Somogyi Hírlap, 1998. december (9. évfolyam, 281-305. szám)

1998-12-17 / 295. szám

SOMOGYI HÍRLAP 1998. december 17., csütörtök Belpolitika és műsor 11 Karácsony előtt két órára leállnak a vonatok Figyelmeztető sztrájk Az agrártámogatás vesztesei (Folytatás az 1. oldalról) A képviselő hibának tartja azt is, hogy még nem került nyilvánosságra és így a bi­zottság elé sem a középtávú nemzeti agrárstratégia, tehát nem ismerik a kormány me­zőgazdaságra vonatkozó el­képzeléseit, de már a jövő évi szabályozókról tárgyalnak. Dr. Tamás Károly a bi­zottsági ülésen azt hangsú­lyozta: a következő évben csak azok a mezőgazdasági termelők kaphatnak állami támogatást, akik regisztrál­tatják magukat. A miniszté­rium ugyanis így kívánja biztosítani azt, hogy a támo­gatási pénzek azokhoz a gazdákhoz kerüljenek, akiknek azt ténylegesen szánták. Ennek érdekében a tárca szigorítani kívánja az ellenőrzést, elsősorban az FM-hivatalok, a falugazdá­szok és az Apeh közremű­ködésével. Annak érdeké­ben, hogy a rendszer minél átláthatóbb legyen kevesebb támogatási konstrukciót tar­talmaz a tervezet. Új támo­gatási formaként vezeti be a tárca a művelt földterület után a termelési költségeket csökkentő és jövedelemki­egészítést szolgáló úgyne­vezett normatív támogatást. Ezt a támogatást nem kell a termelőknek visszafizet­niük, és meghatározott nö­vények - például gabonafé­lék, fehérjenövények - ter­mesztése esetén kaphatják meg a termőterület nagysága alapján. — Egy és húsz hektár kö­zött a támogatás mértéke 12 ezer forint lesz hektáron­ként, a 20 és 50 hektár kö­zötti területekre 8000 forin­tos hektáronkénti támogatás igényelhető majd. Az 50 hektár feletti termőterület birtokosai ebből a támoga­tásból nem részesülnek, il­letve csak 4 ezer forintnyi hitelgaranciát kaphatnak — mondta Pásztohy András. Hozzátette: furcsának tartja, hogy éppen a termelés költ­ségeit csökkentő támogatá­sokból faragott le legtöbbet a kormány. Az állam támo­gatni szándékozik az agrár- beruházásokat is, ám erre is kevesebb pénz jut jövőre az előirányzottnál, mivel a költségkeretből már az idén elköltenek mintegy 10,5 mil­liárd forintot. így a jövő év­ben felosztható keret 21,3 milliárd forint lesz. — Az agrártámogatás jövő évi összege a vártnál keve­sebb lesz, ugyanis a költség- vetés összesen az agrárága­zat segítésére és vidékfej­lesztési célokra 127,085 mil­liárd forintot ad — mondta Pásztohy András. Hozzá­tette: reméli, hogy nem ez lesz a végleges támogatási összeg. Az egyetemi, főiskolai jelentkezési határidő: 1999. március 1. Jövőre többen tanulhatnak Kétórás figyelmeztető sztrájkot hirdetett a Moz­donyvezetők Szakszerve­zete december 21-én reg­gel 5-7 óra közötti időre - jelentette be tegnap Bon sik János, a Mozdonyveze­tők Szakszervezetének ügyvezető alelnöke. A vasutas szakszervezet is hasonló lépést fontolgat. Budapest A mozdonyvezetők