Somogyi Hírlap, 1998. december (9. évfolyam, 281-305. szám)
1998-12-29 / 303. szám
SOMOGYI HÍRLAP 6 Belpolitika 1998. december 29., kedd Elfogadták a költségvetést Alkotmánybírók: egyetértés, médiakuratóriumok: kivonulás Az új miniszter az államfővel fotó: feb/kallus gvörgv A szokásosnál rövidebb, de tartalmas ülésre ültek ösz- sze ebben az évben utoljára az országgyűlési képviselők. Miniszteri eskütétel, alkotmánybírók választása, törvények végszavazása és egyéb felszólalások szerepeltek a napirenden - és jutott tegnapra is egy ellenzéki kivonulás. Budapest Göncz Árpád köztársasági elnök 1999. január 1-jei hatály- lyal kinevezte Deutsch Tamást ifjúsági és sportminiszterré. A miniszteri eskütételt követően Czúcz Ottót, Harmati Attilát és Strausz Jánost az Országgyűlés csaknem egyhangúlag választotta meg az Alkotmánybíróság tagjává. A képviselők többsége a végszavazáskor elfogadta a Magyar Köztársaság 1999. évi költségvetését, amely egyúttal az Orbán-kormány első büdzséje. A törvény tartalmazza a nyugdíjemelés jövő évi szabályait is, 1999-ben 11 százalékkal, de legalább 3500 forinttal emelkednek a nyugdíjak. Ugyancsak megalkotta tegnap a T. Ház az adóhivatal nyomozó hatóságáról szóló törvényt is. Eszerint az adónyomozó köztisztviselő, aki a tettleges ellenszegülés megtörésére, illetve önvédelemből kényszerítő eszközöket is alkalmazhat, fegyvere és kutyája azonban nem lesz. Napirend előtt Harrach Péter szociális és egészségügyi miniszter arról a szomorú tényről szólt, hogy ezen a télen eddig hetvenen fagytak meg, és az áldozatok többségének alkoholizmusa nem menti fel a felelősség alól a kormányt, az önkormányzatokat, a szociális szervezeteket, az egyházakat, de még az egyes állampolgárokat sem. Kuncze Gábor (SZDSZ) azt elemezte, hogyan igyekszik a kormány korlátozni az ellenzék jogosítványait, Kovács László (MSZP) pedig a kormány társadalompolitikáját és egyeduralmi törekvéseit bírálta. A kormány nevében mindkettőjüknek Torgyán József miniszter válaszolt. Szerinte arról van szó, hogy a vesztesek nem veszik tudomásul hatalmuk elvesztését. „Ellenzék nélkül is működött a Ház”, amikor utolsó napirendi pontként a kormánypártok és a MIÉP megválasztották a Magyar Rádió Közalapítvány és a Hungária Televízió Közalapítvány kuratóriumainak, valamint az MTI tulajdonosi tanácsadó testület új tagjait. Az MSZP és az SZDSZ képviselői a szavazás előtt kivonultak az ülésteremből, mert szerintük ezzel a törvénysértő előterjesztéssel felborult a médiatörvényben rögzített paritás elve. S. Á. Szigorú a drogtörvény Annak ellenére, hogy Európában enyhül a drog fogyasztásával összefüggő büntető szabályozás, nálunk a kontinens legszigorúbb jogszabálya született meg - vélik a szakemberek. A drogspecialisták ugyanakkor nem értik, hogy a nyugat-európai szakemberek figyelmeztetése és a világ számos országában tapasztalt szigorú szabályozás eredménytelensége ellenére a kormányzat miért döntött úgy, hogy szigorítja a kábítószer-fogyasztókkal szemben alkalmazható büntetést. Az valóban tendencia, hogy a drogkereskedők ellen egyre súlyosabb szankciókat helyeznek kilátásba, ám a fogyasztónak mindenhol megadják a lehetőséget, hogy kezeltesse magát, s így mentesülhet a büntetés alól. Princzet meghallgatnák Tegnap tartotta első - zárt - ülését a Postabank veszteségeit, s a mögötte álló okokat vizsgáló parlamenti albizottság. Felvetődött az előző miniszterelnök és a korábbi pénzügyminiszterek esetleges felelősségének kérdése is. Budapest Az albizottságnak az a feladata, hogy megállapítsa: miként jött létre az a helyzet, hogy az adófizetők pénzéből 160 milliárd forintot kell betenni egy eredetileg magántulajdonban lévő bankba - közölte tegnap Kósa Lajos (Fidesz), a számvevőszéki bizottság elnöke, a Postabank veszteségeinek okait vizsgáló tényfeltáró albizottság zárt ülését követően. Kósa kiemelte: a Postabank veszteségei kapcsán az albizottság vizsgálatának látókörébe került az Állami Pénz- és Tőkepiaci Felügyelet vezetője, valamint azok, „akik érintettek voltak: a miniszterelnök és a pénzügyminiszter”. A bizottsági elnök ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy csak a részletes vizsgálat derítheti ki, kik azok a személyek, akik közvetlenül szerepet játszottak a Postabank-történetben. Kósa ezek közé sorolta az ÁPV Rt. vezetőjét is. A politikus hozzátette: természetesen a bank vezetőinek felelősségéről is tájékozódni kell.,T’rincz Gábornak is levelet írunk, amelyben meghívjuk az albizottság egyik ülésére. Ausztriában kihelyezett bizottsági ülést nem tartunk, az egészen biztos” - mondta Kósa Lajos, az albizottság elnöke. Év végi MÁV-menetrend A vasúti közlekedés óv végi rendje szerint december 31-én a hét utolsó munkanapjára, január Ír jón és 2-án a munkaszüneti napokra, január 3-án a hót első napját megelőző napra, január 4-én pedig a hét első munkanapjára érvényes menetrend szerint közlekednek a vonatok. A gyorsvonatok és az Inter- City-járatok január 3-án és 4- én a szokásosnál több kocsival közlekednek a vasúti fővonalakon. Mentesítő vonatot indít a MÁV január 1-jén és 2-án déltől kezdve Püspökladányból Szeghalomba, Szegedről Békéscsabára, Békéscsabáról Szegedre; január 3- án Sátoraljaújhelyről a Keleti pályaudvarra, Nagykanizsáról Zalaegerszegre, Zalaegerszegről Pécsre, Balatonfüred- ről a Déli pályaudvarra, Fonyódról Budapestre, Miskolcról a Keleti pályaudvarra, Nyíregyházáról a Nyugatiba, Szegedről ugyancsak a Nyugati pályaudvarra. 143 milliárd forint a mezőgazdaságra Tegnap tartotta idei utolsó, „szilveszteri” ülését a kormány. A kabinet által elfogadott határozatokról Borókai Gábor kormányszóvivő tájékoztatta az újságírókat. Budapest A kormány sokszínű, ugyanakkor többszintű szisztémával kívánja felváltani a társadalmi párbeszéd eddigi rendszerét - közölte a kabinet hétfői ülése után Borókai Gábor. A kormány döntése szerint jövőre a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Miniszté- t rium 143,2 milliárd forintot fordíthat agrártámogatásra. Jövőre az eddigi 50 helyett 67,5 százalékos utazási kedvezményben részesülnek a diákigazolványok birtokosai - közölte a szóvivő. Szűkül ugyanakkor a jogosultak köre: a távoktatásban részt vevők elvesztik jogaikat, a levelező hallgatók pedig kizárólag az otthonuk és oktatási intézményük között vehetik igénybe a kedvezményeket. A döntést foglalkoztatáspolitikai szempontok motiválták. Egy másik, nagy érdeklődésre számot tartó döntés értelmében a közalkalmazottak és a köztisztviselők még ebben az évben megkapják december havi illetményüket, annak ellenére, hogy az Országgyűlés csak délután fogadta el a költségvetést. Magáért beszél! Meghosszabbítva január 17-ig! me Edit View Window Help THUS Thursday <l»m cm Z}~~t Pannon GSM előfizetés + Nokia 6110 + ajándék CD néni 39 600 Ft bruttó AS 500 Ft Pannon GSM előfizetés + Panasonic G4S0 + ajándék bőrtok nettó m 9 600 Ft bruttó 12 000 Ft Pannon GSM előfizetés + Ericsson Gf 768 + ajándék készüléktók nettó 26 800 Ft bruttó 33 500 Ft Pannon GSM előfizetés + Philips Genie Sport + ajándék mikrofonPannon GSM előfizetés + Ericsson GH B88 + ajándék autós készüléktartó nettó 19 600 Ft fülhallgató és akku „,«39 600 Ft bruttó 49 500 Ft 500 24 brutto Továbbá a Pannon GSM előfizetés Panasonic G520 mobiltelefonnal és ajándék sétálómagnóval nettó 23 600 Ft (bruttó 29 500 Ft); Panasonic G600 mobiltelefonnal és ajándék mikrofon-fülhallgatóval nettó 39 600 Ft (bruttó 49 500 Ft); Nokia 5110 mobiltelefonnal és ajándék előlappal, CD-vel nettó 17 200 Ft (bruttó 21 500 Ft). További ajánlatokkal és a részletekkel várjuk területi képviseletünkön (Kaposvár, Fő u. 6.) vagy az Önhöz legközelebbi hivatalos viszonteladónknál. Pannon GSM nonstop ügyfélszolgálat: 06 20 920 0200. Készülékajánlatunk 1998. december 3-ától 1999. január 17-éig, illetve a készlet erejéig tart és 2 éves előfizetői szerződés aláírása esetén érvényes. A készülékek csak Pannon GSM SÍM kártyával használhatók. I&AAAAAA PANNON gsm ttttt Ai élvonal.