Somogyi Hírlap, 1999. január (10. évfolyam, 1-25. szám)
1999-01-28 / 23. szám
SOMOGYI HÍRLAP Megyei körkép 1999. január 28., csütörtök Zsíros kenyér az ebéd, ha nem fizet a szülő (Folytatás az 1. oldalról) — Éppen ezért bőven van türelmi idő, s ha a szülő szól, hogy csak később tudja kifizetni a havi térítést, azt is megértjük - mondta az igazgató. A nevelési támogatásban részesülők nem okoznak gondot, mert az a pénz először az iskolához kerül, s csak az étkezési költségek levonása után jut a szülőhöz. A baj azokkal a családokkal van, akik nem kapnak nevelési támogatást, s már kimerítették a szociális keretüket. A kisebbségi önkormányzatnál azt mondják: az iskola ne a gyerekek bőrére keményítsen be. Valamilyen más módon kellene fizetésre bírni a szülőket. — Az nem megoldás, hogy nem adnak ebédet — mondja Orsós György cigányképviselő, bár jobb ötlete neki sincs és azt is elismeri: az iskolák nem engedhetik meg maguknak a több éves tartozásokat. — Az intézmények a mi segítségünket is kérték ezügy- ben, a kisebbségi önkormányzat azonban nem végrehajtó. Egyébként nem ez az egyetlen újítás az iskolában. Itt ha hiányzik a gyerek, a pedagógus házhoz megy érte. — Mára a legtöbben megtanulták, hogy nem lóghatnak — mondta az igazgatónő. — Néhány cigány szülő azt mondja: nem hozzánk íratják a gyereket, mert mi szigorúak vagyunk. Mások viszont megértették, hogy ezt is értük tesszük. N. L. Szigorúan ellenőrzött sínek Kaposvár határában tegnap a vasúti sínek állapotát vizsgálták. A rendszeres ellenőrzés során — többek között — a betonalj minőségét, illetve a tartóképességét is megvizsgálják. A MÁV Rt pályagazdálkodási-főnökség kaposvári kirendeltségének dolgozói végezték a munkát. ■ fotó: lang Róbert Lebukott a tolvaj Besurranó tolvajt fogtak tegnap a tabi rendőrök. Tab Tegnap délelőtt 11 óra körül Tabon egy ismeretlen személy surrant be az Arany János utcában egy idős ember nyitva hagyott házába. A lépcsőfeljáróból ellopta a táskában levő erszényt 6200 forinttal, és a személyi okmányokat. A rendőrök a személyleírás alapján rövid időn belül elfogtak egy az utcán gyanútlanul sétáló férfit, aki a városi Takács Imre Szociális Otthonból szökött meg. Az ellopott pénz és az okmányok hiánytalanul megkerültek. A tolvaj beismerte tettét. A rendőrség gyorsított eljárásban vizsgálja az ügyét. HÍREK Katolikus napok Balás Béla kaposvári megyéspüspök is részt vett tegnap a Millenniumi Bizottság ülésén Budapesten. A Magyar Katolikus Püspöki Kar ifjúsági referense a fiataloknak rendezendő programokról beszélt. Az elképzelések szerint Duna-Tisza hajótúrát, katolikus napokat terveznek és egy ifjúsági nagygyűlést is tartanak a Sportcsarnokban. Bábfesztivál Óvodás, iskolás, ifjúsági és felnőtt csoportok egyaránt jelentkezhetnek arra a bábfesztiválra, melyet a megyei művelődési központ és a balatonlellei művelődési ház harmadszor hirdetett meg. A Somogyi Amatőr Bábfesztiválra rövid mesejátékkal, bábszínművel, vers vagy zenemű igényes feldolgozásával lehet nevezni. A legfeljebb 20 perces produkciók nem versenyeznek egymással, de a zsűri a legjobbnak ítélt diákcsoportot továbbjuttatja a Gyermekbábosok Országos Fesztiváljára, Egerbe. Szakmai konzultációra lesz lehetőség, így félkész műveket is várnak - jelentkezni március 8-ig lehet az SMK-ban. Vitte a berendezést Alaposan kirámolt egy fonyódi nyaralót ismeretlen tettes a közelmúltban. A főként műszaki beállítottságú betörő Samsung televíziót, Sanyo videorekordert, Satelite beltéri egységet, kávéfőzőt, mikrohullámú sütőt, olajradiátort, elektromos kandallót tulajdonított el. A fonyódi rendőrség lopás alapos gyanújával indított nyomozást az ügyben. Oda a főzde Ismeretlen elkövető pakolta ki a tabi szeszfőzdét. Miután levágta a lakakot, félmillió forint értékben lovasította meg a berendezést, vitte az edényeket, a keverőcsöveket és a mérőkészüléket. A tettes kézrekerítésére a siófoki kapitányság indított nyomozást. Fókuszban a termesztés A kukorica- és a napraforgóhibridekről esett szó tegnap a Pioneer Hi-Bred Magyarország Rt kaposvári szakember találkozóján. A PATE-n megtartott rendezvényen csaknem 70 szakember vett részt, s a mezőgazdasági szövetkezetek képviselőin kívül számos kis- és középvállalkozás munkatársa is elment a megbeszélésre. Ismertették az elmúlt időszak legfontosabb kísérleti eredményeit. A képen GLX és SLX felszereltségű modellek láthatók. A HÓNAP KÉZBESÍTŐJE Szívügye a pontosság Idén már kilencedik alkalommal kerül megrendezésre Kaposváron a turisztikai kiállítás és konferencia így télidőben. Az idei rendezvény középpontjában természetesen a gasztronómia áll, a konferencia fő témája pedig a fejlesztések és a hozzá kapcsolható forráskoordináció. Kaposvár Az eddigi jelentkezések alapján 37 kiállítói stand bőséges kínálatából válogathatnak a kaposvári turisztikai börzén azok az utazni vágyók, akik már most szeretnék megtervezni nyári üdülésüket. A rendezvénynek idén is a Táncsics gimnázium ad otthont, ahol — ahogy már megszoktuk — számtalan program és természetesen nyerési lehetőség várja az érdeklődőket. Mint dr. Kelemen László vásárigazgató elmondta: az országosan is meghirdetett bor- és gasztronómiai turizmus évét Kaposváron a Királyi Szakácsok Egyesülete képviseli legmarkánsabban. Olyan programmal érkeznek, hogy a látogatók minden ujjúkat megnyalhatják utána. E mellett a kistérségi, kisrégiós turizmus jövője lesz a vezértéma, több somogyi térség — köztük a Boronka, a Pogány- völgye kisrégió — bemutatja kínálatát és jövőbeni terveit. De természetesen ott lesznek az utazási irodák a maguk kínálatával, köztük Franciaország, Lengyelország, Olaszország, Ausztria, Horvátország, Románia és Csehország is bemutatkozik, magyarországi képviseletük által. Idén is kapcsolódik konferencia a kiállításhoz, amiről Hamvas Péter, a megyei idegenforgalmi hivatal igazgatója elmondta: a városi és városkörnyéki turizmus esélyei, fejlesztése lesz az összejövetel fő témája, és „emberköze- libb” lesz, azaz a turizmusból élők számára több hasznosítható információt tartalmaz majd mint a hasonló összejövetelek. Dr. Bozai Éva, a Gazdasági Minisztérium főosztályvezetője a turizmusfejlesztés idei koncepciójáról tart előadást, Bánki Erik a parlament termálturizmus albizottságának elnöke pedig a termálturizmus fejlesztési esélyeiről beszél. Dr. Gyene- sei István, mint a megyei területfejlesztési tanács elnöke elsősorban a tanács és az idegenforgalmi bizottságok együttműködéséről, a két terület pályázati pénzeinek forráskoordinációját