Somogyi Hírlap, 1999. január (10. évfolyam, 1-25. szám)

1999-01-26 / 21. szám

SOMOGYI HÍRLAP 1999. január 26., kedd Megyei körkép 3 Lemezen a balatoni területrendezés terve Bemutatták a Rippl-filmet Kurucz Sándor operatőr, Ostoros Ágnes és a rendező, Kroó András fotó: török CD-lemezen is rögzíteni és terjeszteni kívánja a ter­vező a balatoni kiemelt üdülőkörzet területrende­zési tervét. Budapest 1957-ben nemzetközi díjat kapott a Balaton-környék rendezési terve. A dokumen­tum azonban a hivatalos szerveken kívül senki szá­mára nem volt hozzáférhető. Az 1979-ben készült terveket három helyen tartották, gya­Közel-Keleten van piacc (Folytatás az 1. oldalról) — Kíváncsian várjuk, hogy mi lesz az idén. Az előrejelzések szerint hazánkban kevesebb búzát aratnak, ami vélhetően emeli az árat, s így nőhet a jö­vedelmezőség. A kukorica ára továbbra is erősen függ a vi­lágpiaci folyamatoktól. Külföl­dön kiépítettük kapcsolatain­kat, most a belföldi pozíciót erősítjük - tette hozzá Ha- nyecz Imre. Szabó Gyula, a kaposvári Intertráde Agro Rt vezérigaz­gatója elmondta: a spanyol, az algír és a marokkói piac mel­lett a Távol-Keletre is adtak el gabonát. Az októbertől kiszál­lított mintegy 52 ezer tonna kukoricából még Japánba is jutott. A tengerin kívül 18 ezer tonna búza eladását is nyélbe ütötték, s az elmúlt pénzügyi Több mint 24 ezer járulék- fizetőt érintenek Somogy­bán a január elsejétől ér­vényes új jogszabályok. A társadalombiztosítási já­rulékot mindig utólag fi­zetjük, így a januári beval­lásnál már figyelnünk kell a változásokra. Megyei Körkép A bevallási határidő 10-éről 12-re változott. Bene Győző, az Apeh járulékigazgatósági osztályvezetője elmondta, hogy mától kaphatók az új nyomtatványok azokon a he­lyeken, ahol apeh nyomtat­ványok árusításával eddig is foglalkoztak. A régi papírok csak a múlt évi pótbevallásra vagy önellenőrzésre alkalma­sak, s az új bevallási nyom­korlatilag akkor sem bön­gészhette a nagyközönség, még a kíváncsi szakember keze ügyébe is csak körül­ményes módon kerülhetett. A Földművelési és Vidékfejlesz­tési Minisztérium megbízá­sából mostanára elkészült tervet, amely várhatóan még az idén a parlament elé kerül, információnk szerint CD-le- mezen fogják terjeszteni. A területfejlesztési elképzelé­seket más minisztériumok jogszabályaival kívánják komplexszé tenni. C. A. i somogyi kukoricának évet több mint hárommilliárd forintos árbevétellel zárták. A szakember abban bízik, hogy a gabonaüzlet kiegyensúlyo­zottabb lesz. A nyomott világ­piaci ár várhatóan normalizá­lódik, s a gazdasági esemé­nyeket időnként túlreagáló hazai kereskedelmi élet is vál­tozik. Az eddiginél kiszámít­hatóbb viszonyokat, s ked­vező árakat várnak a termelők éppúgy, mint a felvásárlók. — Tavaly mintegy 250 ezer tonna kukoricát exportáltunk, aminek a 70 százalékát az észak-afrikai államokba vitték — mondta tegnap Varga Gá­bor, a Dél-Dunántúli Gabona Rt vezérigazgatója. A fuzári- umos fertőzés miatt a vártnál lényegesen kevesebb, alig 50 ezer tonna búzát szállítottak külföldre. (Harsányi) tatványok mellé már nem kell csatolni a befizetési igazolást. Bár a jogszabályok lehetővé teszik a mágneslemez hasz­nálatát, ám az új program még nem készült el, ezért egyenlőre mindenkinek papí­ron kell kitöltenie a bevallá­sát. A régi számítógépes program érvénytelen. Februártól megváltoznak a számlaszámok is: külön fo­lyószámlára kell fizetni a já­rulékot, a késedelmi pótlékot, a bírságot és az egészségügyi hozzájárulást. A hatályos