Somogyi Hírlap, 1998. december (9. évfolyam, 281-305. szám)
1998-12-31 / 305. szám
SOMOGYI HÍRLAP 2 Világtükör 1998. december 31., csütörtök Újabb légi párbaj Irak felett. Az iraki légvédelem szerdán ismét tüzet nyitott a törökországi Incirlik légi bázisról indított amerikai és brit harci gépekre, amelyek ellenőrzéseket végeztek az ország déli része fölött, a repülési tilalmi övezetben. Az amerikai védelmi minisztérium közölte, hogy az amerikai gépek viszonozták a tüzet. A Pentagon szóvivője bejelentette, hogy az amerikai-brit erőket nem érte veszteség, valamennyi gép épségben visszatért, fotó: feb Luxemburgban kell keresni és Isztambulban élni Budapest a középmezőnyben HÍREK Várják az eurót a Gazdasági és Pénzügyi Unió tizenegy tagországában, ahol a közös pénz holnaptól hivatalos fizetőeszköz, 2002. január 1- jéig pedig teljes mértékben felváltja a nemzeti valutákat. Az átmeneti időszakban mindkét pénz forgalomban marad, az árakat párhuzamosan tüntetik fel, de az árfolyamokat csak euróbán adják meg. Az Európai Unió közös pénzre áttérő tagjai ma állapítják meg, hogy milyen szinten fagyasztják be az euró árfolyamát az osztrák schillinghez, a belga frankhoz, a finn márkához, a francia frankhoz, a holland forinthoz, az ír fonthoz, a luxemburgi frankhoz, a német márkához, az olasz lírához, a portugál escudóhoz és a spanyol pezetához viszonyítva. Újévi üzenettel fordult Borisz Jelcin orosz elnök amerikai kollégájához, Bili Clintonhoz. Telefonbeszélgetésük során javasolta, hogy tegyenek újabb lépéseket a két ország közötti kapcsolatok javítására. Ukrajna nem csatlakozik Oroszország és Fehérorosz- ország államszövetségéhez - jelentette ki Vlagyimir Ogrizko, az ukrán elnöki hivatal külpolitikai osztályának vezetője. Felszólította az ENSZ Biztonsági Tanácsa az angolai kormányt és az ellene harcoló UNITA szervezetet, hogy engedjék oda a mentőalakulatokat a világszervezet szombaton lezuhant repülőgépéhez. Minden további halogatás ugyanis az esetleges túlélők megmentését teszi kockára. A C-130-as szállító repülőgépen 14 személy utazott, akiktől azóta nem érkezett életjel. Nem ad kegyelmet Sziha- nuk kambodzsai király a napokban átállt két vörös khmer vezetőnek, Khieu Samphan egykori államfőnek és Nuon Cheának, a maoista lázadószervezet főideológusának. Kína megtiltja ideiglenesen, hogy hőléggömbbel bárki berepüljön az ország légterébe. Az intézkedésnek az az előzménye, hogy Richard Branson brit pénzember és társai a múlt héten a kínai hatóságok utasításait figyelmen kívül hagyva átrepültek az ország területe fölött. Peking közölte ugyanakkor: támogatja a hőlégballonsportot. Európában sehol másutt nem érnek annyit a reálbérek, mint földrészünk adóparadicsomában, a parányi Luxemburgban - derül ki a svájci bankszövetség (UBS) legfrissebb felméréséből. A keresetek a nagyhercegségben magasabbak, mint a hagyományosan élvonalbeli Svájcban és Amerikában. Svájc A sorrend folytatása: Tokió, Berlin, Majna-Frankfurt és Bécs - ám mindegyik nagyjából azonos szintet képvisel. Luxemburgban a bérek - az adó levonása után is - az alapul vett berlini átlagnál 46 százalékkal érnek többet. Az arány Zürichet és Los Angelest tekintve 37, New York viszonylatában pedig már csak 24 százalék. A berliniek még így is sokkal jobban élnek, mint a belga vagy a dán főváros lakói. A ’90-es évek elején lezajlott gazdasági recesszió mély nyomokat hagyott a párizsiak és a stockholmiak életszínvonalán. A francia fővárosban ma negyedével, a svédben a harmadával keresnek kevesebbet, mint a Spree menti német városban. A zürichi bankárok kereseti listájának végén áll Hongkong és Tajpej, ahol a bérek negyedével kisebbek, mint Athénban és Lisszabonban. Külön foglalkoznak az egykori keleti tömbbel. A berlini reálbérekhez mérten a prágaiak 30, a varsóiak 25, a budapestiek 16, a moszkvaiak 10 százalékot keresnek. Egyébként számos nyugateurópai országban a bruttó keresetnek jó harmadát viszi el az adó és társadalombiztosítás. Amerikában