Somogyi Hírlap, 1998. december (9. évfolyam, 281-305. szám)
1998-12-18 / 296. szám
SOMOGYI HÍRLAP 4 Megyei körkép 1998. december 18., péntek Költségvetésről, áremelésről, intézményekről döntöttek a városatyák Barcs: ünnepeltek és emeltek A Barcs Városért kitüntetések átadásával kezdődött, és a jövő évi vízdíjak megállapításával folytatódott a barcsi képviselő- testület tegnapi ülése. A kitüntetést azok kaphatják meg, akik a legtöbbet teszik ezért a településért. Idén dr. Kolber Istvánnak, a megyei közgyűlés korábbi elnökének, Kimpf Istvánnak az 525. ipari szakmunkásképző intézet röntgenkép a kórházról Nagyatád: Röntgenkép készül a nagyatádi kórházról. Az átvilágítás elkerülhetetlen, már másképpen nem biztosítható a zavartalan működtetése. Erről a városatyák döntöttek tegnapi, estébe nyúló ülésükön. A város nem mond le újabb intézményekről, továbbra is tulajdonosa és működtetője lesz a József Attila Kollégiumnak, az Ady Endre Gimnáziumnak és a kórháznak. Marcali: adóból fedezett hiány OTP-ünnep a bankkártya és a folyószámla piacon Nyerőszám az 50 ezer A bankkártya mellé ajándék is járt az ötvenezrediknek fotó: lang Róbert HÉTVÉGI ÜGYELET Orvosi ügyelet Kaposvár, Ezredév u. 13. Tel: 311- 005. Kaposvár, Somogyaszaló, Magyaregres, Őrei, Zimány felnőtt- és gyermekorvosi ügyelet 19-én du. 13- tól 21-én reggel 7-ig. Fogorvosi ügyelet 20-án 14-től 22 óráig tart. Városkörnyéki hétvégi ügyelet: Kossuth L. u. 53. Tel.: 319-397, 06/60/369-033. Mernye, Tel: 82/385-312. Nagybajom, Tel: 357-145 (felnőtt), 357-150 (gyermek). Kadarkút, Fő u. 5/a, tel: 82/482-272. Igái, Farkas J. u. 4. Tel.: 82/372-053. Mosdós (tüdőgyógyintézet). Tel.: 82/377-055. Andocs, Ady E. u. 50/a. Tel.: 372-507. Siófok, Semmelweis u. 1. Tel: 84/310-500. Fogorvos: 7- 13-ig. Balatonfoldvár, Szabadság tér 1. (rend.), Tel: 340- 113. Fogorvosi ügyelet: szombaton 8-13 óráig, a rendelőkben kifüggesztett helyen. Fonyód, tel: 85/360- 050. Marcali, Széchenyi u. 21. Tel: 85/310-515. Lengyeltóti, Tel.: 85/330-620. Fogorvosi sürgősségi ellátás készenléti szolgálat keretében szombat-vasárnap 8- 12-ig N.atád székhellyel városkörnyékre is kiterjedően. Tájékoztatás: 82/504- 451. Központi orvosi ügyelet székhelye: Nagyatád, Tallián A. u. 2/A. Tel.: 82/504-490, 60/368-510. Barcs, Bajcsy-Zs. u. 72. Tel: 82/463-178. Fogászat: 8-12-ig. Kőröshegy, Petőfi u. 126. Tel: 84/340- 008. Tab, Kossuth u. 60. Tel.: 84/320-620. Balatonboglár, Vikár Béla u. 4. Tel.: 85/351-419. Csurgó és a hozzátartozó települések. Tel.: 471-135. Böhönye, Kossuth u. 1. dr. Szíjártó Henrik (tel.: 85/322-760). Somogyszob, Eötvös u. 27. dr. Horváth István (tel.: 445-024), Nágocs, orvosi rendelő dr. Pap I. (tel.: 372-606, és 06/60/494-603). Gyógyszertárak Az alább felsorolt gyógyszertárak a hét minden napján ügyeletet tartanak. Kaposvár: „Gondviselés” gyógyszertár, Dózsa Gy. u. 11. Tel.: 82/422-256. Barcs: a „Megváltó” - Felszabadulás u. 5. Tel.: 82/463-716. és „Reménység”, Széchenyi u. 13. Tel.: 463:102. váltott ügyeletet biztosít. Az alábbi négy gyógyszertár havonkénti váltásban: Balatonboglár: „Arany Kígyó” Vikár B. u. 6/a. Tel.: 85/350-268. „Három Királyok” Szabadság u. 4. Tel.: 