Somogyi Hírlap, 1999. január (10. évfolyam, 1-25. szám)

1999-01-16 / 13. szám

H M £ 1999. január 17. • Tizedik oldal Hipp, hipp, SITT! Kaposvári BITT Női RC-Gödöllői RC 3-1 (6, -14,13, 3) Visszavágott őszi ötjátsz- más vereségéért a Gödöl­lőnek a Kaposvári BITT Női RC NB l-es röplabdacsa­pata; tegnap délután közel másfél órás mérkőzésen bizonyult jobbnak a somo­gyi együttes újonc ellenfe­lénél. „Dödöllét csinálunk a Gödöl­lőből!” — fenyegetőzött a kezdés előtt egy lelkes szur­koló, s az első játszma való­ban úgy alakult, mintha a lá­nyok megfogadták volna a tanácsát. Egyetlen apró meg­ingástól eltekintve végig ma­gabiztosan játszva hozták a nyitójátszmát Ékesék. A foly­tatásban is sokáig úgy tűnt, hogy nem lehet probléma, hi­szen már 9-2-re vezetett a kaposvári együttes. Ekkor azonban sajnos „megállt” a társaság; a vendégek nyitásai szinte akadálytalanul hullot­tak le a kaposvári térfélen, s pár perc alatt a tetemes előny egyetlen pontnyira apadt. Ezután újabb hazai pontok­nak örülhettünk, de a rendkí­vül lelkesen játszó gödöllőiek ismét fel tudtak zárkózni. Sőt, hiába volt játszmalabdája a BITT-nek, a vendégek fordí­tani tudtak. Akart, küszkö­dött a csapat, csak hát éppen a védekezésben a megfelelő összpontosítás, a támadások­ból pedig az erő hiányzott. A már megszokott koreográfia szerint tekintélyes kaposvári előnyt, majd kínkeserves szenvedést hozott a harma­dik játékrész. A kilenc pontos kaposvári előnyből a szett végére egyetlen pontocska maradt, de ezúttal a hajrában szerencsére Gelléék összpon­tosítottak jobban. A negye­dik, utolsó játszmában aztán már újra valós tudásának megfelelően játszott a kapos­vári társulat. A Tormási, Tuba duó kegyetlen tűz alá vette az ellenfél térfelét, s mindössze három pontot engedélyeztek csak a — ekkor már fáradtnak tűnő — gödöllői csapatnak. Ha a játék időnként akado­zott is, ritkán látható küz­delmes összecsapást láthatott tegnap a városi sportcsar­nokba kilátogató több száz néző. Ezt pedig díjazták a szurkolók; a női meccseken szokatlanul forró volt a han­gulat, gyakran kaptak a lá­nyok egy-egy szép és látvá­nyos labdamenet után vas­tapsot lelkes szurkolóiktól. Tegyük mindjárt hozzá: meg is érdemelték. így játszottak Kaposvár, városi sportcsar­nok, 300 néző. V.: Vasák, Hernádi. Kaposvári BITT Női RC: Gelle, Tormási, Szíj, Tuba, Fi- lipovicsné, Ékes. Csere: Varga Zs., Witz. Edző: Vermesné dr. Merő Zsuzsa. Gödöllői RC: Tóth Zs., Ku- rucz, Timkó, Jaczkó, Tóth M., Boldizsár. Csere: Árpás. Edző: Novák Gyula. Fenyő Gábor A Gelle Petra, Tormási Orsolya duó nem egyszer hozta kínos helyzetbe az ellenfelet FOTO: LANG RÓBERT HÍREK Kikapott a Kaposplast Ve­reséggel kezdte a tavaszi szezont a Kaposplast So­mogy Rádió NB 1 férfi „B” csoportos asztalitenisz-csa­pata. A somogyi együttes az élmezőnyhöz tartozó Haj­dúszoboszlói Gázláng SE vendége volt, s 15:3 arányú súlyos vereséget szenve­dett. A kaposvári együttes győzelmein Kudlik, Pig- niczky és Berdár osztozott. Másik élvonalbeli férfi asz­talitenisz-csapatunk, a Kau- csuk SE Kaposvár ma dél­előtt 11 órakor a második helyen álló Csanádi Árpád KSI együttesét fogadja az Arany úti csarnokban, míg a Kaposplast-Kecskeméti Spartacus NB I női „A” cso­portos találkozót — Alkonyi Szilvia műtétje miatt — feb­ruár 6-ára halasztották. Holtverseny az élen Teg­nap a harmadik fordulóval folytatódott Kaposváron a Csokonai Vitéz Mihály Ta­nítóképző Főiskola