Somogyi Hírlap, 1999. január (10. évfolyam, 1-25. szám)
1999-01-18 / 14. szám
SOMOGYI HÍRLAP 1999. január 18., hétfő Megyei körkép 3 _____________________________________________________Téli napok Balatonszárszón________^ \_________________________ F arkasházy hócipője, a tudor gondnok és az adó Ezen a héten mindennap a 2200 lakosú Balatonszárszó életét követjük nyomon. A település kedvelt üdülőhely, sokan mégis csak annyit tudnak róla, hogy több mint fél évszázada itt vetette magát egy tehervonat kerekei alá József Attila. Pedig jó pár balatoni településnél nyugodtabb és biztonságosabb üdülőhely Szárszó - mondta a nagyközség polgármestere, Bereczk Gyula, aki vasárnapjának nagy részét is a hivatalban töltötte. Közvetlen munkatársaival az idei költségvetésen dolgoztak. - Az utóbbi 15 év legfeszesebb költségvetése lesz az idei, 300 millió forintos, amely csak alig 5 százalékkal több a tavalyinál - mondta. - Egyebek között azért, mert az állami forrás kevés például a pedagógusok 16+3 százalékos béremelésére. Vissza kell fognunk a kiadásokat, s egy fillért sem fordíthatunk fejlesztésre. Ahogy a többi ön- kormányzat, mi is föléltük korábbi tartalékainkat. Jó, hogy mire ez bekövetkezett, már összkomfortos lett a település. Az idén még nem emeljük a helyi adókat, ám jövőre ezt már aligha kerülhetjük el. Nincs más utunk mint a minőségi turizmus fejlesztése. Ehhez pénz kell. Most például vitorláskikötő és golfpálya építéséről tárgyalunk. Nyaranta 20-22 ezerre nő a lélekszámúnk, zömmel visszajáró vendégeink azonban jobbára kis pénzű turisták. Nyitnunk kell, hogy bővíteni tudjuk a vendégkört. Hiszen ez az itt lakók fő bevételi forrása. A József Attila Emlékmúzeumban tegnap mindössze két látogató járt, ám tavaly ötezernél is többen voltak. Farkas Zoltán kertészmérnökből lett gondnok, a költő életének és munkásságának tudora számos bizonyítékkal, köztük rendőrszakértői véleményekkel, alátámasztott teóriával rendelkezik arról, hogy József Attila nem lett öngyilkos: baleset érte. Ezt azonban csak félve mondta el, mert megkapta már, hogy ő csak gondnok, ezt a dolgot hagyja meg az irodalomtörténészeknek. - Valójában tárlatvezetést sem tarthatok - mondta -, igaz, ha valaki kérdez, szívesen válaszolok. Gondnokként csak magánvéleményem lehet. Megértem, hogy az irodalomtörténészeknek annyi év után kellemetlen lenne, ha bebizonyosodna a baleset ténye. Hiszen könyvek sora épült az öngyilkosságba menekült költő mítoszára. Voltaképpen Szárszó nevezetessége Farkasházy Tivadar humorista is, akinek teli van a hócipője. József Attila utcai villájában elromlott a fűtés. Most ezt akarja megjavíttatni, hogy ismét itt tölt- hesse legalább a hétvégéket.- Életem negyedét Szárszón éltem le. S a legnagyobb sikeremnek érzem, hogy itt már nem vendégnek tartanak, hanem valódi szárszóinak. Sok barátom él itt, ide értve kedves tanáromat, Ázsóth Gyulát is, akit az első számú szárszói polgárnak tartok.- Miben más Szárszó, mint a többi balatoni üdülőhely?- A vonatból ezek a települések egyformának látszanak. Szárszó a családiasságában tér el, és a levegőjében. Itt találkoztak 1943-ban a népi írók, hogy megoldást keressenek a világ nagy gondjaira. Sajnos, elképzeléseiket a történelem nem igazolta. József Attila személye kapcsán pedig Szárszó számomra a kezdet és a vég jelképe is. Olyan hely, amely különösen alkalmas az eszmék cseréjére, a gondolatok ütköztetésére, és a tolerancia megtanulására. Ezért is hívom ide nyaranta az ország számos művészét és politikusát. Bár még Horn Gyulát és Orbán Viktort is sikerült egy asztalhoz ültetnem, reményeim nem váltak be maradéktalanul. Ezekkel a nyári találkozókkal legalább annyi ellenséget szereztem, mint barátot.- Nem lehet könnyű olyan politikust cikiznie - például a Hócipőben -, akihez már baráti szálak fűzik.- A politikus és az újságíró érdeke gyakran ütközik. Nekem az a dolgom, hogy kibelezzem és keresztre feszítsem őket. Igaz, azért létezik kutya-macska barátság is.- Milyen a szárszóiak humora?