Somogyi Hírlap, 1999. január (10. évfolyam, 1-25. szám)
1999-01-13 / 10. szám
SOMOGYI HÍRLAP 6 Somogyi tájak 1999. január 13., szerda HÍREK Gázpalackokat lopott Ismeretlen tettes lefeszítette a lakatot Büssüben egy Kossuth Lajos utcai házhoz tartozó gáztöltő telep kapujáról és tizenöt, 11,5 kilogrammos PB-gázpalackot lopott el 195 ezer forint értékben. Az ügyben a kaposvári Városi Rendőrkapitányság nyomoz. Számítógépcsere A jutái önkormányzat a félév végén a helybeli iskolának adja át a számítógépét, amit újra cserél. így a jutái gyerekek több gépen tanulhatják az informatika alapjait. Az iskola régi szárnyában egy nagyobb karbantartást tervez az önkormányzat és a tanterem bútorait is újakra akarja cserélni. Programnyitány Az idén is folytatódik a so- mogyjádi református egyházközség, az ön- kormányzat, valamint a Vízfakasztó Szent László Magyar Út Kör közös rendezvénysorozata. A kulturális program nyitánya S. M. mester pasztellképeinek tárlata lesz. A kiállítás a református imateremben holnap este 6 órakor nyílik. Bajzik Ernő verset mond, s a megnyitón az iskola furulyazenekara is közreműködik Molnárné Egri Júlia vezetésével. Szennyvíztervek Kadarkút és Hencse szeretné mielőbb elkészíttetni a két település szennyvízrendszerét. A két önkormányzatnál javában folyik az egyeztetés. A több száz millió forintos beruházáshoz az első körben a céltámogatási pályázattól remélnek pénzt, de más forrásokat is felkutatnak a falu vezetői. A kétarcú falu Tóth Katalin és Varga Ferenc az évtizedek alatt megszerette Polányt fotó: kovács tibor Polány parányi pont Somogy térképén. A lankákkal körülölelt, szép fekvésű falu kettős arcát mutatja a téli verőfényben: elhanyagolt porták mellett módosabb gazdák háza, s még nagyobb az ellentét, ha a németek építette házak előtt sétálunk. Polány Negyven család vetett szemet az elmúlt években a polányi telkekre, öreg házakra. A kezdetben alacsony árak fokozatosan kúsztak fölfelé: tavaly 3 millió forintért adtak túl egy tömésházon. Drágábban jutottak hozzá, mintha Memyén vettek volna téglaépületet. Most is van jó pár eladó ház, és érdeklődő is akad. Többnyire németek, akik évente 2-3 hónapot töltenek a faluban, s innen mennek a Balatonra. — A fiataloknak nem tetszik a hely; első dolguk, hogy munkát keressenek és beköltözzenek a városba — mondta a 80 esztendős Tóth Katalin, aki botjára támaszkodva a boltból ballagott hazafelé. — Polány- ban születtem, innen már csak a temetőbe megyek. Igaz, félek egy kicsit, mert sok a betörő; az ünnepek alatt feltörték a kocsmát, kipakolták a postásné kamráját is, de én másutt nem érezném jól magam. A boltban megvan minden, ami kell; orvos is jön, s ha nem fájna a lábam, eljárnék misére is. A hitemet megtartottam, és hálát adok a jó Istennek, hogy még látok. Az idős asszony férj nélkül élt. Fia szerelemgyerek. Szülei nem engedték, hogy hozzámenjen a fiú apjához. így egyedül nevelte, miközben az állami gazdaságban disznókat etetett, járt a gyümölcsösbe, a szőlőbe vagy éppen masináim. 20 142 forintot hoz neki a postás. A fia családjával él, de külön konyhán. Usankában vár az ebédre Varga Ferenc. Negyven éve költözött ide Alsóbogátról, s mindig állatok között dolgozott; volt juhász, kanász és tehenész is. Úgy véli: juhászként volt a legjobb dolga, mert 360-400 birkát hajtott ki egyszerre, s akkoriban saját jószágot is tarthatott. 