Somogyi Hírlap, 1999. január (10. évfolyam, 1-25. szám)

1999-01-23 / 19. szám

SOMOGYI HÍRLAP 1999. január 23., szombat Megyei körkép 3 VÉLEMÉNYÜNK A többség érdeke Mi ér többet: 20 milliárd forintnyi spórolás az államnak, vagy az önkormányzati függetlenség? így is föltehető a kérdés az M7-es építését illetően. Ha ugyanis Kőrös­hegy és Balatonföldvár nem engedi meg, hogy területét átszelje a nyomvonal, a költségek állítólag ennyivel emelkednek. A többlet mértékét egyébként a polgár- mesterek vitatják. Harmincéves program az M7-es autópálya továbbépí­tése, 25 éve egy lépést sem sikerült előbbre jutni. Idő­közben a közlekedők igényei alapvetően megváltoztak, a forgalom pedig ugrásszerűen megnövekedett. Min­denki tudja azt, hogy a part menti 70-es úttal párhuza­mosan közlekedési folyosót kell nyitni, megköveteli ezt a nyári zsúfoltság. A finanszírozhatóság érdekében az igények alább szálltak: a négy sávot kettőre csökkentet­ték, s a tervezők feladatul kapták azt is, hogy 80, illetve 100 kilométeres maximális sebességhatárt figyelembe véve is készítsék rajzaikat. Mintha egyfajta szervizút épülne majd a települések mögé. A két polgármester még védi települései érdekeit. A tegnapi tanácskozáson nem lehetett nem észrevenni, hogy rajtuk kívül mindenki más úgy gondolja: enged­niük kellene a többség érdekében, nehogy újra halasz­tást szenvedjen — most éppen miattuk — ez a roppant fontos beruházás. Megérezhették a rájuk nehezedő nyomást, de tartották magukat: a számukra fontos többség Kőröshegyen és Balatonföldváron él. Czene Attila Szeptemberben kezdődhet a felújítás M7: dugó Földvárnál A termesztőknek mára csak tizede maradt talpon Haszon nem nő gombamód A kényes növény hamar csődbe viheti a gazdát fotó: lang Róbert (Folytatás az 1. oldalról) Az évtizedekkel korábban ki­jelölt sáv a településeken át húzódik, máig beépítetlen te­rület. A rendszerváltás azon­ban létrehozta az önkormány­zatokat, s a két érintett most tiltakozik e megoldás ellen. Emiatt több nyomvonal-terv is kidolgozásra került az utóbbi években. A hivatalos szervek illetve a tervezők azonban mindegyiket jóval drágábbnak ítélik az eredetinél.- Nyolcvan méter magas, 1800 méter hosszú völgyhidat kellene építeni, ha az autópá­lya kikerülné a két települést — mondta Molnár László Aurél. — Ez mintegy húszmilliárd fo­rinttal megdrágítaná a kivite­lezést. A közlekedési minisz­térium ezt a tervet nem támo­gatja; úgy gondoljuk, nincs most erre pénze az országnak. Pavlek Ferenc kőröshegyi polgármester a Somogyi Hír­lapnak azt mondta: nem a pénzről, hanem az emberek­ről, a hosszú távú érdekekről kellene beszélni. Sokan meg­gazdagodtak már abból, hogy különféle tervek készülnek, de még egyetlen kapavágást nem tettek. — Nem vagyunk könnyen elsöpörhetőek az útból, még ha azt akarnák is — állította. — Csak azért nem hagytam ott az üléstermet, mert illet­lenség lett volna; egyébként nagyon sok sületlenséget be­széltek. Berkes László balaton föld­vári polgármester furának ítélte, hogy be akarnak avat­kozni a két település életébe. — Földváron nem megy ke­resztül az autópálya, az biz­tos — állította. — Hatalmi po­zícióból sem lehet diktálni; számos lehetősége van az önkormányzatnak arra, hogy megvétózza a tervet. Azt egyébként belátjuk, hogy az új útra szükség van. De