Somogyi Hírlap, 1999. január (10. évfolyam, 1-25. szám)
1999-01-16 / 13. szám
SOMOGYI HÍRLAP 1999. január 16., szombat Fiatalok 11 „Ha nagy leszek, kisfiú akarok lenni” Csonka Andrást sokan ismerik, mint színészt, műsorvezetőt, és mint énekest is. Ismerjük a sztárt. De ki ismeri Csonka Andrást, az embert?- Nem vagyok sztár. — mondta — A Tom Cruise! Az igen, az sztár! Itthon nálunk sztárokról nem beszélhetünk. Nincsenek meg hozzá az élet- feltételek. Még Tolnai Klári sem volt sztár. Egy másfél szobás lakásban élt, és a munkájával a havi rezsijét kereste meg. Legfeljebb azt mondhatjuk, hogy ismert vagyok. Azt is nagyrészt a szerencsének köszönhetem. Nekem megadatott, hogy a Família Kft- ben játsszam, ami ismertté tett annak ellenére, hogy nem voltam minden héten a képernyőn. Ahhoz persze több kell, hogy az ember a sorozatot ott hagyva is megtartsa a közönség rokonszenvét. Az én sikerem a szeretet- éhségemből fakad. Ha a tanáraimat megkérdeznék, milyen volt a Csonka Andris, ők dicsérnének. Már az iskolában is mindent elkövettem annak érdekében, hogy szeressenek, és elkerüljem a számomra elviselhetetlen helyzeteket és a konfliktusokat. Az önbizalommal hadilábon állok, mindig kételkedtem magamban, gátlásos voltam. Ezért jó gyerekként alkalmazkodtam, megbízható és kiszámítható voltam, a 8. osztályig jó tanuló. A Tanárnő című magazin januári számában megjelent írásban azt mondta:- szükségem van a sikerre, ez erőt és önbizalmat ad. Ezért nem tudok lemondani legnagyobb szenvedélyemről, a munkáról, az egyedüli dologról, ami igazi örömöt okoz. Csakhogy ez a hajsza sok erőt és energiát emészt fel. Sokat áldoztam a sikerért. A magánéletem is sokszor megsínylette. Pedig szeretnék családot, gyereket, és nem húsz év múlva. Joseph Heller mondja valahol, hogy „ha nagy leszek, kisfiú akarok lenni.” Én sem szeretnék felnőni, ha az azt jelenti, hogy elveszítem az érzékenységemet és a nyitottságomat. Ennek köszönhetem a legtöbb örömet, bár tudom, ez okozza a legtöbb feszültséget, bajt és bánatot is. A Família Kft tette ismertté „Fegyverhez” nyúlni lehet - csak észre ne vegyék Elővenni bármikor szabad, csak ne látszódjon. Lehet merészen nagy, kicsi, nevetségesen apró, bár jelen esetben a kis méret az előnyösebb. A lényeg: elsüthető legyen. Szinte minden diák fordult már hozzá segítségért, és persze minden tanár tud a létéről. A puska mindig is létezett, és létezni fog, amíg a diákságnak olykor számot kell adni tudásáról. Egyesek már-már profi szinten végzik e jótékonyan „kisegítő” tevékenységet, mások remegve, szégyenlősen és zavartan, ám szakértők szerint a legpimaszabban lehet a legjobban. Nem egyedi eset, hogy több időt tölt el otthon a majdan vizsgázó vagy dolgozatot író delikvens a precíz puskán dolgozva, mint a tanulással. Bár nem kizárt, hogy ilyenkor is marad némi tudás a fejekben — egyénenként változó minőségű. * Puskázásról a diákok... Merész vállalkozóinknak, akik közzéteszik már bevált taktikájukat, csupán keresztnevüket közöljük, hogy eredményességük továbbra is tartós maradjon. — Tapasztalataim szerint nem biztos, hogy az apró puska eredményesebb — mondja Beáta. — A kicsit nehéz elolvasni, hunyorog az ember, s ez szembetűnő. A legjobb, ha gépelt szöveget kicsinyíttetünk a félreolvasá- sok elkerülése végett. Szerinte a puska tenyérre írása már régen kiment a divatból, csak akkor használja, ha csupán néhány adatot vagy évszámot nem tudott megjegyezni. A legbizarrabb helyeken a legbiztosabb a puska elhelyezése. A legkevésbé feltűnő, ha a papírt a combra ragasztjuk, vagy az adatokat bokára, harisnyára írjuk, netán melltartóból előhúzzuk a „csomagot”, ha a tanár elfordul. Tanulni is lehet Ágnes otthon sokszor elolvassa a segédszöveget: — Ha tudom, hogy a puska melyik lapján találom a feladatot, már fél siker. A kedvencem a pici harmonikára hajtogatott puska, hiszen rengeteg anyag elfér kis helyen és akár a kezedbe is foghatod. — Hiába is szeretnék, már nagyon hamar