elfogad­hatatlannak tartják a munkál­tató jövő évi 13 százalékos alapbérfejlesztési ajánlatát, amely - szerintük - valójában egyszázalékos reálbércsök­kenést jelentene - mondta Borsik János. A szakszervezet számítása szerint ugyanis a MÁV Rt. A keddi sikertelen alkot­mánymódosítási kísérlet után sem csökkent a bel­politikai botránnyá dagadt kérdésben megszólalók hevülete. A vitában - ed­dig példátlan módon - vé­leményt nyilvánított a Bu­dapestre akkreditált ame­rikai nagykövet is. Budapest Az MSZP elkötelezett híve Magyarország NATO-csatla- kozásának - közölték a szoci­alista képviselőcsoport teg­napi tájékoztatóján. Mint Ju­hász Ferenc frakcióvezető-he­lyettes elmondta, pártja múlt csütörtökön olyan jelzéseket kapott Gyuricza Bélától, a Miniszterelnöki Hivatal poli­ajánlata a gyakorlatban 11,3 százaléknak felel meg, mert a munkáltató beleérti az előlép­tetésből származó automati­kus emelési összeget is. A követelés ezzel szemben 21 százalék. A mozdonyvezetők - a szakszervezet nyilvántar­tása szerint - jelenleg ha­vonta bruttó 97 ezer forintot keresnek, a vasút más dolgo­zói ennél jóval kevesebbet. A rendkívüli közgyűlés egyhangúlag hozta meg a munkabeszüntetésre vonat­kozó döntését. Ha nem lesz eredményes az egyezkedés, akkor 29-re ismét összehívják a Mozdonyvezetők Szakszer­vezetének küldöttközgyűlé­sét, ahol eldöntik, hogy hir­dessenek-e általános sztráj­kot 1999. január 4-én 00.00 órától 7-én reggel 6 óráig. tikai államtitkárától, a mi­niszterelnök nemzetbizton­sági főtanácsadójától és Wachsler Tamástól, a honvé­delmi tárca közigazgatási ál­lamtitkárától, miszerint ők közbenjárnának a végszava­zás elhalasztása érdekében. A tájékoztatón elhangzott:' az alkotmánymódosításhoz benyújtott módosító indítvá­nyok keddi szavazásánál az MSZP azért tartózkodott, mert a javaslat szándékát nem utasítja el, de bizalom hiányában nem akar újabb parlamenti jogosítványokat átadni a kormánynak. Peter Tufo, az Egyesült Államok budapesti nagykövete úgy véli, hogy a parlamentnek folytatnia kell a tárgyalást az Alkotmány-módosításról. Nyilvánosságra hozták tegnap az Oktatási Minisz­tériumban a jövő évi egye­temi felvételi keretszámo­kat. Eszerint a felsőokta­tási intézmények nappali tagozatára szeptemberben 42 ezer elsőévest vesznek fel, esti, levelező tagoza­ton 9 ezren tanulhatnak. Ezren akkreditált képzés­ben részesülhetnek. A Felsőoktatási felvételi tájé­koztató új kötetét Pokomi Zoltán miniszter mutatta be, hangsúlyozva, hogy más pi­aci kiadványokkal szemben a tárca csak az ebben foglalta­kért vállal felelősséget. Az államilag finanszírozott 42 ezer egyetemi, főiskolai hely különben azonos az ide­ivel. Jövőre azonban a 18 évesek korosztálya a mosta­ninál mintegy 10 ezerrel ke­vesebb lesz, 144 ezerre csök­ken, így a változatlan keret­szám ellenére is többen kezdhetik meg tanulmányai­kat a felsőoktatásban. Né­hány