Somogyi Hírlap, 1998. december (9. évfolyam, 281-305. szám)

1998-12-05 / 285. szám

tött a Hanoi-Hilton börtönben. A két vietnámi öreget, aki egykor elfogta, azóta felkereste már, s együtt idézték föl a múltat - me­séli Toperczer István. A szená­torból lett nagykövet a rengeteg képpel illusztrált könyvben egy­kori bajtársa gépét is kiszúrta. Vietnámban az egykori szembenállók ma közösen kere­sik a - Missing in action - hábo­rúban eltűnt kétezeregyszáz- harminchárom amerikai marad­ványait. A műholdfelvételek és a feljegyzések alapján eddig 150 katona nyomára bukkantak. A keresésben az a helikopteres szolgálat is részt vesz, amely a turistákat viszi országnézésre. A magyar diplomácia vezetői bizonyára meglepődnek majd a minisztériumban, amikor a viet­námi magyar képviselet - VdraZ­jai Márton hanoi nagykövetségi ügyvezető és Megyeri Béla taná­csos - által szervezett program­ról tájékozódnak. A magyar ven­dég útjai ugyanis magas körök­be vezettek, holott a két ország között például semmiféle kato­nai kapcsolat sincs. Míg 4 éve Hanoitól Saigonig egy hónap alatt több ezer kilo­métert megtett, ezúttal csal északon barangolt a fotós szer­ző. A thai nguyeni mezőgazda- sági egyetem rektora - aki már járt a Pannon egyetemen - meg­hívására eljutott a vietnámi Ba­latonhoz, a Ba Be tóhoz. Ide ma­gyar ember először tette be a lá­bát, még a vietnámiak közül sem látták sokan. Ez talán nem is csoda, hiszen a 200 kilométe­res út egy álló napon át tartott. A paradicsomi vidéket négy nem­zetiség hegyi törzsei lakják. Is­mét élmény volt a 3000 dolomit- sziklával „díszített” Ha Long öböl, amely időközben Unesco- világörökség lett, és az először látott Hoa Lu, az ősi főváros.- Vendégszerető emberek a vietnámiak, ha egyszer megked­velnek, minden jóval ellátnak - mondta Toperczer István, aki­nek volt alkalma kígyós rizspá­linkát inni, s még kecskével is megetették. A greapfruit nem a gyümölcsöstől, hanem egyene­sen a fáról került az asztalra. A vietnámi konyhát kedveli, mert változatos, ízletes, egészséges, sok zöldséggel. Igaz, időnként olyasmiből is evett, ami után biztos nem nézte volna meg a konyhában, hogyan és miből készült.- A vietnámi ételeket pálciká­val illik enni, de késsel-villával azokból a tálakból nem is lehet­ne - vallja a repülőorvos, aki­nek, mint mondja, már remekül áll a pálcika a kezében. Toperczer István utazásai szinte a nulláról építgetik a ma­gyar-vietnámi kapcsolatot. Missziójában még azt a közvetí­tő szerepet is elvállalta, hogy egy utazási irodának - amely ta­vasszal csoportot indít a leszálló sárkány országába - partnert ke­resett. Ő maga szintúgy kikelet­kor készül visszamenni, mivel a katonai vezetés megígérte, segít a következő kötet szerkesztésé­ben. Ez már a mába, a jelenig röpít majd. Balassa Tamás Vietnami gyerekek az iskolában. A felvételt dr. Toperczer István készítette a legutóbbi távol-keleti útján ígyópálinkát ivott, kecs­kehúst evett és a grapef- ruitot egyenesen a fáról szedték neki. Fogadta a honvé­delmi minisztérium főezredese és az amerikai nagykövet, aki­nek a gépét egykor lelőtték a légiháborúban. Dr. Toperczer István kaposvári repülőorvos négy év után tért vissza ismét a leszálló sárkány országába, ahol ilyenkor hat órával több, és 25- 30 fokkal melegebb van. Vietnám és Magyarország kapcsolata a rendszerváltás után elhidegült, pedig azelőtt a Nagy Testvér árnyékában élde­gélő népek barátsága megbont- hatatlanul élt és virágzott. Szá­mos vietnámi tanult nálunk, kö­zülük ma sokan egyetemek elis­mert professzorai, minisztériu­mok vezető tisztviselői. És ter­mészetesen tagjai a Vietnámi- Magyar Baráti Társaságnak. Meghívásukra töltött tíz napot a távol-keleti országban Toperczer István, a magyar társ- szervezet tagja, és néhány na­pot dr. lványi Zoltán, a társaság elnöke.