a negyedét, Ázsiában csak a tizedét. Megélhetés szempontjából a legdrágább város Tokió, ahol az élet 84 százalékkal kerül többe, mint Berlinben; a második helyen Szingapúr áll. Zürich, az észak-európai fővárosok, London - gyakorta a magas lakbérek miatt - harmadával drágábbak Berlinnél. Az Európai Unióba tartó országok fővárosai közül Prágában, Varsóban és Budapesten a harmadával- negyedével olcsóbb a megélhetés a berlininél, de még mindig jóval drágább, mint Isztambulban és Bombayben. Ferenczy Europress Támadják Az RMDSZ határozottan cáfolja a bukaresti kormány magyar egészségügyi miniszterének távozását. Románia A képviselőház egészségügyi bizottsága Hajdú Gábor menesztésére szólította föl a miniszterelnököt. A bizottság elnöke szerint Radu Vasile azt válaszolta: figyelembe veszi a kérést, és a miniszter leváltására egy hónapon belül sor kerülhet. Markó Béla, az RMDSZ elnöke azonban megerősítette: a koalícióban nincs szó Hajdú menesztéséről. A politikus ellen hetek óta sajtókampány foA görög kormány teljes támogatásáról biztosította azt a ciprusi döntést, hogy a földközi-tengeri sziget- országban nem telepítenek orosz gyártmányú föld-levegő rakétákat. Kosztasz Szimitisz miniszter- elnök felelősségteljesnek minősítette a döntést, mert úgy vélte, hogy a ciprusi feszültség csupán Törökország érdekeit szolgálja. Közölte, hogy egyetért Gláfkosz Kleridesz ciprusi elnök elképzelésével, amely szerint a rakétákat - Moszkva beleegyezésével - Ciprus helyett Krétára telepítenék. Törökország számára elfőTúl drága a Ha sikerül áttörést elérni, s csökkenteni a vezetékes és a rádiótelefon-tarifák közti kiugróan nagy különbséget, lesz miért dicsérni Karel van Miértét és munkatársait. Brüsszel A belga politikus az Európai Unióban a versenyügyekért felelős és ilyen minőségében nemrégiben elrendelte: szakértők vizsgálják meg a hagyományos és a mobiltelefon-há- .lózatok összekapcsolásáért fölszámított díjakat a közösség 15 tagországában. Karel van Miért és munkatársai ugyanis túl magasnak tartják azt a tarifát, amit a szolgáltatók fölszámítanak, amikor vezetékes hálózat előfizetője mobilszámot tárcsáz. A bizottság február végéig szeretné az unió tagországaia minisztert lyik és Markó szerint nem a kormányfő, hanem a román lapok akarnak minisztereket leváltani. Hajdú Gábort amiatt támadják, hogy január 1-jén életbe lép az egészségbiztosítás reformja, amelyről a miniszter úgy véli: ez lesz az első ténylegesen megvalósuló autonómiaforma Romániában. Hajdú tudatában van annak, hogy a reformot az orvostársadalom egy része is elutasítja, és nagy érdek-összeütközések vannak a támogatandó gyógyszerek listája körül is. Mégis úgy véli, hogy „ha sikerül elfogadtatni a romániai közvéleménnyel alkalmatlanságom vádját, az nemcsak az én emberi méltóságomat, hanem az RMDSZ tekintélyét is aláásná”. gadhatatlan, hogy a ciprusi görögök Ciprus helyett Krétára akarják telepíteni a megvásárolt SZ-300-as orosz föld-levegő rakétákat - jelentette ki szerdán Ankarában Ismail Cem török külügyminiszter. Robin Cook brit külügyminiszter közleményben üdvözölte a ciprusi bejelentést, hangsúlyozva, hogy az jelentősen hozzájárul a feszültség csökkentését célzó nemzetközi erőfeszítések sikeréhez. Az Európai Unió soros elnöki tisztét betöltő Ausztria külügyminisztere, Wolfgang Schüssel ugyancsak örömmel fogadta, és a nagy sikereként értékelte a döntést. telefonálás ban működő összes díjtételt, továbbá azokat a megállapodásokat is begyűjteni, amelyeket a stabil és a rádiótelefonhálózatok üzemeltetői kötöttek annak idején egymással. Az Európai Unió Bizottsága még áprilisban dönteni kíván: tagállamaiban vétettek-e telefonszolgáltatók a tisztességes verseny szabályai ellen vagy sem. Miért hivatala azt reméli, hogy a vizsgálat a telefonálók nagy többségének javára válik, és érezhetően csökken majd a két tarifa közötti kiugróan magas különbség. Brüsszelben hangoztatják: igazságos árszerkezetre törekszenek. A monopóliumától nemrég megfosztott német távközlési óriás, a Matávban is tulajdonos Deutsche Telekom szóvivője rámutatott: a magas kapcsolási díjak 90 százaléka a mobilszolgáltatókat illeti. (Kulcsár) Nem lesz rakéta Cipruson Szilveszter a Miren Máig rejtegették vodkájukat az űrhajósok Hagyományos orosz szilveszteri ünnepre készülődik a Mir űrállomás nemzetközi legénysége. S az ünnephez a vodka is hozzátartozik. A kozmonauták a tradíció szerint fát állítanak, megajándékozzák egymást, és még a Télapó is meglátogatja őket. A hírügynökségi jelentés arra nem tér ki, hogy a legénység miként szerez fát az űrben, és hogy a Télapó miként viseli majd hosszú, bő köpenyét és szakállát a súlytalanság állapotában. Azt azonban tudjuk, hogy ajándékok honnan kerültek a fedélzetre. Az űrhajósok családtagjainak ugyanis még októberben megengedték, hogy az akkor rajtolt teherűrhajóval a Mirre csomagot küldjenek, amit azonban csak december 31-én nyithatnak föl. A legtöbb orosz a karácsonyt ortodox hagyományok szerint január 7-én tartja, míg sok olyan szokást, amely a karácsonyhoz kötődik, a szilveszterhez kapcsolnak. így tesznek az űrhajósok is, akik 31-én nagy lakomát csapnak a félretett, finomabb falatokból. Sőt! Bár megtiltották számukra, hogy bármiféle szeszes italt vigyenek magukkal, a hírek szerint az űrhajósok ezt a szabályt megszegik: szilveszterkor egy üveg vodka is előkerül a rejtekhelyéről. Ferenczy Europress Eltűnt fáraó Japán régészek egy 3000 éves fáraósírt találtak Kairótól 35 kilométerre. A kutatócsoport tagjai elmondták, hogy a felszín alatt 15 méterre lévő sírboltban valószínűleg a XVIII. dinasztia egyik tagját temették el. Az agyagtéglából készült építményben egy 3 méter hosszú, 1,5 méter széles és 1,2 méter magas vörösgránit szarkofágot találtak, a fáraó múmiája azonban nem volt benne. A sírban mintegy 4000 tárgy feküdt, köztük értékes agyagedények, kődarabok, valamint emberi csontok, amelyek valamelyik sírrablóé lehetnek. A felfedezést jelentősnek tartják a szakemberek, mivel ezen a helyszínen ez az első királysír az Újbirodalom korából. Hamarosan újabb feltárások kezdődnek, annak reményében, hogy további fáraósírokat találnak. Gyilkol a vallási fanatizmus Négy nappal azután, hogy a család bejelentette eltűnését, egy teheráni utcában holtan találták Madzsid Shariff ismert iráni írót és költőt. A rendőrség kezdetben Infarktust emlegetett, de hamarosan kiderült: gyilkosságról van szó. Az áldozat legutóbb az E- Farda, vagyis a Jövő című lap szerkesztője volt, amely határozottan bírálta a szélsőséges iszlámistákat. Meggyilkolták az Iránban népszerű Mohammed Mokhtarit is, és vele hatra emelkedett azoknak a költőknek, íróknak, újságíróknak száma, akikkel három hét alatt végeztek Iránban. Hatami elnök, akit az országban a mérsékelt reformszárny vezetőjének tartanak, határozott fellépést sürgetett a gyilkosokkal szemben. Az öldöklést elítélte, pontosabban elítélni kényszerült a másik politikai szárny irányítója, Ali Hamenei vallási vezető is. Igaz, ő az amerikai titkosszolgálatokat tette felelőssé a történtekért, mondván: így akarnak nyugtalanságot kelteni az országban. Az ugyancsak író Faradzs Sarkuhinak - akinek egy esztendeig tartó fogság és kínzás után sikerült elmenekülnie az országból - dokumentumokkal bizonyította: Iránban ma hatvan nevet tartalmazó halállista kering, ismert értelmiségiek neveivel. A gyilkosságokat minden valószínűség szerint egy olyan halálbrigád hajtja végre, amely forradalmi gárdistákból, a titkosszolgálat volt és jelenlegi tagjaiból áll. Ami tehát Salman Rushdie esetében egyelőre nem sikerült, pedig már kétmillió- nyolcszázezer dolláros vérdíjat tűztek ki a fejére, azt a gyilkos terrort most az országon belül, írótársaival szemben alkalmazzák. Működik a síita cenzúra is: két hétre betiltották a főként nőolvasóknak szóló Zan cím napilapot, mert címlapján óriás betűkkel tette közzé felhívását: „Elég a szavakból, kerítsétek végre kézre a gyilkosokat!” Réti Ervin v