ezren költségtérítéses képzésre is jelentkezhetnek. Újdonság, hogy jövőre indul az akkreditált iskolai rend­szerű oktatás. A jelentkezés módjában ezúttal nem lesz változás, az idei maturandusok is korlát­lan számú helyre adhatnak be pályázatot, minden egyes lap azonban 1950 forintba kerül. A beadási határidő vál­tozatlanul március 1. (Deregán) HÍREK A rend védelméért Ország- gyűlési eseti bizottság felállí­tását javasolta egy tegnapi indítványában a szocialista Kovács László és Gál Zoltán az állami kriminálpolitika és rendvédelem középtávú kon­cepciójának kidolgozására. A cselekvési terv magában fog­lalná azokat a társadalmi, gazdasági és jogalkotási te­endőket, amelyek a bűnmeg­előzést és a bűnüldözést szolgálnák. Százezer metrótámogató Demszky Gábor Budapest főpolgármestere tegnap beje­lentette: a 4-es metró felépí­tése érdekében három hét alatt 130 ezer aláírást gyűjtöt­tek. A főpolgármester levelet írt Orbán Viktor miniszterel­nöknek, amelyben kérte, ad­jon lehetőséget arra, hogy személyesen adhassa át az íveket. Iskola székházban? A KDNP Budán lévő székházá­nak esetleges megvételéről tárgyalnak a párt gazdasági vezetőivel a Budapesti Taní­tóképző Főiskola vezetői. Ke­lemen Elemér főigazgató el­mondta: a megbeszélések az Oktatási Minisztérium belee­gyezésével zajlanak, jóllehet a megvételhez szükséges pénz még nem állt össze. Jótékonysági rekord A Magyar Vöröskereszt eddigi legnagyobb akciójában 355 millió forint értékű segély- szállítmányt juttatott el az árvíz sújtotta területekre - hangzott el a szervezet tájé­koztatóján tegnap Budapes­ten. A november óta tartó se­gélyakció során 221, össze­sen 1200 tonnányi szállít­mányt indítottak útnak, többségében Ukrajnába. Nem enyhül az ellentét A Somogyi Hírlap Csütörtöki Tévé- és Rádióműsor-ajánlata MTV 1 5.50 Nap-kelte 9.30 Bor és hatalom 10.10 Zöldövezet 70.40Terra X (német sor.) 11.30 A szerelem jogán 12.00 Déli harangszó. Híróra 13.00 Derrick (német sor.) 14.00 Együtt 14.50 így is, úgy is 15.50 Segítőtárs 16.10 Derült égből egy család 77.00 Hírek. Időjárás 17.05 „Senkinek sem ártani” 17.25 Zöld kalap 17.45 Magyar népmesék 17.55 Hang-szál(l) 18.20 A bestia 18.45 Körzeti híradók 19.00 A bestia 19.30 Híradó. Sporthírek. Időjárás 20.00 Szomszédok 20.30 Esti Showder 21.35 Mustra 22.05 Hírek 22.10 Aktuális 22.30 Kenó 22.35 VilágKép 23.05 MM 23.15 Testvérek TV2 6.00 Jó reggelt, Magyarország! 9.00 Csupa-csupa élet 10.30 Segíts magadon! 11.00 Színkép 11.30 Közvetlen ajánlat 12.20 Mila szupersztár 12.45 Rémecskék kicsiny boltja 13.10 Mindent tudni akarok! 13.15 Családi kötelékek 13.40 Édes hármasban 14.10 Egy titokzatos hölgy 14.50 Kedves nővérkék 15.15 Acapulco öböl 16.00 Kakuk! (talkshow) 16.25 A Szuper csapat 17.15 Gazdagok és szépek 17.40 Sunset Beach 18.30 Szerencsekerék 19.00Tények. Időjárás 19.25 Tények plusz 19.50 Szerencsekerék Joker 19.55 Forró nyomon 20.40 Rex felügyelő 21.40 Mindent vagy semmit! 