két­ségbe vonom a fölemlegetett költség becsléseket; nem hi­szem el például, hogy a váro­son átvezető, több kilométer hosszú alagút olcsóbb lenne egy másik, számunkra is el­fogadható megoldásnál. Öt szakaszban épülhet meg a gyorsforgalmi út; Zamárdi- Szárszó, Szárszó-Ordacsehi, Ordacsehi-Balatonfenyves, Balatonfenyves-Nagykanizsa, Nagykanizsa-országhatár kö­zött. Ha a nyomvonal ügyé­ben nem lesz megegyezés,* meglehet, előre a második szakasz megépítése soroló­dik. A régészeti munka, a ki­sajátítás 2001-ben, az építés 2002-től kezdődhet. De már az idén szeptemberben in­dulhat a meglévő pálya felújí­tása; az egyik oldalt lezárják a munkák idejére, a másik két sávon pedig mintegy 60 ki­lométeres sebességre korlá­tozzák a kétirányú forgalmat. Ugyanakkor négysávosra bő­vítik az Aliga-Zamárdi közötti szakaszt. Czene Attila Nemes László portáján most van szezonja a csi­perkének. A taszári ős­termelő azonban a kör­nyéken egyedül áll azzal a képességével, hogy üzle­tet tud csinálni a gombá­ból. Rajta kívül aki meg­próbálta, — szinte kivétel nélkül — mind belebukott. Taszár — A gombatermelőknek a tél a, legjobb évszak — mondja a termelő. — Ekkor természetes körülmények között nem te­rem a gomba és a kereslet is nagyobb a minőségi áru iránt, hiszen az iskolák és étkezdék konyháiban is egyre kedvel­tebb fogás. Nemes László szerint ugyanakkor nem elég a szak­értelem, a gombatermelők tíz- parancsolata szerint az üzleti rutin is nélkülözhetetlen. Arra például nagyon nehéz figyelni, hogy folyamatosan legyen friss áru, hiszen a vevőt csak egyszer lehet kikosarazni, má­sodszorra már ő is a nagybani piacra megy. Ugyancsak a bu­dapesti nagybaniról szerzik be az áruikat a kaposvári piac „őstermelői is”. Ám, hogy oda honnét jut az áru azt még ők sem tudják, pedig lehet, hogy az ország egyik legnagyobb gombáspincéjéből Böhönyéről szállítják azt. A kaposvári piac felügyelője most azzal van el­foglalva, hogy termelőt és gombavizsgálót keressen a környéken, mert enélkül sze­gényebb lenne a kofák kíná­lata is. Európaibbá válik a köz- igazgatás, régióssá a gon­dolkodás és módosul az önkormányzatok szerepe. A váltás azonban nem lesz zökkenőmentes, különö­sen a Dráva mentéhez ha­sonló hátrányos helyzetű térségekben. Barcs Mindezt dr. Németh Jenő, a megyei közigazgatási hiva­tal vezetője mondta tegnap a barcsi TIT-székházban, ahol a közigazgatás változá­sairól, az önkormányzatok szerepének módosulásáról tartott előadást. Elmondta: az európai uniós csatlako­A statisztikák szerint egyébként alig több mint tu­catnyi termelő foglalkozik a megyében gombatermesztés­sel, többségük megfelelő he­lyiségek híján csak szezonáli­san és mellékállásban foglal­kozik ezzel a kényes növény­nyel. Ez a szám különösen ak­kor kicsi, ha tudjuk, hogy pár éve még csaknem százan re­zással a nyugat-európaihoz hasonló hasonló rendsze­rek, közigazgatási technikák kerülnek be a honi közigaz­gatásba. A feladatai is meg­változnak, csakúgy mint az önkormányzatokéi. Egyre több feladat kerül majd át a civil szervezetekhez, köz­testületekhez, amelyek megerősödését segíteni kell. A jövő önkormányzatai­nak felfogása is megválto­zik. Az önkormányzatoknak nem a direkt irányítás, ha­nem a szervezés és a feltéte­lek megteremtése lesz majd a dolguk. A munkát kiadják, úgynevezett