1959- ben 200 tehén volt a faluban, ma jó, ha akad néhány disznó és ló. A háromgyerekes özvegyember szerint nem árt, ha az ember 75 évesen is tud viccelődni. A humor átsegít a tragédiákon is. — Igyekszem most is a nők után, rendesen — mondta mosolyogva —, de soha nem érem őket utol, mert sántítok... Varga Ferenc már korábban is kacérkodott a gondolattal: felszámol mindent. Eladja a házát Polányban, s a pénzt szétosztja a gyerekei között, ő meg elmegy a szociális otthonba. Amikor hírét vette a gyöngyöspusztai gyilkosságnak, letett a tervéről. Inkább marad. A polányiak örülnek, hogy Stéger János jelöltette magát polgármesternek. Mikor a múlt ciklusban meghalt a falu első embere, erre a posztra sokáig senki sem jelentkezett. A polgármester itt született, de Kaposváron élt, s a szíve most visszahúzta. — A németek hasznot hoznak a falunak. Lakóházuk után négyzetméterenként öt márka adót fizetnek. Ez évi 7- 800 ezer forintra rúg, jól jön a költségvetésünkhöz. Ezer helye lenne, hiszen némelyik utunk járhatatlan. Az idegen nyelvűek már nem idegenek. Megsüvegelik á falu őslakóit, s azok szíves szóval fogadják őket. Az óvodásokat többször is meglepték játékokkal, s ruhavásárt tartottak — 70-100 forintos jelképes összegért —, hogy a bevételt felajánlják az óvodának. Lőrincz Sándor Harangozó zsoltárai Mernye Harangozó Ferenc mernyei grafikusművész - aki a megyenap alkalmából rendezett leállításon Kaposvár díját vette át - azt vallja: a zsoltárokban az egész emberiségtörténet benne van. A zsoltárok tárháza amolyan rövidített szentírás, amelyben megjelenik az önzés, a szomorúság, a bosszúság, de a hálaadás és az öröm is. Két éve döbbent erre rá az alkotó, s megérintette a Szentírás. Azóta huszonöt lapot látott a közönség a Rátkai klubban, illetve a kaposfüredi galériában, de a művész további 125 elkészítésére is vállalkozott. Mint mondta: 2000-re áll ösz- sze a teljes anyag. L. S. Korszerű iskolaépületről álmodik az igazgató Sziget, szénfűtéssel Félmillió forintot nyert a Soros-alapítvány pályázatán a felsőmocsoládi iskola. Ebből a pénzből számítógépeket vásároltak. Felsőmocsolád — Az a csoda, hogy működik az iskola — mondta Nánási László igazgató. — Ez annak köszönhető, hogy mindenhova pályázunk. Nem érdemes felújítani az épületeket, mert hiába költenénk rá tízmilliókat, nem látszana meg rajtuk. Újat kellene építeni, ezért hoztuk létre az alapítványt, amelyen tovább gyűlik majd a pénz az önkormányzat és a szülők jóvoltából. Az iskolában kellemes meleg van, bár nem gázzal, hanem szénnel és fával fűtenek. A békebeli kályhák jól szolgálnak az öt épületrészben. A szétszórtságot már megszokták, de nem mondtak le az új, modern iskoláról. Közben á berendezéseket, a technikai eszközöket folyamatosan gyarapították. így a helybeli, a polányi és az ecsenyi mintegy száz diák fölveheti a harcot a városi intézményekkel. A pedagógusok szeretnék, ha szellemi központ lenne az iskola; nemcsak a faluban, a kisrégióban is. A pedagógiai programban kiemelt helye van az anyanyelvi kultúrának, az informatikának és a nyelvi képzésnek. A gyerekek angolt tanulnak, de szakkörben németet is. Lotz Béla angolt és történelmet tarnt, a felesége kémiát és földrajzot. Tíz éve szegődtek ide. Kezdetben mindennap bu- szoztak, azután ideköltöztek. — Elszigetelt falu ez — mondta Lotz Béla, akinek a közelmúltban jelent meg egy verskötete. — Felsőmocsolád olyan, mint egy sziget, ezért jól érezzük magunkat itt. Az igazgatótól tudom: sok hátrányos helyzetű gyereket is tanítanak, ám minden évben akad egy-egy kiemelkedő tanuló. A szakmunkásképzőben és a szakközépiskolában pedig megállják helyüket a diákok; ezt igazolják a követő vizsgálatok. L. S. Nánási László igazgató tanítványai között, a számítógépeknél fotó: kovács Utak a világra Tíz külső-somogyi település — Somodor, Szentgáloskér, Ráksi, Bonnya, Kisbárapáti, Had, Felsőmocsolád, Polány, Somogygeszti és Ecseny — polgármesterei aláírták a kistérségi társulás létesítéséről szóló szándéknyilatkozatot. A további teendők koordinálásával a kezdeményező Máj Péter, ecsenyi polgármestert bízták meg. Külső Somogy A pusztulásra ítélt, úgynevezett szerepkör nélküli településeknek ez adhat esélyt a