gimná­ziumában a pénzdíjas me­gyei egyéni sakkbajnokság. Két versenyző még mindig nem hibázott; Heinrich Fe­renc és Percze János is egy­aránt három-három pontot szerzett. Öten gyűjtöttek két és fél, míg 13-an két pontot. Ma 9 órától a ne­gyedik forduló mérkőzései­vel folytatódik a megyei sakkbajnokság. Teljes Postás-siker A Pos- tás-Matáv SE teljes sikerét hozta tegnap a Szekszárdon rendezett országos terepke­rékpáros-bajnokság. Az egyéni versenyben Vinc- zeffy Zsolt győzött Ottó Jó­zsef és Specziár Viktor előtt, míg a csapatverseny­ben a Postás-Matáv SE első, második és harmadik csa­pata osztozott az érmeken. Ma fontos rangadók röplabdában Az első hely a tét Ma este 18 órakor játsz- szák Kaposváron a városi sportcsarnokban a Plnl KSE-Medlkémla-Papíron SC Szeged csúcsranga­dót. Magyarország két legjobb férfi röplabda­csapata néz egymással szembe, a tét pedig nem kisebb, mint az alapsza­kasz első helye. A két nagy múltú együttes eddig háromszor találkozott egymással, s nagyon való­színű, hogy még jó pár alka­lommal fog. Nyáron Kapos­váron a Würth Kupa nemzet­közi felkészülési tornán 3-1 arányú Pini-siker született, akárcsak Szegeden az Inter- liga-találkozón. A tv által is közvetített bajnokin viszont emlékezetes mérkőzésen nyert a Szeged 3-2-re; pedig az első két szettet a vendég kaposváriak nyerték, s a harmadikban is mérkőzés­labdájuk volt... — Mindenképpen vissza akarunk vágni a Szegednek ezért a vereségért — mondta Demeter György, a Pini Ka­posvár SE edzője. — Ezen a meccsen múlik ugyanis, hogy ki nyeri az alapszakaszt. A folytatásban még egy kört ját­szik majd az első.és az utolsó négy helyezett csapat, s min­denki viszi magával az alap­szakaszból az egymás elleni eredményeket. Dávid Zoltán lázasan érkezett vissza a ma­gyar ifjúsági válogatottal Csehországból, Liberecből az EB-selejtezökről, Mészáros Péter pedig az ujját fájlalja, ezért Koch Róbert kezd. Töb­ben bajlódtak kisebb megfá­zással, de a ma esti csúcsran­gadón mindenki vállalja a já­tékot. Remélem, hogy sokan kilátogatnak a sportcsar­nokba, s szurkolóink is segí­tenek majd a fiúknak. Nem lesz könnyű dolgunk, hiszen a Szeged nagyon jó, remek csapat két kiváló ukrán légi­óssal, Vjacseszlav Nyirkával és a bajnokság közben igazolt Alexandr Szolojiddal „meg­spékelve”. A várható kezdőcsapatok (a játékosok neve mögött záró­jelben a válogatottságuk száma). Pini Kaposvár SE: Koch Róbert (5), Szergej Szajfulin (orosz), Pásztor Attila (73), Mészáros Dömötör (33), Wang Qi (kínai), Gelencsér Balázs (25). Medikémia-Papíron SC Szeged: Neizer Zoltán (8), Vjacseszlav Nirka (ukrán), Berkes Zoltán (4), Alexandr Szolojid (ukrán), Urfi Csaba (25), Torma Péter. Játékvezetők: Mocsnik La­jos, Horváth Gyula. (Fenyő) így folytatják: 1. Pini Kaposvár SE 11 10 1 32-10 21 2. Medikémia-Szeged 11 10 1 30-11 21 3. Bp. Vasas SC 11 7 4 26-15 18 4. DunaferrSE 11 7 4 24-17 18 5. Nyíregyházi VSC 11 4 7 16-24 15 6. Kazincbarcikai VRC 11 3 8 14-25 14 7. Bp. Csepel SC 11 2 9 1 0-27 13 8. Kecskeméti RC 11 1 10 7-30 12 A mai további párosítás: Csepel SC-Duna- ferr SE, Nyíregyházi VSC-Szabolcs Ga­bona-Vasas SC, Kecskeméti RC-Kazinc- barcikai Vegyész RC. Meglepni a listavezetőt Ma délután 15 órakor a Plnl KSE-Szeged rangadó amolyan előmórkőzóse- ként lép pályára a Nafa RC Kaposvár. Nehéz ütközet vár az újonc kaposvári együttesre, hiszen a veret­lenül menetelő, listave­zető LRI-Malév SC lesz