elemzi. A város illetve a városkörnyék turisztikai lehetőségeiről dr. Baka József Kaposvár alpolgármestere és dr. Spiegl József a megyei közgyűlés alel- nöke, a Zselica szövetség elnöke tart előadást. V. O. Standokon a turisztika Öt éve minden nap hajnali öt órakor indul a Somogyi Hírlapot kézbesíteni Ga- rai Ferenc balatonszentgyörgyi otthonából. A községen és a hozzá tartozó Battyánpusztán kívül ő viszi az újságot a szomszédos Vörsre is. Kiszámolta: tizenhét kilométert tesz meg két keréken és ugyanennyit négyen, amíg kerékpáron és gépkocsival házhoz viszi a lapot. Ez a tél a fagyos hajnalok ellenére elviselhető volt a korai utazó számára, mert eljutott mindenhová. Volt olyan tél, amikor Vörsre bizony nem tudott bejutni. Bármilyen legyen is az időjárás, szívügye, hogy legkésőbb reggel 8 órára minden postaládában ott legyen az újság. A korai kelést volt a legnehezebb megszokni, mert az Er- dértnél, ahol fűrész-karbantartóként dolgozott, erre nem volt szükség. A betegség Garai Ferenc azonban közbeszólt. Rokkantsági nyugdíját egészíti ki a kézbesítéssel. Szívesen csinálja és elégedett. Marad ideje a ház körüli munkákra is. Szentgyörgyön született, szinte mindenkit ismer, tudja: kinek a postaládájába kerül a Somogyi Hírlap. Támogatás a munkahelyért Eddig több mint félezer munkahely megőrzését tette lehetővé a sikeres pályázat. Az átmeneti pénzügyi zavarral küzdő cégek az idén még 60 millió forintot igényelhetnek Somogybán. Megyei Körkép Ezt Dunai Ferencné, a megyei munkaügyi központ osztály- vezetője mondta. Az orosz piac és a nyomott terményárak számos somogyi cégnek okozott komoly gondot. A munkahely megőrzését szolgáló pályázat ezen kíván segíteni. Két éve négy cég, 87 dolgozó megtartásához 6,1 millió forintot kapott, a tavalyi 29 millió forintos vissza nem térítendő támogatás már 267 alkalmazott foglalkoztatását tette lehetővé. A pénzt 12 vállalkozás kapta. A lehetőség egyre népszerűbb, ezt igazolja, hogy már korábban jelentkeztek az idei keretre. Tizenhárom cég 50 millió forintot kap, amit három, négy illetve hat hónapig vehetnek igénybe. A támogatás hatékony: ezúttal 309 dolgozó érezheti magát biztonságban. Az osztályvezető elmondta: a munkaügyi tanács erre az évre 110 millió forintot szavazott meg erre a célra, amiből még 60 millió forint maradt. Most 11 kérelem jogosságát vizsgálják, s hamarosan döntenek az ügyben. Elsősorban az alacsony végzettségű és idősebb dolgozókat foglalkoztató, munkaerő-piaci szempontból hátrányos térségben működő cégek vehetik igénybe ezt a támogatást. A visszatérítendő támogatást pedig a kedvezőbb helyzetű települések vállalkozói igényelhetik. Fontos, hogy a kérelmezők meghatározott ideig szavatolja a dolgozók foglalkoztatását, és megfelelő biztosítékkal is rendelkezzen. H. M. GONDOLTA VOLNA, HOGY MEG ÉV ELEJÉN IS KAP AJÁNDÉKOT? Skoda Felicia LX Present 1 799 000 Ft Skoda Octavia LX Present 2 899 000 Ft 50 000 Ff 100 000 Ff Bár a SKODA Felicia LX és Octavia LX Present ára már önmagában is ajándék, most értékben további ajándékot választhat az akciós modellekhez, amíg a készlet tart. *AZ AJÁNDÉK ÁRENGEDMÉNYRE IS ÁTVÁLTHATÓ! SKODA. VÁLTSON VELÜNK Karg Auto 7400 Kaposvár, Semmelweiss u. 5-7. Tel.: (82) 318-971 Tel./Fax: (82) 529-566