi sí): — A két főre olvadt csapatunk tu­lajdonképpen azt hozta, amit vártunk. Meglepően sokat fej­lődött a mezőny, ezért a mi­enk javulása a helyezésükben nem mérhető le. Sajnálom, hogy Petronovics Péter belá­zasodott, mert fejlődése ré­vén ő is előrébb léphetett volna korábbi önmagához képeset. Bálint Andrásnak szlalomban például nemcsak a nagyon nehéz pályával, ha­nem az erős hóeséssel is meg kellett birkóznia, és e körül­ményeket figyelembe véve azt is pozitívan értékelem, hogy sikerült végig mennie a másfél kilométeres pályán. Amíg a többi résztvevő ha­sonló terepen hónapokig ké­szülhetett, addig a mieinknek a kellő feltételek csak néhány napra álltak rendelkezésükre. Elsősorban a kapuvételekben jelentős a lemaradásunk. Szé- csényi Katalin is ennek lett az „áldozata”. Meggyőződésem, hogy a most következő diáko­limpián versenyzőink ered­ményeiben lemérhető lesz a fejlődésük. Holéczy Tibor (sífutás): — Meglepett a verseny magas színvonala; ez Gyenesei Ju­ditra — a mezőny legfiatalabb résztvevőjére — további ter­het rakott. „Korosabb” ellen­feleinek fizikai fölényével és lényegesen jobb felkészülési lehetőségeivel is meg kellett küzdenie. Az első helyezett­hez viszonyított 16 százalé­kos lemaradása (a hazai sí­sportban ez a viszonyítás a hivatalosan elfogadott) azért is biztató, mert az olimpiai és világbajnoki kiküldetésnél nálunk ezt a viszonyszámot mínusz 25 százalékban álla­pította meg az országos szak- szövetség. Ebből következik, hogy ha fizikálisán előre lép, már a következő játékokon komolyan lehet majd vele számolni. Klencsár Gábor (a somogyi delegáció vezetője): — Ne­gyedszer vehettek részt a téli játékokon fiataljaink - a leg­több magyar indulóval, hi­szen a havas sportokban csak mi indítottunk verseny­zőket. E játékok legnagyobb jelentősége talán abban rej­lik, hogy mind több fiatalt ösztönöz a rendszeres spor­tolásra, aminek a hatását az országos bajnokságokon és a diákolimpiái szereplésen máris lemérhetjük. Asztali- teniszben előre léptünk, s a havas sportokban is érzékel­hető a fejlődés. Ami a trentó- iak szervező munkáját illeti: igyekeztek kitenni magu­kért, ám a versenyhelyszí­nek megközelítésével elég sok volt a gond; ebben a dél- tiroliak alulmúlták a korábbi játékokat. Jutási Róbert Hírek Kürtösi az élen Tegnap megkezdődött Budapesten az Olimpiai Csarnokban a fe­dettpályás atlétikai több­próba országos bajnokság. A nőknél már végeredményt hirdettek: a Pécsi AC ver­senyzője, Kiss Enikő maga­biztosan, 3790 ponttal nyerte az ötpróbát. A férfi hétpró­bában — négy szám után — a Kaposvári Építők SC váloga­tottja, Kürtösi Zsolt áll az élen 3191 ponttal. Williams visszavonul Buck Williams, az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság­ban (NBA) eltöltött 17 éves pályafutása végén bejelentette a visszavonulását. Williams — akit a szakemberek a liga legmegbízhatóbb erőcsatárá­nak tartanak — az elmúlt két bajnokságban a New York Knicks csapatában játszott, de korábban hét évig a Portland TrailBlazers, nyolc évig pedig a New Jersey Nets alkalmazá­sában állt. A kiváló kosaras kétszer játsz(hat)ott bajnoki döntőt, s háromszor szerepelt All-Star gálán. Az NBA örök­ranglista negyedik helyén áll 1307 mérkőzéssel, a nyolca­dik legtöbb percet töltötte a pályán (42 ezer 464) és a tize­dik legtöbb lepattanó labdát szerezte (13 ezer 17). Erősít a West Ham A kame­runi Marc-Vivien Főé után az olasz Paolo Di Canio is csat­lakozott az angol labdarúgó- bajnokság élvonalában sze­replő West Ham United csa­patához. A klub a két játéko­sért összesen 9,92 millió dol­lárt fizetett a francia Lens, il­letve az angol Sheffield Wednesday együttesének. Vásárol a Blackburn Jason McAteer, az ír labdarúgó-vá­logatott 27 éves középpá­lyása az angol élvonalban szereplő Liverpooltól három évre a szintén Premier Liga­résztvevő Blackburn Rovers- hez szerződött. A 7,2 millió dollárért klubot cserélő játé­kos a decemberben kineve­zett vezetőedző, Brian Kidd negyedik igazolása. Jönnek a franciák Az angol labdarúgó-bajnokság élvona­lában