az ellenfele. A vendég fővárosi együttes játékerejéről mindennél töb­bet mond az, hogy eddig még egyetlen ellenfelük sem tudta őket legyőzni, s mindössze öt játszmát veszítettek csak. A rutinos, tapasztalt, egykori sokszoros válogatott játéko­sokat felvonultató LRI-Malév SC — a Győri Attila, Börcsök Csaba, Filipovics Tamás trió együtt vagy 600 (!) alkalom­mal volt válogatott — a nevé­hez méltóan valóban szár­nyal a bajnokságban. — Ha úgy játszanánk ma is, mint a hétközi Csepel SC el­leni Magyar Kupa-mérkőzé­sen az első és a harmadik szettben, akkor talán meg tudnánk lepni a Malévot — mondta Károly Róbert, a Nafa RC Kaposvár edzője. — Per­sze, ehhez egységes, jó csa­patmunka szükséges, azaz a pályán lévő mind a hat játé­kosnak kimagasló teljesít­ményt kell nyújtani. A csapa­tunkban nincs sérült, a Cse­pel elleni együttes kezd ma délután is. A Nafa RC Kaposvár vár­ható kezdőcsapata: Jezeri Ti­bor, Nyári Tamás, Erdei Ta­más, Tóth György, Torma Norbert, Kiss Zoltán. Játékvezetők: Karádi Gá­bor, Jäger Antal. (Fenyő) A mai további párosítás: Veszprém RC-HullámPack- Dunaújváros, Zalaegerszegi RC-OSC, Szolnoki Titász RK-MAFC, Dági SE-Keszt- helyi Castellum SC. Nincs csoda Phylaxia Szolnoki Olaj KK-Kaposvári Klíma-Vili Purina SE 80-65 (50-33) Újabb vereséget szenve­dett tegnap este Szolno­kon a Kaposvári Klíma-Vili Purina SE NB l-es férfi ko­sárlabda-csapata, amely azt jelenti; immár nem a legjobb nyolc közé jutás, hanem az „A” csoportos tagság megőrzése a tét. A kaposvári Góbi kosarával kezdődött a mérkőzés, amelyre Alexe triplával vá­laszolt. Kiegyenlített játékot láthatott a publikum, egyik csapat sem tudott jelentő­sebb előnyt kicsikarni. Jól tartották magukat a vendé­gek; sőt, egy parádés Bencze-Orosz összjáték után utóbbi zsákolhatott. A hazaiaknál egyre jobban be­lelendült az amerikai Par­ker, aki rendre elhibázhatat- lan helyzetekbe hozta a tár­sait, és a pontgyártásból is rendesen kivette a részét. Ugyanakkor a kaposváriak játékába egyre több hiba csúszott. A 17. percben Co- vington negyedik személyi hibáját is elkövette, így Benczének kellett átvennie az irányító szerepkörét. A szünetig a jól játszó szolno­kiak 17 pontnyira hizlalták az előnyüket. A folytatásban már jól vé­dekezett a kaposvári együt­tes, és Bencze, valamint az amerikai Price tripláival zár­kózott. Néhány kimaradt lehetőség után után 16 ponttal (63-47) elhúztak a hazaiak, de a kaposvári idő­kérés után a nagy elszánt­sággal küzdő vendégek négy pontnyira feljöttek. A hajrában aztán mindkét csapat irányítója kiponto­zódott, és a szurkolói által űzött-hajtott szolnoki gárda végül fölényes, 15 pontos győzelmet aratott. így játszottak Szolnok, sportcsarnok, 2000 néző. V.: Hartyáni, Kóthay. Phylaxia Szolnoki Olaj KK: Vojvoda (-), Parker (28/6), Alexe (19/9), Takács A. (5/3), Foster (15). Csere: Boldizsár (10), Szarvas (-), Mészáros Á. (2), Cziczás (1). Edző: Tóth Zoltán. Kaposvári Klíma-Vili Pu­rina SE: Bencze (8/6), Farkas (7), Góbi (7), Orosz (16), Covington (9/3). Csere: Price (13/3), Filipovics (5). Edző: Magyar András. Kipontozódott: Takács (a 35. percben), Covington (a 36. percben), Bencze (a 40. percben). Jók: Parker, Alexe, Foster, illetve Orosz, Price. Tóth Zoltán: — Nehéz szülés volt, de szerencsére a második félideji holtpontot sikerült kihevernünk. Magyar András: — Az első félidőben vesztettük el a mérkőzést. Kun Zoltán

Next

/
Oldalképek
Tartalom