- Szembeötlő, hogy négy év alatt mennyit fejlődött a világ ar­rafelé, Hanoiban például megje­lentek a taxik, amiket korábban nem lehetett látni - idézi emlé­keit a repülőorvos. - Megfigyel­hető az is, hogy egyre inkább gondot fordítanak műemlékeik felújítására, s hogy a külföldi tő­ke megjelent a szállodaiparban és a turisztikában. Toperczer István útikönyvet ír Vietnámról. Teszi ezt fotós szemmel, hiszen utazásain több száz felvételt készít, negatívra és diára egyaránt. A Barátság hídja pályázaton is látható képe. Négy éve a vietnámi légierő ta­nulmányozására utazott ki, so­sem közölt dokumentumokat gyűjtött, beszélt az egykori ösz- szecsapások túlélőivel, s a leg­több csatát nyert pilótával. Első könyve, amely Légiháborúk Vi­etnám fölött címmel az Egyesült Államokban jelent meg, a légi­erő történetét dolgozta föl 1949- től 77-ig. Hiánypótló munka, a világon elsőként mutatta be a vi­etnámi háború másik, „bal” ol­dalát.- A kötetet dedikálhattam Vu Tan főezredes főcsoportfőnök­nek, és nagy meglepetésemre Douglas Pete Peterson amerikai nagykövetnek is, aki pilótaként vett részt a vietnámi háborúban. 1966-ban lelőtték, s 6,5 évet töl­1998. december 6. Közeliül Ötödik oldal Gyermeknek gyermeke Aputa. így hívja a két éves Kitti kéthetente látott apját, édesany­ja pedig a hetedik osztályt járja: leányanya. A terhesség hat hónapját egy négy négyzetméteres albérletben töltötték, ahol gyertyával világí­tottak, a vizet és a fát a rokonok­tól hordták. Vera 15 évesen szült, akarta a kisbabát. Az orvos csak annyit mondott: gyereknek gyereke? Vera édesanyja szintén 15 évesen szült először, nagyanyja 13 évesen. Nekik azonban volt férjük. Verának öt testvére van, Robi bátyja 14 éves korában nősült, már öt gyereke van. Feleségének a bátyjához, a munkanélküli Zsoltihoz és szüleihez költözött az akkor hatodikos Vera, ezután lett várandós. — Mikor kiderült, másnap megkérdeztem Zsoltit, elvetessem-e. Kicsit rosszul esett, hogy először azt mondta, igen. — Aztán albérletbe költöztünk, de a védőnő azt mondta, oda nem szülhetek gyereket. Anyósomékhoz nem mehettünk, anyám azt mondta, 18 éves koromig adjam intézetbe a kicsit, mert ő nem vállalja a felelősséget érte. Ezt nem akartam, így kerültem ide. A bárdudvarnoki leányanyaotthon­ban három anya él a gyermekével, a negyedik márciusra várja a babát. A 17 éves Mária öt éve állami gon­dozott: nem járt iskolába, egy Gáborral naponta italozott. Somogyvárra került, de a fiú megszök­tette. 25 hetesen vették el a magzatát, mert vízfejű volt. Aztán az intézetben leugrott a második emeletről, mert zaklatta egy lány. Az esztergomi zárt intézetbe került, a karácsonyi szünet után azonban nem ment vissza. — Összejöttem Gyurival, egy hónapig együtt laktunk, aztán a nyári szünetben megint — simogatja meg gömbölyödő hasát Mária. — Gyuri elvált, négy éves kislánya van, hegesztőtanfolyamra is járt. Három és fél hónaposán vittek vissza Esztergomba. Mondtam, hogy meg akarom tartani a babát. Nem akartak lebeszélni, még tanácsadásra is jár­tam. György vagy Georgina lesz a neve. Gyuri meglátogat, ruhákat is vett nekem. Augusztusban betöltőm a tizennyolcat, veszek egy házat és összeköltözünk. Ibolyának 11 testvére van, az egyik iker. „Néha őt ütötték, néha engem”, mondja — öt éves kora óta állami gon­dozott, a szüleiről semmit sem tud. Az öreglaki otthonban, 9 évesen ismerkedett meg Győzővel, aki bent­lakásos tanuló volt. — Nyolc évig jártunk együtt, csak a barátnőmnek mondtam meg, hogy ter­hes vagyok, de ő tartotta a száját. A ballagása után mentem oda Győzőhöz: ne haragudj, de terhes vagyok tőled. Örült neki. Néhány nevelő ruhát, kiscipőt adott. Január 2- án 8 óra 10 perckor szültem, az osztá­lytársaim és a nevelőim jöttek be. Mindenki irigyelt az intézetben. De a Győző nem csinálta meg az apaságit. Amikor hazamegyek, én veszek valamit a hűtőbe. Jól esne, ha néha azt mondaná, ma nem megyek a kocsmá­ba. A 16 éves Erzsi kálváriája: — Három éves voltam, amikor a szüleim otthon hagytak, hogy elhozzák a testvéremet az intézetből. A házat és a magnót rám bízták. Emlékszem, sötét