szereplő Arsenal szer­ződtette Kaba Diawarát, a Bordeaux labdarúgóját. A 23 éves csatár vételárát nem hozták nyilvánosságra, de sajtóértesülések szerint a londoni klub hárommillió dollárt fizetett új szerzemé­nyéért. Diawara a nyolcadik francia játékos az Arsenal-nál azóta, hogy honfitársát, Ar- sene Wengert nevezték ki vezetőedzőnek. Szépek és győztesek Az orosz Anna Kurnyikova és a svájci Martina Hingis (felvételünkön) sikerét hozta a női páros Mel- bourne-ben az ausztrál nyílt teniszbajnokságon; a fináléban az amerikai Lindsay Davenport és a fehérorosz Natasa Zve- reva kettőst győzték le 1 óra 12 perc alatt biztosan két játék­ban 7:5, 6:3 arányban. Tegnap kialakult a férfi egyes döntője is: a svéd Thomas Enquist ellenfele az orosz Jevgenyij Kafel- nyikov lesz. A vegyespárosoknál tegnap az elődöntőket bo­nyolították le az ausztrál metropoliszban fotó: feb-reuters Megyei diákolimpiái grundbirkózódöntő Lányok a szőnyegen Marcaliban a városi bir­kózócsarnokban rendez­ték meg a megyei diáko­limpiái grundbirkózódön- tőt, amelyen négy iskola több mint félszáz ifjú re­ménysége lépett sző­nyegre. Marcali A végeredmény. 24 kg: 1. Nyakas Zoltán (Mesztegnyő), 2. Sebestyén András (Mesztegnyő), 3. Szabó Eszter (Siófok). 26 kg: 1. Böle Lukács (Marcali, Mikszáth iskola), 2. Péter Bálint (Meszteg­nyő), 3. Csaba Eszter (Sió­fok). 28 kg: 1. Szabó Ádám (Siófok), 2. Rizsari Bálint (Marcali, Noszlopy iskola), 3. Babina Erik (Marcali, Mikszáth iskola). 31 kg: 1. Sümegi Tamás (Marcali, Mikszáth iskola), 2. Horváth Dániel (Marcali, Noszlopy iskola), 3. Kanász József (Mesztegnyő). 34 kg: 1. Orsós Zoltán (Mesztegnyő), 2. Tóth Sza­bolcs (Marcali, Mikszáth is­kola), 3. Héger Péter (Mar­cali, Mikszáth iskola). 37 kg: 1. Eszter József (Marcali, Noszlopy iskola), 2. Hajdú Tamás (Meszteg­nyő), 3. Búzás Krisztián (Marcali, Mikszáth iskola). 41 kg: 1. Fábos István (Marcali, Mikszáth iskola), 2. Horváth Dóra (Siófok), 3. Völgyi Péter (Siófok). 45 kg: 1. Molnár Gábor (Marcali, Noszlopy iskola), 2. Mazzag Gábor (Marcali, Noszlopy iskola), 3. Illés Norbert (Marcali, Mikszáth iskola). Plusz 45 kg: 1. Tóth P. Ákos (Marcali, Mikszáth is­kola), 2. Fábos Attila (Mar­cali, Noszlopy iskola), 3. Lángi Attila (Marcali, Nosz­lopy iskola). Az országos elődöntőben a marcali Mikszáth Kálmán úti Általános Iskola és a Mesztegnyő csapata képvi- sel(het)i majd a somogyi színeket. Kikapott a Marcali Tegnap az NB III-as Marcali VSE csapata előkészületi lab­darúgó-mérkőzésen fogadta a profi ligában szereplő Vác FC- Zollner együttesét. A találko­zót — 1-1-es félidő után — a vendég váciak magabiztosan, 5-1 arányban nyerték. * * * Balatonlellén rendezték meg az I. korcsoportos körzeti di­ákolimpiái teremlabdarúgó­döntőt. Az első helyet — százszázalékos teljesítmény­nyel — a Somogyvár csapata szerezte meg, így a Szabó Béla testnevelő által felkészí­tett együttes képvisel (hét) i majd a körzetet a Barcson rendezendő megyei döntő­ben. A Kaposvári Önkormányzati Vagyonkezelő és Szolgáltató Rt.,(7400 Kaposvár, Fő u. 52.,) meghívja részvényeseit az Egészségügyi Főiskolán (Kaposvár, Szent Imre u. 14/b.) 1999. március 1-én. 14 órakor tartandó rendkívüli közgyűlésére Napirendi pontok: 1., Az igazgatósági tagok visszahívása és újraválasztása. 2., A Felügyelő Bizottsági tagok visszahívása és újraválasztása. 3., Az igazgatósági tagok, Felügyelő Bizottsági tagok és könyvvizsgáló díjazásának megállapítása. 4., A bemutatóra szóló részvények névre szólóra történő átalakítása. 5., Az Alapító Okirat módosítása. 6., Egyebek. A közgyűlésen a részvényesek személyesen, vagy meghatalmazott útján gyakorolhatják részvényesi jogaikat. A részvénytársaság közgyűlésének anyagai az Rt., titkárságán és a szervezeti egységvezetőknél, a közgyűlés előtt 10 nappal megtekinthetők. Határozatképtelenség esetén a közgyűlést 1999. március 1-én, 15 órára hívjuk össze újra. A közgyűlés a megjelentek szavazatai arányára tekintet nélkül határozatképes. Kaposvári Vagyonkezelő Rt. Igazgatósága mm

Next

/
Oldalképek
Tartalom