85/353- 922. Balatonlelle: „Mária” Móra F. u. 2. Tel.: 85/351-295. „Magyar Korona” Rákóczi u. 208/b. Tel.: 85/353-513. Csurgó: „Medicina” Csokonai u. 4. Tel.: 82/471-017. Fonyód: „Isteni Gondviselés” Szent I. u. 31. Tel.: 85/361-322. Marcali: Páros hónap: „Napsugár” Rákóczi u. 6-12. Tel.: 85/310-065, páratlan hónap: „Hársfa”, Hársfa u. 25. Tel.: 85/411- 286. Nagyatád: kéthetenkénti váltásban „Szent István” Korányi S. u. 4. Tel.: 82/351-004. „Aranyszarvas” Kossuth L. u. 9. Tel.: 82/351- 684. Siófok: váltott ügyelet: „Arany Kígyó Semmelweis u. 1. Tel.: 84/312-510. „Régi” Fő u. 202. Tel.: 84/310-041. „Főnix” Fő u. 174-176. Tel.: 84/318-595. „Kiüti” Balatonki- liti, Honvéd u. 25. Tel.: 84/322-516. Tab: „Aranyszarvas” Kossuth Lajos u. 65. Tel: 84/320-042. Lengyeltóti: szabad- és munkaszüneti napokon: „Fehér Holló”, Rákóczi u. 14. Tel: 85/330-440. Az alábbi négy gyógyszertár hetenkénti váltásban: Balatonföld- vár: „Isteni Gondviselés” Széchenyi tér 1. Tel: 84/340-091. Balatonszárszó: „Menta” Fő u. 60. Tel.: 84/362-925. Kőröshegy: „Calendula” Petőfi u. 102. Tel: 84/340-037. Zamárdi: „F.G.H.” Kossuth u. 9. Tel: 84/348-733. Állatorvosi ügyelet Kaposvári kerület: dr. Kadlec András Kadarkút (tel: 385-261 és 06/60/371-829), dr. Szabó Zsolt Kapos vár-Toponár, Kócsag u. 7. (tel: 423-864), dr. Matavovszky László Fonó (teí.: 376-217), dr. Szokolics Gyula Kaposvár, Tompa u. 10. (tel: 315-486). Marcali kerület: dr. Fülöp Endre Marcali, Arad u. 4. (tel: 312-672), dr. Vizi Jenő Tapsony (tel: 322-690), dr. Tóth Tibor Pusztakovácsi (tel: 337-183), dr. Bódai József Fonyód, Szent István u. 40. (tel.: 361-953). Nagyatádi kerület: dr. Horváth Ferenc Csurgó, Virág u. 8. (tel: 471-250 és 06/60/368- 342), dr. Takó Béla Kutas (tel: 06/60/369-447), dr. Kővári Imre Barcs, Barátság u. 30. (tel: 463-300), dr. Nagy József Barcs, Felszabadulás u. 14. (tel: 463-797). Siófoki kerület: dr. Lövey László Balatonszárszó (tel: 06/30/9476-043), dr. Ger- gye János Gamás (tel.: 428—112), dr. Farkas Lajos Kánya (tel: 320-284). Az ügyelet 20-án reggel 8-tól 21-én 8-ig tart. Hatósági ügyeletes a kerületeknél első helyen megnevezett állatorvos. Kisállat-rendelői ügyelet: dr. Zomborszky Zoltán Kaposvár, Bartók Béla u. 91. (tel: 413-340). A kaposvári állatkórház szombaton 10- 12 óra között tart nyitva. A marcali képviselők tegnap elfogadták a város 1999-es évi költségvetéséről szóló koncepcióját. Az önkormányzat első olvasatban 200 millió forintra taksálja a büdzsé várható hiányát. Dr. Sütő László előterjesztésében hangsúlyozta: az elmúlt kilenc év alatt az idei évben volt a legnehezebb dolga a város vezetőinek amikor az irányelvekről tárgyaltak. Ennek oka az, hogy a központi költségvetés Több mint 170 millió forint forráskiegészítő, illetve 25,5 millió forint célhitel felvételével 707,7 milliós bevétellel és kiadással fogadta el tegnap az önkormányzat jövő évi költségvetését a képviselő-testület. Farkas István polgármester előterjesztése szerint a várost megillető normatív állami támogatás, valamint az szja ösz- szege várhatóan 163,4 millió forint lesz, szemben az idei 178,8 millióval. A központi forigazgatójának és Kiss Sárának, a Széchényi