polgárjogi szerződéseket kötve az el­végzésére. gisztráltatták magukat. A gombára nagyon oda kell fi­gyelni, hiszen nem mindegy, hogy egy zsákról mennyi idő alatt hány kilónyi gombát tu­dunk leszedni — tette hozzá Nemes László. A termelő sze­rint ez azért is fontos, mert pár százalékos terméskiesés is a teljes hasznába kerülhet a vál­lalkozóknak. B. Zs. Dr. Németh Jenő a Somo­gyi Hírlap kérdésére a Dráva menti önkormányzatok je­lenlegi gondjairól is szólt. — Ebben a térségben a telepü­lések szegénységéből adó­dóan a szociálpolitikai prob­lémák kerülnek előtérbe — mondta. — Sokan keresik meg a hivatalt a segélyek el­osztását kifogásolva. A jegyzőhiány is jellemző a Dráva mentére. Több tele­pülés hiába keres a mai na­pig megfelelő közigazgatási szakembert. Az is nagy gond, hogy jónéhány Dráva menti településen az ön- kormányzatok és kisebbségi önkormányzatok viszonya nem felhőtlen. N. L. HÍREK Kinevezés Dr. Prievara Fe­renc Tibor kandidátust a megyei tiszti főorvos me­gyei szakfelügyelővé ne­vezte ki. A január elsejétől hatályba lépő kinevezés dr. Domány Sándor professzor nyugdíjba vonulása miatt vált szükségessé. Vezetők tanfolyama Gaz­dasági vezetők téli tovább­képző tanfolyamát tartja Budapesten a Somogy Me­gyei Mezőgazdasági Terme­lők Érdekvédelmi Szövet­sége. Érdekessége lesz az idei tanfolyamnak, hogy a somogyiak továbbképzésé­vel párhuzamosan zajlott a Hajdú megyei Szövetség konzultációja is, lehetőséget adva ezzel a résztvevőknek a konzultációra. Az össze­gyűlt vezetők az adóigazga­tási törvény változásairól, valamint az érdekképviselet stratégiájáról, helyéről és szerepéről hallgathatnak előadásokat. Őz trófeák bírálata feje­ződött be A megyei trófea bí­ráló bizottság közel ezer őz trófeát bírált el. Arany érmes nem volt, ezüst érmesre nyolcat, míg bronzra tizen­egyet bíráltak. Az egy darab mínusz pontos agancsért sú­lyos ezreket fizetett elejtője. Somogybán a Viagra Már megyénkben is kapható a Vi­agra potencia növelő tabletta. A gyógyszertárakba kiszállí­tották a háromszáz doboz tablettát, de még nem fogyott belőle. Alkalmazása megter­helheti a szívet, idős korban valamint szívbetegeknek életveszélyes is lehet. Sikeres véradás Csütörtö­kön Iharosberényben rekord számú donor, 88 fő vett részt véradáson. Összesen 33 litert vért adtak. Ennyi vért egyszerre Iharosbe­rényben még soha nem si­került begyűjteni. Cigarettát, kávét, sze­szesitalt lopott 200 ezer fo­rint értékben a kazsoki bolt­ból. Az ismeretlen tettes be­törte az ablakot, a zsák­mánnyal is itt távozott. A Kaposvári Rendőrkapitány­ság megkezdte a nyomozást. Ecsenyi köszöntő Landek Péterné Raab Erzsébetet, a falu legidősebb lakóját kö­szöntötték tegnap Ecseny- ben. A 91 éves asszony ma is kiváló szellemi képességek­kel rendelkezik. A falu kép­viselői virággal és kedvenc italával, a csokoládé likőrrel köszöntötték születésnapján. Kevés a jegyző a Dráva mentén Európaibb közigazgatás ________________________________________________TÉLI NAPOK BALATONSZÁRSZÓN Az egynyarasok, a rejtély és az eszperente Ezen a héten a 2200 la­kosú Balatonszárszó éle­tét követtük nyomon. Nya­ranta 20-22 ezres lélek­számú kisvárossá duzzad a község, melynek utazási- és nyaralóközvetítő irodái a még zárt ajtók mögött már a következő előkészí­tésén dolgoznak. Húsznál