fi­zetési könnyítési csekkek to­vábbra is használhatók, a bankszámlával nem rendel­kezők pedig befizetési csek­ket kapnak. Az osztályvezető tételes pénzforgalmi egyezte­tést ígért a járulékfizetőknek, melyről mindenkit idejében értesítenek. I. É. Tegnap a Vaszary Képtár­ban mutatták be az Én, Rippl-Rónai című filmet. Kaposvár Két éve vetődött föl az ötlet, hogy Kaposvár világhírű fes­tőművésze halálának 70. év­fordulójára készüljön egy film. Kroó András rendező támogatókat keresett a meg­valósításhoz, így megkereste a kaposvári önkormányzatot is. A város nevében Szita Ká­roly polgármester köszönte meg a tegnapi bemutatón, hogy Kaposvár művészetpár­toló vállalkozásai 7 millió fo­rinttal járultak hozzá az alko­tás elkészüléséhez. Ostoros Ágnes forgató­könyvíró a dokumentum jel­legű visszaemlékezéseket já­tékfilm keretébe foglalta: a történet jelen idejében ripor­ter (Kovács Zsolt) érkezik a Róma-hegyi villába, és neki meséli el életének főbb állo­másait a Ripplt alakító feL- ugossy László, Módi Szabó Gábor hangján. Rippl-Rónai (Folytatás az 1. oldalról) Ez 3,1 százalékos növekedés a korábbi évihez képest. A forgalom javát a közúti átke­lők — Barcs, Drávaszabolcs és Udvar — bonyolították le. Annak ellenére nőtt a forga­lom, hogy múlt év elején a horvát állam a bevásárló tu­rizmust megszorító intézke­déseket vezetett be. Elhang­zott: a magyar kormány szándéknyilatkozatot jutta­(Folytatás az 1. oldalról) A nyolc hektárnyi szabad terü­let állaga azonban gazda nél­kül folyamatosan romlik. A laktanya a szovjet csapatok ki­vonulása után is leromlott ál­lapotban volt, mostanra vi­szont a valamikori tizenhat tiszti lakást kivéve szinte min­den épületet le kellene bon­tani. — Az önkormányzatnak nem az a célja, hogy pár millió forintért megváljon a terület­től, hanem, hogy hasznosítása a falu számára hosszú távon hasznot termeljen — tette hozzá Fülöp László jegyző. — Ezért a vevőjelöltektől garan­ciát kérünk, ám eddig ezt visszaemlékezéseit Anelláé egészítik ki, így olvadnak folytonosan egymásba a való­ság, az emlékezés és a festé­szet, a jelen és a múlt idő ké­pei. Hasoplóan váltakoznak az eredeti helyszínek, a Róma-hegy, a francia váro­sok, a budapesti műterem, valamint a Kurucz Sándor operatőr munkáját dicsérő fény- és árnyjátékok a zongo­tott el a horvát vezetéshez a beremendi átkelő véglegesí­tése ügyében. Eddig még nem érkezett rá válasz. Az előző évihez képest 1998-ban a hatszorosára — nyolcszázharmincnyolcra — nőtt a jogsértések száma a ha­táron. Ugyanakkor a szerve­zett bűnözés csökkent. En­nek oka a közbiztonság meg­szilárdulása Horvátország­ban, és a határon felejtett ak­még senki nem teljesítette. Sőt a tervezett tevékenységi kört is csak kevesen nevezték meg. Gyakran támadt az a gyanúnk, hogy a laktanyát nem is hasznosítani, hanem csak olcsón megvásárolni akarják egyes cégek. , Az igazsághoz azonban az is hozzá tartozik, hogy a volt laktanyának kevés olyan vonzó tulajdonsága van, ami a vállalkozásokat oda csábí­taná. Áramot például csak a transzformátor több millió forintba kerülő bővítésével kaphatna az új gazda, a vízről és más közművekről is neki kellene gondoskodnia, a tele­fonról nem is beszélve, ami rafutamok hangulataira. A filmben többnyire kaposvári színészek alakítják a Rippl életét meghatározó alakokat: Csorba Mari, Csonka Ibolya és Gryllus Dorka. Rippl-Rónai József alkotá­saiból összeállított eddigi leggazdagabb kiállítás jelen­leg Párizsban látható, és a napokban költözik Brüsz- szelbe. Katona