fönnmaradásra, fejlődésre. Az azonos földrajzi adottságú falvak közös gondjainak egyike az elhanyagolt, alig járható külterületi utak. Rendbetételükkel javulna a két főút, Kaposvár-Tab és Kaposvár-Lelle közötti fekvő települések összeköttetése. A kommunális szemét- szállítás és tárolás, valamint a szennyvízhálózat kiépítése is csak közös beruházással lehetséges. A lapapusztai gerincvezeték révén remény van az Ecseny határában húzódó gázvezeték kiépítésére is. Az ecsenyi önkormányzatnak Mucsi Lászlóval, a Pannontáj szövetkezet képviselőjével októberben megkötött szerződése segít a pályázatok felkutatásában, kivitelezésében. A kistérségi együttműködés további feltételeként minden önkormányzat képviselő- testületének meg kell szavazni a szándéknyilatkozatot. V. Á. Színész fedezte föl a rétessütő asszony tehetséget - Új ötleteken töri a fejét Sárba veszett vállalkozás Fábri Lajosné már kisütötte a jövőjét fotó: kovács tibor A jó réteshez elég egy gyúrótábla s két ügyes kéz, mely addig dolgozik, míg a tészta hólyagos nem lesz, s akkor már csak töltelék kell bele, hogy aztán a villanykemencében leheletfinom omlós-ropogósra süljön. így gondolta Fábri Lajosné, és nem is csalódott. Legalább is ami a rétes sikerét illeti. Ecseny Az ecsenyi rétes ugyanis meghódította az egész Dunántúlt, még a fővárosban is voltak lelkes hívei. A hagyományos parasztrétest megújító asz- szony csak eggyel nem számolt: az ecsenyi útviszonyokkal. Télvíz idején a vendégmarasztaló sárral, derékig érő hóval. Hat évig küszködött a mostoha útviszonyokkal, akadozó szállítással, s úgy döntött: feladja. Pedig — s erre mostanában nem hallottam példát — Ecseny egyetlen vállalkozója nyereségesnek vallotta munkáját. — A volt polgármester azt ígérte, ha megnyitom a sütödét, elkészül a műút is. Nem lett belőle semmi. Iszákossága miatt egyik alkalmazottamat is elbocsátottam. Minden a nyakamba szakadt; eladtam a technológiát egy nagybajomi péknek, és bezártam a boltot. Elárvult a paraszti porták nyárikonyhájára emlékeztető helyiség. Fábriné már csak baráti kérésre süt néhány tepsi káposztás, túrós vagy almás rétest. Pedig valamikor a titkos, az általa ki- ötlött recept alapján ezerszámra készítette az omlós finomságot. Előfordult, hogy a nyáron hatvanhétezer darabot szállítottak a Balatonra. A Tescótól a Julius Meinlig több száz üzlet kínálta rétesét, s jutott belőle a lakodalmakba, bálokba, egyéni megrendelőknek is. Fábriné nem tanult cukrász, bár időközben elvégzett egy gyorstalpaló tanfolyamot. Egykori főnökével, a postamester-asszonnyal éjszakákon át gyúrta-kelesz- tette két kézzel a hamisítatlan házi tésztát. Bevallotta: ő is, családja is beleunt már a rétesevésbe. — Az első adagokat egy Ecsenybe települt színész szomszédomnak sütöttem, vendégváráshoz. Tizenkétfélével vártam haza. Annyira ízlett neki, hogy elvitte egy rétesszakértőhöz. Erzsiké, akar-e továbbra is rétest sütni? — kérdezte, amikor visszatért. A tizennégyet is elkerülte a cukrom, mikor Székesfehérváron egy tucat ember előtt kellett ledagasztanom a tésztát. Fölvettek. Egy hatalmas sütödében dolgoztam évekig, majd Balinkamecsére és Biatorbágyra vitt a főnököm. Legalább tizenkét különleges — ananá- szos, szüvás, gombás, franciabarackos — fajtát készítettem. Arrafelé kedvelték, csak Somogybán nem volt rá igény. „Meglásd, nemsokára visszajössz” — mondták a falubeliek, mikor elmentem. Amikor meg hazajöttem, azt kérdezték: „Mit akarsz itt egy rétessütővel? Pár hét múlva úgyis bezársz. ” Hat évig csináltam. Kölcsön, támogatás nélkül, nyereséggel. Az önkormányzat is megvette volna, de olyan szegény, mint a templom egere. Most csak-úgy vagyok. Vannak ötleteim, talán a nyáron újrakezdem. Egy balatonföldvári cégnek szállítom a nyers alapanyagot. A többi titok. Várnai Ágnes