kiderült, hogy képtelen vagyok puskázni — sóhajt Lilla. — Annyira félek a lebukástól, hogy még az arcszínem is megváltozik: hol hófehér, hol céklavörös lesz. Inkább megtanulom, ami tőlem telik, és néha azért imádkozom, hogy nőjem ki végre a puskafóbiát. Akad diák, aki még soha nem puskázott. Péter találkozott már olyan feladatokkal, amelyeknél nem a tankönyvben lévő anyagot kellett visz- szaadni, az egyéni gondolatok számítottak: — Ilyenkor felesleges puskát írni. Meg egyébként sérn szoktam. Ha nem tanultam, inkább becsületesen kapok rossz jegyet. Amit megtanulok, senki nem veheti el tőlem. ... és a tanárok Bármennyire is szeretnénk, a tanárok sem most szálltak le a falvédőről. Nem is gondolnánk, hogy olykor több „fegyverforgatási” módszert ismernek, mint diákjaik. — Az egészséges gyerekre jellemző ez a védekezési mechanizmus. Diákkoromban én is puskáztam, nem sokszor, de soha nem buktam le, és erre roppant büszke vagyok — vallotta be Horváth Géza, az élelmiszeripari szakközépiskola igazgatóhelyettese. — Mindig feszülten figyelek dolgozatíráskor, aki ezen a szűrőn átcsúszik, az megérdemli, mert odafigyelt és felkészült. Ha ebben a sajátos pedagógiai játékban én vesztettem, akkor sem dől össze a világ. Rengeteg módszere van a puskázásnak, de a combra írtat nem merném ellenőrizni... Horváth László, a Csokonai Vitéz Mihály Tanítóképző Főiskola adjunktusa szerint nincs olyan diák, aki soha ne puskázott volna. Csak FOTÓ: LANG RÓBERT van, aki okosan, van aki kevésbé: — Sokszor csak a biztonságérzet miatt van a hallgatóknál „segédeszköz”. Azzal, hogy megírta a precíz puskát- hiszen akad olyan apró is, mint a hüvelykujjon a köröm — rögzíthette is az anyagot. Sok esetben igyekszem nem észrevenni, ha valaki puskázik, esetleg teszek egy megjegyzést, amiből ért hallgató. — Mindig próbálom elhitetni a diákjaimmal, hogy látszólag engem csapnak ugyan be, valójában önmagukat. Az életben, amikor önálló döntést kell hozni, nem lehet puskázni — mondja Mihály falvi László, a Táncsics Mihály Gimnázium igazgatója. — Ha valakit elkapok, mert puskázott, nehezen hozza helyre a vétségét. Nem minden esetben vagyok könyörtelen: ha látom, hogy a diák belepillantott a könyvbe, nem szólok neki, csak ránézek. Ő ebből pontosan érti és észreveszi, hogy láttam a dolgot. Sokkal nagyobb hatása van, mintha elvettem volna a dolgozatot. (Andrics) A szerelem nem sport Kaposfüred színjátszókörén, focicsapatán és amatőr néptánccsoportján kívül három fiatal sportolóval is büszkélkedhet. Csaknem tíz éve él a városrészben Lábodi Laura, búvárúszó, Haraszti András, enduro csapat-, valamint Balogh Orsolya RSG bajnok. Lábodi Laurát kilenc éves korában ismerősei beszélték rá, hogy menjen le az uszodába s nézzen meg egy edzést. Nem sokkal később úgy határozott, megtanulja azt az úszásfajtát, ahol kezében búvárpalackot kell tartania, egy uszony van a lábán s delfinhez hasonló mozgással úszkálhat. Mint mondja, kilenc éve minden szabadidejét a vízben tölti. A napot a konditeremben kezdi vagy lefutja tervezett kilométereit. Szerinte a napi- olykor megerőltetőtestedzés szükséges ahhoz, hogy e férfias sportnak megfeleljen. — Számomra fontos, hogy egy versenyen testem és lelkem is edzett legyen- mondta. — Ha ez így van nem történhet velem semmi rossz. Bár néhány évvel ezelőtt, a serdülők országos bajnokságán olyan dolog történt, amire álmomban sem gondoltam volna. Az ezerötszáz méteres távot úsztam. A sapkám a szememre csúszott, s emiatt nem láttam a méterkijelölő táblát. így kétszáz méterrel többet úsztam le. Ez még nem is volt olyan kellemetlen, de ami ezután történt... Az egyik vidéki edző a lelátóról ezt kiabálta: „Csak nem duracell elemet tettek ebbe a lányban!” Ismerősei között van aki kitartását, izmos, kisportolt testalkatát, vagy a bajnokságokról hazahozott érmet, serleget irigy- li. Igyekszik azonban megfelelni másik „hivatásának”, a tanulásnak is. Laura a tanítóképző főiskola elsőéves hallgatója. Mint megannyi