22.00 Jó estét, Magyarország! 23.00 Jolly Joker 23.55 Magyarország holnap 0.30 Tények (rövid ism.) 1.00 Vers éjfél után RTL KLUB 6.05 Varázslatos álmok 6.30 Jó reggelt! 9.00 Recept Klub (ism.) 9.10 Esmeralda 10.00 Borostyán 10.50 Az első csók 7J.i5.hu 11.40 Barátok közt 12. JOTime Trax - Hajsza az időn át 12.55 Meri vagy nem meri? 13.10 Élettér 13.20 Recept Klub 13.30 Angyali érintés 74.40 Rajzfilm Klub 16.00 Az első csók 16.30 Esmeralda 77.25100-ból egy (játék) 17.50 Meri vagy nem meri? 7 7.55 Time Trax - Hajsza az időn át 78.45 Híradó 79.05 Fókusz 79.30 Barátok közt 20.00 Pensacola - A név kötelez 20.50 Akcióban a rendőrség 21.45 Híradó. Időjárás 22.00 Megdöbbentő világ 23.00 Művészbejáró: Carmen (operafilm) 148’ 1.30 Fókusz (ismétlés) DUNA TV 5.30 Virradóra 9.00 Reggeli muzsika 9.05 (kis) Mamaklub (ism.) 9.35 Régiók (ismétlés) 70.70 Táncház (ismétlés) 10.45 A napkirály árnyékában 7 7.55 Vers 12.20 Esti kérdés (ism.) 72.30 Anziksz (sorozat, ism.) 12.50 Kísértet Lublón 14.25 Koraszülöttek 15.20 Vízipók-csodapók 15.30 Az óceán lánya 16.00 Katedra nélkül 77.00 Élő forrás 17.40 A cikcakk cirkusz 18.00 Híradó 18.20 Váltó 18.55 Hej, hej, helyesírás! 19.05 Fekete karácsony 20.75 Menny és pokol víziója 20.35 Karácsonyi üdvözletek 20.45 Esti kérdés 27.00 Híradó. Sportpercek 21.40 Fehér éjszakák 22.25 Vízi csoda 22.30 Underground 7.75 Híradó 7.30 Vers MTV 2 6.15 Aktuális (ismétlés) 6.40 Képes műsorajánlat 6.45 Határtól határig 7.00 Híradó. Időjárás 7.75 Háló (ismétlés) 7.45 Határtól határig • 8.00 Tudóra 9.00 Szomszédok 9.35 Kincsestár 7 7.00 Tanoda 72.00 Déli harangszó. Híróra 73.00 Tévémagiszter/repríz 74.00 Utánam, srácok! 14.30 Bor és hatalom 75.55 Telesport 17.25 Lássuk Indonéziát! 17.40 Holdfényes történet 18.30 Magyarország ma 18.55 Közelkép 19.30 Mesetár 19.50 Magyarok cselekedetei 20.00 Híradó. Sporthírek. Időjárás 20.25 „Legyen egy szó” 20.30 A Kennedy-klán 21.30 Hanuka '98 22.20 Második lehetőség 23.70 Mélyvíz 23.40 AKT (ismétlés) 23.55 Napbúcsúztató HBO 7.00 Bolondos dallamok 7.30 Bír-lak 8.05 Billy, a kölyök (amerikai western) 94’ 9.40 Csekkben a tenger (am. családi vígj.) 90’ 7 7.70 Gyilkos szekták 12.05 Siringo, az indián seriff (amerikai western) 87’ 73.35 Csendszimfónia (amerikai film) 145’ 75.55 Az elveszett hercegnő (amerikai film) 93’ 17.30 Rózsaágy (amerikai film) 85’ 79.00 Bolondos dallamok 19.30 Bír-lak 20.00 Gittegylet (kanadai thriller) 107’ 27.35 így készült 22.00 Melrose Place 22.50 Repülő erőd (amerikai akciófilm) 91’ 0.25 Látogatók (szexf.) 