Ferenc gimnázium pedagógusának a városért végzett munkáját ismerték el. Az ünnepi pillanatok után a pénztárcákat érintő kérdések kerültek napirendre. A testület döntése értelmében 14,5 százalékkal drágul a közműdíj. Jövőre 213 forint lesz majd az ivóvíz, és 191 forint a csatorna díj. A szemétdíjat most havi 214 forintban állapították meg. Emelték az iparűzési adót is, amely Az utóbbi körül élénk vita alakult ki, hiszen huszonhatmillió forintos adósságához kell fedezetet keresni. Ormai István polgármester szerint nem nagyatádi jelenségről van szó, a kórházak az országban mindenhol gondokkal küszködnek. Bár dr. Frank Ferenc főigazgató szerint a központi finanszírozásban kedvező jelek mutatkoznak, a felszólalók aggályaikat fejezték ki. Dr. Bóta László szerint hatalmas tartalékok rejlenek a kórházban, önkormányzatokra vonatkozó részei között még mindig sok a bizonytalanság. Ezért a végleges költségvetést várhatóan csak februárban hagyhatja jóvá majd a testület. Ami azonban már most biztosan látszik, hogy a korábbinál is szigorúbb és takarékosabb gazdálkodásra kényszerülnek jövőre a város intézményei és — az előzetes becslések szerint — a város működésből származó hiánya meghaladhatja majd a 200 millió forintot. Ennek ellensúlyozására jerásból származó hiány a jelenlegi kalkuláció alapján 36 millió forint. A város pénzügyi egyensúlyát továbbra is csak az önhibáján kívül hátrányos helyzetű önkormányzatok támogatásával tudja biztosítani. Tabon elsőrendű feladat az intézményhálózat folyamatos működtetése, feladatok színvonalasabb ellátása, a folyamatban levő beruházások befejezése, illetve az eldöntött beruházások megkezdése. Fejlesztésre összesen 86,8 milliót terveztek. Ebből kiemelkedik a termelőknél 4-ről 8 ezrelékre, kereskedők és pénzintézetek esetében 1-ről 1,3 százalékra nőtt. Jóváhagyták annak a bérleti szerződésnek a megkötését is, amely megoldást jelent a Szivárvány Gyógypedagógiai Központ elhelyezésére. A hosszú ideje húzódó helycsere a határőrséggel most már nem késik soká, januárban a kivitelezők hozzákezdenek a szükséges átalakításokhoz a két létesítményben. N. L. megfelelő vezetés mellett biztosan lehet változtatni az intézmény munkáján. A városatyák végül úgy döntöttek, hogy a kórház a városé marad, s mint tulajdonosok megbízták a jegyzőt, hogy a hivatal munkatársaival tekintsék át az intézmény tevékenységét addig is, amíg egy külső cég nem világítja át a kórházat. Ugyanakkor határoztak arról is, hogy ezentúl minden testületi ülésen be kell számolnia a kórháznak a pénzügyi helyzetéről. N. J. lentősen emelni kell a város adóbevételeit. Az idei adókhoz viszonyítva ez átlagosan 25,3 százalékos növekedést jelent. Legjobban az építményadó emelkedik, mintegy 50 százalékkal, de a lakossági kommunális adó is tekintélyesen nő. Családonként és ingatlanonként 2500 forintról 4500 forintra. Mindezek azt eredményezik, hogy a város idén is önként lesz önhibás és arra számít, ilyen módon is csökkentheti Marcali költségvetésének forráshiányai. (Fábos) csatornahálózat, illetve az 1. számú általános iskola fűtésének korszerűsítése. A két beruházás csaknem 60 millió forintba kerül. Jövőre befejezik