több szárszóit kér­deztem arról, miként élik át a téli csendesség és a nyári nyüzsgés állandó hullámzá­sát. A válasz egybehangzó volt: áprilisban alig várják, hogy megérkezzen a vendég­sereg, augusztusban pedig, hogy legyen már egy kis nyu­galom. A lényeget mégis Völ­gy esiné György Ágnes mondta ki: a nyár valamennyiünknek több gondot okoz, ám akár szobakiadó valaki, akár nem, bármi is a foglalkozása, köz­vetlenül vagy közvetve mind az idegenforgalomból élünk. Ennek bevételeiből fejlődik a település. A 220 helyi vállalkozás kö­zül 140 szezonális.- Sajnos, sok az egynyaras vállalkozónk - mondta Ko­vács Károly igazgatási cso­portvezető. - Tavaly 85 ke­reskedelmi és 75 vendéglátó egység működött itt. Ebben tehát már-már túlkínálat van, miközben a szolgáltatásban akadnak fehér foltok. Szíve­sen adnánk működési enge­délyt egyebek között cipész­nek, órásnak, látszerésznek, s mindazoknak, akik hosszú távon szeretnének itt boldo­gulni. A part menti utcákban tegnap is három helyen folyt a nyaralóépítkezés. Nyoma sincs azonban épülő laká­soknak. Kilencven közműve­sített telket értékesített az önkormányzat az elmúlt két évben, főként azzal a céllal, hogy elősegítse a családiház­építést. A legtöbb saját lakás­ról álmodó új telektulajdo­nosnak azonban még az ala­pozáshoz sincs elég pénze. Góczánné Balázs Zsuzsa épí­tési főelőadó szerint elfogyott a családok tartaléka. Tavaly már csak két lakásra és 33 üdülőre kértek Szárszón épí­tési engedélyt. A négy friss kérelem mindegyike nyara­lóra szól. Az építésügyben mindennek kiszámítható oka van. Góczánné talán ezért vonzódik szabadidejében a ti­tokzatos természeti jelensé­gekhez.- A kollégáim úgy gondol­ják, afféle ufóleső vagyok, pedig csupán a Siófokon mű­ködő Aquarius Egyesületnek vagyok a tagja. Itt a termé­szetgyógyászattól a grafoló­gián át a megmagyarázhatat­lan természeti jelenségekig sok mindenről beszélgetünk.- Nyilván az ufókról is.- Ha valaki ufót lát vagy vél látni, az nem jelenti feltétle­nül, hogy hóbortos, s azt sem, hogy a látott jelenség­nek köze van bármilyen űrlé­nyekhez. Az ufó csak egy re­pülő tárgy, amit nem tudunk azonosítani. Az emeleti szomszéd által kidobott lám­paburát is vélhetjük ufónak, ha nem tudjuk mi az. Ettől függetlenül elképzelhetőnek tartom, hogy más naprend­szerekben is élnek értelmes lények. Mikulcza Gábomé azt új­ságolta el, hogy a szülők nagy örömére gyerekeiknek, ha hangszeren akarnak ta­nulni, már nem kell Föld­várra járniuk. Az új magán­zeneiskola négy hangszeres tanszakán 100 gyerek - köz­tük az ő szaxofonos fia - ta­nul zenélni. A Bestia című szappan- opera érzéki hősnője vagy a gügye Simpson-család nem rúgott labdába csütörtökön este. A Szárszó-tévé adását már a polgármesteri hivatal emeletén kialakított új stúdi­óból közvetítették. Nyolc éve a hivatal jelenlegi portásfül­kéje volt az első stúdió. Hogy azóta mekkora utat tettek meg, jól példázta a múlt év műsorainak keresztmetszetét adó mostani összeállítás. Itt sem hiányzott a „nagy tévék­ben” is elmaradhatatlan tele­fonos játék a nézőkkel. A szárszóiak leleményesnek bi­zonyultak az eszperente nyelvben. Gombos Katalin helyi tévénéző szerint pél­dául a markoló: egy szerke­zet, mely rengeteg szerves, szervetlen elemet tesz-vesz, rendezget. Bíró Ferenc i

Next

/
Oldalképek
Tartalom