este kimentem az utcára, egy néni vett föl, hazavitt. Másnap állami gondozásba vettek. — Tíz évig nevelőszülőknél voltam, de nem szerettek. Megszöktem, Kaposfőn kötöttem ki: meg akartam keresni az anyukámat. Az ötödik szökés után beadtak az intézetbe, de onnan is mindig megszöktem. Két éve ismerkedtem meg Norbival, mindketten akartuk a kicsit. Kilenc hónapos koráig együtt neveltük anyósoméknál. De Norbi bulikba járt inkább, aztán albérletbe ment egy másik nővel. A szülei azt mondták, fogjak magamnak egy másik férfit. Amikor tényleg megtettem, nem nézték jó szemmel. Inkább ide jöttem. Leányanyák. Tapasztalataik ellenére bíznak a jövőben. Azt ter­vezik, gyerekük apjával vagy barátjukkal összeköltöznek. Némelyikük ugyan attól tart, csak kihasználják: a fiúk tudják, hogy az intézeti lányok sok pénzt kapnak. A családi pótlék gyűlik a gyámi betét­ben: a gyerekük után is és maguk utánuk is. Mert, hogy ők is gyerekek még. Katona József Mosollyal, zenével gyógyítanak Két pszichológussal, két gyógy­pedagógussal, egy gyógytor­násszal és egy pszichiáterrel működik Kaposváron az Ezredév utcában a Gyermek és Ifjúsági Pszichiátriai Gondozó. A hat szakember nemcsak a 0-18 évesek pszichoszomatikus be­tegségeit kezeli, hanem szabad­idejükben nagy gondot fordíta­nak a fiatalok lelki problémái­nak megelőzésére is. A gondozó a megye területéről évente több mint nyolcszáz kisgye­reket lát el. Köztük olyanokat is, akik gyermekgyógyászati vizsgálato­kon átestek ugyan, mégis kiderült, testi fájdalmuknak lelki oka van, vagy teljesítmény és magatartásza­varral küszködnek. A diagnózis megállapításakor, valamint a terápia során nagy szerep jut a játéknak. Ezenkívül különféle tesztek, játékos feladatok s még a zene is segít ab­ban, hogy előhívják azokat az el­mondhatatlan panaszokat, amit a kisgyerek nem tud szavakba önteni. — Sokan megbélyegzik azokat a családokat, akiknek gyermekeik a gondozóba járnak — mondta dr. Sör­főző Zsuzsanna, pszichiáter szakor­vos. — A hat tagú csapat a gyógyítás mellett nap mint nap azon fárado­zik, hogy az első alkalommal érez­hető feszültséget, szégyenérzetet a gyerek és még a szülő is leküzdje. Szűcs Katalin, klinikai pszicholó­gus néhány hónapja csatlakozott az amúgy is kis létszámú gyermekpszi­chiátriai gondozóhoz. Ó a zenével gyógyít. A fiatalok zenei előképzett­ség nélkül is felfedezhetik a ritmus, a mozgás és a muzsika varázsát. Azok, akik nem tudják problémáikat egyedül vagy a környezetükben élő felnőttekkel megoldani, Sípos Ferencné pszichológus relaxációs, el­lazító kezelésein kapnak segítséget. A konfliktusokkal küszködő kama­szok barátaikat is magukkal hozzák a „beszélgetős órákra”, s őszintén mesélnek kapcsolatokról, szerel­mekről, családi problémákról. A betegek száma napról napra gyarapszik. Az ellátás pedig nehézsé­gekkel küszködik. A kaposvári gyer­mek és ifjúsági pszichiátriai gondozó a megye egyetlen olyan gyógyintéze­te, ahol fiatalokat kezelnek. Bent fek­vő osztály pedig az egész Dunántú­lon nincs. Mindez annyiban nehezíti a gondozó munkáját, hogy a súlyo­sabb eseteket a legközelebbi, azaz a budapesti, a szegedi, vagy a debrece­ni gyerekpszichiátriai osztályra kell szállítani. Ám nemcsak bent fekvő osztályból van hiány. Kevés a gyer­mekpszichiáter is. Ennek oka az, hogy az orvosi diploma megszerzése után legkorábban a nyolcadik évben szerezhető meg a gyermekpszichiá­ter szakképesítési cím. A kaposvári gondozó szakembe­rei álmodoznak ugyan egy olyan egészségügyi központról, ahol a 0-18 éves korú gyerekek testi-lelki bajait egy intézményen belül vizsgálhat­nák, gyógyíthatnák. Mindez persze csak képzeletükben él. Ha ez mégis megvalósulna, s más elnevezést kap­na a gondozó, akkor szülő is, gyerek is szívesebben fordulna hozzájuk, s nem lenne megbélyegezve az sem, akinek ki kell mondania, hogy a pszichiátriai gondozóba megy vizs­gálatra. Kovács Gabriella

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom