Somogyi Hírlap, 1998. december (9. évfolyam, 281-305. szám)
1998-12-24 / 301. szám
SOMOGYI HÍRLAP 10 Sport 1998. december 24., csütörtök Hálóban a labda, pályaszélen a gyerek „Egy nagy hálóban hordtuk egyik helyszínről a másikra a labdákat” fotó: török anett A somogyi megyeszékhely női röplabdája elképzelhetetlen nélkülük. A sportág életben tartásáért dolgozott Vermesné dr. Merő Zsuzsa és Vermes Károly. Jelenleg a Kaposvári BITT Női RC edzői. — Igazi sportházasság a miénk — kezdte Vermesné dr. Merő Zsuzsa. — Érdekes módon a kosárlabda hozott össze bennünket. Férjem, a Táncsics gimnázium csapatát erősítette, én a Mun- kácsyban játszottam, így ismerkedtünk össze. Mindketten Budapesten tanultunk tovább a kapcsolatunk ott is megmaradt. A Testnevelési Főiskolán már NB I- ben röplabdáztam, ő pedig a lövészettel foglalkozott, országos bajnokságokat nyert és egészen az olimpiai kerettagságig jutott. A diploma megszerzése után Kaposváron házasodtunk ösz- sze. Én a Táncsics Mihály Gimnáziumban nyugdíjba vonuló édesanyám helyett lettem testnevelő tanár. Játékosként a Kaposvári Lem dület együttesében léptem pályára. Ékkor az NB II-ben szerepeltünk és Kökényesi Péter volt az edzőnk. A bajnokságot megnyertük és a feljutottunk az élvonalba, ahol egy évig játszottunk. Ez volt a sportág első női NB I-es csapata Somogybán. — A mérkőzések felét akkor szabad téren, a régi Dózsa- pályán rendezték. Télen állandó teremgondjaink voltak, hol itt, hol ott edzhettünk. Egy nagy hálóban hordtuk egyik helyszínről a másikra a labdákat. Elismertség nélkül, roppant kevés támogatással szép sikereket értünk el. — Nem csak játékosként tartották számon, hanem edzőként is. — A gimnáziumban a kezdettől foglalkoztam röplabda-oktatással. A kaposvári női együttest az 1970-es Vasas Izzóvá alakulás utáni évben vettem át. Vermes Károly erre mondja: — Az élvonalban már nem szerepelhetett játékos edzőként a csapatoknál és mivel a feleségem még aktív röplabdázó volt, el kellett végeznem a TF kétéves edzői szakát. Később, amikor az első gyermekünket vártuk megbeszéltük mikor mit kell tenni. Én vezettem az edzéseket és eljártam a mérkőzésekre is. Nagyon sokat köszönhetünk Molnár Istvánnak, aki az Izzó mindenese volt és rengeteget segített a klubban. Állandóan az élvonal és a másod- osztály határán álltunk. Mindig csak a saját nevelésű utánpótlásra támaszkodhattunk. Befolyásolta szereplésünket az elvándorlás, hiszen sokan mentek más városokba továbbtanulni. — Melyek voltak a legsikeresebb időszakok? — Nagyon szívesen emlékszem vissza az 1973-74- es Országos Ifjúsági Kupagyőztes együttesre, melyben olyan nevek voltak, mint Csorba Éva, Kutas Zita, Anker Irma és Böröczfi Márta — vette át a szót ismét a feleség. — Ez a gárda egyhetes jugoszláviai utazást kapott jutalmul, ami akkor nagyon nagy szó volt. Azért is jelentős volt ez a siker, mert országos szinten is elismerték, hogy komoly utánpótlás bázis alakult ki Kaposváron. Döntő érdemünk volt a sportiskola létrehozásában. A nyolcvanas évek elején ismét NB-I be jutott a Lengyel Ildikó, Marek Györgyi, Mátrai Gabriella nevével fémjelzett együttes. Az 1983-84-es évad a nagy siker és kudarc volt egyben. Tavasszal hiába nyertük — kiváló játékkal — valameny- nyi találkozónkat, a gyenge őszi szereplés miatt kiestünk. Mindössze egyetlen szetten múlott a bentmara- dásunk. A sportcsarnokban rengeteg ember biztatott bennünket és ekkor valóban izzóit az Izzó. A Simonná Kutas Zita, Bódis Marianna, Oláh Edit, Pintér Vera, Csonka Magdolna, Varga Zsuzsanna, Csorba Éva, Novák Magdolna, Majomé Hörcsög Erzsébet alkotta csapat mindent megtett a sikerért, de sajnos ez is kevés volt. Megviseltek a történtek, idegileg nagyon elfáradtam és pihennem kellett. Munkahelyemen, a tanítóképző főiskolán persze továbbra is oktattam a röplabdát. Az egyetemi és főiskolai bajnokcsapatunkból többen NB I-es játékosok is voltak. Ebben az időszakban a Kaposvári Sportiskolában az utánpótlással is foglalkoztam. Olyan tanítványaim voltak, akik mai is NB-I-es játékosok. — Miként került vissza az élvonalbeli klubhoz? — A Kaposvári BITT Női RC akkori vezetőedzője, Simonné Kutas Zita hívott, hogy irányítsam az utánpótlás együttes szakmai munkáját. Az idén márciusban pedig a távozó Viktor Bolda- revtől a felnőtt együttest vettem át. Az ifjúsági csapatot most Karcsi edzi. — Van titka a sikerekben gazdag pályafutásnak? — Csak együtt, a legnehezebb időszakokban is egymást szüntelenül segítve sikerült ezt elérni. Mindketten nagy családban nőttünk fel, ezt láttuk, ezt hoztuk magunkkal. Bár sok lemondással járt az életünk, a rengeteg élmény kárpótolt bennünket. Volt, hogy gyermekeinket is a sportszatyorban cipeltük a pályák mellett, de úgy érzem bebizonyítottuk, hogy a női röplabdának igenis van lét- jogosultsága Kaposváron. — Hol töltik az ünnepeket? — Családunkban mindig a karácsony volt a legnagyobb ünnep. Nincs ez másként most sem. Édesanyám szerepét én vettem át és karácsony másnapján nálunk gyűlik össze a népes família. A lakótelepi lakásunk ilyenkor mindig kicsi. Kun Zoltán Kézilabda-követ A Macedonia-Norvégia Vb-selejtező után, Sober Ottóval Ötven éves vagyok, azt mondják, az ember életében ez vízválasztó. Egy korszak lezárul s kezdődik az új — egyesek szerint — visszaszámolással. Régen rossz, ha az ember a centit kezdi vágni, mert hát hol is van a vége? Ám visszatekintésre mindenképpen alkalmas Idő ez. Hatéves voltam, amikor édesapám a rádiónál maga mellé ültetett és azt mondta: fiam, most nyisd ki jól a füledet, mert olyan élményben lehet részed, amilyen után a nagyapád is hiába áhítozott, s azt életed végéig emlegetheted. 1954-et írtunk és akkor közvetítették Bemből a magyar-nyu: gatnémet labdarúgó világbajnoki döntőt. Az egész ország lázban égett. Mi egy kis tolnai településen éltünk, talán két- három rádió lehetett a faluban és valamennyi teljes hangerővel harsogta Szepesi György drámai közvetítését. Olyan volt a falu mint a megbolygatott méhkas. Az alatt a kilencven perc alatt mennyet és poklot megjártunk...Előbb az öröm, majd a végtelen csalódás... Apámat akkor láttam először könnyezni. Még nem fogtam föl, de tudtam, hogy valami nagy fájdalom érte. Némán szemléltem és én akkor ott elhatároztam, hogy kárpótolom. Azt hiszem akkor fogadtam hűséget a sportnak. Véremben volt a mozgás szeretete. Atlétizáltam már az általánosban, majd Szekszár- don középiskolásként is. 11 másodperc körül futottam a százat, 670 fölött ugrottam távolba. ígéretes jövőt sejtettek eredményeim, de az a berni döntő, gyakran "visszaköszönt”. Érdekes módon már ifjoncként vonzódtam a focihoz. Játékvezetői vizsgát tettem és gyorsan haladtam fölfelé a grádicson. Rövidesen tagja lettem az országos utánpótlás keretnek és serkenő bajusszal már a délnyugati NB Ill-ban fújtam a sípot. 1974 újabb fordulatot hozott. Akkor jelöltek az NB Il-es keretbe és Dombóváron egy kiesési rangadót bíztak rám az NB Ill-ban. Hajnalban vittem be a feleségemet a kórházba, akkor vártuk a nagyobbik fiamat. A mérkőzésig még nem érkezett meg. A meccsen nagyon de- koncentrált voltam és talán érthető okból nagyon rosszul vezettem. Sikerült is kiejtetni magamat a jelöltek közül. Amilyen' boldoggá tett a fiam érkezése, annyira letört ez a kudarc. Hátat fordítottam a labdarúgásnak, de nem váltam el a sporttól. A feleségem akkoriban NB I B-ben kézilabdázott, átpártoltam hát ehhez a sporthoz, és új korszak kezdődött! 1981 óta vagyok az NB I-es keret tagja, a hazai élvonalbeli mérkőzéseim összeszámolására még nem volt időm, de közelítenek a négyszázhoz. Közben tizennégy évet töltöttem el a nemzetközi porondon is, ez idő alatt állandó társammal Sóber Ottóval 397 mérkőzést vezettünk. Micsoda mérkőzéseket! A nyolcvanhetes rostoki NDK- NSZK válogatott találkozón akarva akaratlanul a nagypolitika részese lettem. Történt, hogy a meccs előtt bejött az öltözőnkbe a keletnémetek csapat vezetője és közölte, hogy Honecker elvtárssal az élen az egész NDK-s pártvezetés itt ül a díszpáholyban, éppen ezért ma nekik kell nyerniük. Senkinek sem kívánok hasonló órákat... A nyugatnémetek nyertek egy góllal. Csak akkor nyugodtam meg, amikor újra magyar földön voltam. 1997 ismét fordulatot hozott. Én vagyok az országos JB alelnöke és tagja a nemzetközi (IHF) és az európai (EHF) kézilabda szövetségnek. Öröm, büszkeség, megtiszteltetés, felelősség. így együtt. Az IHF oktatói stábjába is beválasztottak, tagja lettem annak a bizottságnak, amelyik a 2000-re esedékes szabály- módosításokat készíti elő. Már sokan megkérdezték, miként bírom energiával, egyáltalán milyen munkahely tűr meg ennyi távollétet? Nos, ebben is szerencsés vagyok, a családom megértő és sok mindenben mentesít. Ráadásul egy szezonális szálloda igazgatója vagyok a Balaton partján. Tehát amikor ott a munka dandárja következik, akkor szünetel a kézilabda bajnokság. Megéri ez nekem? — kérdezik. Csak kérdéssel válaszolhatok. Megéri-e a magyar kézilabdának? És erre már igen a felelet. Egy ország megítélése bármely sportágban nagyrészt attól is függ, hogy képviselői miként dolgoznak a nemzetközi színtéren. E munkám során számos információhoz jutok, s belőlük gazdagon profitálhat a magyar kézilabda. Ki vitatná, hogy széleskörű sportdiplomácia nélkül nincs nemzetközi eredményesség. Márpedig a magyar kézilabdát ma is a világ élvonalában jegyzik, így aztán ha csak egy ici-pici kis szeletkével ehhez magam is hozzájárulhatok, akkor a sok év nem volt hiábavaló. Elmondta: Andorka Sándor a megyei kézilabda szövetség elnöke. Lejegyezte: Jutási Róbert Somogyi sportlegek Az idén is számos olyan sportesemény volt Somogybán, amely sokáig lesz még beszédtéma. Ezekből nyújtunk most át egy csokorra valót olvasóinknak. Az év botlása A Pini Kaposvár SE férfi röplabdacsapata az 1997/1998-as bajnoki szezonban hazai pályán „irgalmatlanul” végig veri összes ellenfelét. Csak egyetlen mérkőzésen marad alul: májusban a Nyíregyházi VSC- Szabolcs Gabona ellen a bajnoki döntő 3. felvonásán, s ez az egy vesztes találkozó a bajnoki címébe kerül. Az év menetelése A tavaszi szezonban veretlen marad a Marcali VSZSE-Lénia női kézilabda-csapata, majd őszszel — immár egy osztállyal feljebb, az NB I „B” csoportban — sem tudja legyőzni őket senki. A somogyi újonc együttes veretlenül zárja 1998-at! Az év kudarcsorozata Nem megy az újonc Anda Kaposvári TK női tekecsapatának a Szuper Ligában. Egymást követik a vereségek; csak a legutolsó mérkőzésen Debrecenben tudják megszerezi első győzelmüket. Az év „edzőfalója” Hihetetlenül hangzik, de igaz: az idén nem kevesebb, mint öt edző (!) fordult meg a Kaposvári Klíma-Vili Purina SE NB I férfi „A” csoportos kosárlabda-csapatának a kispad- ján. Az év elején Gellér Sándor menesztése után — ha egyeüen mérkőzés erejéig is — Karácsonyi Tamás irányította az együttest, akit Simon Károly követett. A nyáron a jugoszláv Goran Mijo- vicsot nevezték ki vezetőedzőnek, akit decemberben Magyar András váltott fel. Az év „bevásárlása” Vagy egy csapatra valónyi játékost- köztük jó nevű, válogatott kosarasokat — és új edzőt igazol nyáron a Kaposvári Klíma-Vili Purina SE. Menet közben a szakosztály-igazgatói, az edzői poszton és a játékoskeretben is változás történik — újabb (amerikai) kosarasok kerülnek Kaposvárra —, az eredmények azonban csak nem akarnak jönni. Az év csapata Fennállása egyik legnagyobb nemzetközi sikerét éri el a Kaposvári Középületkivitelező- Adorján SE. A négy forduló alapján — 68 (!) csapat közül — ők nyerik az uszonyos és búvárúszó Klubcsapatok Európa Kupáját. Az év nagy visszatérője Három évnyi szünet után a nyáron újra visszatér az RSG sportba a kaposvári Horváth Andrea. Az 1997- ben Somogyország Szépének választott versenyzőnő az Attitude RSG SC együttes kéziszer-csapatával előbb a Magyar Kupában ezüstérmet, majd utána az országos bajnokságon aranyérmet szerez, s tagja lesz a válogatott keretnek. Az óv rekordja Minden várakozást felülmúló tömeg vág neki júliusban a hagyományos Révfülöp-Balatonboglár közti 5,2 kilométeres Balaton- átúszásnak. Az új részvételi csúcs: 7305 (!) próbázó. Összeállította: Fenyő Gábor