József HÍREK Bővítik a rendelőintézetet A fonyódi Egészségügyi Kht a rendelőintézet bővítését tervezi. A szociális és egész­ségügyi minisztérium ajánlá­sára tíz cégből választották ki a budapesti Pannon Projectet a tervezői munkára. Ezt azzal a kockázattal készítette el a cég, hogy az önkormányzat­tal együtt pályázik állami cél- támogatásért. Ha nyernek, megkapja a kiviteli tervezést. Az épület bővítésére azért van szükség, mert a szak­tárca 2002-ig adott határidőt a gyógyító munkához szük­séges valamennyi feltétel tel­jesítésére. Félmillió az iskolának Félmillió forintot nyert az istvándi cigányiskola a fel­szereltségének javítására. A helyi kisebbségi önkormány­zat támogatásával pályáztak az országos etnikai hivatal főosztályához. A pénzen — úgy tervezik — számítógépet és szemléltető eszközöket vásárolnak. Ökumenikus imahét Csurgó öt templomában és a református gimnáziumban tartott összejövetelekkel, igehirdetéssel véget ért az ökumenikus imahét. Maczkó Gyula esperes-plébános min­dennapos szolgálata miatt a rendezvények a héten Gyé­kényesen, Porrogon és Por- rogszentkirályon folytatód­nak. Utat építenek Hetesen tönkrement a Kokas-majori út, s ez nehézséget okoz a helyi gazdáknak. Az önkor­mányzat mindent megtesz annak érdekében, hogy mi­hamarabb elkészüljön az út. Tegnap helyi közhasznú munkások terítették a követ a kátyúkba, ám a településen úgy tervezik, hógy leaszfal­tozzák a mintegy két kilomé­ter hosszú szakaszt. Rövide­sen árajánlatot kérnek, s ez­után döntenek a felújításról. Göllében szántottak Még mintegy 200 hektárnyi munka maradt vissza a közel 1200 hektáros őszi mélyszán­tásból a göllei Béke mező- gazdasági szövetkezetben. A szakemberek kihasználják a mezőgazdaság számára ked­vező időjárást, s tegnap is csaknem 30 hektáron fejez­ték be a munkát. Az idő sür­get, legkésőbb február köze­pére akarnak végezni. A munkában négy nagy telje­sítményű erőgép és több traktor vesz részt. Most a szövetkezet tíz dolgozójának ad elfoglaltságot az őszi mélyszántás. Fürdőnadrágos határsértő a Dráván Profibb lett a határőrség Igalba eddig csak komolytalan ajánlatok érkeztek Nem vonzó a laktanya nák is visszatartó erőt jelen­tenek. Nőtt a Dráván túrázók száma; több mint ezer em­bernek adtak ki túra-enge­délyt. Ők gyakran tájékozat­lanságból követik el a határ- rendsértést. Megtörtént, hogy egy szál fürdőnadrágban állí­tották elő, majd küldték visz- sza hazai földre a horvát ha­tóságok azt a turistát, aki vé­letlenül a Dráva horvát sza­kaszán mártózott meg. N. L. szintén legközelebb a 3,5 ki­lométerre lévő faluban talál­ható. — Én sem választottam volna a laktanyát, ha nem tar­tanám magam igali lokálpat-' riótának — vallja Galántai Já­nos, a Fornetti Pannon Kft tu­lajdonosa. — Még jelenleg is csak mobiltelefonon tudjuk tartani a kapcsolatot a külvi­lággal, saját vízmüvet kellett építenem és a transzformátor kapacitása sem volt elég szá­munkra. Mi már leteleped­tünk itt, ám, hogy lesz-e tár­sunk a laktanyában , hogy lesz-e gazdája az üres épüle­teknek, ezen a téren továbbra is pesszimista vagyok. B. Zs. Milliárdos gabonaüzlet Tételes pénzforgalmi értesítőt küld az Apeh Újév, új nyomtatvány _______________________ / ___________________ TÉLI NAPOK BALATONSZENTGYÖRGYÖN_______________ N áthás gyerekek, szociális számlák Ezen a héten minden nap az 1720 lakosú Balaton- szentgyörgy életét követ­jük nyomon. A megyehatá­ron fekvő település lakói felelősségteljes szülők és összetartó, egymásért ag­gódó emberek. Tóth Margit, az