a gázhálózat kiépítését, helyreállítják az utakat, de be kell fejezni az általános iskola 3-as épületének felújítását is. A városatyák több napirendi pont mellett módosították helyi rendeleteiket, de csak a gépjármű adót emelték 100 kilónként 600 forintra, illetve elfogadták az önkormányzat jövő évi munkatervét. K. J. Az ötvenezredik bankkártya- és ennek kétszerese, a százezredik folyószámla-tulajdonost köszöntötték tegnap az OTP Bank Rt Déldunántúli igazgatóságán. A kártyákhoz ezúttal egy dzsóker is járt. Kaposvár 1996-ban 6500 bankkártya-tulajdonost tartott nyilván Somogybán az OTP. A pénzkímélő fizetőeszköz hatalmas sikerét jelzi, hogy tegnap már az 50 ezrediket adhatták át ünnepélyesen tulajdonosának. Ám hogy ez a fejlődés nem csupán a „kártyaszenvedélynek” hanem a bank iránti bizalomnak is köszönhető, azt jelzi, hogy megháromszorozódott a pénzintézetnél lakossági folyószámlát J/ezetők száma. Míg két éve 30 ezren választották az OTP szolgáltatását Somogy illetve Tolna megyében, tegnap már a 100 ezredik számlatulajdonost A megyeháza címertermében tartotta idei utolsó ülését a Nyugdíjasok Szervezetei Somogy Megyei Szövetségének elnöksége, amelyen részt vett dr. Gyenesei István, a megyei közgyűlés elnöke is. Kaposvár Az elnök ismerősként köszönthette a jelenlevőket, hiszen 1989-ben maga is szorgalmazója és részese volt a szervezet megalakításának. Mint mondta, a demokrácia lényege, hogy a testületekben, a hivatalokban vannak időnként személyi változások, de a kiszámíthatóságot, a stabilitást ez nem veszélyeztetheti. A megyei önkormányzat folyköszönthette Kovács Antal, az OTP Dél-dunántúli régió ügyvezető igazgatója. Juhász Berta taszári tanuló úgy gondolja, a takarékossághoz is jó a bankkártya. Mint mondta, ha nincs nála készpénz, talán kevesebbet költ, de ha mégis, akkor kényelmesen és főként biztonságosan teheti. Gubasóczi István berzencei szerelő a megtakarított pénzét tette lakossági folyószámlára, mert mint mondta így ha kell könnyen hozzáfér, ám mégijs kamatozik. Szeretné rövideseit a fizetését is ide utaltatni, és a számláit is erről fizetni. Abban mindketten egyetértettek: azért éppen azt a bankot választották, mert a legnagyobb, így szerintük a legbiztonságosabb helyen lesz a pénzük. A tegnapi ünnepségen a bankkártya mellé egy 10 ezer forintos vásárlási utalvány, a folyószámla szerződéshez pedig egy hasonló értékű gépkocsi nyereménybetétkönyv is járt. V. O. tatai, sőt fejleszteni kívánja a civil szervezetekkel — így a nyugdíjas szövetséggel - kialakított együttműködés rendszerét. A továbblépés jele, hogy referens felel már ezekért a társadalmi kapcsolatokért, és a közgyűlés korelnöke, Juhász János tanácsnok is ilyen megbízást kapott. Elmondta: terveik szerint jövő ősszel p balatonfenyvesi táborban már három turnusban fogadják az időseket, s ebből egy teljesen ingyenes lesz. Jó szándékáról és segítőkészségéről biztosította az elnökség tagjait, s kijelentette: - Négy év múlva nyugodt lelkiismerettel akarom azt mondani, hogy mindent megtettünk a somogyi idősekért, ami módunkban állt. K. Cs. A Kaposvári AGROKER Rt Barcs Szabadidős Központjában megnyitotta műszaki boltját, melyet