- Derűs, jó humorú, barátságos emberek a szárszóiak. Mégis mindig tartózkodtam attól, hogy itt fellépjek. Rosz- szul esett volna, ha életem e kedves szigetén kudarc ér. Somogyi Péter, a január elején létrehozott önkormányzati biztonsági szolgálat tagja az éjjel több mint 100 kilométert járőrözött a hat és fél kilométer hosszú település utcáin. Ez éppen elég volt ahhoz, hogy elmaradjanak a télen szokásos nyaralóbetörések. Bíró Ferenc VÉLEMÉNYÜNK Arany rögök Nincs az a hivatali statisztika, ami hűen adná vissza a tulajdonviszonyokat földügyben, csak az isten a megmondhatója például, hány száz somogyi hektárra zsebszerződött külföldi. így megy hazánk Európába: Európa jön hozzánk. Mert a föld kemény - valutának is. Különösen, ha kellő mennyiségű információval kiismerjük várható árfolyamingadozásainak irányát és mértékét. Egyszóval: ha spekulálunk. És könnyebb a dolgunk, mint az értékpapír-tőzsdén, mert amíg a Futse vagy a Down Jones bessze egycsapásra begyűrűzik, és annyi lesz BUX-nak meg a bukszának, addig a földön járva biztosabb lábakon áll a befektetés. Ismert, az EU-tagságunk kilátásba kerülése óta hihetetlenül felértékelődtek a földek, aki kivárásra játszik, bizton nem csalódik majd a jövő évezred elején, amikor a mainak akár többszörösét is érhetik majd az ingatlanok. De a földbe fektetett forint kikelhet más módon is, elég hozzá egy-egy kormányzati, helyi önkormányzati döntés, ipari park vagy autópálya létesítés, és máris megsokszorozódhat az eredeti árfolyam. Az átlagosnál ma kevesebbet érő dél-somogyi szántó is kapósabb lesz, ha határátkelő épül a közelben. De amikor az M7-es vagy az S9-es utak - ma még mezei mezői - nyomvonallá emelkednek, e rögök rögvest többet érnek majd. Csak azt kell időben megne- szelni: merre van az arra? Balassa Tamás Pedagógiai versenyszellem (Folytatás az 1. oldalról)- A pedagógusok módszertani támogatását, a tanulmányi és tehetséggondozó versenyek segítését, valamint a szakszerű és széleskörű információáramlást tekintjük továbbra is a fő feladatunknak - mondta Fekete József. Kiemelte, szeretnék, ha állami támogatásuk lehetővé tenné 42 fős szaktanácsadói hálózatuk fenntartását, melyet eddig egy korábbi project pénzéből kibővítve foglalkoztattak. Az intézetek tehát továbbra is kulcsszerepben vannak, ugyanakkor - mint dr. Kör- nyei László helyettes államtitkár fogalmazott - a tárca szeretné világosan, szervezetileg is elkülöníteni a szolgáltatást a mérés-értékeléstől. A közeljövőben alakulnak, és várhatóan szeptemberben kezdik meg működésüket a mérés-értékelési vizsgaközpontok. A megyénként 5-10 közoktatási szakemberből verbuválódó új szervezet a minőségellenőrzési rendszernek fontos része lesz, hatósági jogköröket kap és a versenyszervezésben is közreműködik. A pedagógus továbbképzés továbbra is a megyei intézetek feladata lesz. A kormányrendelet szerint 120 órányi akkreditált tanfolyamot kell felmutatni, a rendszert 2003-ban vezetik be. Országosan több mint 1500 pedagógus-továbbképzési programot adtak be akkredi- tációra, döntés később várható. Somogybán ma 150 program választható, s ténylegesen 50 működik, amelyeket a tanév végéig 1000-1200 tanár, intézményvezető végez el. A pedagógusok már új helyen, a kaposvári Szántó utcába járnak, de az intézet más településeken is tart tanfolyamokat. B. T. Hírek Madár-kiállítás A dombóvári művelődési házban nyílt háromnapos galamb és díszbaromfi kiállítás a hét végén. A szomszédvárban ma reggel 9-től 18-ig még látogatható a különleges szárnyasok kiállítása. Baleset az M7-esen Súlyos baleset történt a hétvégén az M7-es autóút 94-es kilométerkövénél, az Agip benzinkútnál. Egy pótkocsis Mercedes teherautó már előzésbe kezdett, amikor az előzött Volkswagen Golf típusú személyautó vezetője meg akart fordulni és a kamion elé kanyarodott. A személyautó sofőrjét életveszélyes, utasát könnyű sérülésekkel szállították kórházba. A roncsból a siófoki tűzoltók segítették kiszabadítani a sérülteket. Kérem, hogy küldjenek további információt az ERSTE BANK HUNGARY RT. szolgáltatásairól! telefonszám: Kérjük, ezt a lapot kitöltve küldje el az alábbi címre: MC MediaCompany Kft. 1388 Pf. 73. Az adatszolgáltatás önkéntes! Aláírásommal hozzájárulok, hogy adataimat adatkezelés céljából az ERSTE BANK HUNGARY RT. felhasználja. Az adatkezelést a MC MediaCompany Kft. végzi. Az adatkezelésre vonatkozó nyilatkozatomat írásban az alábbi címen módosíthatom: ERSTE BANK RT. Stratégiai Marketing, 1372 Budapest 5. Pf.: 420. Adataimat az ERSTE BANK HUNGARY RT. harmadik fél részére nem adhatja át. Az ERSTE BANK HUNGARY RT. Magyarország ötödik legnagyobb fiókhálózattal (59 fiók) rendelkező bankja. Az anyacég, az Erste Bank AG Wien, Ausztria legrégebben alapított pénzintézete, egyben az ország második legnagyobb bankkonszernje. Az ERSTE BANK HUNGARY RT. vele szorosan együttműködve kívánja megvalósítani a fejlődésen és a lehető legnagyobb biztonságon alapuló üzletpolitikáját. Első a biztonság. £■ GICkTC I G