általános is­kola igazgatóhelyettese tegnap 35 hiányzó diákot számolt. Az ötödikesek magyar órán na­pok óta hányingerre panasz­kodtak. Molnáráé Horváth Gyöngyi tanárnő reggel vitte a rendelőbe Kinga lányát, de nem bírta kivárni a tömeget, visszasietett az informatika órákat megtartani. A 7. b. osz­tályosok nem bánták, hogy visszajött, mert szeretik a számítógépeket. Ott Robi kü­lönösen. Jó ideje gyűjti a pénzt, hogy otthoni gépe le­hessen. Úgy számolja, febru­árban meglesz, bekalkulálják a családi kasszába. Az iskolában futottunk össze Besenczki Jó­zsefeiével, aki szülőként el­nöke az Iskolaszék a Gyereke­kért Alapítvány kuratóriumá­nak. Tegnap döntöttek arról, hogy 15 ezer forintot adnak Horváth Zoltánnak az úttörő- csapat tavaszi versenyére és ugyanennyit a Tolnai Lász- lóné vezette majoréit csoport­nak. Az iskolaszéket közös megegyezéssel feloszlatták, nem látták szerepét a szülői munkaközösség mellett. Az alapítvány viszont kézzel fog­ható segítséget ad az iskolá­nak. Beősze Tamásné vezető óvónőt a csoportszobában ta­láltam meg az építőjátékokat rakosgató gyerekek között, akik 25 társukat hiányolták. A múlt heti enyhe idő után sok a náthás kisgyerek. A folyosón becsomagolt csúszda várja, hogy tavasszal az udvarra ke­rüljön. Feltűnően sok itt az új játék. S ki hinné? Ez éppen a 3- 4 évvel ezelőtti kényszerű megszorító intézkedéseknek köszönhető. Az óvónők támo­gatókat kerestek. A nagycso­portos Sági Attila kőműves apukája építi a babaházakat a Balaton Téglától kapott anyagból. A tető gerendáit a keresztúri Horváth Lászlótól kapták, aki nem kötődik az óvodához, csak jó barátja. Gál András, akinek Edina lánya jár a középsőbe, a fajátékokat adományozta. A Budafesték Helikon Kft ellátta őket úgy, hogy végre lefesthették az aj­tókat, ablakokat, radiátorokat és újra fényezhették a padlót. Dr. Darabont Ferenc házi­orvos tegnap 70-80 beteget vizsgált meg, minden 25. szentgyörgyi megfordult nála. Belgyógyász szakorvos­ként jött át 2 éve a keszthelyi kórházból. Mondta, jól jön a kórházi gyakorlat, mert per­cek alatt kell döntenie. Ami­től most szenvednek az em­berek, az még nem influenza, más vírusok okozzák a légúti megbetegedéseket. Pénteken tartott szűrővizsgálatot az is­kolában, s azt látta, hogy sok a rossz tartású és gyenge fizi­kumú diák. A tv, számítógép elvonja őket a testedzéstől, ezért is teríti le őket a megfá­zás. Jó döntésnek tartja, hogy Szentgyörgyöt választotta otthonának. így gondolják ezt a falubeliek is, mert kép­viselőnek választották. A közéleti munkát nehéz egyeztetnie, tegnap is az idő­seket látogatta a szociális bi­zottság ülése helyett. Ta- kácsné Lengyel Valéria, a bi­zottság elnöke húsz éve dol­gozik itt védőnőként és meg­győződése, hogy jó körülmé­nyek között élnek a gyerekek, felelősségteljes szülők vállal­ják őket. A bizottság elé zömmel átmeneti segély ké­relmeket terjesztett Cser Ist­vánné szociális ügyintéző: a villany és víz számlákhoz kér­tek támogatást. Tolnai Anna a pénzügyek felelőse 481 ezer forintot utalt tegnap a Taka­rékszövetkezetbe, mert a rá­szorultaknak itt fizetnek. Te­hát 59 család azért nyitott számlát, mert ide várja a se­gélyeket, másként nem len­nének bankszámla tulajdo­nosok. Havonta 2-3 kérelme­zővel többnek jut pénz, amit ezzel a módszerrel takarít meg az önkormányzat. A vénfiúk csapata, Nagy Lajos polgármester nevezte így rendszeresen együtt fo­cizó társait, tegnap este is edzett a tornateremben. Raj­tuk bizony nem fog ki a tél. G. M.

Next

/
Oldalképek
Tartalom