a JANTER Kft. üzemeltet A MŰSZAKI BOLTBAN: az AGROKER tevékenységi köréhez tartozó mezőgazdasági kisgépek, alkatrészek, műszaki áruk, növényvédő szerek, műtrágyák, kerti eszközök kínálatával várjuk tisztelt érdeklődésüket. Telefonszám: 82/463-866, Rádiótelefon: 06/60-361-275 Kellemes karácsonyi ünnepeket és boldog új évet kívánva, várjuk érdeklődésüket. (96911) Állampapírok azonnali vételi és eladási árfolyamai 1998. december 15-én IE-NEW York Broker Rt. OTP Bank ABN Amro (Magyar) Bank Rt. Kincstár papír lejárat dátuma felhalm. kamat vételi árfolyam eladási árfolyam elodási (EHM) vételi árfolyam eladási árfolyam eladási (EHM) vételi árfolyam eladási árfolyam eladási Ä vételi árfolyam eladási árfolyam eladási (EHM) 1999/C 99.05.06. 2,46 101,47 102,42 16,00 101,46 102,80 15,02 101,49 102,64 15,50 101,38 102,91 14,74 1999/D 99.10.24. 2,99 102,23 104,10 16,00 102,41 105,00 15,02 102,24 104,61 15,50 101,73 104,74 15,14 1999/F 99.04.12. 2,89 99,23 100,01 16,00 99,22 100,32 15,02 99,23 100,18 15,50 99,21 100,15 15,58 1999/G 99.07.24. 6,51 98,92 100,30 16,00 98,40 100,46 15,02 98,92 100,57 15,50 98,63 100,26 16,05 1999/H 99.10.24. 2,35 98,82 100,64 16,00 98,23 100,91 15,02 99,19 101,32 15,50 98,33 100,51 16,18 2000/D 00.02.12. 6,34 101,00 103,40 15,70 101,08 104,49 14,61 101,18 104,11 15,00 100,13 103,90 15,19 2000/E 00.05.12. 1,45 98,18 100,99 15,70 96,28 102,26 14,61 98,40 101,80 15,00 97,42 100,52 16,11 2000/F 00.08.24. 4,95 97,85 101,16 15,70 67,97 102,68 14,61 98,11 102,12 15,00 97,27 100,74 16,01 2000/G 00.11.24. 0,92 97,72 101,43 15,70 97,77 103,05 14,61 98,00 102,51 15,00 97,28 101,02 15,92 2000/H 00.01.12 6,84 98,60 100,80 15,70 99,09 102,24 14,13 98,77 101,44 15,00 97,76 100,33 16,22 2000/1 00.04.12 2,81 98,25 100,91 15,70 98,84 102,65 14,13 98,45 101,69 15,00 97,45 100,43 16,14 2000/J 00.07.24. 7,35 97,27 100,42 15,70 97,51 101,33 15,00 96,63 99,98 16,04 2001/C 01.12.12 0,12 95,47 100,76 15,20 95,57 103,13 14,13 96,91 103,47 14,00 95,87 101,20 15,00 2001/D 01.02.12. 5,48 98,18 102,31 15,20 98,29 104,16 14,13 98,50 103,52 14,50 97,31 101,38 15,75 2001/E 01.05.12 1,40 97,09 101,58 15,20 100,15 106,83 12,48 97,57 103,00 14,50 96,53 100,97 15,53 2001/F 01.07.24. 5,38 95,89 100,64 15,20 96,27 102,19 12,48 96,26 102,04 14,50 95,62 100,35 15,35 2002/F 02.06.24. 6,67 93,88 99,93 14,50 96,28 105,25 12,48 93,88 101,21 14,00 93,31 99,31 14,75 2002/G 02.12.12. 0,12 93,31 99,94 14,50 95,93 105,80 12,48 93,31 101,35 14,00 93,20 99,82 14,54 2003/F 03.09.24. 3,71 95,50 97,50 96,00 99,0097,20 99,20 2003/H 03.03.12. 4,21 96,00 98,00 97,00 99,00 2003/1 03.07.24. 5,16 90,79 98,12 14,0090,11 97,36 14,25 2004/F 04.03.12. 14,82 96,75 98,75 98,50 100,5097,70 99,70 2004/G 04.03.24. 13,84 96,25 98,25 97,00 99,0097,20 99,20 Részletes tájékoztatás a forgalmazó fiókokban. Az adatok tájékoztató jellegűek. Az államkötvényeknél a ténylegesen kifizetendő vételár az eladási árfolyam + a felhalmozott kamatok. „K" sorozat: 12 hónapos Diszkont Kincstárjegy, a fennmaradók Magyar Államkötvények. EHM: a kormányrendeletben rögzített módon számított egységes hozammutató. Tab: kétszázmillió forint mínusz Kapcsolat az idősekért