89’ 2.00 Vállvetve a harcban (am. akciófilm) 88’ 3.35 A bűnbeesés Ideje (am. akciófilm) 85’ 5.05 Wlldside (amerikai film) 92’ TV 3 SZÍV TV MSAT EUROSPORT A KOSSUTH RÁDIÓ MŰSORÁBÓL 72.70VH1 (klipek) 16.1072 óra (ajánlóműsor) 16.40 A klinika 77.35 Robotzsaru 18.30 Hír3 79.00 A Simpson család 19.30 Egy rém rendes család 20.00 Űrháború: 2063 27.00 Mélytengeri vészjelzés 22.55 Esti gyors 23.40 A klinika (ism.) 15.30 Meditációs jóga 16.15 Információs magazin 16.30 Autósport (ismétlés) 77.00 Sportműsor 18.00 Lesen (ism.) 79.00 Közelkék-107 19.30 Mosómacik 20.00 Szédülj el! 20.30 Sztárbár 27.00 Sportműsor Utána: Music Box 15.30 Bulivonal extra (ism) 77.00 Rocko 77.30 Clarissa 18.00 Pete és kis Pete 78.30 Játszd újra... 79.00 Music Box Top Ten 20.00 Dempsey és Makepeace 27.00 Waczak Szálló 21.30 Kopasz Krapek 22.00 Kedves fészek 23.00 Alak-Art (ismétlés) 8.30 Vitorlásmagazin (ism.). 9.00 Biatlon, vk (ism.). 70.00Biatlon, vk- Osbrlie (élő közvetítés). 72.00 Lab­darúgó Eb - legendák (ism ). 73.00 Motorsportmagazin. 74.00 Csúszó­korong, Eb. 78.00 Biatlon, vk (ism.). 77.30 Olimpiai magazin. 78.00 Lab­darúgás. Olaszország-Világváloga- tott (ism.). 20.00 Labdarúgás: Euro 2000 selejtező (körkép). 23.00 Ököl­vívás. 24.00 Motorsport (ism.). 9.05 Napközben. 71.06 A Szabó család. 7 7.35 Az ember, aki csütörtök volt. 73.30 Római katolikus félóra. 14.05 Klasszikusok. 15.07 Beszéljük meg! 76.00Délutáni krónika. 78.00Esti krónika. 79.06Sportvilág. 19.30Jó éjszakát, gyerekek! 27.25 Kossuth-klub. A PETŐFI RÁDIÓ MŰSORÁBÓL 6.03 Reggeli csúcs. 8.00 Petőfi-délelőtt. 8.05 Zenezóna. 9.05 Délelőtti te- refere. 70.09 Gordiusz plusz. 7 7.07 Nosztalgiaparádé. 72.00 Jó ebédhez szól a nóta. 74.00 Kabarécsütörtök. 77.05 Apukám világa. 78.30 Délutáni csúcs. 79.30 Kölyökrádió. 21.03 A P. Mobil felvételei. KAPOS TV BALATON TV KAPOS RÁDIÓ SOMOGY RÁDIÓ PÉCSI RÁDIÓ RADIO JAM 79.00 Kapos Tv Híradó 79.75Telefonons játék 79.20 Celeste 120. rész 20.00 Kapos Tv Híradó 20.75 Város Kör-kép 20.45 Kim (amerikai játékfilm) 22.40 Regionális Híradó (jsmétlés) 22.50 Éjszakai műsor (benne: Kapos Tv Híradó) 20.02 Regionális Híradók 20.20 Balaton Magazin 27.75 Képes recept 27.40 A csúnya lány 6.00 Napindító 7.30 Sportvonal 9.00 Hungaroton Gong lista 70.00 Elfelejtett dallamok 10.30 A Nap, ami történt 12.45 Sportvonal 74.00 A Nap, ami történt 75.00 Bumeráng 16.00 Mixes Mix 78.00 Népszerűén 19.30 Sportvonal 7.00 Krónika 70.70 János Gazda 77.70 Játékok, információk 72.70 Zene délidőben 73.00 Krónika 73.30 Deutsche Welle 74.70 Angol kislemezlista 79.00 Krónika 19.20 Mese 20.70 Vadoldai 27.00 Voice Of America 5.55-9.00 Hajnaltól reggelig (információs magazinműsor) 12.00 Szerb nyelvű műsor 73.30 Horvát nyelvű műsor 15.00 A Pécsi Rádió zenés délutáni műsora 78.00 Regionális német anya­nyelvű műsor 19.30 In der Muttersprache 20.00 Na materinjem jeziku 20.30 Na maternjem jeziku 6.00-tót 20.00 óráig szórakoztató információs magazin Benne: délelőtti információs műsor Az FM 91,8 MHz-en. CSURGÓ TV MARCALI TV 0.00-24.00 Képújság (hírek, információk) 73.00 Önkorm. ülés közv.(élő) 79.00 Önkormányzati ülés ism.

Next

/
Oldalképek
Tartalom