társa, jelenleg ő is a féléves vizsgákra készül. Haraszti András, két éve sportol a Zse- lic Sportklubban. Az anyagiasabb, időigényesebb enduro motorsportot választotta, amely szabályaiban leginkább az autós rallyhoz hasonlít. — Kamaszkorom első motorja egy olasz utcai kétkerekű volt. Nem lehetett túlságosan igénybe venni, de kipróbáltam rajta minden trükköt. Ám jobb minőségűre vágytam. Közben belekóstoltam a félelmetes tempót és távolságot megkövetelő enduro motorsportba s vettem egy Honda motort. Naponta több száz kilométert is „lehajtok“ egy ötven kilométeres zárt pályán. A megadott távot időre kell megtenni. Hibapont jár, ha előbb, és akkor is ha később érek a célba. Számomra az enduro intelligensebb a motocrossnál. De egyúttal költségesebb és veszélyesebb is. Igaz egy kéztörésen kívül még komolyabb balesetem nem volt. Azért, hogy fizikailag edzett legyek naponta több kilométert futok. Egyike azoknak a fiataloknak, akik ennek a sokak számára ismeretlen sportnak hódolnak. Mint mondja, nem is ez a kellemetlen. Inkább az, hogy kevés az olyan terep, ahol zavartalanul készülhetnek a versenyekre. A tizennyolc éves Balogh Orsolya gimnasztika mutatványait tizenegy évig figyelhettük a lelátókról. Kecses mozgásáról már csak a videofelvételek árulkodnak. A tavasszal úgy döntött, végleg abbahagyja ezt a versenysportot. Ennek az elhatározásnak több oka is volt: nem kívánt negyvenhárom kilogrammról lefogyni negyvenre, s nem akarta megvárni azt sem, amíg teste a napi hat-nyolc órás edzéstől károsul. Ezek ellenére büszke arra, hogy még ma is sokat beszélnek róla. Szívesen emlékszik vissza az Attitűdé RSG SC-ban eltöltött évekre, a tavalyi mesterfokú bajnoki cím elnyerésének körülményeire. Ma már arra is mosolyogva gondol vissza, amikor az egyik bajnokságon baki csúszott műsorszámába: egy óvatlan pillanatban ugyanis a szalag nem a kezébe esett vissza, hanem fennmaradt a lámpán. Orsolya barátainak, ismerőseinek sokat mesél az RSG világáról. Hiszen mint mondja tizenegy év aktív munkát, életstílust nem lehet elfelejteni. Nem is akarja. Orsi néhány hónapja újból felhúzta a tomadresszt. Fitness klubba jár, mert ettől a sportágtól várja azt a szépséget, nyugalmat, amit az RSG-ben nem talált, nem kaphatott meg. Kovács Gabriella „Mellbevágó” témák A tizenévesek - főként a lányok - körében állandó témát adnak a mellek. Nem tudnak úgy elmenni egy tükör vagy mondjuk egy kirakatüveg előtt, hogy lopva, oldalvást fordulva meg ne szemlélnék önmagukat: látszik-e már egy kicsi domborulat, vagy éppen túlságosan sokat mutat a kép... Persze, nem csupán a lányok aggodalmaskodnak, hanem a serdülő fiúk is, ha „nőiesen” nagynak tartják a keblüket, csak ők nem szoktak siránkozni... Pedig nem kell ezzel törődniük, mert az ő mellük duzzadása a serdülőkor végére, a hormonháztartás kialakulásával párhuzamosan elmúlik. Ami pedig megmarad, az már kidolgozott izom, nem más! A lányoknak mell-témában semmi sem jó! Baj, ha kicsi, az is baj, ha túl nagy, pedig minden ellenkező híreszteléssel szemben nincsen „ideális” méret. Divat ide, divat oda, a női keblek méretét és formáját tekintve a fiúknak, illetve a férfiaknak sem egyforma az ízlése, és minden nagyságú mell egyformán alkalmas lesz a későbbi szoptatásra. A melleket nem lehet tornával sem nagyobbítani, sem kisebbíteni, de az tény, hogy például az úszással erősebbé tett izmok jobban tartanak a cicifixnél. Akinek mégis már ünikorban szüksége van melltartóra - akár a hétköznapokra, akár a tornához vagy más sporthoz -, az a vásárlás előtt a következő méréseket végezze el magán: A mellbőséget a mell alatt kell körbemémi, és ehhez még hozzáadni 12 centit. Vegyünk egy példát: 68 cm meg 12 cm, vagyis akkor 80- as méret kell. A kosár formájának kiválasztásához ott kell mérni, ahol a mell a legnagyobb. Ha ez a szám megegyezik az előzővel, akkor „A” kell, ha 2-3 centivel nagyobb, akkor „B”, ha pedig ennél is több a különbség, akkor „C” kosárra van szükség.
